https://verskucko.com

Címke: francia költő

  • Paul Géraldy: Idézetek

    “Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók és a gyönyör, ha szeret: nem elég.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jean de La Fontaine: A tücsök meg a hangya

    A tücsök dalolt egyre, bár
    Ízzott a nyár,
    Úgyhogy mikor jött a komor
    Tél, része gond volt és nyomor:
    Még egy picinke kisdarab
    Legye, vagy férge sem maradt.

    Hét ment is a hangyához át
    Elpanaszolni nyomorát,
    És kérte, adjon néki kölcsön
    Zsákjába egy kis magot töltsön.
    Új aratásig, legalább.

    “Majd megadom, lesz erre gondom,
    Nyáron, tücsök-szavamra mondom
    A tőkét meg a kamatát.”

    Bosszantja a tücsök kalandja,
    Nem is adott magot a hangya. –
    De ezt kérdezte végre tőle:
    “Mit tettél a meleg időbe?”

    “Éjjel-nappal munkába voltam,
    Fűnek-fának folyton daloltam.” –

    “Daloltál? rendbe van, komám,
    Akkor ma táncolj, szaporán.” –

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Olyan a szerelem

    Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
    amelytől fénylik a szirom,
    amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
    szivárvány-szikra, millióm.

    Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
    ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön –
    mi távolabbról: mint a gyémánt,
    az közelebbről: mint a könny.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • François Villon: A jó tanács balladája

    Bűnösök, kiket elhagyott az ész,
    Lélekben elfajzottak és sötétek,
    Kiknek az agya torz és csenevész,
    Balgák, kiket befontak tévedések,
    Kik származástok megcsúfolva éltek,
    Főt hajtva a szégyenhalál előtt,
    S a lelkiismeretfurdalás sem ád erőt,
    Gyávák, szégyenbe buktok, meg nem állva!
    Hányan haltak meg ifjú vakmerők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:
    Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.
    Ki béketűrő s mindig jóra kész,
    Annak börtön csupán e földi élet.
    Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg:
    Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.
    Istent, igazságot nem ismerők
    Az ifjan bűnben élők, s nemsokára
    Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Mit ér a csel, csalás és hitszegés,
    Furfang, hazugság, hamis esküvések,
    A rászedés, a méregkeverés,
    A bűnös nappalok, álmatlan éjjelek,
    Míg embertársatoktól egyre féltek?
    Javallom hát: legyünk jóra törők,
    Istenben bízzunk mindenek előtt:
    Rövidre szabva életünk határa,
    S bánatba döntünk két öreg szülőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Ajánlás
    Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,
    Ifjak, vének, mind békeszeretők.
    Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja
    Levelében az apostol tanácsa.
    Okosak legyünk, révet keresők,
    Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Kálnoky László fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pierre de Ronsard: Csók

    Mikor fölnyíló ajkaidnak
    virágos ösvényein át
    felém leheli a rózsaillat:
    ajkaim a csók mámorát
    szomjazva mélyen elpirulnak
    és elborítanak a vágy
    gyönyörével, ha rádborulnak.
    Mert a csók nedvei lehullnak
    a szívbe, s elcsendesítik
    a szemed lángjától kigyulladt
    szerelmi máglya tüzeit.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edmond Eugène Alexis Rostand: Széllel-béleltek

    Mi vagyunk a szelíd fiúk,
    kik a légynek sem ártunk,
    szerények, csöppet sem hiúk,
    mindég egy rímre vártunk.
    A versek csillogó hada,
    egy megpendülő ballada,
    egy puha, kedves ábránd,
    egy gondolat tovább ránt.
    Nekünk a józanság a rút,
    s a bölcs nem a barátunk,
    de mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Hagyjátok rá, hogy mit szeret,
    az árva rímelőre,
    az álma rózsálló keret,
    onnan tekint előre!
    Poétás szívvel őgyeleg,
    a méla, tévedő gyerek,
    s mindazt, mi nem művészi,
    szabódva-félve nézi.
    Számunkra nincs egyéb kiút,
    csak az, ha verset gyártunk…
    Mert mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Nem tudjuk, hányadán vagyunk,
    de sohasem alélunk.
    Forrong-zsibong hívő agyunk,
    s az álom az a célunk.
    Keressük a halk kerteket,
    mert durván visszavertetek,
    a gőgre dölyf a válasz…
    S harcba nem száll az,
    aki kegyes, szeretni tud,
    az fogja a mi pártunk!
    Hisz mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jean-Claude Ibert: Mert

