https://verskucko.com

Címke: csend

  • Wass Albert: Házsongárdi temetőben

    Egy délután a zajtól messze szöktem,
    s az életemet mentem kipihenni
    a Házsongárdi öreg temetőben.
    Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent.
    Olyan lélek-csitító volt a csend:
    a némaság és a néma ajkú holtak.
    Akkor láttam: a fényvirágos álmok
    amik a lelkem szent csodái voltak,
    halottak lettek: néma ajkú holtak.
    És éreztem: egyszer majd újra ősz lesz,
    s a hervadásban meglassul a vérem,
    akkor az őszt majd könyörögve kérem.
    A holtaktól megirigylem az álmot,
    s cserébe nyújtom minden álmomat
    hogy én legyek az őszi csendtől áldott.
    S meglátom majd: bűbájos álmaimmal
    az életemet nagyon tele szőttem…
    s megállok ismét kissé megpihenni
    a Házsongárdi temetőben.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Hajnal Anna: Szólj

    éhed? szomjad? falatod? kortyod?
    volt ajkad! nyelved! fogad! torkod!
    volt kezed, mivel felemelnéd
    pohár vized ajkadhoz vennéd!
    nélkül, nélkül, nélkül, nélkül,
    kifosztva fekszel minden nélkül.
    kezem? kezed? kezembe venni?
    nyílt tenyeremben ott a semmi —
    arcom feléd? semmihez hajtom!
    néma semmihez ér az arcom!
    Körüllebegsz? hogy hogy nem érzem?
    szólítasz? sírsz? hogy hogy nem értem?
    szólj hozzám! adj jelet, szerelmem!
    szólj hozzám, kérdezz! hagyj felelnem!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Takács Zsuzsa: Szív fölött medália

    Hogy nem látlak többé, jól van így,
    nem fátyolozza a távolságot közeled,
    messze van minden és hideg.
    Egyszer majd nevedre a számat elhúzom,
    egyszer majd csuklómmal az ablakot betöröm,
    s a tárgyak üres szeme szánalommal megtelik.

    Hogy nem látlak többé, jól van így.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Sumonyi Zoltán: A hét napjai

    Ha kedd, ha péntek, mindegy, úgyse látlak,
    S mindegy, ha délelőtt csütörtökön, –
    Mint hétfő, szerda, szombat – vízözön
    Előtti korszakunkban – s a vasárnap!

    Egyformán hosszú már a kedd, a péntek,
    Csütörtök, – délelőtt vagy délután.
    Hosszú? Nem is. Csak van. Örök hétvégék
    Követik egymást, mert nap nap után

    Nem látlak, nem beszélünk, föl se hívlak,
    Csak fölhívhatnálak még, s mormolom
    Hogy kedd, csütörtök, péntek, – s szerda, hétfő…

    Mert addig, míg tudom, hogy hol s mikor vagy,
    Hogy fölhívhatlak, – addig nem tudom
    Elhinni sem, hogy ez a csend a végső.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vajda János: Húsz év múlva

    (Gina emlékkönyvébe)

    Mint a Montblanc csucsán a jég,
    Minek nem árt se nap, se szél,
    Csöndes szívem, többé nem ég;
    Nem bántja újabb szenvedély.

    Körültem csillagmiriád
    Versenyt kacérkodik, ragyog,
    Fejemre szórja sugarát;
    Azért még föl nem olvadok.

    De néha csöndes éjszakán
    Elálmodozva, egyedül —
    Múlt ifjúság tündér taván
    Hattyúi képed fölmerül.

    És ekkor még szívem kigyúl,
    Mint hosszú téli éjjelen
    Montblanc örök hava, ha túl
    A fölkelő nap megjelen…

    Forrás: Szívzuhogás

  • Jevgenyij Jevtusenko: Valami olyan csend ez itt

    Valami olyan csend ez itt,
    mély értelmét úgy őrzi titkon,
    hogy minden, miről szó esik,
    őhozzá kell, hogy igazodjon.

    Valami olyan messzeség
    van itt örömben, szenvedésben,
    hogy az életben, ami szép,
    ővele kell, hogy összeférjen.

    Valahogy olyan vagy magad,
    messzeségből, csendből szövötten,
    hogy a tegnapi rohanat
    már értelmetlen énelőttem. –

    S versem is immár halkuló,
    és olyan messziről világol,
    mint ott az ormokon a hó
    e bűvös vagon ablakából.

