“A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni. A Kék Madár mindig velünk
van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.
De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét.
Mert a Kék Madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív. “
Forrás: Lélektől lélekig
„Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt,
csak egyet ne: a boldogságot.”
Forrás: Lucian Blaga
„Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz,
akár ha minden kívánságát teljesíted is,
ha magad nem vagy boldog.”
Forrás: Orson Welles
Budapest, 1909. augusztus 11.
Levél kislánykának
Először is cím:
Mégpedig így: Szeretlek. Mostan ismét úgy szeretlek, mint egy gyereket. Szeretnék mindent neked adni. Csokoládécukrokba fullasztani és fantasztikus, sárga selymeket aggatni a nyakadba. A sárga selyemruhát pedig lecsókolni, ronggyá csókolni a te szent, ezerszer szent testedről. Én meg koldusruhában járnék. Meglesném, mikor alszol el. A szemöldököd rebbenéséről tudnám meg, inni akarsz-e vagy enni? Vagy csókot akarsz-e? Egész olyan vagy, mint egy kislány. Selypítesz és kissé – gyengéden – kancsítasz. Játszol – azt mondod –, pedig nem játszol, csak élsz, az életedet éled. Gyönyörű vagy. Mind a ketten játszunk, bolondozunk, s egyszerre riadtan vesszük észre, hogy az ölünkbe hullt a boldogság. Hedda.
Aztán komolyabb hangnem; mondjuk: g-moll:
A vonat a legszebb napjaimtól ragadott el. Hat-hét nap: tenisz, futás, este a parkban és egyedüllét veled. Olyan szép volt ez, hogy mikor éltem, akkor is tudtam, hogy emlék lesz. Talán emlék volt akkor is. Ezután bizonyára ránk törnek az emberek. Ennyit már nem bírnak el. Hogy két ember ily buta örömmel örüljön egymásnak, s hogy egy fiú istennőt lásson egy felsőbb iskolai lányban és a lány istent egy újságíróban. Én vagyok-e az? Érzem, hogy én vagyok, és hangosan felkiáltok az én nagy terhes boldogságomtól.
A legkomolyabb hangnem; komor basszusokkal:
Szép, szép, áldott kedvesem. Félek attól, ami otthon történik. Írj rögtön. Mi lett veled? Hogy intézték el a mi kis ügyünket? Ha bántanak, elmegyek érted. Neked nem szabad szenvedned. Egy kellemetlen percednek sem szabad lennie. Én most csak attól tartok, hogy rájönnek az Árpi dolgára, s akkor mindkettőnk ügye komikus lesz. Kérd tehát Árpit, hogy a lehetőségig diszkréten és tapintatosan viselkedjék. Inkább veled foglalkozzék mások előtt. Charlotte-nak add át kézcsókomat.
Befejezem. Én nem vagyok szomorú. A szabadkai séjour oly gyönyörű volt, hogy a kettőnk boldogságából még mára is maradt, még a magányom is sugaras és aranyos tőled. Te csodatevő! Te érthetetlen! Te szép, szép, szép…
Csókollak:
Desiré
Forrás: Lélektől lélekig
Nem biztos, hogy kék
Nem biztos, hogy madár.
Nem biztos, hogy boldogság.
De felröppen az égben, s folytatja útját a levegőben,
és a legnagyobb hiányérzet legapróbb kielégülése
is képes megteremteni ezt a
-csupán pillanatokban mérhető-szárnyalásra késztető állapotot.
A tibeti mesék között bukkanhatunk hasonlóra.
“az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni”
A boldogság madara énekel, hangjaival teremteni tud.
Eljutni hozzá, meghallani dalát-ehhez minden kínok kínját járva vezet az út.
A megpróbáltatásoktól való félelem, a megalkuvás gyávasága,
az emberi akarat s az ezt tápláló hit
feladása maga a halál,
mert süketté lesz az ember.
Nem hallhatja meg a madár énekét.
Mert a madarat nem kívül kell keresni,
repülni nem lehet az égben,
dalt hallani,
megérezni
a boldogság ritmusát nem lehet
-csak legbelül igazán.
Forrás: Lélektől lélekig
Eljön a napja, meglásd,
tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád,
csak mindenki szeret.
Nem tudod, mitől van,
egyszer csak énekelsz,
s nevetsz, mert a dallam
arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán,
s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán,
ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy,
úgy érzed, ég a ház,
egyszer csak kopogtatnak,
s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál,
egy szó, egy mozdulat,
csak mozdulj meg, csak szólj már,
csak el ne hagyd magad.
Forrás: Szeretem a verseket
„A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni. A Kék Madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.
De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét.
Mert a Kék Madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív.”
Forrás: Maurice Maeterlinck – A kék madár
I
Mert a szerelem olyan, mint a megduzzadt hegyi patak.
