https://verskucko.com

Címke: halál

  • Sinka István: Ág Boris

    Ág Boris, neked nagy szemed van,
    s mellé Isten is veled van.
    Lásd meg hát: az esti tájban
    úgy alszik minden rokonod,
    mint árvíz alatt a szem homok.
    …Hát nem mondom én… vagy én mondom…?
    Hogy a tájban itt magában
    ezer éve örök halál van…

    De te – miután élő ág vagy,
    s a halál előtt egy új határ vagy –
    állj elő… S az édes földön
    borral telnek így a korsók,
    s meghátrálnak a koporsók.
    Mert bizony az lesz, mi még soha:
    az, hogy e lázító borok
    cseppjétől minden rokonod

    fellázad a halál ellen
    – s a korsó ott lesz a te kezedben!
    Ott lesz a korsó… öntsd ki majd,
    hogy igyon a föld, a bokor is.
    De nagy kín van itt, te Ág Boris!
    Tudod te is, hogyne tudnád,
    hisz üzenem én, egyre mondom
    bután, fehéren s bolondon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Előttem vannak még

    Előttem vannak – eljönnek bizonnyal –
    előttem vannak még a legnagyobbak
    Kívánságokkal halasztgatom őket
    kívánságaim nem érnek sokat
    én hiszek bennük mégis ostobán
    s egy-egy napért hálát adok nekik –
    Majd a személyes harcok majd azok
    melyekben hasztalan lesz a kiáltás
    a segítség-hívás (nem lesz segítség!)
    majd azok lesznek irgalmatlanok
    Fekszem hanyatt akkor fejemben
    mint olvadt jég kavarganak
    forognak állnak összevissza
    tarka-fekete emlék-gomolyok
    majd gyorsan egybedermednek megint
    megszületik egy kristálytiszta kép
    valahány érzékszervem mozgósítva
    Aztán széthull és másik áll helyére
    s ez ismétlődik mígnem egynemű
    feketeség borul rám mindörökre
    s ez az idő időtlen lesz ha végső
    hosszú lesz hogyha gyötrelmek telítik
    hosszú ha még csak néhány percnyi is

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Menekülök

    Hálóját a pók odahagyja,
    a falon fut tébolyodottan,
    egyszál legyecském menekülne,
    szárnya az ablakon megkoppan.

    Árnyam is úgy forog szobámban,
    miként ketrecében az állat,
    míg künn sürögnek és futkosnak,
    fecsegnek boldog, szabad árnyak.

    Ha hold busong az ablakon be,
    ha elfödik a varjufelhők,
    kapnék utána: lelkem az tán,
    magárahagyta a veszendőt…

    Mert a veszőnek nincsen társa,
    az elhullótól minden elvágy,
    utolsó kuckóm, menedékem:
    a drága értelem is elhágy.

    El vágyaim, szárnyas reményem
    s a testvérként vélük nőtt tervek:
    útra készülő fecskerajként
    immár fejem fölött kerengnek.

    Fut minden fut sorsom teréből.
    Betelt hát? Mindenek elmúlnak?
    Ülök, csak ülök mozdulatlan
    s fogaim egyenként kihullnak

    s karom lehull és porrá mállik
    végzetem vad forgószelében.
    Voltam, de már porként kerengek
    a pornak forgó tengerében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Ballada

    Hold ezüst útja a tavon
    ne lépj rá szép leány

    Mennem kell ne tartsatok vissza
    mennem kell meg kell őt találnom
    ne zörögj mákgubó a szélben
    hívó hangját nem hallani
    ne bújjatok el margaréták
    ingének gyöngyházgombjai
    ne szaggassatok pipacsok irigy
    kurvák vörösre mázolt körmei
    mennem kell meg kell őt találnom
    mennem kell ne tartsatok vissza

    Hold tüllje lesz menyasszonyi
    fátyolod szép leány
    ruhádat kagylók karmai
    megtépik szép leány
    szűz öledet megökleli
    nádtorzsa szőrös buzogány
    nem kedvesed szemefehérje
    hal villog itt az éjszakában
    ne ereszkedj közénk a mélybe
    maradj a parton szép leány

    A sebtiben varrt éjszakából
    a csillagfény mint férc kilóg
    fölfejtem én varrok belőle
    ágyunkra súlyos takarót
    fölfejtem én varrok belőle
    fekete vőlegényruhát
    böködöm Sarkcsillaggal sodrok
    a holdfényből ezüstfonált
    mennem kell ne tartsatok vissza
    nem várhatok tovább

    Fölfejted szép leány belőle
    varrhatsz majd halotti lepelt
    a súlyos koporsófödélre
    csillaggal íratik neved
    ne lépj rá szép leány a tóra
    csalás a hold-ösvény csalás

    Mennem kell gyűrűm elveszett
    ha nem lelem felhúzza más
    fél pár cipőm is elmaradt
    oltár elébe hogy megyek
    fátylam is elring a tavon
    mit bánom én legyen csalás
    hold útján bár elsüllyedek
    mit bánom én ha látomás

    Gyűrűzik majd tested felett
    a víz fehér cipőd a hold
    felhők sarában elmaradt
    lábodra föl nem húzhatod
    ne lépj a tóra szép leány
    csalás a szerelem csalás

    Mennem kell meg kell őt találnom
    mennem kell ne tartsatok vissza
    ne szaggassatok pipacsok
    kurvák vérvörös körmei
    ne bújjatok el margaréták
    ingének gyöngyházgombjai
    ne zörögj mákgubó a szélben
    hívó hangját nem hallani
    határok fűrészfogain
    lépkedve is megtérek hozzá
    népeket földhöz szögező
    esőben visszatérek hozzá
    Charonnak szemem garasával
    fizetek és átkelek hozzá
    mennem kell úgyis megtalálom
    mennem kell nem tarthattok vissza

    Hold ezüst útja a tavon
    megnyílt alattad szép leány

    Ölelj ölelj tó-vőlegényem
    ne sirass engemet anyám

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Hetedhétország

    Megettem a világot, s kiokádtam.
    Az élet meglehetősen egyforma.
    Országhatárokon, nyelvterületeken robogtam előre,
    oly szemtelen gyorsasággal,
    hogy magam is megijedtem.

    Guten Morgen! mondták, de másnap már: Bon jour!
    s egy furcsa délután
    dalolva köszöntek: Good afternoon!

    Népek hálószobáin füleltem, bekukucskáltam kulcslyukakon,
    meglestem, mit csinálnak egészen magukban.
    Egy anya szoptatta nyűgös csecsemőjét.

    Tornyokra is másztam, múzeum és képtár anyagát
    habzsoltam, áruházak őrült
    mozgólépcsőin zakatoltam.

    Fönn az irodában négyszáz gépírólány
    kopogott halványan.
    Hallottam a nagyszerű gramofon-osztályok
    négermuzsikáját,
    vettem nikotinmentes pipát, nyakkendőt, rádióantennát,
    csőpostán fizettem a fényes alagsor
    száznyolcvanhetedik pénztáránál,
    s utána a tetőn ananászt ebédeltem.

    Hideg- és melegvíz-szolgáltatás minden szállodában,
    néhol éjfélkor is lehet borotválkozni,
    könyvet vásárolni. Telefonhívásra
    nyomban házhoz mennek.

    Ámde, bevallhatom,
    végső benyomásom fölöttébb leverő.
    Mert mikor vonatom száztíz kilométer
    sebességgel lihegett e dicső városok
    felé a füstben, a vékonyan csorgó
    holdfényben, mindenütt láttam riadozva,
    igen jelentősen
    az ébren-alvó, népes temetőket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy István Attila: Végtelen csend

    Lángoló virágok a temetőben.
    Bemutattál a mindent látó,
    egyforma sorsú, kicsi halottnak,
    s aztán hosszan hallgattuk
    a csönd kiabálását.

    Talán minden lehet még,
    amit eltakart az öröm,
    de most látszanak
    a szilánkosra tört csontok,
    amelyek átfúrták a remény
    gyönyörű testét.

    A benned lévő két ember közül
    csak az egyik lehet az enyém,
    a másik elkóborolt a szívem közeléből,
    homokot szór a véremre,
    vagy fölitatja a mohó bánattal.

    Fehér asztalok, kórházi hallgatás.
    Itt vagyok a nemlét közelében,
    ahol már elejtik súlyukat a tárgyak,
    s nem lehet mást sejteni,
    csak azt, hogy megadja magát
    a végtelen csendnek
    az utolsó szívdobbanás.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Önarckép, 1958

    Menetelnek a szentek a pokolba
    Vigyorognak a kövirózsák
    Eltévedt őzgida sírdogál
    Magányosan
    Az aranysárga erdőn

    Futkosnak a százlábúak a kihaltak városában
    Mézillatú bodza szagától
    Kókadtan heverésznek a kígyók
    A Tűzisten templom udvarán
    A holtak szájából kankalin virágzik
    Sárga kikerics nyílik a sokat látott szemekből
    Sietve menekül a dögevő is
    Fél inában vacogva

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: A keresztút

    Ne gondolj a halálra.
    Bármikor életben maradhatsz.
    Késő latin mondás

    A megtörtént és a megálmodott.
    Az ütközés. Néhányszor. Nem elégszer.
    Ahogy a kettő között átlobog
    a metafizikai kényszer.

    Ahogy kettejük között átlobog,
    hogy volt választás, de nem volt elektor.
    A megtörtént és a megálmodott
    metszéspontjában térdel a gyerekkor.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tarkovszkij: Vadászat

    Utolértek a hajtók.
    Állok bekerítve.
    Lágyékomba agár foga mélyed.
    Hátravetem fejem úgy, hogy agancsom bökje
    lapockám.
    Bőgök.
    Inaimba hasít a vadászkés.
    Fültövön ütnek a puska tusával.

    Oldalt dől, nyirkos gallyakba akasztva agancsát.
    Látom még a szemét: fűszál nyers zöldje tapad rá.
    Fénytelenül feketéll a pupilla, kioltva örökre.
    Lábát összekötötték, s rúdra emelve viszik már.

    Fordította: Baka István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márk Miklós: Kétezer év

    Furcsán nyugodt a víz,
    ahogy a csónak megáll,
    az evezőt behúzom,
    kezem a kezedhez talál.
    Szótlan az éj, mint én,
    csend honol a víz tetején.
    Nem tudom, mi csillog szebben,
    szemedben a könnycseppek, vagy
    a hold fénye, amint lebben
    a vízen.

    Hogy mondjam, amit érzel,
    kétezer év sodra rajtam,
    évszázadok pora körben,
    hitem szerint így akartam.
    Kedves, nem a haláltól kell félni,
    hanem az élettől, ha nem tudod megélni.
    Voltam jós, de minek,
    szivárványt kavartam, mégis
    csalókák a színek
    szemedben.

    Nem búcsúzom, hiszen
    a pillanat, a csoda,
    mindig a miénk volt,
    s nem veszhet oda.
    Lépj tovább, éld világod,
    titokban kérdezd, hol járok.
    Ám most, az éj bármit hoz,
    nem is kérek semmi mást,
    utoljára szoríts magadhoz
    erősen…

    Forrás: Lélektől lélekig