Ki nem hagytál őszbeborulni
testvérért, barátért, magamért,
s fogaimat a rabkásától,
szívemet az alázatosságtól
kímélted – korunk istene,
imádlak mindenekfelett,
mert a jeges építkezésekre,
tetvek és tündérek közé
önként mehettem robotolni,
fogaim világos kerítését
oltatlan mésszel be nem meszelték,
orrom s szívem ki nem rohadt.
Fizetlek keserű örömmel,
fekete-sörényes dalokkal,
mikben a mártírok komor
gyászmenete vonul ütemre,
szerelemről és igazságról
lemaradt fájdalmas sereg.
Fizetlek szerelmeimén,
kik mint a küllők a kerékben,
robogó sorsomban forognak.
Ha meg kell halnom, add meg azt:
magamtól történjék halálom,
s életemben örülj nekem,
örülj, hogy olyat szerethetsz
ki soha nem futott utánad,
s kinek bolond vérében a
hála sem virágzott soha.
Forrás: Magyarul Bábelben
