https://verskucko.com

Címke: búcsú

  • Jékely Zoltán: Macska-búcsúztató

    Balzsamos gyolcsba nem bugyolállak,
    jó öreg állat, szinte hogy ember. –
    Lásd be szerényen: nem divat ez már.
    Ámde a sírod, most megígérem, én magam ásom
    itt az aranyló nyírfa esőtől
    csüggeteg, árva lombja tövében.
    Sárga szemedben haldoklásod,
    mint ez az évszak, tört sugarakkal,
    fátylas egekkel, hirdeti búcsúd. –
    Gyenge tücsök-szó rí az avarban,
    zeng reszelősen: ez siratásod.
    Szürke fejedre lepke-szelíden
    mint puha hó hull: könnyeit ontó
    Zsófi-leányka simogatása
    útravalóul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Veled vagyok

    Előtted megyek,
    te én előttem.
    A koranap aranylánca
    csilingel kezemen.

    Hová mégy – kérdezem,
    feleled – nem tudom.

    Siettetném lépteim
    de te jobban sietsz.

    Előtted én
    te én előttem.

    Egy kapu előtt mégis megállunk.

    Megcsókollak,
    te nekem adsz csókot,
    aztán elindulsz szótlanul
    és magaddal viszed életem.

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Váci Mihály: Semmi az egész

    Várom, hogy visszatérj,
    szótlan szemembe nézz,
    mosolyogj szomorún:
    – Semmi az egész!

    Semmi az egész.
    Minden volt – ennyi lett!
    Vezess már haza engem.
    Szorítsd a kezemet.

    Éjjelenként majd néha,
    ha erősek leszünk,
    amit remélni kellene
    – arra emlékezünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Browning: Az elveszett kedves

    Nos vége! s bármily fájó íz is,
    Úgy fáj-e, mint hívém?
    Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is
    Már a tornác ívén!

    A szülők ifjú rügye pelyhes,
    Így láttam én ma még,
    De holnap mind pattanva kelyhes,
    – S lásd minden szín kiég…

    Drágám, hát ránk is ily sors vár? – óh,
    Nyúljak kezed után?
    S barát legyek? csak barát már? – jó!
    De annak is jut ám

    Egy nézés, ében fénnyel villanó! –
    Szívem hadd őrzi görcsösen, –
    S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!
    Lelkemből nem múl sohasem!

    De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,
    Csak tán csöppnyit puhább,
    S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
    Csak tán picinyt tovább…

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: versfordítás-gyűjtemények

  • Juhász Gyula: Minden…

    Minden reggel
    Búcsúszavak jönnek sereggel.
    Minden délben
    Úgy érzem, éltem és már holtra értem.
    Minden este
    Reménynek, vágynak mindörökre veszte.
    Minden éjjel
    Ölelkezem a fojtó semmiséggel.
    S reggel, reggel
    Új búcsút járok tűnő életemmel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas Boglárka: Érzem a vesztem

    Egy  oda nem illő, kimondott szóban
    Érzem a vesztem.
    Egy  apró, semmitmondó pillantásban
    Érzem a vesztem.
    Egy  céltalan, meg nem álló mozdulatban
    Érzem a vesztem.
    Egy  lágy, hideg csókban
    Érzem a vesztem.
    Egy  hangos, üres dobbanásban
    Érzem a vesztem.
    Egy  szóban, melyben annyi kétség
    Egy  pillanatban, mi oly rideg
    Egy  mozdulatban, miben annyi erő
    Egy  csókban, mi oly kevés
    Egy  dobbanásban, mi szívedé, már

    Érzem nincs visszaút.
    S én mégis büszkén hordom keresztem
    De érzem, érzem a vesztem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól

    Meghaltál? Élsz még? Mindegy, úgysem értem.
    A szél elfújta léted és neved.
    Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást…
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Felrémlik néha-néha kedves arcod
    Egy-egy borultas őszi alkonyon.
    A remény olcsó, a hit drága jószág:
    Hogy élsz, remélem, hinni nem tudom.

    Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
    S sötéten leng az omladó falon,
    Káprázó szemmel szinte-szinte látom,
    Te nézel be hozzám az ablakon.

    Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
    Bús ködpalástban te jársz, kedvesem,
    Foszló árnyékod látom átsuhanni
    A dérrel hintett, fáradt kerteken.

    De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
    És nem idézi kérdő kék szemed…
    Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Őrizz meg…

    Borongós árnyékkal szívemben
    járom a kertet őszi csendben…
    Búcsút veszek lombtól, virágtól…
    maroknyi léttől… csalfa nyártól…
    Tőled még nem.
    Kérj, hogy maradjak…!
    Aki voltam… s aki vagyok ma,
    őrizd meg annak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: A távozó

    Hogy visszanézett, nem volt arca már.
    Hogy visszanézett.
    Akikben itt lakott, a maszkok,
    földdé mosódtak zöldek és a kékek,
    szétkent kupacban arcok, homlokok,
    hogy utoljára visszanézett.
    S amikor hátat fordított,
    két szárnya
    röntgennel átvilágított
    tüdőszárny, olyan ezüst –
    és szét-szétnyílott – centiméteres
    kis repülési szándék – s összezárult
    kilélegezve.
    És láttam én,
    láttam akkor, hogy az enyém,
    nem másé, sajna, az enyém,
    két vállam közül távozott,
    akár az átvilágított,
    s a maszk nem takarta már, hogy visszanézett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nikolaus Lenau: Kettős honvágy

    (Tandori Dezső fordítása)

    Szívünk kettős honvágy szorítja össze,
    elérve azt a szörnyű partfokot,
    hol a sír ásít, e sötét torok;
    arcunk, szemünk fakul halottüresre.

    Földi honvágy gyötör, mert vége lesz e
    létnek, kínját-gyönyörét itthagyod;
    az égi honvágy, mint a hajnalok
    friss szele, hív már valahova messze.

    E kettős honvágy zeng a hattyúdalban;
    ikerpatak a végső könnypatakban:
    szelíd hiányé, rideg búcsúzásé.

    Talán titokzatos énünk se más
    az éles szemnek: kis sötét vonás,
    metszésvonal – két szétfutó világé.

    Forrás: Szeretem a verseket