https://verskucko.com

Címke: bizalom

  • Hajnal Anna – Mondd, mit adjak Neked

    Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó?
    mondd mi lenne elég?
    boldog vagyok szegényes kincsemmel,
    legalább mind tiéd.

    Az első légy, ki mélyen vándorolva
    a múltba jöjj velem,
    gyerekkoromba míg csak visszalátok,
    a táj tied legyen.

    Járj bennem úgy, mint ismerős vidéken,
    hol nem riaszt sötét,
    ahol öröm a patak halk folyása,
    a tündéri nevetés.

    Neked adom az erdők lehellését,
    érezd arcodon
    a várakozó csöndet, amely ébreszt
    s mely veled oly rokon.

    Az el nem jött csodákért mind a könnyet,
    a sok gyerekpanaszt,
    eltitkolt kínt előtted mind kimondom,
    te megbocsátod azt.

    Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam,
    s a rend csak ideál,
    csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,
    bár roskadoz a váll.

    S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,
    mert neked vallhatom,
    ítéletedre – vess el, avagy tarts meg –
    magamat megadom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Bizalom

    S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
    csalódom abban, kinek szívemet,
    mint álmából a rózsát, kitakartam,
    s ha épp az árul el, kit életemmel
    fedeztem én,
    s ha tulajdon fiam
    tagad meg,
    és ha nem harminc ezüstért,
    de egy rongy garasért adnak el engem
    barátaim,
    s ha megcsal a reménység,
    s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,
    és elátkozom már, hogy megszülettem,
    s ha csak a bosszút hizlalja a hála
    híveimben,
    s ha rágalom kerít be, —
    akkor se mondom, hogy nem érdemes!

    Akkor se mondom, hogy nem érdemes
    hinni az emberben, akkor se mondom,
    hogy megélek magam is, néptelen
    magányban, mert irgalmatlan az élet.
    De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
    bizalmam sarkig kitárult kapu,
    nem verhet rá lakatot a gyanú;

    ki-be jár rajta bárki szabadon.
    Egy besurrant csaló tiszteletére
    nem állítok őrséget tíz igaznak!

    Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
    megtisztálkodva ma betérhet újból;
    ki kétélű késsel jött ide ma,
    köszönthet holnap tiszta öleléssel!

    Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
    Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
    kegyelmet a hazugnak,
    nem tudok
    mentséget a könnyes képmutatásra,
    s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
    akár a nyers önzés orvtámadását.
    De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
    Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
    porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
    dühünk lehűl,
    csak szerelmünk örök.

    S halandó gyarlóságai között
    csupán maga az ember halhatatlan.
    Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
    irgalmas vára bizalomból épül;
    s az önmagával vívott küzdelemben
    csak jósága szolgálhat menedékül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kartal Zsuzsa: Töredékeim

    te vagy nekem a krumplihéj
    hogy, kibírhassam holnapig
    hóban egy bögre forró tea
    hogy ne fagyjak meg reggelig
    te vagy az ember, hogy megbocsássak
    mindenkinek, önmagamnak is

    amíg a válladon elsírhatom
    hogy megbántottak és hogy rettegek
    néha azt hiszem halott vagyok
    s már oszlom
    neked tiszta a szemed
    és van remény hiszen szeretlek
    meggyalázva is holtomig
    téged ölnélek meg, ha magamat

    és néha elmosolyodsz bennem
    s én tovább hordalak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor András – Tested kenyerén

    Hogy tested fehér kenyerét
    megosztottad velem
    ne legyen adományod
    ne legyen érdemem.

    Legyen eleve rendelés
    a sors bocsánata
    amiért a pusztulás elől
    kitérnünk nincs hova.

    Mert nem ott volt a kezdet,
    hogy megtaláltalak
    te nyitottad ki értem
    magányosságodat

    és nem lopás, nem önzés
    ha magam rád fonom
    bőrömön átparázslik
    minden tulajdonom.

    Míg ujjad fűzfarácsa
    tarkóm kosárként óvja meg
    a hanyatló erő is
    hozzád visz közelebb.

    Bár fölsebez a hajnal
    megalvadt csönd az éj
    míg testünk kettős vérköre
    forog, szoríts, ne félj.

    Mit ér a léten-túli hit
    a vak remény mit ád?
    Utaztunk egymás áramán, – nekünk
    már nem kell más világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Csapdában vergődve

    Fények öntözte földeken járunk,
    Hol törvényeket megtagadhatunk,
    Beszélgetünk a múltról és jelenről,
    S hisszük, hogy barátok vagyunk.

    Egymáshoz űzött most a gyötrelem.
    Csapdába esett vad kitörni képtelen?
    Fájó lelkünk egymásban kapaszkodik,
    Titkot megoszt, semmit panaszkodik.

    A halál mindenkire ránéz,
    Te álltad már e tekintetet.
    Láttam szemedben ezer életet,
    Lelkedben csillagok zenélnek,
    Minden perced a múltból ered.
    Életed sötét iránytűje karma,
    Jövődet semmisem tisztíthatja meg,
    Jeltelen világban körforgásban élve
    Csak az örök bolyongást remélheted.
    A szenvedés örvényeit némán viseled,
    Hinnél az emberben, míg ő hisz neked.
    Ezer győzelmed egyetlen kudarc,
    Nyüszítve kínlódsz, ha hazugságot hallsz,
    S már nem hiszel abban sem, aki igaz.