    A sürgés-forgás csábított.
    Csend s messzeség híjával éltem.
    Úgy tűnt: időben ott vagyok
    mindenütt, pedig egyre késtem.

    Vágytam száguldó életet, –
    s csak kapkodtam, nem cselekedtem. –
    De igaz sikert hol lelek,
    sikert, mit nem olcsón szereztem?!

    Csend, messzeség és te magad,
    bocsáss meg: mindent újra kezdek.
    Felégetem a hidakat,
    mik zajba-bajba visszavisznek.

    Rohanás félre nem vezet.
    Mindegy, hogy búm vagy örömem lesz:
    erős leszek és nagy leszek. –
    Más nem méltó az életemhez.

    Fordította: Tellér Gyula

    Forrás: –

  • Szilágyi Domokos: Észrevétlenül

    Látod, már nem is veszlek észre,
    úgy jársz-kelsz csendesen –
    nem csábítasz a széptevésre:
    épp csak vagy, kedvesem.

    Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
    test álma, lélek pihenése:
    vagy hő nyaram és hű telem,
    úgyhogy már nem is veszlek észre.

    Hiányozz, mint ha álmom, étkem
    cserbenhagy csendesen –
    hogy ne maradjál észrevétlen,
    szakadj el tőlem, kedvesem.

    És kóboroljak és vacogjak,
    mint egy gazdátlan háziállat,
    ki nem vár mást, egy falatot csak –
    és hadd higgyük, hogy megtalállak.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Szilágyi Domokos: Észrevétlenül

    Látod, már nem is veszlek észre,
    úgy jársz-kelsz csendesen –
    nem csábítasz a széptevésre:
    épp csak vagy, kedvesem.

    Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
    test álma, lélek pihenése:
    vagy hő nyaram és hű telem,
    úgyhogy már nem is veszlek észre.

    Hiányozz, mint ha álmom, étkem
    cserbenhagy csendesen –
    hogy ne maradjál észrevétlen,
    szakadj el tőlem, kedvesem.

    És kóboroljak és vacogjak,
    mint egy gazdátlan háziállat,
    ki nem vár mást, egy falatot csak –
    és hadd higgyük, hogy megtalállak.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Reményik Sándor: Add a kezed…

    Add a kezed, így szépen, csöndesen,
    Nyugodtan add.
    Síma, ragyogó tükör a szívünk,
    Nem vet hullámokat.
    Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
    A csóknak édes mérge
    Megmérgezné a nyugodalmunkat,
    Ha hozzánk érne.

    Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe’,
    Innen hova hághatna még a láb?
    E csönd, e béke: ez itten a csúcs —
    És nincs tovább.

    Add a kezed; lenn lakodalmas nép,
    Mirtusz menyasszonyfőn;
    A mirtuszt édes, irigyled-e még
    Itt, e kopár tetőn?

    Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,
    S a zuzmó tengve él,
    A lelkünket a nagy csend összehajtja,
    Mint két ágat a szél.

    Add a kezed, látod lemegy a nap;
    A nappal szembe
    Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
    Kezed kezembe.

    Add a kezed, egy percig tart csupán
    Ez az igézet —
    Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
    S több, mint az élet!

  • Babits Mihály – Miként szélcsendben a hajó

    Miként szélcsendben a hajó
    lelkem ma veszteg úgy lebeg
    vitorla nélkül! – Ah be jó,
    hogy most melletted ülhetek!
    Talán megállt a vén Idő
    s mi ketten élünk már csupán –
    ó milyen édes lanyha hő,
    mily édes lanyha délután.

    Most messze földön senki sincs,
    fénylik az ajtón a kilincs:
    ajtó előtt a macska ül,
    hátát gubbasztva gömbölyül.
    Kertben tüzel a tulipán
    fejét megadva csüggeteg:
    most minden édesen beteg.
    A tornácon az oszlopárny
    a napsütött fal oldalán
    ledől, mint tejben a kalán.

    Nincs a világon semmi vér,
    tejjel és mézzel foly az ér,
    a vékony ér a hús alatt:
    azért vagy, édes, oly fehér,
    s nézed a fehér bús falat.
    Elalszik minden – mily varázs!
    Már alig zümmög a darázs.
    Vállad vonala betegen
    omlik el kebled vánkosán
    s úgy csüggök fényes szemeden,
    mint hipnotizált orvosán.

    Altass el, édes, engemet,
    s álom hajóján messze vígy,
    ah ez az álom – eltemet –
    és ah! maradna mindig így!
    maradna mindig így…
    így…
    mindig így…

    Forrás: Szívzuhogás