Utazásod is bekövetkezett,
s a füstön át elbúcsúzott az arcod,
mint egy fénykép, ha elhamvad a tűzben,
mint szomorú szonáta, ha az ütem felén
a vonó lehanyatlik,
mint céllövőversenyen a galamb, ahogy
kiterített szárnyakkal elzuhan,
mint fehér robbanás, amelyre gomolyogva
a füst és korom kazla dől,
mint felgyújtott város, ahol senki sem él
s a hó reggelre egészen befödte,
mint elsüllyedt sziget, amely fölött
még zavaros a víz.
Lucsokban állok.
Tél van.
A pályaudvar csukott koporsó.
A fekete vagonsor hideg halott.
A ködből szavaid vércseppjeként ragyognak
a szemaforok.
Forrás: Lélektől lélekig
