https://verskucko.com

Címke: család

  • Bezerédj Amália: Ujévi üdvözlet

    Itt van már az uj esztendő,
    Megérkezett végre.
    Hálát adva tekintek fel
    Istenhez az égre,
    Köszönöm, hogy megengedte
    Érnünk egészségben.
    Jó szülőim, üdvözöllek
    Ez uj esztendőben!

    Remélem, hogy ez uj vendég
    Nem jött üres kézzel,
    S poharunkat egyszer-másszor
    Teletölti mézzel.
    Haladtával sok jó munka
    Lesz befejezőben.
    Jó szülőim, üdvözöllek
    Ez uj esztendőben.

    Én is nőttem egy év alatt,
    Szorgalmam is nőjön,
    Hogy általam szívetekbe
    Számos öröm jőjön.
    S fáradságtok jutalmazva
    Legyen jövendőben.
    Jó szülőim, üdvözöllek
    Ez uj esztendőben!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Pocsai Piroska: Ne siess!

    Ne siess,
    Az idő úgyis rohan,
    Ami neked jutott,
    Azt éld meg boldogan!

    Ne siess,
    Sétálj az ég alatt,
    Csodáld színe kékjét,
    Míg az idő halad!

    Ne siess,
    Lásd meg a csodát:
    Zöldellő fákon a mohát,
    Évgyűrűibe rejtett korát,
    Virágszirmon a szorgos méhet,
    Amint gyűjtögeti neked a mézet,
    Halld meg a madarak énekét,
    Amint fiókáinak zengi életét.

    Nyisd ki füled a tücsökzenére,
    Szíved a napsugár melegére,
    Sétálj a park bársonyos gyepére,
    Halld meg, mit mesél a szél,
    Lágyan susogva hozzád beszél!

    Ne siess,
    Hamar leég a gyertya lángja,
    Jusson időd barátra, családra!
    Ha kínálsz feléjük egy teát,
    Legyen a tányéron keksz és marmelád.

    Feléd nyújtja kezét gyermeked?
    Öleld meg, mondd, hogy szereted,
    Ha tett is olyat, mivel megbántott,
    Éleszd magadban újra a lángot,
    Zárd palackba a vélt haragot, s
    Adj szívedből egy újabb darabot!

    Lassíts,
    Az idő úgyis rohan,
    Ezt elfelejtik sokan!
    Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:
    Nem kell megfelelned úton-útfélen,
    Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,
    Másként festeni a múltat hiába akarod,
    Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Móra Ferenc – A patkó

    Bánata van Lacikának,
    panaszolja fűnek-fának:
    nem ül többet hintalóra,
    mit ér az, ha nincs patkója?

    Nagyapóka azt ajánlja:
    ezüstpatkót veret rája.
    De csak tovább sír-rí Lackó,
    nem kell neki ezüstpatkó.

    „Aranypatkó kell a lóra!”
    Nyugtatgatja nagyanyóka,
    de csak tovább sír-rí Lackó,
    nem kell neki aranypatkó.

    „Gyémántpatkó legyen rajta!”
    Édesapa cirógatja.
    De csak tovább sír-rí Lackó,
    nem kell neki gyémántpatkó.

    Fordul egyet édesanyja,
    mosolyogva ölbe kapja:
    „Mondanék én egyet, Lackó,
    nesze, egy kis mákos patkó!”

    Nekividul erre Lackó,
    kezébe a mákos patkó.
    Fölpattan a paripára:
    „Gyí, te Csillag, Kisvárdára!”

    Forrás: www.eternus.hu – Móra Ferenc versei

  • Petőfi Sándor – Karácsonkor

    Énhozzám is benézett a karácsony,
    Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
    És rajta egy pár reszkető könnyűt.
    Menj el, karácsony, menj innen sietve,
    Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
    S én magam, egyes-egyedül vagyok.

    Meleg szobám e gondolattól elhűl.
    Miként a jégcsap függ a házereszről,
    Úgy függ szívemről ez a gondolat.
    Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
    Ez ünnep sokszor be vígan viradt rám
    Apám, anyám és testvérem között!

    Oh, aki együtt látta e családot,
    Nem mindennapi boldogságot látott!
    Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
    Embert szerettünk és Istent imádtunk;
    Akármikor jött a szegény, minálunk
    Vigasztalást és kenyeret kapott.

