https://verskucko.com

Címke: emberi kapcsolatok

  • Móricz Eszter: Hiányzik az életből valami

    A napok rohannak, futnak,
    céltalan bolyongunk a szürkeségben.
    Mindenki siet valahová.
    Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
    Hiányzik valami az életünkből.
    Nem látjuk a tarka virágok színét,
    nem érezzük a napfény melegét.

    Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
    elmúlt nyarak igézete,
    ringó kalászos, erdők illata.
    Hiányzik az életből valami…
    Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.

    Egész életünkben szakadatlanul,
    fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
    Vágyódunk a tökéletességre,
    és csak reménykedünk hiába.
    Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
    egy kézfogásban, egy mosolyban.

    Hiányzik az életből valami…
    Hiányzik a jó, hiányzik
    a napfény mosolya, az éjszaka
    vaksi pislogása, a hajnalok
    ébredő ölelése. Hiányzik
    a nappalok hangos nevetése.

    A nappalok rohannak, futnak,
    mindenki siet valahová.
    De egyszer, valahol meg kellene
    állni egy mosolyra, egy
    ölelésre, egy igaz szóra.
    Valahol meg kellene állni,
    segíteni azon, aki elesett.
    Meg kellene tanulni újra
    mosolyogni, kezet nyújtani!

    Hiányzik a világunkból
    a nagy világ…
    Hiányzik az életünkből
    az életünk, – a szeretet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petri György: Amíg lehet

    Ahogyan megyünk összebújva az
    Iskola utcán fázós-boldogan
    („őszi szerelem” – mondta kis pimasz
    fiacskám) „őszi” – és akkor mi van?

    bár, persze tudtuk mi is pontosan,
    hogy ami jön, az tél, nem a tavasz,
    hogy most már minden utoljára van,
    hogy az öregség tele behavaz,

    de addig itt a kocsma és az ágy,
    addig legyen tivornya, buja vágy
    amíg lehet. És aztán szépen együtt,

    egymás kezét el többé nem engedjük,
    s együtt, együtt bár úttalan–útatlan
    toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: A kedves karjaiban

    Fölém hajolsz; a csókod szívemig
    Sajog s te vígan játszol e céltalan
    Szerelmes perccel. Azt hiszed tiéd
    Vagyok, pedig a vágy buvó tüze
    S a néked idegen gond keserű
    Dacot vegyít szívembe: «Nem ülök
    Szoknyádon egyre!» Felneszel nyitott
    Szemmel szendergő féltésed: ölelsz
    Szomjas karokkal, harcolsz, követelsz:
    «Jogos jószágom vagy!» Ha elmegyek
    Követsz mint tompa éhség; szívemet
    Szorítja bánatod és visszatérek.

    Mind fellegesebb sorsod s egyre jobban
    Tapadsz a földhöz mégis, egyre mélyebb
    Parancsra ver szíved, véred mohó
    Játéka elcsitul, a tűzhelyen
    Őrzöd a lángot: «Nőjön a gyerek,
    S a jeges csillag alatt kint ne érje
    A férfit a karácsony.»

    Elborulva
    Nézlek. Bennem ne bízz. Az a jeges
    Csillag igéz, az méri birtokom
    Határát s megyek, bár tudom, halálos
    Gonddal szednél fel, hogyha az úton
    Meglelnél vérbe fagyva. Mint anyám,
    Olyan vagy nékem s mint az üldözött
    Szarvas futok szép, híves patakodra.

    S elpihenek, a forrás és a hűs
    Árnyék párába fürdet, rámhajol
    A lomb s a földnek ősi, dús erői
    Vérembe átkeringenek. Ki vagy
    Te halkan ringató? Anyám vagy-e,
    Vagy kedvesem, vagy az örök szülő,
    A vég s a kezdet? Mért támad behunyt
    Szemem elé a régi, titkos éj
    S mért álmodom oly éber-nyugtalan
    Szívvel, mint erdők mélyein a vad?
    Arcom estharmat fürdeti, de álmom
    Őrzi és vár az országjelző csillag.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Bolygó lélek

    Ködfallal vagyok bekerítve most.
    Íme, nem tudnak semmit rólam,
    se jót, vigat, se panaszost.

