Címke: csend

  • Mircea Florin Șandru – Egy vers

    Mit írsz? – kérdi ajtót nyitva a gyermek.
    Verset – felelem –, egy verset az alkonyatról.

    Miért épp az alkonyatról? – kérdezi,
    olvasólámpám fénykörébe lépve.

    Mit írsz? – kérdi asszonyom,
    ablakot nyitva, s beereszti a huzatos levegőt.
    Egy verset – mondom neki –, verset a magányról.

    Miféle magányról? – kérdezi,
    kilép a lámpa fényköréből.

    Mit írsz? – faggat apám
    a folyosó homályába veszve.
    Verset. Egy verset a halálról – válaszolom.

    Hogyhogy a halálról? – hökken meg és zokog.

    Mit írsz? – érdeklődik a szomszéd, a díjbeszedő,
    a boltos és a bürokrata.

    Mit írsz? – kérdezi főnököm,
    míg a nap eseményei
    a nyomdagép tölcsérébe hullnak.

    Verset, egy verset – mondom nekik.
    Verset a csendről.

    Miféle csendről? – szól asszonyom.
    Csend még álmunkban se létezik.
    Sikoltozol, és azt mondod: hagyjál, hagyjál.

    Nem szeretem az alkonyt –
    szól a gyerek.

    Szobámba térve
    kuporgok a sötétben, elalszom,
    és senkinek se jutok az eszébe.

    Ha egyedül vagyok,
    fehér és fekete lovakat látok.
    Egy fehér lovat és egy feketét – így az apám.

    Torkig vagyok a halállal –
    mondja az orvos.
    Mindennap meghal valaki.
    A cementasztalokon sokan fekszenek, kiterítve,
    míg a rokonok értük jönnek.

    Sose szólsz semmit – mondja a szomszéd –,
    nem hallom a hangod.

    Hallgatok.
    Lassan elfogynak a szavak
    a csendről, az alkonyatról,
    a magányról, a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert – Jegenyék

    Állunk egymástól messze-távol,
    és minden álmunk messzeség.
    Vagyunk bús, árva óriások,
    rekettye-raj közt büszke Mások:
    idegenek és jegenyék.

    Valahogy úgy találunk egymáshoz,
    ahogy élünk, ahogy vagyunk,
    s ahogy majd meghalunk.

    Ha néha fáj az árvaságunk,
    és a szívünk már nagyon éget,
    meglátogatjuk bús, magányos
    testvéreinket: jegenyéket.

    Megkérdezzük: hogyan aludtak?
    Megkérdezzük: még meddig állnak?
    és elmondjuk, hogy milyen bölcsek,
    mert mindent messziről imádnak.

    Olyankor halkan elcsitul a vágyunk
    és szertefoszlik minden messzeség,
    s a szellő ajkán elbeszélgetünk,
    mi ketten, akik így magunkban állunk,
    és ők, a jegenyék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István – Kérdések

    Hol vagytok, nappalok, hol vagytok, éjszakák?
    hol vagytok, álmok, hol vagytok, virágok?
    hol vagyok én, hol vannak mások?
    hol van a világ, hol van a kéz
    hol van szép szemed, hol van a méz

    hol vagy?… Te…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos – A békesség órái

    Mégiscsak te vagy az, akit kerestem
    Ahogyan itt ülsz mellettem a homályban
    nagyon nekem valónak érezlek.
    Örülök beszéded ibolyakék dallamának
    bár én inkább szótlan természetű vagyok.
    De gondolom egyazon törzs hajtása
    ez a két ág.
    Boldogtalanabb lennél nélkülem
    s én szegény árva lennék nélküled.

    A négy fal között élünk
    mint két örökzöld
    egy cserépben.
    Olykor beszáll hozzánk
    egy csodálatos madár
    s mi hallgatjuk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Szótlanul

    Légnek hulló harmata,
    égnek földre fagyott
    könnye mondja el
    helyettem, mennyire fáj:
    most,
    így…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sik Sándor – Angelus

    Erdő füvén fekszem hanyatt.
    Jő lábhegyen az alkonyat.
    Zsong, zsong a csend mély mámora.
    Lebben az Isten fátyola.

    A csend az ő szívén terem.
    A csend az örök Szerelem,
    A Lélek a vizek felett:
    Egyetlen, áldott Felelet.

    Ó mindent, mindent értek én,
    Mióta ez a csend enyém.
    Szívet nyit rám minden titok,
    És mindenek nyelvén tudok.

    Azóta hozzám szólanak
    A füvek, fák és madarak.
    Barátaim az állatok,
    Zengnek a színek, illatok.

    És mind oly boldogok vagyunk,
    Hogy testvér-szóval szólhatunk.
    Ó érteni, megérteni:
    Mily édes, milyen isteni!

    Megrezzen most egy vén csalán
    Távol harangszó mély dalán,
    Mely messze zsongja lombon át
    Az esteli Úrangyalát.

    Elhallgat minden itt körül,
    Megáll a gyík, a szél elül,
    És – mindnyájunkért egymagán –
    Ávéba kezd a csalogány.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A haldokló tücsök

    Még szól a tücsök, de már nem soká,
    Átadja csöndes birodalmát.
    Oly nesztelenül tűnik el,
    Mint szeptember s a hulló levelek.
    A katonáit elbocsátja,
    Szabadságolja tarka udvarát,
    Haldokló nemzetének búcsút int.
    Még szól a tücsök sárguló gyepen
    És vérbehanyatlott bokrok tövén, –
    Hallgatja minden fűszál, falevél:
    Csendország bánatos polgárai.
    Még szól a tücsök, de már nem soká.

    Az éjek hűvösödnek,
    Fénybogár se marad
    Mindszentekre a temető füvében.
    Az országból csupán a címer,
    Csendország címere: a csillagok.

    Isten veled, lantos-fejedelem!
    Dalok királya, de már vége annak,
    Elmúlott tőlem a királyság,
    Ki tudja, hol lel a jövő tavasz?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Kegyelem

    Bogarak szántják a sötétet
    és csillagok az éjszakát.
    Van időnk hosszan üldögélni
    az asztalon pihenő lámpafényben.

    Megadatott a kegyelem:
    miközben minden áll és hallgat,
    egyedül az öröklét működik.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Kassák Lajos: Veled vagyok

    Előtted megyek
    te én előttem
    a koranap aranylánca
    csilingel kezemen.

    Hová mégy — kérdezem
    feleled — nem tudom.

    Siettetném lépteim
    de te jobban sietsz.

    Előtted én
    te én előttem.

    Egy kapu előtt mégis megállunk.

    Megcsókollak
    te nekem adsz csókot
    aztán elindulsz szótlanul
    és magaddal viszed életem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy János: Kiáltás…

    gyújtsuk fel a sötétet, ezt
    a mellbevágó, csendes éjszakát,
    hogy ágyvászonra festhessük
    a szerelem jelét –

    Forrás: Lélektől lélekig