https://verskucko.com

Címke: búcsú

  • Tamási Lajos: Ha azt hallod majd…

    Ha azt hallod majd rólam egyszer,
    hogy legszebb álmom megtagadtam,
    s elmondanak mindennek, rossznak,
    csak mosolyogj, mert jól tudod, hogy
    az, aki voltam, az maradtam.

    Följajdul a lomb is a szélben,
    virágain vad keserűség,
    de gyökere feszül a mélyben,
    így kötöz engem, kezem-lábam,
    szívemet így fogja a hűség.

    Ha elmennék messzire, s onnan
    nem írnék, csak egy levelet sem,
    s mondanák, hogy: látod, a hűtlen,
    vágj a szavukba csöndesen, és
    mosolyogj, te jól ismersz engem.

    S utam ha véget érne, és a tenger
    torlódva összecsap fölöttem,
    s koromba fúlt napom kilobban,
    úgy emlegess, kérlek, ki egykor
    tágra nyitott szemedben tükröződtem.

    Te láttál engem, s jól tudod, hogy
    milyen nehéz ragyogás vár rám,
    mert ember voltam, ki hajóra
    szállt, hogy egyszer kikössön végül
    valahol az igazság táján.

    Forrás: lapunk.hu

  • Ladányi Mihály: Magány

    Utazásod is bekövetkezett,
    s a füstön át elbúcsúzott az arcod,
    mint egy fénykép, ha elhamvad a tűzben,
    mint szomorú szonáta, ha az ütem felén
    a vonó lehanyatlik,
    mint céllövőversenyen a galamb, ahogy
    kiterített szárnyakkal elzuhan,
    mint fehér robbanás, amelyre gomolyogva
    a füst és korom kazla dől,
    mint felgyújtott város, ahol senki sem él
    s a hó reggelre egészen befödte,
    mint elsüllyedt sziget, amely fölött
    még zavaros a víz.

    Lucsokban állok.
    Tél van.
    A pályaudvar csukott koporsó.
    A fekete vagonsor hideg halott.
    A ködből szavaid vércseppjeként ragyognak
    a szemaforok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ittfeledt holmi

    Aznap is így lesz: bezárul az ajtó
    – utánad nézni már ma sem merek –
    de aznap nem várlak haza ebéddel,
    jó puha ágyat néked nem vetek.

    Lelkem abroszán elfakul a rózsa,
    örömet sose tálalhat neked,
    nem leszel kisfiam, se kedvesem,
    nem leszek többé anyád, kedvesed.

    Üres a szoba, már nem mi szobánk,
    ittfeledt szegény tárgyak visszasírnak.
    Bánatos testem hova csukjam el?
    Rozoga lábú napok el nem bírnak.

    Mi lesz velünk – kitől kérdezhetem?
    Kívüled nincsen kitől kérdenem.
    Hol sírhassak, ha nem a térdeden,
    ki gyógyítson, ha te leszel sebem!

    Neszt hallottam… talánha hazatértél!
    Üldöző hangok kísértgetve járnak…

    …Egy pár sámfa, gyűrt keszkenő, egy plajbász
    egy törött senki-semmi hazavárnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Búcsúfia

    A tanyáról jött Tandari Valér
    Öreg szülékkel a nagy búcsúra.
    A pöttöm szöszke lány most lát először
    Világi vásárt és templomi oltárt.
    Künn a tanyán csak Isten napja süt
    S Isten szegénye őrzi a libát.
    Egy léggömböt vett az egész rokonság
    A kis Valérnak, szép piros szinűt,
    Mely ott lebeg a szöszke fej fölött.
    A vén templomba is bevitte persze
    Az új jószágot a boldog gyerek
    S amíg ő némán, tátott szájjal ámult
    A túlvilági tündöklő csodákra,
    Az arany és ezüst barokk mennyország
    Szentjeire és angyalaira
    S amíg hallgatta repeső szívével
    A magasságok orgonaszavát,
    A búcsúfia léggömb hirtelen csak
    Elszállt kezéből és repült vígan,
    Pirosan, mint az élet és öröm
    A mennyezet felé, hol régi mester
    Remekén hódolnak három királyok
    A betlehemi gyermek jászolánál.
    Öreg szülék és Tandari Valér
    Ijedten látták szállani a gömböt.