    Mert hitt a virágokban,
    a földben, az égben, a tengerben,
    a fájdalomban, a régi szerelemben,
    mert az életben tévedezett,

    mert egyszerű volt és mohó,
    és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
    mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
    mert feláldozta magát a mágusoknak,

    mert nem tudta bűnét,
    se erényét, se éhségét, se bátorságát,
    mert csúnyának látta magát,
    és imádkozott a katedrálisokban,

    mert a holdra figyelt,
    az éjszakára a nyári mezőn,
    eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
    mert boldog volt nagyon,

    mert lelke nyugalmas parcellákra
    szabta az időt,
    mert idegen volt itten,
    mert hitt a csodákban,

    az igazság szörnyetege egy napon
    hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
    hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,

    mert szép volt,
    mert elege volt

    abból a világból, ahol az emberek
    nem tudnak emberi nyelven szólni már.

    (Pór Judit fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Éluard: Bizonyosság

    Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak
    Ha téged hallak bizonyos az értelem

    Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts
    Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém

    Ha átölellek csak magamat folytatom
    Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad

    Ha elhagylak egymást idézzük azzal is
    S elválásunkkor is találkozunk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Az éj, az éj, az éj

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Az éj, az éj, az éj s az éjbe-mélybe halva
    Kezdődik csöndesen az óceán siralma,
    Matróz hajóra kap.
    Az ember felzokog, azt mondja „miserére”
    S az ég, a lég zokog, felel a bús zenére
    És sír, zokog a hab.

    Sóhajt a sziklagát, mit majd eltorlaszoltak
    Csalánok, giz-gazok. Most kelnek ki a holtak
    S hallják a síri neszt.
    A fertelmes bürök borzong az éji szóra,
    Titokzatos szárán kinyíl a mandragóra,
    S búsan beszélni kezd.

    Mért reszket a szeder? És mért rí olyan árván,
    A barlang fája is? Miért könnyez a márvány
    Az éjbe mindenütt?
    Mindegyikük talán egy bűnös, ősi Káin
    S jaj, a fényt keresik itélet éjszakáin,
    Könnyük van s nincs szemük.

    Nyöszörög a hajó, mint az, aki leroskad,
    Kéménye nyikorog s fehér és viharos hab
    Csap rá, gyönggyel tele,
    Az árnyba rák uszik, s tüskés-hal, nagy uszonnyal
    És lüktet vemhesen, szörnyekkel és iszonnyal,
    A víz vad élete.

    A mély bozót kiált. S az orkánba kinyílva
    Férgektől rágottan üvölt az éjbe Scylla,
    Hollócsapat riog.
    S a fergetegbe zaj és tompa jaj döcög föl
    A lánccsörömpölő és nyirkos tömlöcökből,
    Ordítnak a sírok.

    Ki jár a partokon, ki álmodik e titkos
    Órán, mikor a rém kisért s az éji gyilkos
    Sunyítva útra kél?
    S miért bőg az erdő, e roppant székesegyház,
    Miért jajong-hörög, míg lengő kötelet ráz
    S halálra kong a szél?

    Szájak susognak most s füled bal muzsikát hall
    És látod az úton, bozontos lombon által,
    Temetés mégy alant,
    Bömböl a szélvihar, ahogy kifér a torkán
    Sápadt sírkerteken sötétedik az orkán.
    Ó mondd, kié e hang?

    Mi e roppant zsoltár és éneke a földnek,
    Mit az ég is dalol és senki meg nem ölhet,
    Nem fojt el semmise?
    A büszke hullám is csak ezt dübörgi karba,
    A víz, a nád, a fű ezt zengi fölzavarva,
    Mi e bús gyászmise?

    Ó Elmúlás, hallom ijesztő orgonádat,
    Min az egész világ minden lármája áthat,
    S zátonyzúgás követ.
    A billentyűknél a Halál ül, odabújva
    S feketét és fehéret érint olykor az ujja:
    Koporsód, sírköved.

    Forrás: Victor Hugo – Kosztolányi Dezső fordítása

  • Paul Géraldy –Idézetek

    „Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,
    s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá.”

    Forrás: Lélektől lélekig