https://verskucko.com

Címke: fény

  • Jan Goldstein: Idézet

    „Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden

    Egyszer majd szép lesz minden,
    a telet s az őszi
    félelmet, hidd el,
    szerelmünk levetkőzi.

    Úgy állunk majd a fényben,
    mint a virágzó ágak,
    büszkén viseljük szégyen
    nélküli koronánkat.

    Sötétben sem kell félnünk,
    útjaink beragyogja
    hajdani szenvedésünk
    virrasztó teleholdja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Székely János: Napszonett

    Teljes valómmal nyújtózom utánad,
    Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
    És mint a párás földkorong, örökké
    Fényes felemet fordítom feléd.

    Szeretném mindig azt mutatni néked,
    Ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
    Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
    Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.

    Szeretném olykor túlragyogni álmod,
    S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
    Ezért sütöd feléd eső felem.

    S csak hogyha önnön fényed is kilobban,
    Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
    Milyen sötét és milyen fénytelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Idézetek

    „A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Vigyáznak rád

    A napra bíztalak:
    forró szívében megmártva magad
    legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
    óvd amit szeretsz, és ne feledd
    ami jó és emberi, az mindig érthető.

    A holdat is megkérlelem,
    ha sötétbe süllyed a világ,
    legyen álomba mesélő dajka,
    égre festett, hajnalig fénylő virág.

    Rábízlak a csillagokra is:
    vigyázzák álomképed
    ha alszol, szőjenek szivárványt
    szíved fölé,
    s a reggel kék függönye mögé bújva
    lessék, köszöntsék ébredésed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: A tavaszi sugár…

    A tavaszi sugár aranyburokba fonta
    A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
    Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
    Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

    A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
    A park-őrző, borús csillámú rácsvasak
    Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
    Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

    Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
    Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
    Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
    Eltűnt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott.

    Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
    Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
    Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
    Mint mélyen csillogó, nektár-ízű elegy.

    Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
    Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
    A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Szerelmes köszöntés

    Szerencse, hogy nap jár az égen,
    hogy óriás tűz ég az égen.
    Szerencséje a meztelennek,
    akit csak két keze melenget.

    Szerencse, hogy hold jár az égen,
    fölemelt, fénylő pajzs az égen.
    Szerencséje az álmatlannak,
    akit a rémek megrohannak.

    De van nekem új fényességem,
    ragyogóbb, mint a nap, hold az égen.
    Szerencse, hogy Te jársz a földön,
    nap, hold az égen, Te a földön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Áldás

    Megadatott még úgy szeretnem,
    ahogy még sosem szerettem,
    hogy kitárom az ablakot,
    és látom, hogy a nap ragyog.

    Hogy bedől a fény a szobámba,
    a szemembe, szívembe, számba,
    és én magam is ragyogok.
    Megadatott.

    Szikrázik, száguld rejtekem,
    lopódzik be a naplemente,
    mielőtt lebukik a nap,
    arany sisakban lássalak.

    Téged, akit még úgy szeretnem
    megadatott, ahogy nem szerettem
    senkit se, talán csak Istent,
    ki benned végül is fölismert:

    hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,
    s övé vagyok. Megadatott.
    S megengedte, ha már alig lát,
    hogy megoldjam a saruszíját.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Ami maradt

    Ami maradt, az már az örökélet:
    hamvazószerdák, nagycsütörtökök.
    Nem várok többé új föltámadásra,
    sodródó égre, amely mennydörög.

    Ablakaim boldog kertekre nyílnak,
    hegyes karókra fut a babvirág,
    kígyózik, csusszan, mintha rejtelmes, szép
    sétára hívna, vagy a túlvilág

    bozótosába. Nem, még nem megyek.
    Dacolok még kicsit az elmúlással,
    ahogy az életemmel is dacolni szoktam,
    néha jajszóval, néha fáklyalánggal.

    S ha kell, még nevetni is megtanulok
    kedvetekért, mászni cseresznyefára,
    vízen járni vagy holdfény-kötelen
    billegdélni bele az éjszakákba.

    Hátha így végre megszerettek, s nevemért
    még hazát is vehettek magatoknak,
    szegény szegények, akiket csupán
    a hajnalok rigói vigasztalnak.

    Élek, könnyülök, lassan fény leszek,
    boldog kertekre bízom rá magam:
    babvirágra, mályvára, nefelejcsre,
    ők tudják jobban, merre visz utam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Vigasztaló vers

    Ne félj, az óra meg nem áll,
    szelek szűnnek, vizek apadnak.
    Hiába hosszú, vége lesz
    az éjszakai sivatagnak.

    Sívó, sötét homok felett
    a hajnalszél kibontja szárnyát
    s elmenekül a puszta-rém,
    a bíboros ruháju skárlát.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Reggel felé elszáll a láz is,
    reggelre enyhülés fogad,
    forrásvizes, hűvös oázis.

    Új fénnyel csillogó utunk
    riasztó árnyékkal nem állja,
    sem orgonálva nem kísér
    a bú alattomos sakálja.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Mint valami fekete várrom,
    a gond komor pirámisa
    elmarad a látóhatáron.

    Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
    a köd csak egypár szürke foszlány,
    s azt is széttépi most a nap:
    sörényes, büszke hímoroszlán!

    Forrás: Lélektől lélekig