    Csodát akartál ott, hol a halál kaszája vág,
    S megtépett vágyaid büszkén eltitkolni!
    Csapdába esett vad egy másik vad mellett,
    Egymás szívét tudja csak kivájni.

    Mégis, Te még most is birtokolni vágysz,
    S társadban szerelmet, kincseket találni;
    Pedig már látod, az úton nem így kell járni,
    S most nem hiszed: te tudtál ekkorát hibázni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Madách kardal

    Férfi szívvel, férfi karral
    Megküzdünk mi száz viharral,
    Mely hazánkra támad.
    Régi hittel, régi dallal,
    Új erővel, diadallal,
    Védjük szép hazánkat.

    „Küzdj és bízva bízzál,”
    Ez költőnk szava.
    Nem csügged magyar dal
    S magyar kar soha!

    Valahány csapás jött,
    Valahány bukás ért,
    Megfizettünk mindig
    A pártoskodásért.
    Minden vészből, gyászból,
    Új életre keltünk,
    S a föltámadásról
    Hymnust énekeltünk.

    Férfi hittel, férfi tettel
    Lesz még ünnep itten egyszer,
    Győzni fog mi népünk,
    Hogyha eddig nem veszett el,
    Szembe néz új évezerrel,
    Istenünk mivélünk!

    „Küzdj és bízva bízzál”,
    Ez költőnk szava,
    S élni fogsz örökké,
    Nagy magyar haza!

    1923

    Forrás: MEK

  • Illyés Gyula – Hírszerzőim

    Ujjaim tudtak igazán
    mosolyogni, a melleden,
    bizakodni, a tenyeredben,
    hálálkodni a hátadon.

    Ők tudtak megszüntetni engem,
    gőgömnek és gyanúmnak foglyát,
    hogy még egyszer kísérletül
    világraszülessünk ikernek.

    Voltak szavak,
    tekintetek, föllélekzések,
    tették eléd múltam, jövendőm.

    De a jelent, a szívemet
    ők adták át cserébe tisztán,
    ujjaim, leghűbb szövetségeseim

    megnemesülve arcodon.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Váci Mihály: Bízni nehéz

    Bízni nehéz. Égnek a lámpák.
    Hűs síneken döcög az éj.
    Vándor repesz – szívünkhöz ér
    a búcsú perce – már kiáltják.

    Bízni nehéz! – Kigördül szívem,
    és súlyosabban, mint a gép.
    Milyen holdak és milyen ég
    felé viszik a sínek innen?

    Te itt maradsz – én utazom.
    Ki tudja mégis, ki megy el?
    S ki megy messzebbre az úton,
    amelyen vissza sose lel.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Ne félj!

    Hogy értelek és hogy szeretlek!
    Mit tennék Érted! – Ó, ha tudnád,
    milyen ősi és időntúli
    félelem űz és kötöz Hozzád!

    Nem lelném mását letört mosolyodnak,
    mely úgy hajladoz, fényekben úgy hervad,
    hogy nincs irány számomra e Földön,
    ha szemed lágy északi fénye elhagy.

    Hogy szereted az embereket! És mert
    nehéz szeretni őket – sírsz, zokogsz,
    és félsz, hiába vigasztallak, rettegsz,
    hogy végül mindet gyűlölni fogod.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Baranyi Ferenc: A szemekből a messzeség kilátszik

    minden hazudhat öleléskor.
    a heves mozdulatok szemérmetlen mohósága éppúgy,
    mint a félszeg mozdulatok megindító esetlensége,
    mert lehet, hogy a félszeg mozdulatok mohósága
    volna igazabb
    és a heves mozdulatok esetlensége;

    minden hazudhat öleléskor.
    az egyenletes gyorsulás szaporodó lélegzete éppúgy,
    mint az egyenetlen kivárás hirtelen sikolya,
    hisz talán az egyenetlen kivárás szaporodó lélegzete
    volna igazabb
    és az egyenletes gyorsulás hirtelen sikolya;

    minden hazudhat öleléskor:
    az ösztönök-ösztönözte szellem együgyű
    bőbeszédűsége éppúgy,
    mint a szellem-csitította ösztön meghatott hallgatása,
    pedig hát a szellem-csitította ösztön együgyű
    bőbeszédűsége volna igazabb
    és az ösztönök-ösztönözte szellem meghatott
    hallgatása;

    minden hazudhat öleléskor,
    csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
    a szemekből a messzeség kilátszik:
    az istenítően elkerekülőkből éppúgy,
    mint a megadással lecsukódókból.
    (és az ellentétek játéka se segít,
    mert a megadással elkerekülő szemekből is éppúgy
    kilátszik a messzeség,
    mint az istenítően lecsukódókból.)

    a szemek elemi őszintesége
    megkérdőjelezi a költészetté nemesedett legendákat
    a kedves közellétéről.

    a szemekből a messzeség
    – a halhatatlan ellenvetések ellenére is –
    könyörtelenül kilátszik.

    (amíg csak védtelenségünk határvonalainak
    gyanakvás-aknazárait is
    fel nem szedik egyszer az egyetemes emberi bizalom
    biztoskezű tűzszerészei.)