    Mi lett a díj? rövid jólét múltával
    Hosszú nagy ínség… tenger, melyen által
    Majd a halálnak révéhez jutunk.
    De a szegénység énnekem nem fájna,
    Ha jó családom régi lombos fája
    Úgy állna még, mint álla hajdanán.

    Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
    Egy ág keletre, a másik nyugatra,
    S északra a törzs, az öreg szülők.
    Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
    Ha én azt a kort újolag megérem,
    Hol mind a négyünk egy asztalhoz ül!…

    Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
    Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
    Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…
    Isten veled, te szép családi élet!
    Ki van rám mondva a kemény ítélet,
    Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

    Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
    Mint vészt jelentő üstökös az égen,
    Magányos pályán búsan bújdosom.

    Pest, 1846. december

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Simon Lajos – Esti napló

    Ma délután, egész délután
    szerelmes verset írtam volna,
    de holdvilág-hasú törökbasát rajzolgató lányom,
    mint zsarnok hatalom, elvette a tollam,
    s papírom is, mint börtönőr a fogoly tárgyait,
    így hát kényszerülök
    a líra aranyos csúcsairól
    leszállni a köznapi völgybe,
    s kamaszként lángoló arccal,
    ádámcsutkám mögött elfúló torokkal
    vallani,
    már az elődök száján is elkopott
    szóval.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán – Az első pogácsa

    (Gyerekvers)

    Konyhajelmezt öltött
    kislányom, Kati,
    sütő tudományát
    úgy próbálja ki.
    Húsz kis pogácsából
    csak egy sikerült,
    az is furcsán festett,
    mikor kikerült.

    Botrányos alakja,
    rossz fogása volt,
    kemény kopogása,
    de – pogácsa volt.
    Nekem szánta ő ezt,
    hozta boldogan,
    hát ahogy harapnám,
    nem fogja fogam.
    Igen ám, de lesnek
    lelkes nagy szemek:
    – milyen a pogácsa? –
    Tyű – mondom – remek!

    Kati csakúgy hízott,
    kiszaladt: – Nahát,
    ízlik a pogácsám! –
    hallom a szavát.
    Magunkra maradtunk:
    pogácsa meg én,
    hosszan elmerengtem
    Kati remekén.
    Kicsi kis pogácsa,
    úgy szemre kevés,
    csak a fog sokallja,
    mikor belevés.

    Nem veszi be, sajnos,
    se szám, se begyem;
    jó lesz eltüntetni, –
    hova is tegyem?
    Kiskutyánk ott sétált
    az ablak alatt,
    odadobtam annak:
    nesze, jó falat!
    Siettem utána
    a konyhába ki;
    kell, hogy Kati mellett
    valljon valaki.

    Megettem-e, – kérdi
    kétkedve anyu,
    Nagymamácska, ő is
    hej, csupa gyanú.
    De én megfeleltem,
    azért vagyok ott:
    Egy baj volt: kevés volt! –
    Kati ragyogott.
    Épp akkor besétál
    ám a kis kutya;
    mit hoz a szájában
    az a kis buta?

    Hozza a pogácsát,
    még sértetlenül!
    Leteszi, otthagyja,
    szinte menekül.
    Nevetésbe tört ki
    most a társaság,
    még Kati is, ő is
    fogta a hasát.
    Mert megtudta ebből,
    akit érdekel,
    hogy az a pogácsa
    – kutyának se kell.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY

    Aranylanak a halvány ablakok…
    Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
    fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
    a hósík messze selymesen ragyog.

    Beszélget a kályhánál a család,
    a téli alkony nesztelen leszállott.
    Mint áldozásra készülő leányok,
    csipkés ruhába állanak a fák.

    A hazatérő félve, csöndesen lép,
    retteg zavarni az út szűzi csendjét,
    az ébredő nesz álmos, elhaló.

