Címke: halál

  • Reményik Sándor: Meghalni mégis egyedül kell

    Lehet menyasszonyod, vagy feleséged,
    Apád, anyád, gyermeked, vagy testvéred –
    Lehet szeretőd és vad szenvedély
    Köthet hozzá, vagy könnyelmű szeszély –
    Vagy mint a forrás: fogyhatatlan vágy,
    Vagy vele-élés: mint a tenger, mély –
    Köthet hozzá egy forró, kéjes óra –
    Sok éjszaka vonagló lüktetése,
    Mely ködpárává foszlik virradóra –
    Kapaszkodhatsz egy hosszú lélek-láncba
    És szállhatsz, mint méh virágról-virágra –
    Ráborulhatsz egy élő-halott nemzet
    Égbe meredő szirt-ravatalára –
    Lehet szerelmed, mint ólom: nehéz,
    S lehet illanó, s tűnő, mint a fény
    És lehet, mint a koporsó: kemény.
    Befogadhat egy kis hálószoba –
    S egész országok fogadhatnak be –
    Az ágyad és az asztalod
    Minden nap rózsával lehet tele –
    Lehet, hogy egy babérerdőt aratsz –
    S mint játékközben a labdát a gyermek:
    Egyik kedves kéz a másikba perget –
    Álmodhatsz, szerethetsz és barátkozhatsz
    És végül mégis egyedül maradsz:
    Halálod egyedül kell elviselned.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely István: Viszockij

    S mert nem lehetett élni, ahogy lehetett,
    köpött egyet s gondolt egy nagyot:
    „Ha lehetetlen élni, ahogy szeretek:
    meghalok.” – s hát meghalt valahogy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Jó lenne így…

    Bárkába szállni, nagyba, feketébe,
    úgy evezni ki a messzeségbe.

    Sohanemlátott part felé sietve
    kikötni egy névtelen szigetre.

    Lenni megbékélt önmagunknak árva,
    nevétől fosztott Nemo-kapitánya.

    Hullám felett, sziklába vájni házat,
    gyökereket enni és csigákat.

    Életet élni egymást nézve,
    megcsöndesülve, megigézve.

    Hegyre futni, ha jönnek mások:
    babonás régi látomások.

    Keresztet építeni, szörnyű-szépet,
    homokba írni végtelen meséket.

    Ha messziről jött honvágyak gyötörnek:
    múlását lesni csendnek és időnek.

    S amikor halkan közelít az óra,
    befeküdni egy ringó koporsóba,

    zöld vizeken sötétkék égre nézve:
    úgy suhanni ki a semmiségbe.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csorba Győző: Rendhagyó napok

    Kizökkent az idő: felemás, rendhagyó, hiteltelen.
    Átmeneti. Olyan, amikor semmi sem látszik végleges-
    nek, amikor nem is illik, nem is szokás véglegeset
    tenni. Azt mondja ilyenkor az ember: “Járok-kelek,
    beszélek, csinálom ezt-azt, de csak azért, mert élek.
    Mégis úgy, hogy szavaim és cselekedeteim se okok
    se következmények ne legyenek.”

    Üresjárat-napok, üresjárat-órák.

    Az éjjel meghalt egy fiatal férfi. Nagyon komolyan,
    nagyon véglegesen, semmiféle szokásra, illendőségre
    nem hederítve.

    S az idő, lám, nem zökkent vissza, nem igyekszik
    rendjével igazolni e szörnyű véglegességet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Egy nap

    Egy nap nem ébredsz fel. Kutyád,
    hogy láncra kösd, hiába várja.

    Nem érdekel többé a völgy,
    sem meteorológiája.

    Nem hallod többé, mit jelez
    a szajkó-raj, sok éber őrszem.

    Nem élvezed a drága dalt,
    melyet fütyül a csepp ökörszem.

    S mást borzongat sejtő ebed,
    ha ég felé furcsán üvöltöz…

    S az őz s a szarvas pár napig
    nem jön közel az árva völgyhöz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A hivalkodó ember

    Csak az a fontos, ami: Én
    S minden csak ezért történik
    A Föld alatt s a Föld szinén:
    Be nagy a hivalkodó ember.

    Csak az a fontos: ki vagyok?
    S itathatják a világot
    Üres, ostoba vér-habok:
    Be nagy a hivalkodó ember.

    Csak az a fontos ami: Én,
    Halállal és Halál nélkül,
    Holott mindenki halni mén:
    Marad a hivalkodó ember.

    Mikor a világ megveszett
    S a minden-jók dögbe hullnak,
    Tudom, hogy a legnemesebb:
    Szegény, hű hivalkodó ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Szószéken

    Prohászka püspök emlékezetére

    A halál aznap azt súgta neki:
    A szószéken ma nem állsz egyedül,
    A szószéken ma én állok veled,
    És amikor legjobban tündököl,
    Elmetszem szavad aranyfonalát.

    Ő visszanézett napsugár-szemével
    A néma szónok éjsötét szemébe:
    Jól van, halál, ma ketten prédikálunk –
    De harmadiknak Isten is beszél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XV. szonett

    Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
    Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
    S e roppant színpad csak olyat mutat,
    Amit titkos csillag-parancs irányít;

    Ha látom, egy az ember s a növény,
    Egyazon ég húzza föl s rontja le:
    Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
    S kopik daliás emlékezete, –

    A múlás eszméje mindig elő-
    Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
    Melyben küzd már a romlás s az idő,
    Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

    S küzdve az idővel, mely elragad,
    Mert szeretlek, én feltámasztalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Hangulatok

    Halljátok-e? a kékes hegygerincen
    felharsant már az őszi hallali.
    Ugye, nem tudtok most csapongó szívvel
    rügy-pattanó Napkeltét vallani?

    Pedig a sárga lomb: az is virág,
    és a halálban lappang már az élet,
    mely összeomló múlt-romokból éled.

    Higyjétek el: csak hangulat az élet.

    Higyjétek el: a nyári arculat,
    s az őszi fák borongó arculatja,
    csak hangulat, és újabb hangulat.

    S higyjétek el nekem,
    hogy a halálban nincsen veszteség,
    hogy a halál csak újabb fordulat:

    mert minden hangulat egy élet,
    és minden élet csak egy hangulat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Idill a magasságban

    Reményik Sándornak

    … És jött az orkán.
    A vén fenyő-Titán recsegve dőlt…
    egy közel-álló átölelte őt.
    S most áll tovább,
    mint akire végtelen béke vár…
    csak ők tudják ketten: hogy vége már.

    Ha egyszer csöndes, fenyves életembe
    nagy lelki harcok fergetegje jő,
    tudom: gyöngébb leszek, mint ez a vén,
    zúzmó-szakállú aszkéta-fenyő.

    S ha lelkem akkor összeomlana,
    titokban, csendben, hogy ne tudja senki:
    ki fog majd engem karjaiba venni?

    Forrás: Lélektől lélekig