Boldog a levegő, e híg kő,
mikor elvegyül
az élő ember-lehelettel,
boldog a csönd,
ha meghalhat az emberi daltól,
boldog, boldog a víz sodra,
amint az emberi szívdobogás
elevensége telíti,
és boldog a szín, évszakonként
változva az emberi arcon,
ó, boldog a sok dajkáló elem,
csak ember kivánna
önmagának örülni
és boldogtalan.
Forrás: Lélektől lélekig
