https://verskucko.com

Címke: fájdalom

  • Arany János: Ha álom ez élet…

    Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
    Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?
    Mért hogy ennyi rémes, gyötrő álomlátás
    Eszméletre nem hoz, csattogás, villámlás?

    S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
    Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?
    Bánatból, örömből az örömrész hol van?
    Tűrést a cselekvés mért nem váltja sorban?

    Ne nevezd halálnak, mert hazugság lenne:
    Nincs a nyugalomnak boldogsága benne;
    Kínja vonaglásban adja jelenségét,
    S bár reménye nincsen, megmaradt a kétség.

    Volna hát legalább a fájdalom élénk,
    Hogy érezve kínját, ez érzésben élnénk…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Csukás István: Szüntelen eső

    Szüntelen eső veri az ablakot,
    álmomba bújtatlak, az álom felragyog,
    minden ébrenlétem jéghideg,
    csillogó falába rejtelek,
    ázó nappalok, ázó éjjelek
    suttogják: ég veled.

    Éj alól sikoltva kitolat
    tehénszín tehervonat.
    Az a kín, az a szó, beomló beszéd
    keresi tüdőm árva üregét,
    szájpadlás magányát, fogak
    zátonyán neved fennakad,
    partra csapódik, holttestén mereng
    elhagyott, könny-arcú szerető-sereg.

    Ökörfej hold gurul, megalvad,
    nyüzsgő volt-hajnalok kihalnak,
    áttetsző délelőtt lakatlan
    épül fel, ajtója lepattan,
    fényképed a falon, léghuzat
    mosolyoddal elszalad;
    szüntelen eső hull, tajtékos szív dalol
    gőzölgő, nagy-eres ég alól.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Jó volna…

    Jó volna most egy szénaboglya
    karjába dőlni, úgy, mint régen,
    amikor apám megvert, és sírni,
    kisírni magam lágy ölében.

    Vegyülnének hajamba zörgő,
    rakoncátlan, tört szénaszálak,
    a forró könnyeim a boglya
    ezer ujja közt szétfolynának.

    És sírástól fáradt, zokogás rázta,
    már szinte halni való testtel
    elaludni a boglya karján,
    aludni, míg leszáll az este.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Szemmel sem

    Kihűl, lenyugszik a háborgás a szívben,
    aztán lassan a szív is.

    Az elválások – „Távol a szemtől, távol a szívtől” –
    valami súlyos, hosszú tapasztalás igaz összegezése.
    S mert igaz: fáj is, ámbár nincs joga.

    Messziről is lehet egyszerre lépni,
    a mezítlábak nesze is összefűzhető
    még félvilágnyi űrön át is,
    mint ahogy két egybefonódó test között is lehet Kínai Nagy Fal.

    A vastag drótkötél
    egyszer csak férccé vékonyul,
    és gyönge érintésre is kettészakad.

    Ó, minek lett így? Forog, forog a föld,
    apró elmozdulások
    ismeretlenné teszik a volt ismerőst,
    s a közbe-fújdogáló hűs szelektől
    minden zörögni kezd.

    És én/mi tüskések leszünk,
    magunkat szurkáljuk, ha moccanunk,
    hát holtra-fáradtan megállunk,
    nem merjük szemmel sem keresni egymást.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Láthatlan íjász

    A fantáziám madaraira
    Lappangva les egy láthatlan íjász,
    Hervadó lelkem ős-bozótja közt
    Áll, térdel, fekszik, de alig hibáz:
    A sápadt égből kék vér harmatoz.

    És hullanak az ős-bozótba vissza
    Átszegzett szívvel a gyors madarak,
    Csak a nyílvessző még sebesebb szárnya
    Mutatja fölmeredve hallgatag,
    Megtört pályán az induló irányt.

    Kolozsvár, 1928. május 16.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Idézet

    „A kihullott könny
    megbosszulja magát azon, aki okozta.”

    Jókai Mór

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Devecseri Gábor: Minden, ami van

    Minden, ami van, versre méltó
    és ami nincs, az is.
    Az esti szélben fodrozódó kék tó,
    a lányok ajka is,
    a köd, a kés, az alma is,
    a dombok halma is;
    s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
    mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
    ha belehalna is!

    A föld beszéde zúg az árban,
    ez szól a dalban is.
    Szívünk egy kis szívet visel magában,
    mely hű, ha ő hamis,
    vigyáz a fényre alva is,
    zenél hallgatva is,
    csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
    minden, ami van, fáj a szív szívének
    és ami nincs, az is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Mondd, szabad-e?

    Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
    hogy színes álom csak, amit szeretnék?
    Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
    hogy többre vágyom, mint amit tehetnék…

    Mondd, szabad-e engedni a vágyat
    beférkőzni mélyen a szívembe,
    ha eszem tudja, hogy nem is várhat
    majd változást, akármit szeretne?

    Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
    érezve és tudva: mást szeretsz,
    és álmodni gyönyörű meséket,
    amiket te meg úgysem tehetsz?

    Mondd, szabad-e így, verseket írva
    kergetni ily csalfa ábrándokat,
    s éjjel, arcom a párnámba fúrva
    zokogva irigyelni másokat?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • William Shakespeare: XL. szonett

    Vedd kedveseim, kedves, vedd, igen, mind:
    Amid már volt, ahhoz mit adnak ők?
    Több szív, amely hű szív volna, szívem, nincs:
    Enyém tied volt már e több előtt!

    Ha kedvesem kedvemért akarod,
    Nem hibáztatlak: szerelmemet éled;
    De nem tetszik, ha magadat csalod,
    S mit eldobsz, azt kéri makacs szeszélyed.

    Elnézem rablásod, szép tolvajom,
    Bár viszed minden szegénységemet;
    De, tudja a szív, nagyobb fájdalom
    A szív sebe, mint a nyílt gyűlölet.

    Buja szépség, halmozz bár bűnre bűnt,
    Kínozz, ölj, ellenségek nem leszünk.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kahlil Gibran: Idézet

    „A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.”

    Részlet A próféta című művéből

    Forrás: Lélektől lélekig