https://verskucko.com

Címke: csend

  • Hatos Márta – Madár rikolt…

    Keserű szégyen festi most az arcom,
    A csukott, sötét ablakon át
    A végtelen éjbe tekintve
    Láttam szemed csillogó sugarát.

    Kétségek és félelmek adták e pírt
    A holnapnak nincs már ígérete
    Lelkem reszketve öleli a csendet
    Vágyódva olvadok eggyé vele…

    Most sólyomszárnyakon szállok feléd
    Az alkony csókjával ébresztelek,
    Lángoló tested könny-patakba mártom
    Örömünk nem hallja senki meg.

    Csillagos ég a vágyott menedékem
    Hajnali csend, mely lágyan átölel…
    Átsuhan forró leheleted rajtam
    Karom símogatón megölel…

    Törött gondolat sebzi fel szívem
    Lelkemre hull bénító magányom
    Egy madár rikolt a rojtosodó éjbe
    Elviszi a csendet, a holnapot, az álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Csend

    Én nem tudok
    A csendről, melybe száz forró titok
    És jövendő viharok lelke ébred;
    Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
    A csendről, melyre mennydörgés felel,
    Idegzett húr most, oh most pattan el,
    Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
    Az életet, az üdvöt, a halált,
    Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
    – – Ily csendről nem tudok.

    De ismerem
    Hol bús töprengés ág-boga terem,
    A csonka múlt idétlen hordozóját,
    Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
    Melyből a szótalan, közömbös árnyak
    Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
    S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
    Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
    Míg percre perc születni kénytelen,
    – – – E csöndet ismerem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely István: Élvezd!

    Élvezd a csendet!
    A csendben megszólal a világ,
    simítja lelked,
    s ellazít egy suttogó faág.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Dal az elmaradt vallomásról

    Úgy vágyna hozzád
    ezer puha szó,
    ezer csudaszó,
    színes, szomorú
    szerelemmel lázadozó.
    Úgy beborítna,
    mint földet az ég,
    mint fénnyel az ég
    a remegő rózsát,
    mely lengve, lobogva ég.

    S meghal mind, mire
    kinyíló ajkamhoz ér,
    mosolygó ajkamhoz ér,
    csomóba alvad,
    mint fagyban a földön a vér.

    S megkopva lassan
    megyek egy hűs gödörig,
    megyek a sírgödörig
    s a vallomás is
    fakul és üszkösödik,

    csak mélyül a csend
    s őszibb lesz mind a vidék,
    november lesz a vidék
    s az egyetlen szép szerelemre
    késik a bizonyíték.

    …Míg aztán én leszek
    fölötted a reggeli fény,
    fürtödön alkonyi fény.
    szó, ami néma
    és mégis költemény,

    minden magam leszek,
    emlék és friss levegő,
    szentség és tág levegő
    s az édesbús öröm,
    a testeden átremegő,

    házad fölött a csillag,
    mely álmaidba rezeg,
    csillog és szívedbe rezeg,
    szerelem, szerelem,
    karácsonyfádon gyertya leszek.

    Viharban dörgés,
    mely lángoló csodákra hív,
    háborgó csodákra hív
    s egy világnak zengi, mire
    kicsi volt s gyönge a szív.

    Karom a földre cikázik
    haragos villám gyanánt,
    csattanó villám gyanánt
    s lesújt körülötted
    mindenkit, aki bánt…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Szivárvány

    Csak a Te mosolyod
    fényétől ragyognak fel
    életem színei.

    Farkas István – Csak egy perc

    Csak egy percet adj
    most megpihennem Uram:
    hadd gondoljak rád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán – Akkor

    Már hallgat a szív. Fölhangosodnak
    Isten léptei.

    Zelk Zoltán – Este

    Most fogja meg vagy most engedi el
    kezem az Isten?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kutasi László – Naplemente

    Ülj le szépen ott, hol a tenger helyet
    ad maga mellett,
    a tűzként izzó naplementében.
    Várj.
    Lassan nyisd meg lelked titkos kapuját,
    léted porlepte köntösét, a tested
    hagyd most magára, el.
    Pihenj meg itt.
    Merülj el a fénybe, mi testet ölt szemedben,
    arra könnyből fátyolt teremt.
    Cserébe a tenger megannyi szikrát,
    apró csillagot, gyémántot ad.
    A Nap színekkel, izzó vörössel,
    sárgával, csillogó ezüsttel festi be azokat.
    A pillanat nem múlik, az idő
    megáll.
    A természet emlékül adja neked
    legszebbik arcát.
    A Nap, mint szerelmes kedvesébe,
    tengerbe úgy merül, fényével takarva be.
    Búcsúzóul a szél lágy csókot ad.
    Menj hát tovább.
    Az Est, leszállt emléke képnek és örök szépnek,
    utadra kísérjen el.
    Lásd be: minden, mi szép, egyszer így múlik el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

    Alvó kutyák feje a nehéz porban
    s itt-ott szétszórva kövek
    kidöntött fák és bazilika-árnyak:
    Esztergom augusztus-éji töredékei.
    Hazaérni én már csak itt érek haza.

    Egy harang ballag velem
    a dombok közé némán
    mintha Isten bolondja volna.
    Ling-leng a diófák közt
    én meg mosolygok.

    Minden porszem a házam népe
    itt, s minden fűszál.
    A kígyó is csak annyira fél tőlem
    amennyire a teremtmények
    félnek egymástól kezdet óta.

    Egyszál gyufa és egyszál csillag
    kivételes tüzében látom a kezem:
    itthon van, ajtót nyit nekem
    s oszlatja el az örök sötétséget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Semmi az egész

    Várom, hogy visszatérj,
    szótlan a szemembe nézz,
    mosolyogj szomorún:
    – Semmi az egész!

    Semmi az egész.
    Minden volt – ennyi lett!
    Vezess már haza engem.
    Szorítsd a kezemet.

    Éjjelenként majd néha,
    ha erősek leszünk,
    amit remélni kellene
    – arra emlékezünk.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő – Minden nap esttel végződik

    Minden nap esttel végződik.
    Minden zaj csenddel végződik.
    Minden valami semmivel végződik
    és holt betű lesz minden fájdalom.

    Csukják itt is, ott is az ablakot,
    értelmetlen sötét zsalu-szemek
    ölelik magukba arcomat.
    Minden nap estével végződik.

    Kaput keresek, hol nem áll angyal,
    egy szemet, mely nyitva maradt
    s azt mondja nekem: értelek.
    De minden zaj csenddel végződik.

    Ilyenkor a templomokat is bezárják,
    az Isten magára csavarja
    gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
    minden valami semmivel végződik.

    Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
    a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
    a tücsök ciripel. Este lett.
    S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

    Forrás: www.eternus.hu – Dsida Jenő versei