https://verskucko.com

Címke: elmélkedés

  • Reményik Sándor: A Göncöl szekerén

    Derült az este, csendes, csillagos.
    Túl minden szenvedélyen, lázon,
    Én a Göncölszekerén kocsikázom,
    Ott, ahol ember embert nem tapos.

    A derekaljam: széna, illatos,
    A Göncölszekér szénával tele,
    Kaszáltak már az égi réteken,
    S lelkemnek sohse volt ily fekhelye.

    Hanyattfekszem s az űrbe bámulok,
    Friss széna, illatos: a derekaljam,
    A pici földtől be messze szakadtam!
    Köztem, s közte ezer csillag-távol.

    És mily csend van itt, milyen hallgatás!
    Nincs berregés, nincs ostorpattogás,
    A Göncölszekér csak úgy megy – magától…

    A Göncölszekér biztosan halad,
    Rúdja nem törik, fékje nem szakad,
    El nem ragadja semmi;
    Ó jó itt fenn az örök bolt alatt,
    Az örök szénás-szekeren pihenni.

    Lenn hagytam mindent, mindent, ami fájt,
    Kelnek szívemben új melódiák,
    A végtelenség árja szinte fölvet…
    S mégis jó volna fejem alá tenni
    Egy kis maroknyi édes anyaföldet.

  • Áprily Lajos: Ámulni még

    Ámulni még, ameddig még lehet,
    amíg a szíved jó ütemre dobban,
    megőrizni a táguló szemet,
    mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.

    Elálmélkodni megszokottakon:
    az andezitre plántált ősi váron,
    virágokon, felhőkön, patakon,
    az azúrban kerengő vadmadáron,

    a csillagon, ha végtelen terek
    hajítják át a késő-nyári égen.
    S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
    S vén volnék már, – s itt volna már a végem?

  • Arany János: Őszikék

    I

    Olvasó, ha fennakadsz, hogy
    Könyvem címe “Őszikék”,
    Tudd meg: e néven virágok
    Vannak ősszel, és – csibék.

    Ha virágok: a deres fű
    Hantját szépen színezik;
    Ha csibék: ez is megjárja,
    Ki olyanra éhezik.

    A virágnak nincs illatja,
    Ha megcsapta őszi dér;
    De csibének húsa, vére –
    S a konyhában többet ér.

    (1877 aug. 13)

    II

    Amit én a zugba jegyzék,
    Nem hagy bennem mély nyomot,
    De enyhültem, hogy kiöntém,
    Amikor fájt és nyomott.

    Isten látja, az enyéim
    Tán nagyon is szeretem,
    És ha fáj a vélt mellőzés,
    Lopva ide temetem.

    Mint Midás király borbélya
    Ura fején hogy mit lát:
    Óh ne keljen elsusogni
    Soha innét lenge nád.

  • Arany János: Meddő órán

    Belenézek a nagy éjszakába,
    Alszik a föld, maga árnyékába’;
    Itt vagy amott csillagok röppennek:
    Gondolatim is úgy jönnek-mennek.

    Gondolatom szappanbuboréki
    Csillogók, mint odafenn az égi:
    De töredék mindkettőnek utja –
    Mind szétpattan, mielőtt megfutja.