https://verskucko.com

Címke: bűn

  • Szabó Lőrinc: Rossz lányok

    Rossz fiúk után a rossz lányokat
    ismertem meg. Csak a tanyájukat
    s a hírüket. De elég volt az is.
    Mint szégyen, gyász vagy lángoló tövis,
    úgy fájt a létük. Minden éjszaka
    piros függönnyel, pokol ablaka,
    világítottak. Egy szomszéd diák
    a házukban agyonlőtte magát,
    s rendőrség szállt ki. Istállószagú
    s félig, mint a romlott tej, savanyú
    volt a környékük. „Parancsnokuk a
    vak mester s a fekete zongora”
    – mesélték fiúk, a nagyobbak – „és
    ha az rákezdi, előbb az egész
    szalon, együtt, részegen…”, – valamit
    mondtak még – „…azután összeteszik…”
    – a többit már csak súgták. – Rémület
    és undor rázott: őrültek ezek?

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: A homlokodtól fölfelé

    A homlokodtól lefelé
    ha jött érzékiség akármi,
    egész testedben mindenütt
    jó cinkosra tudott találni.
    Milyen gyöngeség, hogy soha
    nem volt olyan jó örömöd,
    mint húsodat felejteni
    más húsok ajkai között!

    S nem nézed-e irtózva most,
    hogy mily hiú és ostoba
    a kedvek s nedvek részegen
    üdvözölt paradicsoma,
    a szép állat, amely nem is
    szép tán, csak a te pokoli
    kéjed önzése kényszerít,
    hogy hízelegj s hazudj neki?

    Minden ellenség, ami él,
    és csak mint prédáját szeret;
    mind csak győzelmének örül,
    annak soha, hogy segített.
    Sírsz, mert idegen láthatár
    borul rád? Csoda kellene?
    Mindig megbüntet valami,
    ha rászorulsz valakire.

    Harminc év van már benned; óh,
    harminc év, mennyi gyötrelem!
    Harminc év, mennyi bujdosás!
    Harminc év, mennyi, mennyi szenny!
    Bújj el magadba, nyomorult:
    egy még szent s tiszta, az agyad,
    melyben a test számára csak
    undor és megvetés maradt.

    Füled és orrod szimatol,
    megcsal, megoszt, elad a szád,
    a kéz kinyúl, szemed bolond,
    sajgó velőd csurranni vágy?
    Ébredj! A piszok csalogat!
    Vigyázz! Maradj a magadé!
    Férfi, légy tiszta legalább
    a homlokodtól fölfelé.

    Forrás: DIA

  • Tóth Árpád: Dante

    Írt lázasan… S míg áldott tolla siklott,
    Úgy rémlett: vérző szívvel csakugyan
    Bejárja a bús, bíboréjü poklot,
    S eléje két szomoru árny suhan,
    Mint gerlepár, édes fészekre vágyva,
    Fáradtan, halkan, csöndben, lassudan.

    Az egyik a Francesca karcsu árnya,
    Fehér vállát csapkodja szennyes orkán,
    Védőn simul hozzá bús arcu párja,
    S beszél az asszony, mézes alkony-órán
    Hős Lancelotról, mint olvastak ők,
    Mint reszkettek Ginevra bűnös csókján,
    Hogy fordult egyet a világ velök,
    Hogy égett a kettőjük ifjú teste,
    Míg csókra összehajlott a fejök,
    S hogy nem olvastak többet aznap este…

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára

    Az Égből dühödt angyal dobolt
    Riadót a szomoru Földre,
    Legalább száz ifjú bomolt,
    Legalább száz csillag lehullott,
    Legalább száz párta omolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Kigyúladt öreg méhesünk,
    Legszebb csikónk a lábát törte,
    Álmomban élő volt a holt,
    Jó kutyánk, Burkus, elveszett
    S Mári szolgálónk, a néma,
    Hirtelen hars nótákat dalolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Csörtettek bátran a senkik
    És meglapult az igaz ember
    S a kényes rabló is rabolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Tudtuk, hogy az ember esendő
    S nagyon adós a szeretettel:
    Hiába, mégis furcsa volt
    Fordulása élt s volt világnak.
    Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
    Sohse volt még kisebb az ember,
    Mint azon az éjszaka volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Az iszonyúság a lelkekre
    Kaján örömmel ráhajolt,
    Minden emberbe beköltözött
    Minden ősének titkos sorsa,
    Véres, szörnyű lakodalomba
    Részegen indult a Gondolat,
    Az Ember büszke legénye,
    Ki, íme, senki béna volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Azt hittem, akkor azt hittem,
    Valamely elhanyagolt Isten
    Életre kap s halálba visz
    S, íme, mindmostanig itt élek
    Akként, amaz éjszaka kivé tett
    S Isten-várón emlékezem
    Egy világot elsüllyesztő
    Rettenetes éjszakára:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

  • Ady Endre: Káin megölte Ábelt

    Uram, én Jehovám,
    Tudtam, hogy ölni nem szabad
    S Káin megölte újra Ábelt:
    Megöltem magamat.