    S az ónszin égből, a halk éjszakában
    táncolva, zengve és zenélve lágyan,
    fehér rózsákként hull alá a hó.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Benedek Elek: Ördög a kályhában

    Nagyapó! Nagyapó! Édes nagyapókám!
    Mi bajod, galambom, édes kis fiókám?
    Jaj, lelkem nagyapó, sok földet bejártam,
    De még soha olyat, mit a konyhán láttam!
    Mit láttál, mit láttál, édes kis fiókám?
    Ördögöt-bördögöt, édes nagyapókám!
    Láttam a két szemét, huh, de hogy szikrázott!
    Úgy megijedtem, hogy a hideg kirázott.
    A szeme szikrázott, a foga csikorgott,
    Drom, drom, dromdoromdrom, jaj de szörnyen morgott!
    Fogát csikorgatta, száját tátogatta.
    Óh, lelkem nagyapó, te csak nevetsz rajta.
    Pedig rajtam kívül látta Sári, Mári,
    Hogyha ez sem elég: Katóka meg Klári.
    Sári, Mári, Klári, Évike, Katóka –
    No még most sem hiszed, édes nagyapóka?
    Mondá nagyapóka: ezer milljom átok!
    Mégse tréfa dolog, ha ennyin láttátok,
    S nagy bajusza alá mosolygását rejtve,
    Szép lassan elindul, konyhát útba ejtve.
    Évikével kezén elől nagyapóka,
    Aztán Sári, Mári, Kalári, Katóka.
    (Be kár, hogy nagyapó vállán nincsen mente,
    negyvennyolcban se volt ilyen regimentje!)
    Megy nagyapó bátran, előre, előre!
    Ilyen bátran ment ő a csatamezőre.
    Kemence ajtaját kinyitja botjával,
    S eltűnik az ördög szemével, szájával.
    Mindahányan vannak, nevetnek a mókán,
    S egy szívvel kiáltják: Édes nagyapókám!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Petőfi Sándor: Karácsonkor

    Énhozzám is benézett a karácson,
    Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
    És rajta egy pár reszkető könyűt.
    Menj el, karácson, menj innen sietve,
    Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
    S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

    Meleg szobám e gondolattól elhül.
    Miként a jégcsap függ a házereszrül,
    Ugy függ szivemről ez a gondolat.
    Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
    Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
    Apám, anyám és testvérem között!
    Oh aki együtt látta e családot,
    Nem mindennapi boldogságot látott!
    Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

    Embert szerettünk és istent imádtunk;
    Akármikor jött a szegény, minálunk
    Vigasztalást és kenyeret kapott.
    Mi lett a díj? rövid jólét multával
    Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
    Majd a halálnak révéhez jutunk.

    De a szegénység énnekem nem fájna,
    Ha jó családom régi lombos fája
    Ugy állna még, mint álla hajdanán.
    Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
    Egy ág keletre, a másik nyugatra,
    S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

    Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
    Ha én azt a kort újolag megérem,
    Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!…
    Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
    Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
    Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

    Isten veled, te szép családi élet!
    Ki van rám mondva a kemény itélet,
    Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
    Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
    Mint vészt jelentő üstökös az égen,
    Magányos pályán búsan bújdosom.

    Pest, 1846. december

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Weöres Sándor: Hazatérés

    Anyám szemében kapzsi féltés.
    Apám szemében görbe vád –
    hogy megjöttem, fölhozta mégis
    a legvénebb üveg borát.

    Kutyánk bőrbeteg és öreg már,
    csupa csont… nézni siralom.
    Nemsokára, tudom, elássák
    a lucernás domboldalon.

    Vacsorázunk. Pár szó – és csönd lesz.
    És az a csönd úgy kiabál.
    Mintha az étel sótlan volna,
    mikor púpozva van a tál.

    Rámnéz anyám, rámnéz apám is:
    Nem az van itt már, aki volt?
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    Annyit játszottunk a kutyánkkal
    együtt, mind vad imposztorok!
    Most, hogyha fejét megsimítom,
    végigvonaglik és morog.

    Miért nem tudunk már örülni,
    ha étel és bor oly remek?
    Miért vagyunk mi mind a Földön
    olyan örök idegenek?

    Miért nem tudok sírni, bőgni,
    hogy megvénül anyám-apám
    anélkül, hogy megsimogatnám
    az arcukat, mint hajdanán?

    Három holt idegent takar majd
    a borostyános kriptabolt.
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    (1936)

    Forrás: Magyarul Bábelben