    Itt megyek én.
    Egyik ködtől a másikig,
    egyik tócsától másikig.

    Ez a fej,
    ez a szív,
    ez az enyém!

    Körmöm magát a ködbe vájja
    és együtt futunk ketten, így:
    Bolygó lelkem, s atmoszférája.

    Mindenki így jár,
    ködbeburkoltan, árván, hangtalan;
    nem látjuk,
    nem értjük egymást:

    mert, jaj, mindünknek más világa van! –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Bumeráng

    “Ha majd öreg leszel…” Ronsard… agyon-
    csépelt szöveg mint Villoné is: “Adnád
    szívesen majd de koldusnak se kell
    amit most megtagadsz”

                                     Lágy vagy kemény

    fenyegetések s roppant ostobák
    ne hallgass rájuk -: önvigasztalások

    Légy kíméletlen s önző gyűjtsd a mézet
    ne nézd hogy az a másik… Rágja szét
    párnáját kínjában a szerelem

    nem irgalmasság rakd tele a mézes
    bödönt s ha majd keserű lesz a szád…

    Mert Ronsard Villon… az nem érdekes
    de keserű lesz mindenképp a szád
    ha majd öreg leszel ha az leszel
    és hogyha már a koldusnak se kell
    amit most (mondjuk tőlem) megtagadsz

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Ha visszatérek

    Szerető szóért könyörögve, egyszer,
    ha visszatérek: kolduló eretnek,
    szeretni fognak, akik most szeretnek?

    Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
    s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
    a barátaim barátok maradnak?

    Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
    villám szakad, és mennydörög felettem,
    ha kitagad az ég, s a földön
    életemet Isten-tagadva töltöm,
    és átkokat szór rám a félvilág:

    vajjon, ha akkor visszatérek,
    megismernek ezek a régi fák?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Sínek, az utolsó kocsi ablakából nézve

    Mint az egy-sín, a lélek oly magányos,
    Bár rokon fémből öntetett a társa:
    S bár néha boldog, mert látszólag páros:
    Egyedülség a szívnek valósága.

    Körülöttük vad pusztaság terül,
    Csillogva futnak a vad messzeségnek,
    Egymás mellett – és mégis egyedül –
    A végtelenben talán összeérnek.

    Barátság, testvériség, szerelem:
    Minden érzés e súlyos sorsot hordja,
    De néha enyhül ércbeöntött sorsa.

    Olyankor vonat jár a síneken:
    Fensőbb gondolat, fensőbb szeretet,
    S a sínek benne összecsengenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
    Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
    Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
    De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
    Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
    Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
    Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
    Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
    Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
    Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
    Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
    Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
    Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A testről

    Rossz bódé ez, Uram, amelyben lakni kényszerítesz.
    Rozzant deszkák szorítanak köröskörül;
    Amerre nézek, minden ócska, rossz falat
    Repedezett, pókhálólepte vén tükör borít.

    Amerre nézek: mindenütt ugyanaz az unalmas-egy,
    Halálig unt arc néz velem farkasszemet.
    Futni, futni szeretnék tőle már,
    Kitörni innen elszánt bús ököllel
    Ledöntött vén korhadt deszkákon át,
    Ki innen, messze. Járni, boldogan
    Harmatos, édes, illatos mezőkön,
    Magas hegyeknek homlokáról nézni, nézni messze el
    Nagy délibábos pusztaságokon,
    És véghetetlen tengereknek titkain,
    És látni, látni ismeretlen arcokat,
    Szemükbe nézni, szemtől-szembe, látón,
    Nem így, a rossz tükörből.

    Ó emberek, testvéreim, segítsetek,
    Hogy elétek futhassak.
    Oly szép lehet a szemetekbe nézni!

    Segíts, szerelmem, jóságos Uram,
    Jöjj, vessük szét e rozzant viskó rossz börtönfalát.
    És zúzzuk szét ezer darabra már
    Ez átkozott-egy tükör végtelenjét,
    Ha meg is vérez sok álnok szilánkja.

    Elég e roskadt pajta vén dohából,
    Megfojt a pállott levegő –
    Tied akarok lenni és övék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök

    Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

    Hiányosságom váljék jósággá benned.

    Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

    Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

    Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben…

    Forrás: Lélektől lélekig