Címke: élet

  • Czóbel Minka: A sors

    Pihenni? – nem, még nem lehet.
    Ne álmodjék ki él, tehet!
    Az élet fájó küzdelem,
    A végperczé a győzelem.

    A végperczé, mely már talán
    Ott van a holnap hajnalán,
    Vagy távol évek végén áll,
    Bizonytalan – biztos halál?

    A czél homályos, szűk az út,
    Verejték, könnyü összefut.
    Virág, ha nyilva lát napot,
    Verejték, s könnyü áztatott.

    A fűre önti harmatát,
    Lábunk alatt a föld porát
    Áztatja, véle egyesül,
    Por lent, verejték s könny felül.

    A sors ragad, tovább, tovább,
    Megállás nincs – előre hát!
    Előre hát e tengeren,
    Melyen csak bánat s kín terem.

    Az élet kín és fájdalom,
    Nincs más öröm, csak nyugalom,
    Nyugalmas csöndes, szép halál,
    Még nem – előttem élet áll!

    Szívem harczolni, tűrni kész,
    Mégis remegve visszanéz,
    Hogy elmaradt a végremény
    Gyermekkorom derült egén.

    Letűntek a derült napok,
    Mi voltam – többé nem vagyok.
    És a jövő? mit tartogat
    Titokzatos homály alatt?

    Küzdelmet, harczot, életet.
    Megyek jövő, megyek veled!
    Fájó gyönyört, bizalmat ád:
    Megállni bátran a csatát.

    Megállni, bár a vég közel,
    Nem biztat semmi égi jel,
    A nagy jövőnek éjjelén,
    Nincs egy sugár, nincs egy remény.

    Csak érzemény, csak gondolat,
    A lelkesülés elragad,
    Hő lelkesülés, égi jel –
    Megyek a merre menni kell!

    Nem kérdem én: mi lesz a vég?
    Harczolni kell, ez már elég.
    Szívem harczolni, tűrni kész,
    Emelj, vezérelj égi kéz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: MAGÁNSZABÁLY

    Veszteni? nyerni?

    • ne, soha! csak játszani
      szeretnék. Mindig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ki tudja

    Káprázat ez: a régi májusoknak
    Szűz orgonái nyílnak újra ki
    És mint a sírból a fehér halottak,
    Támadnak lelkem bágyadt vágyai.

    A férfi gordonkáján visszazendül
    A fiatalság fojtott dallama,
    Mint ahogy alvó kerteken keresztül
    Rügybontó május surran újra ma!

    Valaki újfent szólongatja párját,
    A dal a régi, fájó és örök,
    Vesztett örömök legszebb örömök!

    Ki tudja, milyen éjek éje vár ránk,
    De addig, sírok és romok felett
    Én énekelem az életemet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szergej Jeszenyin: Kékegű estben

    Kékegü estben, holdselyem estben
    egykor erős volt s ifju a testem.

    Vissza se térhet, újra se éled,
    messzire száll el minden… az élet…

    Lanyhul a szívem, húnynak a fények…
    Kék öröm alkonya! Holdderes éjek!

    ford: Weöres Sándor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: SZOMORÚ ÉJ

    Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
    Mert gondomat el nem altathatom.
    Mi fog történni vélem s a hazával?
    E kettős kérdés tépi lelkemet.
    Ah, nem érem be a magam bajával,
    Még te is gyötresz, hazaszeretet!
    Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
    Hogy örök vészű tengeren evez?
    S mit ér, ha őt a haragos habokból
    Mentő sajkával partra is tevék,
    Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
    Kik ott maradtak a hajóba’ még?

    Apám, apám, mért is taníttatál,
    Miért az eke mellett nem hagyál?
    A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
    Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
    És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
    De le nem hoz… a magasból levet.
    Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
    A napvilágtól szemed fénye vész.
    Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
    Mely erősíti még szemeidet,
    S közel hoz mindent… s minden vajmi szebben
    Tünik föl, hogyha távol nézheted.
    Miért tanultam? mért nem maradék
    Földmívelő, aminek szánt az ég?

    Nem tölteném most kínos virrasztással
    A végtelenbe nyúló éjszakát;
    Lelkem fölött az álom víg dallással
    Madár módjára ringatná magát.
    Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
    Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
    S mig ellegelget kolompolva nyája,
    Ő hűs bokorba vészi bé magát,
    S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
    Saját kedvéért a kis furulyát.
    Vasárnap tisztát venni hazajár,
    Hol a szerelmes lyányka várja már.
    A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
    S oly szép, mint a megszületett tavasz;
    Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
    Hiszi tehát, hogy a világ is az.

    Pest, 1847. január

    Forrás: internet

  • Ady Endre: Rózsaliget a pusztán

    Éltem a Pusztán, s megkísérteték:
    Csengő, muzsikáló zsákkal a hátán
    Jött, jött, jött kacagva a Sátán.

    Tövises Pusztán, csalánok között
    Szórta elémbe a kincset. Kiszórta
    S virított nyomban ezer rózsa.

    Dalolva járok s aranyat szedek,
    Büszkén kacagom ki a tunya álmot:
    Hiszen én rózsák között járok.

    S csalános szikföld lábamat töri,
    Dalolok, míg serked vérem száz sebben,
    Evoé, a rózsaligetben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákos Sándor: Ruhátlanul

    A mozdulat fensége ép s töretlen
    és ezredévek meg nem dönthetik:
    fejem nyugoszik delejes öledben,
    fölöttem égnek csillag-kebleid…

    Hány atom épült hús-ideg szoborrá,
    míg betelt az egyetlen pillanat –
    élő lélek az anyag-világ ormán,
    élő lelkemnek átadtad magad!

    Millió évek millió esélye
    millióképpen dönthetett veszélybe
    s mi, konok kettős, mégis itt vagyunk!

    Ruhátlanul és talpig vérben, vasban…
    Karoljuk egymást fullasztó magasban –
    iker-fényt szór ránk szívünk és agyunk!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: AZ EMBERI LÉPTÉKRŐL

    Komitragikus:
    villámfénynél próbálunk
    regényt olvasni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szemán Ferenc: Szép az

    Szép az, amit szeretni lehet. Ami megérinti lelkünket.
    Ami gondolatokat ébreszt. Megfog és felemel.
    Minden szép, ami úgy emberi, hogy közben nincs benne ártó szándék. Hat, de nem telepedik ránk. Irányt mutat, ám nem kényszerít. Megmosolyogtat, megnevettet, de nem tesz köznevetség tárgyává senkit.
    S miért szép? Mert örömöt ad, nyugalmat sugároz, vagy éppen felajz, munkára, jó cselekedetekre ösztönöz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyökössy Endre: Idézet

    „Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.”

    Forrás: Lélektől lélekig