Címke: erkölcs

  • Goethe: Idézetek

    „Három nehéz dolog van a világon:
    Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon…
    Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen…
    És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Puskin: A tizedik parancsolat

    „Ne kívánd a szomszédodét” –
    szól a parancsod. De, Uram, jaj,
    én sokszor nem bírok magammal,
    s szívem kegyetlen kínban ég,
    felebarátom semmi kincse
    nem vonz, ház, kert, falu miatt
    nem mar becstelen indulat. –
    Minderre hidegen tekintek;
    barmát, szolgáját is konok
    békével nézem; de ha aztán
    szolgálóját, a szép parasztlányt
    látom… Atyám, gyönge vagyok!
    S ha van asszonya, drága, friss, szép
    hús-vér angyal, földi varázs,
    akkor, óh Uram, megbocsáss,
    de csupa bűn vagyok, irigység!
    Ki fékezheti a szívét,
    ha fellobog a szenvedélye?
    Ki nem tör az ég gyönyörére,
    a szépségért ki nem eped?
    Fájok, elöntenek a könnyek,
    de tartom szentséges szavad:
    elhallgatom vágyaimat,
    bár sóvár titkaim megölnek.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Ecce homo

    Gyanúba fogjuk a Tökéletest
    és magyarázgatjuk az elfogadhatatlant.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rakovszky Zsuzsa: Fehér-fekete

    Élve dobták a kályhába a patkányt:
    előbb a sistergő, narancsvörös láng
    közt patkány-forma árny, később finom
    rágcsáló-csontozat egy múzeum
    hullámzó tárló-üvege alatt,
    majd az sem. A macska-szaporulat
    fölöslege vízbe, aztán szemétre
    kerül, egy ázott gallér tarka prémje
    darabokban, hamu és hagymahéj közt.

    Közben a nap süt, kék az ég, a fű zöld,
    fényes sörény, és mindez hihetetlen.
    A tetszhalott, fakó gallyak rügyekben
    törnek ki sorra, rangrejtett smaragd
    tavalyi, sárga fű közt, benne a Nap
    fullánkja, dél dől a gyomos telekre,
    nyár lesz, tízmillió káposztalepke
    sodródik seprő szélben, az elhevert gyep
    fölött fehér, tündér atommodellek:
    a pitypangok.

    Minden úgy jó, ahogy van:
    ez a szem nézete. Holott az agyban
    egy végtelen védő- és vádbeszéd
    folyik egyszerre s szortírozza szét
    – melyik ki mellett szól – a képeket.
    Egy csont-jég laboránsnő méreget
    pitypangot itt, patkányt ott. Egy fehér-
    fekete logika – érv-ellenérv –
    őröl, s zsarol, hogy el kell döntenem:
    egész-igen, vagy az egészre: nem.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

    „Etiam ille est fur, qui fiduciam hominum rapit.”
    – Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Tanácsok

    Ne lépj soha fölkészületlenül
    az emberek közé. Légy alázatos és szerény.
    Légy kíváncsi a dolgaikra. Hallgasd meg őket,
    kérdezd ki őket. Tanulj tőlük, amíg lehet.
    Vizsgáld meg érveiket. S amíg hamissága
    ki nem derül, semmit el ne vess. Ha jót akarsz,
    ne ítélj elhamarkodottan. Magadat csapod be,
    ha nem figyelsz minden mozzanatra, ha
    üres hólyagnak, ostoba fajankónak tartasz
    bárkit is, mert nem érted, mert a véleménye más.

    Légy igényes. Ne törődj senkivel.
    Befelé figyelj a makulátlan, belső lobogásra.
    S ne higgy a szavaknak, a dörgő szónoklatoknak
    csak azért, mert izgatóak, vagy szépen hangzanak.
    Az irgalmatlan igazság hitvallója sose légy.
    Többnyire kiátkozás, önkény és öldöklés
    jár a nyomában. S ezekre nincs bocsánat.
    Légy megértő és türelmes, megalkuvó soha.
    Akik a mások életére törnek, így vagy úgy,
    azokhoz ne legyen közöd. Inkább légy áldozat.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • François Villon: A jó tanács balladája

