Karácsony délután
jön hozzánk az apánk,
leül és elmeséli hosszan,
hogy ne higgyünk az angyalokban.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Karácsony délután
jön hozzánk az apánk,
leül és elmeséli hosszan,
hogy ne higgyünk az angyalokban.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Anya minden este mesél,
hogy mikor érkezik a tél,
hófalakban, hótornyokban,
ott jön apám benn a hóban.
ha ideér, hát ideér,
idén nagyon kemény a tél,
vagy átlábol, vagy átrobban,
vagy ott marad benn a hóban.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Madárka, madárka,
Csácsogó madárka,
Szállj ide, szállj ide,
Házunk ablakára.
Szállj ide, szállj ide,
Szépen csicseregd el,
Amit szívem érez,
Újesztendő reggel.
Áldja meg az Isten
E háznak lakóit,
Édes szüleimet,
Hozzátartozóit.
E háznak tájékán
A bú meg se álljon,
Soha se is lássunk,
Olyan messze szálljon!
Kicsike vagyok én,
Nem mondhatok sokat,
De nálamnál senki
Nem mond szebbet, jobbat.
Esztendő, esztendő,
Édes új esztendő,
Szépből, jóból benned
Legyen elegendő!
Forog a szárnyas, a nagy időkerék,
Egy esztendő, ím, újra eltelék.
Fölvirradott az újnak reggele,
Egész világ reménységgel tele.
Kinek a múltban búja, gondja volt,
Kitől a jó szerencse elhajolt,
Könnyét letörli e nap reggelén
És a szívében támad új remény.
Remény, remény, te szépséges virág!
Friss harmatot az Isten hint reád.
A te életed örök, végtelen,
Mert Isten az, ki ápol szüntelen.
Az ő kezében a mi életünk,
Minden jót csak tőle remélhetünk,
Azért most is, ez újév hajnalán,
Hozzád fordulok, édes jó Atyám!
Te, ki szüleimnek is Atyja vagy,
S porszem előtted az is, aki nagy,
Ki mindent látsz s vagy mindenütt jelen
Világos nappal, sötét éjjelen.
Ó, légy velünk ez esztendőben is,
Ápold a jót, a szépet bennem is,
S jó szüleimet, óh, tartsd meg nekem,
Mindenek Atyja, én jó Istenem!
Forrás: magyar-versek.hu
Itt van már az uj esztendő,
Megérkezett végre.
Hálát adva tekintek fel
Istenhez az égre,
Köszönöm, hogy megengedte
Érnünk egészségben.
Jó szülőim, üdvözöllek
Ez uj esztendőben!
Remélem, hogy ez uj vendég
Nem jött üres kézzel,
S poharunkat egyszer-másszor
Teletölti mézzel.
Haladtával sok jó munka
Lesz befejezőben.
Jó szülőim, üdvözöllek
Ez uj esztendőben.
Én is nőttem egy év alatt,
Szorgalmam is nőjön,
Hogy általam szívetekbe
Számos öröm jőjön.
S fáradságtok jutalmazva
Legyen jövendőben.
Jó szülőim, üdvözöllek
Ez uj esztendőben!
Forrás: magyar-versek.hu
Ne siess,
Az idő úgyis rohan,
Ami neked jutott,
Azt éld meg boldogan!
Ne siess,
Sétálj az ég alatt,
Csodáld színe kékjét,
Míg az idő halad!
Ne siess,
Lásd meg a csodát:
Zöldellő fákon a mohát,
Évgyűrűibe rejtett korát,
Virágszirmon a szorgos méhet,
Amint gyűjtögeti neked a mézet,
Halld meg a madarak énekét,
Amint fiókáinak zengi életét.
Nyisd ki füled a tücsökzenére,
Szíved a napsugár melegére,
Sétálj a park bársonyos gyepére,
Halld meg, mit mesél a szél,
Lágyan susogva hozzád beszél!
Ne siess,
Hamar leég a gyertya lángja,
Jusson időd barátra, családra!
Ha kínálsz feléjük egy teát,
Legyen a tányéron keksz és marmelád.
Feléd nyújtja kezét gyermeked?
