Címke: élet

  • Dsida Jenő: Legyetek őszinték

    Lássátok, fáradt vagyok már
    s nem bírok szavaitok labirintján
    tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
    nyílegyenes, biztos utakat.

    Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
    rám cifraszép szavakat,
    mert el tudom viselni a meztelen
    igét és ti is el kell, hogy viseljétek.

    Amikor beszélek, ne nézzetek
    a hátam mögé: az nyugtalanít.
    Állítástok legyen: igen, igen –
    és tagadástok: nem, nem.

    Mindnyájan biztosan meghalunk.
    Esik a hó, itt pattog a tűz
    és mindnyájan testvérek volnánk
    és nyájas, jó apánk az Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdélyi József: Kék Miatyánk

    Legszebbek a néma imák…
    Imádkozik minden virág;
    kék imát mond a kék katáng,
    kék virága kék Miatyánk.

    Gyalogútak, dűlők fele
    kék katánggal van most tele;
    mélyűlt keréknyomok között
    milljó kék Miatyánk köszönt.

    – Ki itt jársz, légy jó emberünk,
    s néma imát mondj mivelünk;
    tekints némán az égre fel, –
    egy pillantást megérdemel.

    Szekérkerékkel töretünk
    kocsikenőcs a kenetünk,
    innen mi el nem mehetünk;
    mégis szép a mi életünk.

    Mégis víg a mi életünk,
    az égre ment felnézhetünk
    s néz ránk a Nap, az ég szeme;
    nyitott szemünk felnéz bele.

    Minden tövön száz kék katáng
    mondja némán hogy „Mi Atyánk”;
    s hervad hamar és boldogan,
    benne mert új élet fogan.

    Mert küllőkkel bár töretünk,
    kocsikenőcs a kenetünk:
    mig az égre felnézhetünk,
    örök élet az életünk…

    1972

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A nagy posványon át

    Szaladjunk hát a nagy posványon át,
    Vannak lyányok és vannak még csodák.
    Hiúk is vannak és vannak szegények
    És vannak még túl-ifjasan legények.

    Vagyunk még mindég dölyfös vénhedők,
    Kik nem hajolnak az Idő előtt.
    Kik hajlottan, posványon is úgy járunk:
    Egy-egy leány a lépésünk, az álmunk.

    Magyar honunkban sok-sok a csoda,
    Életünk: fölfalt életek soka.
    De világot okozunk a világnak:
    S mégis hozzánk jönnek mind, akik látnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Fura elszámolás

    Néha rajtakapom magamat, hogy
    fukar s irigy vagyok, mint a vének,
    dühödten tékozolva mutatok fityiszt
    ilyenkor a vénség kísértetének.

    S belegabalyodom e fura elszámolásba,
    mintha tartoznék, s aki leszek, követelhetne!
    Szinte látom leforrázva, hogy néz minket
    a kölyök, aki voltam, gúnyosan nevetve.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Czóbel Minka: A sors

    Pihenni? – nem, még nem lehet.
    Ne álmodjék ki él, tehet!
    Az élet fájó küzdelem,
    A végperczé a győzelem.

    A végperczé, mely már talán
    Ott van a holnap hajnalán,
    Vagy távol évek végén áll,
    Bizonytalan – biztos halál?

    A czél homályos, szűk az út,
    Verejték, könnyü összefut.
    Virág, ha nyilva lát napot,
    Verejték, s könnyü áztatott.

    A fűre önti harmatát,
    Lábunk alatt a föld porát
    Áztatja, véle egyesül,
    Por lent, verejték s könny felül.

    A sors ragad, tovább, tovább,
    Megállás nincs – előre hát!
    Előre hát e tengeren,
    Melyen csak bánat s kín terem.

    Az élet kín és fájdalom,
    Nincs más öröm, csak nyugalom,
    Nyugalmas csöndes, szép halál,
    Még nem – előttem élet áll!

    Szívem harczolni, tűrni kész,
    Mégis remegve visszanéz,
    Hogy elmaradt a végremény
    Gyermekkorom derült egén.

