„Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz.
Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben.
De nincs alku sem.
Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”
Forrás: Márai Sándor
„Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz.
Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben.
De nincs alku sem.
Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”
Forrás: Márai Sándor
Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
s kiket a kétség megöl;
kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
aggódásotok felől.
Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
gyűlölködve szeretők!
Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
üldözők!
Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
ölitek.
Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
lelketek.
Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
és istene;
ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
és a Lét ítélete.
Szeretek köztetek élni, emberek! –
és azt hiszem,
nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében
féltiben
mint segít magán az ember, s hogy éli át
itt és ott és mindenütt
ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
e szörnyűt és e gyönyörűt.
Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
tereli.
Én jövője irgalmába ajánlom és forrón, szívből
megbocsátok már neki.
Éljetek hát boldogan e világon:
– talán lehet.
Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
nincsen semmi nehezebb!
Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.
A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.
És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:
Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.
Forrás: Lélektől lélekig
Gonosz kor ez, az arcán torz vonás.
Csukott szájjal jár, bűn a vallomás.
Az igazság? Bitang szó, párt-cseléd.
Ma hallgatás a hű s nemes beszéd.
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretetet lehet adni és lehet kapni.
Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni.
Forrás: Lélektől lélekig
Ember, hogy ne légy csupaszon,
erőidre és terveidre
láthatatlan páncélt terítve
valaha még védelmet adtak
neked is a legfőbb hatalmak,
a hiúság és a haszon.
Most itt dideregsz csupaszon.
A hiúság, amért megölted,
magával vitte az erődet,
s mert haszna nincs semmi igaznak,
ami maradt lelkedben, az csak
az érdektelen szánalom.
Én is így járok, csupaszon.
De nekem semmi az igazság:
járom a nagyobb érdek útját.
Csak az megváltó, aki használ!
Te nem mozdulsz? Nem is akarsz már
segíteni a barmokon?
Akkor mégse vagy rokonom.
Te! te kívül vagy a világon!
Nem is nevetsz a butaságon!
Nem is lázadsz ellene! – Ember,
most már tudom, hogy idegennel,
az undor és az unalom
magányával vitatkozom!
Ki kellett volna oltanod rég
az életedet, s hogy bírod még,
azért bírod csak bizonyára,
mert tudásod képmutatása
eddig megvédett utadon.
Vigyázz! Készítem ostorom:
mert gyenge vagy a hitre, tettre,
mert nem figyelsz az emberekre,
mert érdektelen vagy, beteg vagy,
mert igazság vagy, szörnyeteg vagy
s számodra nem lesz irgalom!
Forrás: Lélektől lélekig
„Homo homini lupus“
Mióta világ a világ,
főbe a fejsze belevág,
ember embernek farkasa,
öröktől ádáz ordasa.
Ordasok bár a farkasok,
hozzánk képest irgalmasok,
egymáshoz jók, hűségesek,
okosak, illedelmesek,
nem ölnek, csak ha éhesek.
Persze megesik, szentigaz:
köztük is gonoszra akadsz,
hisz néha – gondolj csak bele! –
farkas farkasnak embere.
Forrás: Lélektől lélekig
A Testvér: az a nő, aki szeret,
De vágya nincs és semmit sem akar.
Tenger-nyugalmú mosolya mögött
Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.
Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,
Olyan, mint a jó lelkiismeret
Az öntudat virágos küszöbén.
Tartózkodása nem titkos ígéret,
nem szűzi hó, mely olvadásra vár,
De kőbe metszett rendületlen lényeg.
Látod, ez az a nő, aki testvéred.
Ez az a nő, akiben megszűnik
A nemek örök, nagy szerelmes harca,
Mely hódítás és leigáztatás,
Ha százszor pásztor-idill is az arca.
Bilincs nehezül és rabszíj fonódik
A szeretőkre a vágy vak tűzében.
De szabadság van a testvériségben.
A testvér az a nő, aki szeret,
de sohasem lesz gyermekeid anyja,
csak álmaidnak, lélekgyöngyeidnek
Töretlen-tömör aranyfoglalatja.
Ki távol tőled – melletted áll mindig,
S a szépség ködös ormai felé,
Ha megállottál – újra útnak indít.
Mint halkbeszédű alpesi kalauz,
komolyan kormányozza léptedet,
S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:
Megszázszorozza hattyú-éneked.
Forrás: Lélektől lélekig
Mivel e földön jónak lenni oly nehéz
erényeid elhagynak mint az ifjuság,
de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák
s ha netán elfáradva az uton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« –
s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,
kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
lelked belső helyein és zugaiban
kotorna nyelve ragadósan, sikosan,
és érzed már hogy többé nem kergetheted
s nem verheted hacsak magadat nem vered
verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz
és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:
te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár
s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét
s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
mint a bélpoklos poklát mely benne rohad
és őt is elrohasztja viszi mint az őrület
vak égését, ezt a sivár belső tüzet
amelyben minden bölcs erő és fiatal
erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,
légbe leng fel és híg egek felé enyész –
mivel e földön jónak lenni oly nehéz!
Forrás: Lélektől lélekig