https://verskucko.com

Címke: emberi kapcsolatok

  • Rákos Sándor: Ismerősök

    Hallomásból ismer mind, aki ismer.
    Félreért, átsiklik a lényegen.
    Csak az isten ismer személyesen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Figyelj rám

    Figyelj rám egy kicsit
    s ne bújj előlem el,
    ilyenkor önmagad
    elől is rejtezel.

    Vedd észre, hogy: vagyok.
    Vedd észre s adj jelet.
    Beszélj – vagy legalább
    rebbenjen a szemed.

    Érezd meg, hogy nekünk
    nem nyugtató a csönd,
    fölgyűlik, mint a sár,
    s mindkettőnket elönt.

    Közöld magaddal is,
    mitől engem kímélsz,
    szólalj meg akkor is,
    ha ellenem beszélsz,

    ne bújj előlem el,
    figyelj rám egy kicsit,
    mondj, súgj, ints vagy jelezz
    valamit, valamit.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csorba Győző: Szerepek

    Napról-napra nagyobb erő kell
    hogy ellenkezzem az idővel

    ezer kéz sem volna elég hogy
    megtarthassam a maradékot

    a valódi s az ál aránya
    folyton romlik az ál javára

    s a rejtett-sejtett bizonyosság
    válik maróan bizonyossá

    bizonyosság? – bizonyosságok!
    testemmel pusztuló világok:

    a színek formák a szememmel
    az ízek nyelvemmel ínyemmel

    a hangok… ám minek soroljam:
    völgymély is van hegycsúcs ahol van

    s teljesség… ó csak az ne látna
    akinek más épség az álma

    aki előtt csak ha magasba
    ha lefelé az már a rosszba

    s aki előtt gyakrabban egyre
    kell vállalkoznom szerepekre

    mígnem minden mímet levetve
    leszek külső sötétre vetve

    s többé nem gesztus maszka szólam

    • meztelenség vall néki rólam

    s nem érti hogy egyszerre mást lát:
    csak elfordul s megvonja vállát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (4)

    Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
    nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
    miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
    benn semmi jellemzőt sem találsz.

    Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
    de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
    rég megszokta kezem dombját-völgyét,
    de ő sem tud mesélni rólam.

    Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.
    Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
    de legbenső mivoltom maga a nemlét.

    Barátom, nincs semmi titkom.
    Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
    miként képzelheted, hogy te látsz engem?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Márai Sándor: Köszönet a nőknek

    Köszönet neked, aki megszültél.
    És neked, aki a feleségem voltál.
    És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt,
    gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
    vigasztaltál, mikor magányos voltam,
    elringattál, mikor a haláltól féltem.

    Köszönet neked, mert szőke voltál.
    És neked, mert fehér voltál.
    És neked, mert a kezed szép volt.
    És neked, mert ostoba és jó voltál.
    És neked, mert okos és jókedvű voltál.
    És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.

    És neked, mert betakartad hajaddal arcomat,
    mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
    s neked, mert tested meleget adott testemnek,
    mikor fáztam az élet magányában.

    És neked, mert gyermeket szültél nekem.
    És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem.
    És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam.
    És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
    És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
    És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.

    Köszönet a nőknek, köszönet.

    Forrás: meglepetesvers.hu

    👉

  • Móricz Eszter: Hiányzik az életből valami

    A napok rohannak, futnak,
    céltalan bolyongunk a szürkeségben.
    Mindenki siet valahová.
    Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
    Hiányzik valami az életünkből.
    Nem látjuk a tarka virágok színét,
    nem érezzük a napfény melegét.

    Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
    elmúlt nyarak igézete,
    ringó kalászos, erdők illata.
    Hiányzik az életből valami…
    Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.

    Egész életünkben szakadatlanul,
    fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
    Vágyódunk a tökéletességre,
    és csak reménykedünk hiába.
    Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
    egy kézfogásban, egy mosolyban.

    Hiányzik az életből valami…
    Hiányzik a jó, hiányzik
    a napfény mosolya, az éjszaka
    vaksi pislogása, a hajnalok
    ébredő ölelése. Hiányzik
    a nappalok hangos nevetése.

    A nappalok rohannak, futnak,
    mindenki siet valahová.
    De egyszer, valahol meg kellene
    állni egy mosolyra, egy
    ölelésre, egy igaz szóra.
    Valahol meg kellene állni,
    segíteni azon, aki elesett.
    Meg kellene tanulni újra
    mosolyogni, kezet nyújtani!