Öleld meg, mondd, hogy szereted,
Ha tett is olyat, mivel megbántott,
Éleszd magadban újra a lángot,
Zárd palackba a vélt haragot, s
Adj szívedből egy újabb darabot!
Lassíts,
Az idő úgyis rohan,
Ezt elfelejtik sokan!
Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:
Nem kell megfelelned úton-útfélen,
Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,
Másként festeni a múltat hiába akarod,
Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.
Forrás: Szeretem a verseket
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
Nagyapóka azt ajánlja:
ezüstpatkót veret rája.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki ezüstpatkó.
„Aranypatkó kell a lóra!”
Nyugtatgatja nagyanyóka,
de csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki aranypatkó.
„Gyémántpatkó legyen rajta!”
Édesapa cirógatja.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki gyémántpatkó.
Fordul egyet édesanyja,
mosolyogva ölbe kapja:
„Mondanék én egyet, Lackó,
nesze, egy kis mákos patkó!”
Nekividul erre Lackó,
kezébe a mákos patkó.
Fölpattan a paripára:
„Gyí, te Csillag, Kisvárdára!”
Forrás: www.eternus.hu – Móra Ferenc versei
Énhozzám is benézett a karácsony,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könnyűt.
Menj el, karácsony, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedül vagyok.
Meleg szobám e gondolattól elhűl.
Miként a jégcsap függ a házereszről,
Úgy függ szívemről ez a gondolat.
Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vígan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!
Oh, aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
Embert szerettünk és Istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.
Mi lett a díj? rövid jólét múltával
Hosszú nagy ínség… tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.
De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Úgy állna még, mint álla hajdanán.
Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S északra a törzs, az öreg szülők.
Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz ül!…
Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…
Isten veled, te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény ítélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.
Pest, 1846. december
Forrás: Szeretem a verseket
Ma délután, egész délután
szerelmes verset írtam volna,
de holdvilág-hasú törökbasát rajzolgató lányom,
mint zsarnok hatalom, elvette a tollam,
s papírom is, mint börtönőr a fogoly tárgyait,
így hát kényszerülök
a líra aranyos csúcsairól
leszállni a köznapi völgybe,
s kamaszként lángoló arccal,
ádámcsutkám mögött elfúló torokkal
vallani,
már az elődök száján is elkopott
szóval.
Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig
(Gyerekvers)
Konyhajelmezt öltött
kislányom, Kati,
sütő tudományát
úgy próbálja ki.
Húsz kis pogácsából
csak egy sikerült,
az is furcsán festett,
mikor kikerült.
Botrányos alakja,
rossz fogása volt,
kemény kopogása,
de – pogácsa volt.
Nekem szánta ő ezt,
hozta boldogan,
hát ahogy harapnám,
nem fogja fogam.
Igen ám, de lesnek
lelkes nagy szemek:
– milyen a pogácsa? –
Tyű – mondom – remek!
Kati csakúgy hízott,
kiszaladt: – Nahát,
ízlik a pogácsám! –
hallom a szavát.
Magunkra maradtunk:
pogácsa meg én,
hosszan elmerengtem
Kati remekén.
Kicsi kis pogácsa,
úgy szemre kevés,
csak a fog sokallja,
mikor belevés.
Nem veszi be, sajnos,
se szám, se begyem;
jó lesz eltüntetni, –
hova is tegyem?
Kiskutyánk ott sétált
az ablak alatt,
odadobtam annak:
nesze, jó falat!
Siettem utána
a konyhába ki;
kell, hogy Kati mellett
valljon valaki.
Megettem-e, – kérdi
kétkedve anyu,
Nagymamácska, ő is
hej, csupa gyanú.
De én megfeleltem,
azért vagyok ott:
Egy baj volt: kevés volt! –
Kati ragyogott.
Épp akkor besétál
ám a kis kutya;
mit hoz a szájában
az a kis buta?
Hozza a pogácsát,
még sértetlenül!
Leteszi, otthagyja,
szinte menekül.
Nevetésbe tört ki
most a társaság,
még Kati is, ő is
fogta a hasát.
Mert megtudta ebből,
akit érdekel,
hogy az a pogácsa
– kutyának se kell.
Forrás: Szeretem a verseket
Aranylanak a halvány ablakok…
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.
Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.
A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.
S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.
Forrás: Szeretem a verseket