https://verskucko.com

Címke: csend

  • Fodor Ákos: Weimari emlékkönyv-lap

    Az élet úgyis mondja önmagát;
    rohan a rohanás, árkon-bokron át.
    – Ám, ha a Világ szólalhat meg benned:
    állj meg. Hajts fejet. Hangjának adj nyelvet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdélyi Gábor: Éjjel

    Csak aludj
    Én itt vagyok Veled!
    őrzöm álmod, megfogom kezed
    míg Te megszövöd sorsomat.

    Nyugodt vagy…
    csak a takaró ölel át
    befonva tested vonalát
    lélegzeted könnyű fuvallat a gyenge fényben –

    Már nem félek.
    Kimondhatatlan szavakkal kereslek
    reggelente smaragd tükörbe nézek
    (mikor kinyitod szemed!)

    Tökéletes vagy!
    Mint régen látott tiszta álmaim
    rádfeszülnek forró vágyaim
    szivárvány tündérei.

    Még nem fekszem melléd…
    nézlek megnyugodva.
    Vágyakozom a tiszta mozdulatra
    – alszol és átölel kezed! –

    Csak aludj!
    Én itt vagyok Veled….
    félem álmaid és keresem kezed
    csak szeretlek Gyönyörűm.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucian Blaga: Cseppkő (Stalactita)

    Hallgatás a lelkem –
    moccanatlan állva, békén,
    mint aszkéta-szikla,
    úgy tűnik nekem,
    hogy óriási barlang cseppköve vagyok,
    s az ég maga a barlangboltozat.

    Csipp,
    csepp,
    csöpp – békesség
    és fények csöppje hull rám
    szüntelen az égből,
    és bennem megkövül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornay András: Feküdj mellém

    Feküdj mellém, mintha beteg lennék
    Ápolj csak azzal, hogy itt vagy
    Fejtsük meg a sötétséget
    Hangtalanul nézzük a semmit
    Simogasd meg verejtékes homlokom
    Raboljuk ki a csendet
    Ne szólj – így nagyobb a zsákmány
    Ma megérintjük a csillagokat
    Érdes bőrünk visítva karcol:
    segélykiáltás, lavinakönyörgés

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákóczi Karola: CSENDBEN REMÉLNI

    Néha jó csendben maradni,
    Semmit nem mondani,
    Meg sem szólalni,
    Órákig hallgatni.

    Néha jó csendben maradni,
    Emlékeket betakarni,
    Fájni, kívánni, vágyni,
    Egy helyben, mozdulatlan várni.

    Néha jó csendben maradni,
    Senkit, semmit hallani,
    Túlélni, élni, remélni
    Egyedül félni, s örökké remélni.

  • Juhász Gyula: Csöndes panaszok

    Nagy tengerek mély csöndje van velem.
    Pihennek a szerelmi sóhajok.
    A tenger azért tenger és ragyog!

    Némult a harcok harsogása is,
    Alusznak mind a rontó csapatok,
    De kardjuk azért acél és ragyog!

    És hervatag hajamban a babér
    És virágaim is elhervadók,
    De volt babérom, rózsám s még vagyok!

    Szerelem, harc és élet csöndje ez!
    Valaki néma lesz, hideg, halott,
    De egyszer harcos volt és hárfa volt!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Moretti Gemma: Most egy kicsit…

    Most egy kicsit
    elhalkult minden;
    fákon a lombok friss nesze,
    ablakon a zápor permete,
    madarak hangja fátyolos lett,
    elhallgatott a tücsök-ének.

    Most egy kicsit
    minden céltalan lett;
    a “valami szépre váró”
    reggeli ébredések,
    a felhőket figyelni,
    hisz te is ezeket nézed,
    szél tenyerébe temetni arcom,
    mert a hűvösét te is érzed.

    Most egy kicsit
    minden megfakult;
    fölöttem félig-nyílt szemmel
    közömbös csillagok,
    sápadt és gyorsan tűnő a holdkaréj,
    s alig fényesebbek a nappalok,
    nincs kedvük tündökölni.
    Te nem vagy itt.
    Az idő fáradt bogárlábakon vánszorog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Rövid napló

    Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
    emlékeimet nevükön szólítom,
    szeretem az embereket.
    A csillagok fényes esője alatt
    böjtölök és imádkozom este
    és a Halálnak minden vacsoránál
    külön tányért teszek asztalomhoz.
    Ha kérdeznek, halkan felelek,
    hiszem a föltámadást.
    Márványba vések egy fehér nevet
    s eltemetem mélyen a föld alá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lányi Sarolta: Nagyon csendes szerenád

    Téged dicsér a némaságom
    s daltalan ajkam néked áldoz
    lelkem fojtott félénk szavát
    te hallod, ha nem is kiáltoz.

    Beszél majd énhelyettem hozzád
    az őszi táj halkan szelíden
    s az esti szél füledbe dúdol,
    hogy örökre tiéd a szívem.

    Tiéd elmém munkája, gondja
    s az álmom is tiéd legyen…
    …ó halld e rejtett, hű zenét:
    dalol neked az életem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Rám szakadt az este

    Ablakomba szürke este könyökölt.
    Úgy osont el a Nap szinte titokban,
    egyik pillanatban még fent tündökölt,
    majd itt ültem már, sápadt alkonyatban.
    Borúsan bólogató barna ágak
    kukkantanak be az álmos üvegen.
    Bent a szekrények ásítozva állnak,
    s falhoz dőlve merengnek rég üresen.
    A szőnyeg kusza árnnyal takarózik.
    Bársonyos testén néhány furcsa rajzolat…
    Lámpáért nyúlnék, de nem akaródzik
    még elűzni az ákombákomokat.
    Puha csend van. Halkan zümmög a gépem.
    Mint macska, dorombolóan hízeleg.
    Míg rám szakad az este, egyre nézem
    képernyőjén a rőt-arany képeket.
    Ülök a fakó, bús fénytelenségben.
    A billentyűket, lásd, vakon keresem.
    Szavak gyűlnek…oly idegennek érzem,
    hogy közben a színes fotókat lesem.
    Mint az este, úgy szakadt rám a magány.
    Az izzó képekről átsüt valami:
    szerelmet, érzelmet idéz valahány…
    S én mit érzek? Nem tudom megvallani…

    Forrás: Lélektől lélekig