    Hiányzik a világunkból
    a nagy világ…
    Hiányzik az életünkből
    az életünk, – a szeretet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petri György: Amíg lehet

    Ahogyan megyünk összebújva az
    Iskola utcán fázós-boldogan
    („őszi szerelem” – mondta kis pimasz
    fiacskám) „őszi” – és akkor mi van?

    bár, persze tudtuk mi is pontosan,
    hogy ami jön, az tél, nem a tavasz,
    hogy most már minden utoljára van,
    hogy az öregség tele behavaz,

    de addig itt a kocsma és az ágy,
    addig legyen tivornya, buja vágy
    amíg lehet. És aztán szépen együtt,

    egymás kezét el többé nem engedjük,
    s együtt, együtt bár úttalan–útatlan
    toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: A kedves karjaiban

    Fölém hajolsz; a csókod szívemig
    Sajog s te vígan játszol e céltalan
    Szerelmes perccel. Azt hiszed tiéd
    Vagyok, pedig a vágy buvó tüze
    S a néked idegen gond keserű
    Dacot vegyít szívembe: «Nem ülök
    Szoknyádon egyre!» Felneszel nyitott
    Szemmel szendergő féltésed: ölelsz
    Szomjas karokkal, harcolsz, követelsz:
    «Jogos jószágom vagy!» Ha elmegyek
    Követsz mint tompa éhség; szívemet
    Szorítja bánatod és visszatérek.

    Mind fellegesebb sorsod s egyre jobban
    Tapadsz a földhöz mégis, egyre mélyebb
    Parancsra ver szíved, véred mohó
    Játéka elcsitul, a tűzhelyen
    Őrzöd a lángot: «Nőjön a gyerek,
    S a jeges csillag alatt kint ne érje
    A férfit a karácsony.»

    Elborulva
    Nézlek. Bennem ne bízz. Az a jeges
    Csillag igéz, az méri birtokom
    Határát s megyek, bár tudom, halálos
    Gonddal szednél fel, hogyha az úton
    Meglelnél vérbe fagyva. Mint anyám,
    Olyan vagy nékem s mint az üldözött
    Szarvas futok szép, híves patakodra.

    S elpihenek, a forrás és a hűs
    Árnyék párába fürdet, rámhajol
    A lomb s a földnek ősi, dús erői
    Vérembe átkeringenek. Ki vagy
    Te halkan ringató? Anyám vagy-e,
    Vagy kedvesem, vagy az örök szülő,
    A vég s a kezdet? Mért támad behunyt
    Szemem elé a régi, titkos éj
    S mért álmodom oly éber-nyugtalan
    Szívvel, mint erdők mélyein a vad?
    Arcom estharmat fürdeti, de álmom
    Őrzi és vár az országjelző csillag.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Bolygó lélek

    Ködfallal vagyok bekerítve most.
    Íme, nem tudnak semmit rólam,
    se jót, vigat, se panaszost.

    Itt megyek én.
    Egyik ködtől a másikig,
    egyik tócsától másikig.

    Ez a fej,
    ez a szív,
    ez az enyém!

    Körmöm magát a ködbe vájja
    és együtt futunk ketten, így:
    Bolygó lelkem, s atmoszférája.

    Mindenki így jár,
    ködbeburkoltan, árván, hangtalan;
    nem látjuk,
    nem értjük egymást:

    mert, jaj, mindünknek más világa van! –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Bumeráng

    “Ha majd öreg leszel…” Ronsard… agyon-
    csépelt szöveg mint Villoné is: “Adnád
    szívesen majd de koldusnak se kell
    amit most megtagadsz”

                                     Lágy vagy kemény

    fenyegetések s roppant ostobák
    ne hallgass rájuk -: önvigasztalások

    Légy kíméletlen s önző gyűjtsd a mézet
    ne nézd hogy az a másik… Rágja szét
    párnáját kínjában a szerelem

    nem irgalmasság rakd tele a mézes
    bödönt s ha majd keserű lesz a szád…

    Mert Ronsard Villon… az nem érdekes
    de keserű lesz mindenképp a szád
    ha majd öreg leszel ha az leszel
    és hogyha már a koldusnak se kell
    amit most (mondjuk tőlem) megtagadsz

    Forrás: Lélektől lélekig