    • Istentelen! – csattant föl egy mogorva
      Templompribék. Vörös! – zúgott a másik.
      Valér szepegve és szipogva állott
      És kicsi szíve riadót dobolt.
      A piros üdvözlet pedig mosolygón
      Suhant, suhant a hívő nyáj fölött
      S a kis Jézuska ölében pihent meg.
      A kis Jézuska áldást adva nézte
      És úgy tetszett, hogy néki kedvesebb
      Ez áldozat, mint arany, mirrha, tömjén
      És szinte mintha szólott volna ajka:
    • Ne félj, kis hívem, Tandari Valér!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Desmond Egan: Ha

    ha többé nem írok rólad
    versikét lázas hangjegyeket se dalt
    ha többé nem is gondolok rád
    Rahmanyinovot se játszom mint hold-kába kamasz
    ha többé a folyópartot se járom
    semmibe meredve mint üres nyaraló
    ha többé nem álmodom rólad
    szemeddel se néz szemem s nem látlak mindenkiben
    ha többé eszembe se jut
    a hátsó szoba a sok tető meg alkony
    fásult forgalom és fakadó szunnyadozás
    ha többé már nem is kellesz
    hát csak azért mert annyira meg akartam tanulni
    gyakoroltam keserűn mint lemaradt futó
    a soha többé semmivel se törődést

    első istenhozzádom ez

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Az utolsó találkozás

    Hideg eső. Benn gyászposztós falak,
    ravatal, tele szalaggal s virággal.
    A koszorúk felett megláttalak.
    Láttam: találkoztál a szabadsággal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Emlékdal

    Tennyeredbűl iszik vezetéken a ló,
    Nyárfák levelét veri vissza a tó.
    Kék kendőd nézem az ablakon át,
    Huzigálja a szél, hajad éj-fonatát.

    Habos áradaton, csupa csillag a táj
    Úgy kell puha szádrúl a csók, noha fáj.
    Lelocsolsz, hamisan mosolyogva reám,
    Csilingel a zabla, lovad tovaszáll.

    A napok guzsalyán fonalat fon időnk,
    Temetőbe kísérnek az ablak előtt.
    Tömjén szagú gyász, sirató dal eseng,
    Rémlik, leeső patkók zaja cseng.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bajza József: Az utas

    Messze vándor útra,
    Rég kiköltözém,
    Napjaim haladtak,
    Nem haladtam én.
    Szivem szép hazája
    Még közel virul,
    Fellegek köszöntnek
    Láthatárirul.

    Ah, ki honja földén
    Mindent elhagyott,
    Terhes annak útja,
    Nem lép az nagyot;
    Lassan megy, megállong,
    Vissza-visszanéz,
    Zeng-e még felé szó?
    Int-e bucsu kéz?

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bajza József: Isten hozzád

    Bércről visszanéz a vándor,
    Vígan int kies hazája,
    Ott mosolyg a róna táj:
    De a messze távozónak
    Szíve vérzik, szíve fáj;
    Zeng felé a búcsuszó:
    „Isten hozzád, bújdosó!”

    Bérc alatt áll völgyek árnyán,
    Csak felhőket lát honából,
    Elmerűlt a róna táj:
    Ámde búja nem maradt el,
    Szíve gyászol, szíve fáj;
    Zeng felé a távol szó:
    „Isten hozzád, bújdosó!”

    Bérc és völgy is elmaradtak,
    Felhőt sem lát már honából,
    Ábrándkép a róna táj:
    Búja mint az ég kíséri,
    Szíve vérzik, szíve fáj;
    Mély keservvel zeng szava:
    „Isten hozzád, szép haza!”

    Múlnak évek, fürte ősz már,
    Elfeledte rég hazája:
    Ám a kedves róna táj
    Sírig képben él előtte,
    Szíve gyászol, szíve fáj,
    S a halónak vég szava:
    „Isten hozzád, szép haza!”

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zajzoni Rab István: Harcra vagyok indulóban…

    Harcra vagyok indulóban,
    Nincsen több bor a kancsóban,
    Csaplárosné, violám,
    Én még többet ihatnám.

    Mérjen ki még egy kancsóval,
    Nem fizetek ám bankóval,
    Szép ezüstöt adok én,
    Ragyog, mint a csillagfény.

    Szól a had tárogatója,
    Csaplárosné, Isten óvja,
    Visszatérek valaha,
    Valaha, vagy tán soha.

    Forrás: www.eternus.hu / Zajzoni Rab István: Harcra vagyok indulóban…