Sietve lefelé iramlik, őrálló sziklának ütközik, kortalan
erői hiányt vagy láthatatlan szépségeket szimatolva
új medreket vájnak, mígnem lecsendesedve,
pajtaillatú mezőket s pásztorszellős legelőket fedez fel.
Fejemet a jégbordás földre szorítom, hallom, hogy jössz,
azt mondják, néhány perce távoztál el. Ma este
fürkészve jár körbe a fogyó Hold. A téli táj mögött
egy másik táj. Szerelemről már nem is beszélünk,
bár verseimbe visszatérsz. Mikor már úgy gondolod,
hogy távol vagyok, én mindig ott leszek melletted,
tűzbe-merülten, melyet testembe szívtam egészen.
Összegyűjtöm parázs elemeit – egy eljövendő időnek.
II
Ahhoz, hogy megtaláld a pásztortűz békességét, nem kell-e
előtte eltévedned és megismerned a félelmet? És ahhoz,
hogy boldog légy, nem kell-e előtte szenvedned, elmerülnöd
a véraláfutásos éjben, a sakálvonításban? A boldogság
sohasem a boldogság üldözése ordas szőrű vadlovakon.
A boldogság adományként adatik meg a harc, a nyomorúság,
a kitartás után. Erre meg így szóltál, miközben a liget
levélszőnyegén mókusok tettek fogadalmi esküt: az a dolog
nem hiányzik, ami nem történt meg, amit az ember még nem
tapasztalt meg. Ennyi volt hát, gondoltam. Az elképzelt képek
elmosódtak bennünk, bár értjük, hogy az ásványi nedvek
a magok burkait támadják, eggyé válunk a beszélő másikkal,
és mégis oly nehezen hajlunk a jövő virágzati ernyője alá.
III
És így szóltam: magányos pásztor, fújjad, fújjad csak
fűzfafurulyádat! Emlékeid tarisznyádban, vándorsólymod
válladon, indulj el az olthatatlan csapások iramán,
nézd, a malomkövek kisajtolták immár a titkok olaját.
Nyugtalan szív, az idő előrehaladt, kövesd a pillangók
útját az aranybarázdákban, és tilinkózzál, pásztor,
mert már megértetted, hogy a megérkezés akadályokon
és erőfeszítéseken át érhető el, olyan ez, mint a költők
harca a himnusszal, s keresd meg azt az ismeretlen
angyalt, akiről már évek óta sejted, hogy a közeledben él,
a szívedben, a karámodban, a pusztádon, ezt az angyalt
meg kell találnod, mert ő az, aki boldog emberré tehet
téged, amikor a görbe utakat kiegyenesíti a szívedben.
Forrás: Lélektől lélekig
csípett már az esti szellő
elhalványult nappalom
nagyon messze volt még az éj
azt hittem, hogy álmodom
kupoláját a Végtelen
kék bársonyból készíté
aranysárga csillagokkal
szabálytalan díszíté
az arcomra sápadt fényből
álarcot font ezüst-Hold
bőrömön lágy érintésed
szívemhez ért (átkot old)
minden álnok, hazug érzés
messze futott, menekült
tisztítótűz forró lángja
a testemen szétterült
sötét lángok átöleltek
és egyik sem égetett
kristályból szőtt magány-gömböm
meghasadt, majd szétrepedt
ott álltam meztelen szívvel
éreztem, hogy fáj nagyon
de többé a kristály-gömböt
rá záródni nem hagyom
fájdalmakból születhet meg
a legnagyobb boldogság
menekülni a sors elől
a legnagyobb bolondság
meztelenül születik meg
testünk, ám felöltözünk
ruhánk alatt mi is lapul
arról megfeledkezünk
most másodszor pőre lelkem
látta meg a Végtelen
milyen vagyok igazából
többé el nem rejthetem
menekülni nem akarok
végre önmagam vagyok
ha hiszek majd önmagamban
talán az is maradok…
Forrás: Lélektől lélekig
A zöld gyepről kék füstöt ereget
Setét fenyők fölé piros parázs,
Csengőt egy pásztor csöndes nyája ráz;
Van még boldogság?… Istenem, lehet?…
Békén görbül botjára a gubás;
Ily mozdulattal nézte őse rég
Betlehemben Mária gyermekét;
S egy messzi bölcsőn felsírt már Judás…
Jaj, minden üdvünk búval viselős,
Az ifjú ágon boldog alma kél,
De százezer mérföldről már a szél
Elindult, melytől zuhan a gyümölcs…
Várj, enyhe perc!… Teleszívom tüdőm,
S a csenden át úgy rémlik: csendesen
Egy percre most megáll szemközt velem
Halálom, mely közelg a bús időn…
Forrás: Lélektől lélekig
