https://verskucko.com

Címke: francia költészet

  • Victor Hugo: Mert minden lény a Földön

    Mert minden lény a földön
    Valamit ád,
    Lángot, zenét örökkön,
    Vagy illatát;

    Mert minden földi lélek
    Vággyal tele
    Rózsát ad kedvesének,
    S tövist vele;

    Ád április a tölgynek
    Lágy susogást,
    Az éj a meggyötörtnek
    Elnyugovást;

    Mert gallynak levegőég
    Ád madarat;
    Mert lombra szórja gyöngyét
    A pirkadat;

    Mert ha a felkavart hab
    Lecsöndesül,
    Friss csókot ád a partnak
    Köszönetül;

    Azért reád hajolván
    Én angyalom,
    Mi bennem legkülönb tán
    Neked adom.

    Vedd hát eszméim árját,
    Fájó özön,
    Mely harmatként szitál rád,
    Hisz csupa könny!

    Vedd vágyam, a kivánság
    Már elborít,
    Vedd minden percem árnyát
    És lángjait!

    Vedd mámorom, te drága,
    Szeplőtelen,
    Dalom cirógatása
    Tiéd legyen!

    Vedd elmém, mely vitorla
    Nélkül lebeg,
    És más csillag nem óvja,
    Csak két szemed!

    Múzsám, kit álmodozva
    Ringat a nap,
    S ki sír, mert bánatodra
    Sírva fakad!

    És vedd hát, égi kincsem,
    Vedd a szivem,
    Már benne semmi sincsen,
    Csak szerelem!

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A Hold rontása

    Milliószor árva homlokomra,
    mert aludnom tőled messze kell,
    rontó, gyilkos pillantást lövell
    az öröktől baljós szemű hold ma.

    Pillantása mondja – bár ne szólna!
    ám hogy elnyugodna, semmi jel –
    hogy nincs békém, csak hozzád közel;
    hisz tudom, s titkát ez meg nem oldja.

    Miért pillant így rám, miért tüzel?
    Mért törődik a földdel a hold ma?
    Eh, siess már, titkok a pokolba!
    Jöjj, Napom, virradj ragyogva fel!

    /Ford.: Tótfalusi István/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: A zene

    Gyakorta a zene, mint tenger, úgy ragad,
    hűs égbe sodorva,
    vagyok, tág éteren vagy ködplafón alatt,
    hab kósza bitorja.

    Mellem előre dűl, tüdőm telin dagad,
    akár a vitorla,
    megtiprom a torló, hátas hullámokat,
    báj éj fedi sorra;

    érzem, hogy át meg át egy remegő hajó
    fájdalmai járnak;
    vihar és forgatag s lágy szél, lebegni jó,

    keblén a nagy árnak,
    visznek. – Máskor a mély, mint vad kínom fagyott
    nagy tükre ragyog!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire – ANNIE

    Texasi partvidéken
    Mobile s Galveston közt található
    egy nagy kert csupa rózsa benne
    közepén villa látható
    mintha maga is rózsa lenne

    Egy nőt a rózsakertben egyedül
    sétálni gyakran láthatok
    s hogyha a hársfákkal szegett úton áthaladok
    egymásra nézünk

    Mivelhogy mennonita ez a nő
    gömb nem díszíti rózsafáit se gomb ruháit
    kabátomról is kettő hiányzik
    kishíján egy hitet vallunk hát én meg ő

    (Kálnoky László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Louis Aragon: Elza keze

    Add a kezedet ha elhagy nyugalmam
    Add a kezedet melyről konokul
    Magányomban én annyit álmodoztam
    Add a kezedet megváltásomul

    Mikor tenyerem csapdájába ejtem
    Mely csupa zavar félő sietés
    Mikor végre itt tartom a kezemben
    Melyben mint a hó olvad s elenyész

    Meg sosem tudod mi az amit érzek
    Ami feldúl és ami elborít
    Meg sosem tudod hogy e reszketések
    Milyen kín felől árulkodnak itt

    Hogy mit közöl így ez a néma mély nyelv
    Állati beszéd képe-nincs tükör
    Mely szem nélkül és száj nélkül beszélhet
    Ez a szava-nincs borzongó gyönyör

    Add a kezedet szívem hadd simuljon
    Közé s csend legyen percre legalább
    Add a kezedet lelkem hadd aludjon
    Hadd aludjon ott amíg a világ

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: Érzelmes párbeszéd

    A vén parkban didereg a magány,
    s két árnyék suhant át az éjszakán.

    Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
    alig érteni, halkan mit beszélnek.

    A vén parkban didereg a magány,
    s múltat idéz két boldogtalan árny.

    – Gondolsz régi mámorunkra, szerelmem?
    – Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

    – Arcom álmodban ma is megjelen?
    Feldobog szíved a nevemre? – Nem.

    – Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
    csókunk és gyönyörünk! – Lehet, hogy az volt.

    – És kék az ég s a remény végtelen.
    – A remény eltűnt, egünk fénytelen.

    Riadt bokrok közt jártak, két kísértet,
    és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A reggel langyos és arany fényében úszva

    A reggel langyos és arany fényében úszva,
    harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza,
    s még őrzi az azúr az éj hűs illatát.
    Kószálni indulok most céltalan: tovább
    a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes,
    a pázsitos úton, melyet éger szegélyez.
    Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár,
    csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál,
    s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még.
    Mély csönd.
    Az álmodót úgy vonzza itt e tájék
    szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég
    ábrándos álmait s ringatta kedvesét,
    a fiatal leányt, kinek emléke – gyengéd,
    hótiszta látomás – megzendül s földereng még,
    s kit költő álmodik s a férfiképzelet
    idéz rajongva, bár tán a világ nevet,
    s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket,
    kit lelke visszasír s azóta sem felejthet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Éluard: Üdvöm homokszeme

    Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz
    Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged
    Mivel megosztod és összefogod magad
    Ahogy összetapad s megvonaglik a száj
    Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet
    Két kar kitárul és bezárul
    Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva
    A tüzet mely ezer szívet kötni melenget

    Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés
    Erős mint érett gyümölcs, gyenge akár a hajnal
    Tetézve évszakot be- s befedve az embert
    Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy
    Mely lényeg lényegével itatja talaját, mely
    Vár vár ártatlanul dadogó lépteket
    Mint a munka, mint a játék, mint számvetés, mely
    Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás

    Pusztán mert egyenes, hajlékony vagy s türelmes
    Pusztán mert beveted a fény búzaszemét
    A föld simogató húsába éjszaka
    Délben nem tudva, hogy érvényes-e az élet
    Eggyel több napomat tártad ki: Nincs ma, Nincsen
    Holnap. Megsemmisült a mindig és soha
    S te megkockáztatod magad kárára élni
    Jobban mint én, kit egy más nő s a semmi szült.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Théophile Gautier: Karácsony

    Baranyi Ferenc fordítása

    Éj van, a földet hó takarja,
    vidám harangok hangja szól,
    Jézus megszületett. Az anyja
    szerelmesen fölé hajol.

    Nincs ékes függöny, mely megóvná
    a hidegtől a kisdedet,
    csupán pókok hálója lóg rá –
    korhadt gerendákról fityeg.

    Didereg szalma-nyoszolyáján
    a csecsemő s nem alszik el,
    melengeti ökör és bárány:
    jászlába hő párát lehel.

    A hó kirojtozza az almot,
    de a tető mennyboltra nyit,
    s a pásztoroknak égi hangok
    zengik: „Itt a Karácsony! Itt!”

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Arthur Rimbaud: Ábránd télre

    Tél van, egy kékpárnás kis rózsaszín kupéban
    Utazom együtt veled.
    Kedvünk kerek. Csókfészkek mind és őrült, léha-
    puhák a szegletek.

    Szemed hunyva, nem látod túl az ablakon, miképp
    Grimaszolnak az esti árnyak
    Démonjai, e formátlan civódó csőcselék,
    Az éjsötét farkas-hadának.

    Aztán arcodra furakszik egy aprócska csók…
    Puha érintés, és mint bolondos, szemtelen pók
    Nyakad felé tör, ó…

    S megkérsz majd engem: «Keresd!» fejed lehajtva,
    Üldözzük hosszan, ne félj, meglesz a mihaszna
    Öntelt nagy utazó!

    Egy kupéban, 1870. október 7-én
    Koosán Ildikó fordítása

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia