https://verskucko.com

Címke: Gyurkovics Tibor

  • Gyurkovics Tibor – Szégyellős karácsony

    Karácsony délután
    jön hozzánk az apánk,
    leül és elmeséli hosszan,
    hogy ne higgyünk az angyalokban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Gyurkovics Tibor – A hóban jön apám

    Anya minden este mesél,
    hogy mikor érkezik a tél,
    hófalakban, hótornyokban,
    ott jön apám benn a hóban.

    ha ideér, hát ideér,
    idén nagyon kemény a tél,
    vagy átlábol, vagy átrobban,
    vagy ott marad benn a hóban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Gyurkovics Tibor: Rózsa

    Sose nyílik ki a rózsa,
    sose nyílik ki a nyár,
    én a szerelem adósa
    vagyok három éve már.

    Mondtam is a cinegének,
    hogy szálljon el haza már,
    sose szólal meg az ének,
    sose nyílik ki a nyár.

    De a cinege csak engem
    figyel hosszan, feketén,
    míg halálos szerelemben
    az övé nem leszek én.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Gyurkovics Tibor: Fényből árnyékból

    Fényből-árnyékból álló test vagy,
    halálos repülő,
    indokolatlan benned, ami ember,
    indokolatlan, ami nő.

    Örökös tűzkarokba fonnak az égig érő kínjaid,
    de a földön, az agyonégett földön
    örökké emel valakid.

    Röpülj vagy sírj, a könnyeidnek
    arcomra hullik harmata,
    röpülj, röpülj, én tartalak,
    mintha az Isten tartana.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Gyurkovics Tibor: Arc

    Bejön egy arc és nem megy többet el.
    Egészen behajol a képbe.
    Tapogatózó ujjunk alatt ver
    a homlok érverése.

    Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
    Nem néztük jól meg az ablakkeretben.
    De tarkójára tűz a nap
    és értjük őt már egyre fényesebben.

    Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
    Szabálytalan az orra, szája,
    de közelebb jön s pontosan
    kirajzolódik mindegyik vonása.

    Mert hátulról kap megvilágítást,
    hogy fölragyognak könnyű ujjai.
    Bejön, leül, levetkezik.
    És nem tudjuk már elbocsátani.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Gyurkovics Tibor: Egy dáliának

    Én már csak abból élek ha adok
    neked szívet virágot kacatot
    csókot csapongást örömet
    nem tudom mit csináljak nélküled?

    Nem tudja mit csináljon kezem,
    csak ha rád várok akkor létezem,
    csak akkor lélegzem, ha csókolok
    a csókjaidból levegőt szívok.

    Őrjöng a tér és szétrobban a perc:
    mit csinálsz? hol vagy? szeretsz? hogy szeretsz?
    csalánként perzsel a torok,
    megfulladok s te nem tudod.

    Csak attól élek ha rád gondolok
    szívemben látom lengő alakod
    benned veled általad szeretem
    halálomat – s maradék életem.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Gyurkovics Tibor: Lány-szerelem

    Nagyon meggondolandó
    kivel fekszel egy ágyba,
    milyen az ottelója,
    milyen a muskotálya,
    milyen legyen a padló,
    milyen legyen a szék,
    mire az ember lánya
    leteszi mindenét,

    a jersey blúzt, a szoknyát,
    a bugyit, kombinét —
    nagyon meggondolandó,
    milyen legyen a szája,
    a mosolya, a bokája,
    a pihéje, a bája,
    milyen legyen az utca,
    ami hozzá vezet,
    milyen legyen a város,
    a kert, a kerület,

    lesz-e szemében őrült
    lángolás, amitől
    fölgyullad a világ is,
    ha a lány nekidől.

    Nagyon meggondolandó,
    mert aztán ott a lány
    magában a szobában
    meztelenül csak áll,
    szedegeti a cuccát,
    gyönyörű rongyait,
    meztelen köldökével
    világokat vakít,

    kapkodja visszavenni
    a szoknyát, a tüdőt,
    szapora lélegzését —
    milyen volt azelőtt?

    Nagyon meggondolandó,
    kit hogy lehet szeretni,
    milyen legyen az arca,
    milyen legyen a szék,
    mire az ember lánya
    leteszi mindenét,

    milyen az íze szája,
    emléke, muskotálya,
    a poharában a bólé,
    az üvegében a sörlé,
    az asztalán a sercli —
    mert van, ahonnan többé
    már nem lehet magunkat
    sohasem visszavenni.

    Forrás: —

  • Gyurkovics Tibor: Istenem

    Ölelj meg engem, Istenem,
    már föl akarom adni
    az örök ellenállást,
    már meg akarok halni.

    Köszvényben és közönyben
    nagyon sokáig éltem,
    bódító tisztességben
    és tarkó-szenvedésben.

    Vadász vadásznak vadra
    figyelő úr-cselédje
    voltam, miközben kaptak
    engem is puskavégre.

    A füvön így rohantam,
    az erdőn így szaladtam,
    kapkodtam lábam, ámde
    a hitet megtartottam.

    Valahol meg kell állni,
    valahol meg kell halni,
    valami könnyű réten
    akarok elfakadni.

    Az izmaim a télben
    mint jéghúrok feszülnek,
    úgy néznek a szemembe,
    ahogy a menekültnek.

    Nem félek a haláltól.
    Megállok vele szemben.
    De mikor lesújt rám,
    Isten, ölelj meg engem.

    Forrás: szepi.hu – Gyurkovics Tibor versei

  • Gyurkovics Tibor: Állomás

    Lekapcsolódsz, mint egy vagon
    a tehetetlen kocsisorból,
    továbbütődsz a vasakon,
    a vasutas már rád se gondol,

    pedig tele vagy még teherrel,
    melletted jár a gyorsvonat.
    Kissé raknak. Aztán egy reggel
    megmérik tiszta súlyodat.

    Forrás: —

  • Gyurkovics Tibor: Fényes tollú madár

    A szürke égen szürke fellegek,
    szürke ágakon szürke verebek,
    egyetlen fényes tollú kis madár
    meredeken a szürke égre száll.
    Elképzelhető az, hogy te lehetsz,
    kit fölrepít a szárnyas szeretet.

    Forrás: —