    Letűntek a derült napok,
    Mi voltam – többé nem vagyok.
    És a jövő? mit tartogat
    Titokzatos homály alatt?

    Küzdelmet, harczot, életet.
    Megyek jövő, megyek veled!
    Fájó gyönyört, bizalmat ád:
    Megállni bátran a csatát.

    Megállni, bár a vég közel,
    Nem biztat semmi égi jel,
    A nagy jövőnek éjjelén,
    Nincs egy sugár, nincs egy remény.

    Csak érzemény, csak gondolat,
    A lelkesülés elragad,
    Hő lelkesülés, égi jel –
    Megyek a merre menni kell!

    Nem kérdem én: mi lesz a vég?
    Harczolni kell, ez már elég.
    Szívem harczolni, tűrni kész,
    Emelj, vezérelj égi kéz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: MAGÁNSZABÁLY

    Veszteni? nyerni?

    • ne, soha! csak játszani
      szeretnék. Mindig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ki tudja

    Káprázat ez: a régi májusoknak
    Szűz orgonái nyílnak újra ki
    És mint a sírból a fehér halottak,
    Támadnak lelkem bágyadt vágyai.

    A férfi gordonkáján visszazendül
    A fiatalság fojtott dallama,
    Mint ahogy alvó kerteken keresztül
    Rügybontó május surran újra ma!

    Valaki újfent szólongatja párját,
    A dal a régi, fájó és örök,
    Vesztett örömök legszebb örömök!

    Ki tudja, milyen éjek éje vár ránk,
    De addig, sírok és romok felett
    Én énekelem az életemet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szergej Jeszenyin: Kékegű estben

    Kékegü estben, holdselyem estben
    egykor erős volt s ifju a testem.

    Vissza se térhet, újra se éled,
    messzire száll el minden… az élet…

    Lanyhul a szívem, húnynak a fények…
    Kék öröm alkonya! Holdderes éjek!

    ford: Weöres Sándor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: SZOMORÚ ÉJ

    Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
    Mert gondomat el nem altathatom.
    Mi fog történni vélem s a hazával?
    E kettős kérdés tépi lelkemet.
    Ah, nem érem be a magam bajával,
    Még te is gyötresz, hazaszeretet!
    Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
    Hogy örök vészű tengeren evez?
    S mit ér, ha őt a haragos habokból
    Mentő sajkával partra is tevék,
    Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
    Kik ott maradtak a hajóba’ még?

    Apám, apám, mért is taníttatál,
    Miért az eke mellett nem hagyál?
    A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
    Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
    És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
    De le nem hoz… a magasból levet.
    Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
    A napvilágtól szemed fénye vész.
    Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
    Mely erősíti még szemeidet,
    S közel hoz mindent… s minden vajmi szebben
    Tünik föl, hogyha távol nézheted.
    Miért tanultam? mért nem maradék
    Földmívelő, aminek szánt az ég?

    Nem tölteném most kínos virrasztással
    A végtelenbe nyúló éjszakát;
    Lelkem fölött az álom víg dallással
    Madár módjára ringatná magát.
    Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
    Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
    S mig ellegelget kolompolva nyája,
    Ő hűs bokorba vészi bé magát,
    S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
    Saját kedvéért a kis furulyát.
    Vasárnap tisztát venni hazajár,
    Hol a szerelmes lyányka várja már.
    A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
    S oly szép, mint a megszületett tavasz;
    Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
    Hiszi tehát, hogy a világ is az.

    Pest, 1847. január

    Forrás: internet

  • Ady Endre: Rózsaliget a pusztán

    Éltem a Pusztán, s megkísérteték:
    Csengő, muzsikáló zsákkal a hátán
    Jött, jött, jött kacagva a Sátán.

    Tövises Pusztán, csalánok között
    Szórta elémbe a kincset. Kiszórta
    S virított nyomban ezer rózsa.

    Dalolva járok s aranyat szedek,
    Büszkén kacagom ki a tunya álmot:
    Hiszen én rózsák között járok.

    S csalános szikföld lábamat töri,
    Dalolok, míg serked vérem száz sebben,
    Evoé, a rózsaligetben.

    Forrás: Lélektől lélekig