Címke: bűn

  • Pilinszky János: Bűn

    Gyerek vagy még, a tagjaid
    mégis már szinte kész,
    vakítanak és hajlatok
    derengő rendszerében,
    s akár egy bujkáló mosoly,
    ha csípőd nem, hát vállalkozásod
    elárul és magadra hagy.
    Tetőtől talpig látlak.

    Nézlek, és nem bírom tovább,
    egyenlőtlen moccanásra
    puhán megindul életem,
    mint omló homokbánya.
    Gyenge vagy még, hát menekülj,
    mielőbbi eltávolítás!
    Előre biccen a fejed.
    Az első ütés érte.

    Mohón tülkék feléd
    a leroskadó évek;
    mint kiéheztetett botok,
    a rengeteg megéled.
    Éjszakáim! az éjszakai séta
    didergő csőcseléke!
    Testestül veti rád magát,
    egy falatka kenyérre.

    Fiatal csuklóid eltörik
    és bezúzzák a hátad;
    az üdvözlők keresik,
    mit nálam nem találtak.
    Az elkötelezett gyermekeket,
    vakító ifjúságot!
    S kifosztva elhajítanak,
    mint talpig tépett zsákot.

    Ez maradt belőlük nekem?
    Ájult köznyelven nézem.
    Hová a váll, mely tündökölt,
    nyoma a tündöklésnek?
    Zavartan tesz-vesz a kezem
    az üres levegőben.
    Te lennél, kit megöltek, és
    én lennék, ki mentem meg?

    Forrás: MEK

  • Kassák Lajos: Ártatlanság bűne

    Drága szűz
    hamu hull fejedre
    ártatlanságodért
    vezekelsz
    tudod jól
    érdemtelen
    a föld
    melyben
    sem a gyom
    sem a virág
    nem üti fel fejét.

    Csak éjszaka
    ne lenne soha
    gondolod
    ó a gonosz alakzatok
    az égen
    buja illataikkal
    a kertek
    a tengerhez hasonló
    felgyülemlő vizek
    partjaikon
    mezítelenül
    sétálnak
    a gyalázatos férfiak.

    Könnyeim megerednek
    ha látnom kell őket
    izmos karjaik
    mintha összeszorítanák
    szívemet.

    Látnom kell
    szőrös mellüket
    kemény combjukat
    rettenetesen mohó
    szemüket
    az ártatlanság
    s a bűn összekevert
    mérgétől szenvedek.

    Szűz Anya
    minden asszonyok
    nővére
    zárd be
    szívem kamráit
    szögezd le
    szemem
    remegő pilláit
    hogy ne mardosson
    ártatlanságom bűne.

    Hozzád
    hasonló legyek
    ki bűn
    és kín
    nélkül szülte meg
    ártatlansága virágát.

  • Nagy Gáspár: Te Istenre bíztad

    Tudd meg hát, József Attila,
    neved hibátlanul áll ott
    sírod fölött, ez lett a sorsod sorsa,
    s már bűntelenül örökre a tiéd,
    mint ama megtöretett kenyér,
    mint szánkban az ostya,
    mint két fiú-testvér,
    legyen a neved is áldott,
    ahányszor csak kiejtem e két szót,
    József és Attila,
    mindig arra gondolok:
    legvégül te Istenre bíztad a világot,
    s nem akad majd halandó,
    bűnös és bűntelen,
    és költő sem igen,
    aki pontosan értené,
    miért is volt a ritka kegyelem,
    hogy az a két nagy dióbarna szem
    e földi pokolból már a Mennybe látott…

    és ne hidd, hogy ezért
    a tagadva-vallott Istenért,
    a sóvárgón kereső,
    hatalmas fohászokért
    már megbocsátottak neked,
    hiába maradtál szívedben
    ártatlan gyerek,
    mindegyre csak borzasztó
    bűneid fölött tűnődnek: milyen
    szertelenül csapódtál ide meg oda,
    még a vonat alá is!
    te szeretetért kuncsorgó,
    örök izgága, kellemetlen fráter…

    …én holtig elsakkozgatnék veled
    egy állomási restiben,
    ahol az összes játszmát te nyered…
    Attila, nagyon sietek,
    várj meg!

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: Óda-bevallások idején

    Be kell avassalak titkaimba!

    Első titok:
    szerettelek.

    Második titok:
    mást is szerettem.

    Harmadik titok:
    újra csak téged szeretlek.

    Negyedik titok:
    mást nem tudok szeretni.

    Ötödik titok:
    csak magamat tudtam szeretni.

    Hatodik titok:
    kezdettől rosszul szerettelek.

    Hetedik titok:
    másokat is rosszul szerettem.

    Nyolcadik titok:
    magamra maradtam.

    Kilencedik titok:
    de csöppet sem vagyok
    szeretetre méltó.

    Tizedik titok:
    magányban gyakorlom
    eszeveszett öngyűlöletemet.

    Tizenegyedik titok:
    néha azt hiszem
    hogy ő nem gyűlöl.

    Tizenkettedik titok:
    sőt egyre jobban szeret.

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Erdős Virág: Apokrif

    ha majd a hetedik angyal
    kitölti a poharát
    és a Gonosz próbálja a
    fejére a koronát
    főhetek-e még a pufi
    dzsekimben a színpadon
    lehetek-e sokkolóan
    naiv mint az irgalom

    takarózhatok-e még a
    rám ruházott hatalommal
    elszórakoztathatlak-e
    még a túltolt haragommal
    igazolható-e még a
    járulékos előnyszerzés
    elválik-e tüntetőleg az ocsútól
    a kommersz és

    ha majd ítél és feloldoz
    kiemel és haza–
    gondoz
    befogad és kitaszít a
    kapcsolati háló
    lehetek-e még megélhe-
    tési ellenálló

    Forrás: —

  • Rákos Sándor: Virágének

    Én téged gondolni se merlek,
    félek, a szemem kibeszélné.
    Nincs merszem szólni közeledben,
    mert megtudhatnák egy szavamból.
    Kitépném a nyelvemet is,
    ha félálomban megnevezne.
    Mást szól a szívem, mást a szám,
    fulladok a növő titoktól.
    Morajlik bennem életed,
    mint hars tenger a kőmederben.
    Ki vagy te, mondd, hogy testedért
    úgy hallgatok, mint a gazember,
    s a lángpallost is vállalom
    mellyel lesújt rám az ítélet?

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Flagellánsok éneke

    Hitvány hús, mely bűnre vittél,
    Elporladó, elrothadó,
    Az ostorok csapása ímé
    Gyönyör fejében bús adó.
    Pattogjatok, csattogjatok
    Szilaj csapások, szeges kínok,
    Szenvedd, hitvány hús, mit szenvedtek
    A szomorú, a szent martírok!

    Az álmainkat bűnre váltja
    Az asszony teste, a fehér,
    Izzó, gonosz, szép látomások
    Gyúlnak, ha forr a kerge vér.
    Pattogjatok, csattogjatok
    Kemény csapások, drága kínok,
    Szeresd, hitvány vér, mit szerettek
    A szomorú, a szent martírok!

    A Sátán jár körül e tájon,
    Keresve, hogy kit nyeljen el,
    Vigyázzatok, virrasszatok mind,
    Mert jaj, ha az Úr jönne el!
    Pattogjatok, csattogjatok
    Boldog csapások, édes kínok,
    Halj meg, kevély test, mint meghaltak
    A szomorú, a szent martírok!

    Forrás: MEK

  • Somlyó Zoltán: Kései szerelem

    Kései szerelem… Fűlik a kályha
    pirosra.
    Valami szigorú kéz állítja a váltót
    tilosra…
    Szél űzi az illatot… Szemembe könny lila
    fátyla.
    Szégyenbe szakad, ki a csókot, a késeit
    vágyja!

