https://verskucko.com

Címke: halál

  • Jékely Zoltán: Lázár halála

    (Apokrif példázat)

    «…S mikoron Lázár ama szent Intésre
    nyirkos gödréből kilépett vala,
    fogadá őt az ünneplők kara
    s belerántá nagy, boldog ünneplésbe.

    Krisztus eltünt: Ez már nem tartozott rá.
    S Lázár, Lázár, a roncs sírból-kikelt
    evett, ivott, kurjantott, énekelt
    s a másvilágról hősködött az uccán!

    Csurdé lányok táncoltak körülötte

    • mindmegannyi az élet angyala –
      s Lázár rajtok jókat csípett vala
      s tetem kezével farukat ütötte.

    De hogy az éjjel sáncából kiszálla,
    megborzadott a vígadók szive:
    szétugrott Lázár sok korhely hive
    s a városvégén, ím, egyedül álla!

    S most érezé csak istenigazában,
    mi is történt: hogy él, hogy él, hogy él!
    Arcát nyaldosta fínom kerti szél
    s feje felett madárka szólt a fában.

    Palánkról rózsás ág ereszkedett le;
    s mint rongy a bokron, Lázár fennakadt
    vad illatán. Rossz szive megszakadt.
    S meghala. Most már mindörökre.»

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „A túlélés titka az elbizonytalanító gondolatok elhessegetése, a halál viszont megszabadít egy elnyűtt testtől és egy előítéletektől megterhelt intellektustól.”

    Garaczi László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről

    Amit ma tartok, azt elejtem,
    amit ma tudtam, elfelejtem,
    az arcomat kezembe rejtem,
    s elnyúlok az üres sötétben,
    a mélyen áramló delejben.

    Annál, mi van, a semmi ősibb,
    még énnekem is ismerősebb,
    rossz sem lehet, mivel erősebb
    és tartósabb is, mint az élet,
    mely vérrel ázott és merő seb.

    Szokatlan-új itt ez a köntös,
    pár évre szóló, szűk, de göncös,
    rossz gúnya, melyet a könny öntöz,
    beh otthonos lesz majd a régi,
    a végtelen, a bő, közömbös.

    Én is öröktől ebbe voltam,
    a semmiségre ráomoltan,
    míg nem javultam és romoltam,
    tanulni sem kell, tudjuk ezt rég:
    eltűnni és feküdni holtan.

    Ha félsz, a másvilágba írj át,
    verd a halottak néma sírját,
    tudd meg konok nyugalmuk írját,
    de nem felelnek, úgy felelnek,
    bírjuk mi is, ha ők kibírják.

    Pajtás, dalolj hát, mondd utánam:
    Mi volt a mi bajunk korábban,
    hogy nem jártunk a föld porában?
    Mi fájt szívednek és szívemnek
    Caesar, Napoleon korában?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Megváltás

    Megváltás volt szegénynek
    a halál –

    szól a pókhálós, gyáva
    szánalom.

    Aki az elmúlásról
    ily avatag szavakkal
    tud szólni: megváltást érdemelne.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Egyszerű-különös

    Mily egyszerű az élet,
    mily egyszerű a halál.

    Mily rejtelmes az élet,
    mily rejtelmes a halál.

    Fordítom színére,
    fordítom visszájára:

    egyszerű… különös
    értelmét nem találom,

    örvényes, mint az álom,
    napfényes, mint az álom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Egy halott naplójából

    „…És megvakultak
    hiú szemeim…”
    Ady

    Csontkezemmel ezeket
    írtam tegnap:
    Adynak.

    Már olyan jó. Hangtalanok a hangok.
    A szemeimben is
    megvakultak a fények.
    Csönd van.

    Csak néha, mikor mélyen búgnak a harangok,
    reszket meg még porom.
    Fájnak az emlékek.

    A csontom még nem törött, csak meztelen
    és fehér.
    Alszom.

    Szívem hamujába nesztelen
    kúszik egy fagyökér
    és ezt
    úgy érzem,
    mint amikor régen
    a Dunaparton este, lenn,
    elnéztem a karcsú, villogó hajókat,
    amint lassan-lassan távolodva
    elvitték a szent, a tiszta álmodókat.

  • Reményik Sándor: Barátkeselyű

    Mannsberg Arvednek

    A törpefenyők szívós karja közt
    Feküdtem önfeledten.
    Síri csend, csúcsok csendje vett körül.
    A tekintetem, ahogy fölvetettem,
    Találkozott egy óriás madárral.
    Kiterjesztett, két mozdulatlan szárnnyal
    A nagy magasban szinte állt felettem.
    Barátkeselyű volt, – barna csuhája
    Sötéten, egyszerűn símult reája.
    Kémlelte: élek-e még, vagy meghaltam.
    Oly mozdulatlanul feküdtem ott:
    Egy pillanatig, – azt hiszem: megcsaltam.

    Még nem, még nem, csuhás herold-madár,
    Még nem ütött az óra!
    Pedig talán e szikla-katafalk
    Ravatalnak sem utolsó volna!
    Nem, ez a hitvány test még nem tied!
    Hanem a lelkem, a lelkem vigyed
    Zajtalanul a szörnyű magasságba!

    Egyetlenegyet lendült csak a szárnya,
    Aztán eltűnt az Ünőkő mögött,
    Végtelenbe, mert végtelenből jött.

    Radnai-havasok, 1922. július

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Butler Yeats: Bolond Jane és Jack, a vándorlegény

    Ismerem őt, s ha látom,
    csontig reszketek.
    De ajtóm akárhogy tárom,
    szerelmünk elsiet,
    mert gombolyag a szerelem:
    éj s nap közt fut, pereg.

    Szellem, csupán szellem,
    mely Istenhez lebeg;
    szerelem orsója vagyok.
    S ha testem már halott,
    a fénybe lépek, mely anyám
    méhében ég, ragyog.

    És fekhetnék bár egymagam
    az üres ágy ölén,
    szerelmünk szála összeköt,
    ha fejed int felém,
    az éji útra lépve
    halálom érzem én.

    Fodor András fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heinz Kahlau: Emberpár

    Már hatvanezer éve
    hevertek egymás mellett,
    mikor csontvázuk meglelék.

    Ahogy meghaltak,
    úgy hevertek.

    Kivették a kezéből asszonya kezét.

    Jékely Zoltán fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Ág Boris

    Ág Boris, neked nagy szemed van,
    s mellé Isten is veled van.
    Lásd meg hát: az esti tájban
    úgy alszik minden rokonod,
    mint árvíz alatt a szem homok.
    …Hát nem mondom én… vagy én mondom…?
    Hogy a tájban itt magában
    ezer éve örök halál van…

    De te – miután élő ág vagy,
    s a halál előtt egy új határ vagy –
    állj elő… S az édes földön
    borral telnek így a korsók,
    s meghátrálnak a koporsók.
    Mert bizony az lesz, mi még soha:
    az, hogy e lázító borok
    cseppjétől minden rokonod

    fellázad a halál ellen
    – s a korsó ott lesz a te kezedben!
    Ott lesz a korsó… öntsd ki majd,
    hogy igyon a föld, a bokor is.
    De nagy kín van itt, te Ág Boris!
    Tudod te is, hogyne tudnád,
    hisz üzenem én, egyre mondom
    bután, fehéren s bolondon.

    Forrás: Lélektől lélekig