    Bűnösök, kiket elhagyott az ész,
    Lélekben elfajzottak és sötétek,
    Kiknek az agya torz és csenevész,
    Balgák, kiket befontak tévedések,
    Kik származástok megcsúfolva éltek,
    Főt hajtva a szégyenhalál előtt,
    S a lelkiismeretfurdalás sem ád erőt,
    Gyávák, szégyenbe buktok, meg nem állva!
    Hányan haltak meg ifjú vakmerők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:
    Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.
    Ki béketűrő s mindig jóra kész,
    Annak börtön csupán e földi élet.
    Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg:
    Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.
    Istent, igazságot nem ismerők
    Az ifjan bűnben élők, s nemsokára
    Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Mit ér a csel, csalás és hitszegés,
    Furfang, hazugság, hamis esküvések,
    A rászedés, a méregkeverés,
    A bűnös nappalok, álmatlan éjjelek,
    Míg embertársatoktól egyre féltek?
    Javallom hát: legyünk jóra törők,
    Istenben bízzunk mindenek előtt:
    Rövidre szabva életünk határa,
    S bánatba döntünk két öreg szülőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Ajánlás
    Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,
    Ifjak, vének, mind békeszeretők.
    Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja
    Levelében az apostol tanácsa.
    Okosak legyünk, révet keresők,
    Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Kálnoky László fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Emberi hitvallás

    Hiszem, hogy járt e földön egy szomorú magányos
    Galileai férfi, ki harminchárom évvel
    Többet tudott, mint minden Cézár, poéta, mágus
    S szelíd szava erősebb, mint minden büszke kétely.

    Hiszem, hogy az igéje túléli dómok ormát,
    Az arany kupolákat, a máglyát és a kardot,
    Hiszem, ha sohasem jő, mit hirdetett, az Ország,
    Hogy az az Út, Igazság, melyen ő égbe tartott.

    Remélem, hogy e földön, mely völgye siralomnak
    S csillaga küzdelemnek, a dúvadak helyébe
    Szelídebb népek állnak s rózsásabb lesz a holnap
    És nem lesz a bitófán mártírhalott a Béke.

    Remélem, hogy a munkás megkapja méltó bérét
    És nem lehet henyélni bíborban és selyemben
    S a paloták alatt nem támolyog az éhség
    S ebek harmadán nem tengődik a Szellem.

    Szeretem e világnak minden gyönyörűségét
    És minden bánatát, a napot és esőt,
    A márciusi zsongást, a decemberi békét,
    A kelő csillagot és a lepihenőt.

    Szeretem kis fiúk és lányok forradalmát
    Iskolák udvarán s a dérvert öregeknek
    Bús topogásait, sírok örök nyugalmát,
    Csak Mammon, gyilkosunk, csak téged nem szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Vigyázz

    Vigyázz.
    Ez a nagy pillanat.
    Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
    már tárja kezét, most lát legelőször,
    rád néz,
    és elviszi majd az arcod, a hangod,
    s őrzi.

    Lélek csak az ember a többi
    emberek lelkében,
    törékeny gondolatokból faragott,
    száztitkú, halovány emlék,
    mely néha a fellegekig magasul.
    Légy méltó e testvér
    áhitatos várakozására,
    s remegjen át a tudat,
    hogy most történhet valami,
    ami még nem volt,
    mióta áll a világ,
    s Isten kezében se reszketett úgy
    sáranyagod, mint most
    az ő kezében,
    ki megteremt igazán,
    fényből, szeretetből,
    Ő a te rokonod,
    Ő, a te Urad, Istened.

    Nézz rá,
    büszkén s alázatosan is,
    mint aki megszületett és aki meghal.
    Ne félj.
    Röpítsd feléje a te életed
    s egyedülvalóságod, mely neki
    oly idegen,
    hogy beleborzong
    és megért.
    Légy őszinte, tiszta, bátor.
    Adj példát.
    Szemvillanás csak, s kész a bűn,
    és az örökre tart,
    örökre büntet,
    öngyilkos haraggal,
    és összetöri az emlékedet,
    téged.

    Ne hazudj.
    Ne halj meg.
    Élj benne.
    Ez a nagy pillanat.
    Vigyázz.

    Forrás: Kosztolányi Dezső

  • Illyés Gyula: Önző

    Ha a szerzéshez még nem is,
    az eldobáshoz már e tájon
    volt erőm, hitem, ravaszságom,
    becsapva éber lelkem is.

    Egyenként s titkon, mint aki
    lopni készül, úgy tapogattam
    s vetettem el mind hamarabban,
    mi züllesztett reményleni.

    Munkálkodom, az idő sürget,
    tudjak még jókor megtagadni
    mindent, hogy meg tudjak maradni
    embernek, bár vaknak-süketnek!

    Ritkul a táj, akár vonatban
    a száműzött körül honán túl.
    Szállok szédülten a világból
    egy helyben állva, mozdulatlan.

    Tudok már jól feledni, jól
    csak állni, hű arccal előre,
    súlyos csönddel tömörre tömve,
    önzően, mint a kőszobor.

    Keményedem, mint mag körül
    a csontház. Mit kell megőriznem?
    Ha feltör, megtudja majd isten,
    keserűt nyelvén, emberül.

    Forrás: Lélektől lélekig