    Kezedre vérfoltot rajzol a bűnnek
    ecsetje.
    Te vagy a mardosó vád! Te a sorsod
    esettje!
    Ezerszer átkos a vágy, ha a vér szele
    megvert!
    Kései szerelem koldússá teszi az
    embert…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Jékely Zoltán: Kiűzetés a Paradicsomból

    Minden végtagunkkal összefonódva
    az ősemberi csont- és izomcsomóba,
    vérünk egymás vérébe oltva,
    oly egyek voltunk, mintha így születtünk volna:
    nő-férfi, egy-test, együtemű két szív,
    iker-lelkek reflexei,
    közelből összevillanó szemek
    lidérc-lángokkal egymásba cikázók –
    Mi tépte ketté ezt az egy-világot?

    Mintha doronggal ütöttek volna gerincen,
    bénultan és kihűlve,
    dermedten elterülve,
    jégszárnyasan, távolodón repülve
    egy fekhelyünkről már kétféle űrbe:
    étheri hidegek vagyunk s vágytalanok,
    mint a nemtelen, meddő angyalok.

    Külön-külön összekulcsolt kezünk
    bocsánatért eseng: amiért nem vétkezünk,
    s mert testünk gyatra újra fölidézni
    az Éden valóraváltott
    igéretét, s egymásnak újra megadni
    a tegnap ízlelt pillanatnyi
    örökkévalóságot.


    Forrás: Szívzuhogás

  • Kosztolányi Dezső: Fekete Vénusz

    1. Zsoltár

    Zord középkornak vajudásos éje
    szállt szívemre éjszínű denevérként,
    s kárhozott vággyal dalolok tenéked,
    Fekete Vénusz.

    Gyertyaláng lobog, piros árny suhan ránk,
    asszonyok gyűlnek fekete misére,
    a papod vagyok s te az éjkirálynő.
    Fekete Vénusz.

    Bánatom nehéz miseköntösében
    hódolok neked szomorú szavakkal,
    illatos tömjén hizelegve bódít,
    Fekete Vénusz.

    Régi oltárok süllyedő kövén át
    új szerelmeknek diadalma zendül,
    s véres ujjakkal verem egyre lantom,
    Fekete Vénusz.


    2. Táncok éjszakája

    Rogyó inakkal táncolunk az éjben,
     ily lázas álom nem gyötört soha,
    bús áldozattal hull könnyünk a porba,
    gázolva testünk, lelkünket tiporva
     uralkodik az éj úrasszonya.

    Imádjuk őt mind titkos iszonyattal,
     láttára elsápadnak a szívek.
    A kereveten ül, kezébe korbács,
    csípője lágy, szelíd bokája formás,
     szemébe hűs és forraló hideg.

    A részeg éj sápadva tántorog künn,
     kéjes gyönyörtől hervad a virág.
    Az asztalon vágy-éhes tearózsa,
    a levegőben égve száll a csókja,
     s dacolva dallal húzzuk az igát.

    Bősz láncba fogva vágtatunk előre,
     mi, rettegő komor bohócai.
    Szájunkba vértől tajtékzik a zabla,
    gyeplőnk kaján mosollyal tartja-tartja,
     és nincs erőnk széjjelszakítani.

    Tekintetét, mit olykor porba hullat,
     felvesszük, mint a gyöngyöt az arab,
    szemünkbe gyászos vágy, sötét nyomor forr.
    Meg-megbicsaklunk, ám suhint az ostor,
     és táncolunk, loholva, balgatag.

    S én, a bolondok közt a legbolondabb,
     a trónja talpát rázom mérgesen.
    S búsult tüzével a hült üstökösnek
    feltépem a szívem – egy nagy, vörös seb –
     s eléje vágom maradék eszem.

    (1907)

    Forrás: MEK