    El sem bujdoshatom,
    Nem mostam meg véres kezem,
    Nem vétkeztem, mikor gyilkoltam
    És most sem vétkezem.

    Nincs senkihez közünk
    S Te nem adtál elég erőt,
    Uram, hogy ketten legyünk eggyek
    A te arcod előtt.

    És föltámadt Káin,
    Ki százszor többet szenvedett
    S megölte önmagával együtt
    Ábelt, gyermekedet.

    E földön senki sincs,
    Ki vádolhat halottakat,
    Te sem, Uram, az Égben ott fent,
    Bár ölni nem szabad.

    Megöltem magamat,
    Mert furcsák voltunk kettesen:
    Fogadj, Jehovám, két-eggyünket
    Értőn és kedvesen.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben

    Hiszek hitetlenül Istenben,
    Mert hinni akarok,
    Mert sohse volt úgy rászorulva
    Sem élő, sem halott.

    Szinte ömölnek tört szívemből
    A keserű igék,
    Melyek tavaly még holtak voltak,
    Cifrázott semmiség.

    Most minden-minden imává vált,
    Most minden egy husáng,
    Mely veri szívem, testem, lelkem
    S mely kegyes szomjuság.

    Szépség, tisztaság és igazság,
    Lekacagott szavak,
    Óh, bár haltam volna meg akkor,
    Ha lekacagtalak.

    Szűzesség, jóság, bölcs derékség,
    Óh, jaj, be kellettek.
    Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
    Beteg vagyok, beteg.

    Meg-megállok, mint alvajáró
    S eszmélni akarok
    S szent káprázatokban előttem
    Száz titok kavarog.

    Minden titok e nagy világon
    S az Isten is, ha van
    És én vagyok a titkok titka,
    Szegény hajszolt magam.

    Isten, Krisztus, Erény és sorban
    Minden, mit áhítok
    S mért áhítok? – ez magamnál is,
    Óh, jaj, nagyobb titok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Híven sohase szerettem

    Csókjaimat szedtem, vettem,
    Híven sohase szerettem.
    Ha esküdtem s majd meghaltam:
    Legjobb asszonyom megcsaltam.

    Ha akartam, ha ígértem,
    Gonosz voltam tervben, vérben.
    Ha öleltem, ha csókoltam,
    Borús komédiás voltam.

    Ha gondoltam a halálra,
    Csalfán tettem, állva, várva.
    Ha valakinek esküdtem,
    Esküszóból mit se hittem.

    Ha tébolyban elájultam,
    Új nőben ébredtem, újban.
    Ha od’adtam testem, lelkem,
    Kerestem és mit se leltem.

    Csókjaimat szedtem, vettem,
    Híven sohase szerettem.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György lakomáján

    Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
    Pajtás, ebeké a vérünk:
    Fejünk fölött varjak kárognak.
    Pajtás, meghalt a vezérünk.

    Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
    Szentebb úr nem vala itten,
    Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
    Mint az egekben az Isten.

    Tréfás gyilkosok csiklandozták
    S meghalt komoly, büszke fővel.
    Háta mögött egy püspök állott
    Szentelt vízzel és füstölővel.

    Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
    Holt ember varjaknak étkük.
    Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
    Mi éhesen széjjeltéptük.

    Gyomrunkban az élet s az átok,
    Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
    Ti vagytok Magyarország sírja
    S ti lesztek majd a jövendő.

    Lesz bőjtje a nagy lakomának,
    Lesz új vezér és új Dózsa,
    Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
    Bennünket a Dózsa trónja.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Jöjj, Léda, megölellek

    Szemed szomorú és gonosz,
    Két mély gyehenna-fészek:
    Marja ki sós könny a szemem,
    Ha a szemedbe nézek.

    Ajkad mohó és vértelen,
    Mint hernyók lepke-rajban:
    Ha csókosan remeg feléd,
    Fakadjon föl az ajkam.

    Öled hívó, meleg, puha,
    Mint a boszorkány-pelyhek
    Altató, bűnös vánkosa:
    Jőjj, Léda, megölellek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A nagy Pénztárnok

    »Gyere.« (Szólott a nagy Pénztárnok
    S ömlöttek elébem az ezrek.)
    »Gyere, nyavalyás, nyűgös ember,
    Most kifizetlek.«

    »Bajjal születtél: itt az ára.
    Néhány bankó, mert sok husáng ért.
    Tekercs-arany a kora-csókért,
    Az ifjúságért.«

    »Szemed, szíved, gerinced béna?
    Zúg a fejed, kerül az álmod?
    Én most mindent, amit csak adtál,
    Aranyra váltok.«

    »Itt a napszám, mert sokat sírtál.
    Itt a vérdíj, hogy magyar lettél.
    Itt a pénz, mert sokat nótáztál,
    Sokat szerettél.«

    »Nagyon hittél, nagy fizetést kapsz.
    Elpoklosodtál: itt a bére.
    Itt a kínod, itt a reményed
    S a szíved vére.«

    »Eredj.« (Szólott a nagy Pénztárnok
    És én nem bírtam elinalni.)
    »Ki vagy fizetve, béna koldus
    S most meg fogsz halni.«

    Forrás: MEK