https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Kassák Lajos: Mozdulatlanul az időben

    Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig,
    akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben,
    s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel,
    mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

    Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
    hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
    nagy fekete szemeid és a mozdulatokat,
    melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

    Messze vagy már, s utánad cseng fájdalmam éneke,
    nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled,
    aki a jó és rossz fölé emelted életem,
    s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula: Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál.
    Emlékeimből lassan, elfakult
    Arcképed a szívemben, elmosódott
    A vállaidnak íve, elsuhant
    A hangod és én nem mentem utánad
    Az élet egyre mélyebb erdejében.

    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    Ma már nem reszketek tekintetedre,
    Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
    Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
    Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
    És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

    Mert benne élsz te minden félrecsúszott
    Nyakkendőmben és elvétett szavamban
    És minden eltévesztett köszönésben
    És minden összetépett levelemben
    És egész elhibázott életemben
    Élsz és uralkodol örökkön, Ámen.

  • Jékely Zoltán: Fent és lent

    Fejünk felett mély, bársony kurrogással
    hollópár szállt el lompos-feketén;
    szerelmes szót váltottak ők egymással –
    ugyanazt mondták, amit te meg én.

    Hímes szavakkal egymást most megejtjük,
    bokrokba csal a bíbor kábulat.
    Őszre egymás hangját is elfelejtjük –
    de soha rejtelmes kurrogásukat!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Nagy László: Hóharmat mardos

    Hóharmat mardos, levél emésztődik,
    ideje jött a zablátlan erőknek,
    völgyek emlőin rettenetes kölykek,
    vaksin gomolygó ködök nevelődnek.

    Dalos madárnak ég nem nyílik többé,
    mérgesebb lett a fellegek futása,
    rám jön a tél, ó, mért kellett elhagynom
    szívednek forró udvarát, Zsuzsánna!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vajda János: Húsz év múlva

    (Gina emlékkönyvébe)

    Mint a Montblanc csucsán a jég,
    Minek nem árt se nap, se szél,
    Csöndes szívem, többé nem ég;
    Nem bántja újabb szenvedély.

    Körültem csillagmiriád
    Versenyt kacérkodik, ragyog,
    Fejemre szórja sugarát;
    Azért még föl nem olvadok.

    De néha csöndes éjszakán
    Elálmodozva, egyedül —
    Múlt ifjúság tündér taván
    Hattyúi képed fölmerül.

    És ekkor még szívem kigyúl,
    Mint hosszú téli éjjelen
    Montblanc örök hava, ha túl
    A fölkelő nap megjelen…

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kölcsey Ferenc: Hervadsz…

    Hervadsz, hervadsz
    Szerelem rózsája,
    Isten hozzád
    Keblem hű lyánykája!
    Omlik a hab,
    Omlik könyhullásom;
    Kél a szellő,
    S költi sohajtásom.

    Partot a hab,
    Bút mos könyhullásod;
    Enyh a szellő,
    S enyhűl sohajtásod;
    Hagyd hervadjon
    Szerelem rózsája,
    Nyíl hajnalkor
    Remény violája.

    Hervadsz, hervadsz.
    Szerelem rózsája!
    Nem kell nékem
    Remény violája;
    Újjaim csak
    Nefelejcset szednek
    Bús estvéjén
    Bús emlékezetnek.

    1825

    Forrás: Szívzuhogás

    🌸

  • Jékely Zoltán: Csillagnézés

    Bizony, fiam, emlékszem még a korra,
    Így néztem én is, mint te, csillagot!
    Meredtem égő mennyei bokorra,
    S éreztem ezt a furcsa illatot.
    Toronyban, dombon titkok fojtogattak,
    Nyaklottan, míg lélegzetem elállt.
    De bámulásim egyszer elmaradtak –
    Talán mikor lelkednek adtam át.
    Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!
    Semmise dőlt el és nem végleges.
    Ésszel-szívvel törj messzebb a csodákhoz,
    Égen-földön ős titkot fejtegess!

    Forrás: Facebook

    🌌

  • Szabó Magda: Madár

    Azt kérdezed, hogy ki vagyok,
    micsoda kis lélek vagyok,
    ki ablakodon kopogok,
    és mint a gránát, tüzelek,
    és lengek-ingok-libegek,
    és hámba fogom a szelet,
    és hintálom a levelet,
    összekuszálom a leget,
    s azt a suttogó szövetet,
    amit a hajnal tereget,
    min villogás az erezet?
    Vagyok az élő suhanás,
    vagyok az élő zuhanás,
    lengés vagyok, kerengés,
    zengés meg visszamerengés
    arra, amiről azt hazudod,
    azt hazudod, hogy elfeledted,
    ám én megszólalok feletted,
    ám én átsuhanok feletted,
    megvillantom szárnyaimat,
    a selyem kardokat,
    melyek átmetszik az eget
    és hazugságodat,
    és akkor már tudod,
    akkor rögtön tudod,
    hogy az angyal vagyok,
    aki gyerekkorodban
    úgy magadra hagyott.

  • Kormos István: Harang

    Láttam szomorúságodat,
    szemedben szomorúságomat.
    Ujjaim vágtató lovak
    dobogtak márvány-gerinceden,
    de hozzám hajtottad fejed,
    hozzád hajtottam fejem.

    Egy szárnyacsavart ablakot
    a szél az utcára csapott.
    Városmajor harangja vert,
    sötétség pohara betelt.
    Tejfogad koccant — mire kell
    ez a szerelem, mire kell?

    Forgott ég-föld velünk,
    s tudtuk, hogy csak elveszünk.
    Hallgattam gyerek-sírásodat,
    hallgattad gyerek-sírásomat.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Bede Anna: Álom

    Egy asztallap választ csak el
    tőle, fa-göcsörtjeivel,
    ág-bogak sebhelyeivel…
    Nem kérdez, de felelni kell,
    én felelnék, de nem merek,
    a fát látom a szirt felett,
    sok vizek zúgnak lent vadul,
    a látomás örvénybe hull,
    veszejtő zűrzavarba fúl,
    elvész föltarthatatlanul…

    Most őt látom, csupa zene,
    madárhang, örvény a szeme,
    szirten lángragyúl a jég,
    tűzzuhatag a szakadék,
    csak zuhatag és jajgatás,
    aztán örök hallgatás;
    borít szakadt fátyolt reám
    a lágy, közömbös óceán,
    volt sorsok, elmerült nevek
    között halálba süllyedek,
    de fölnézek egy percre még,
    és ő az ég, és ő az ég.

    Forrás: Szívzuhogás