https://verskucko.com

Címke: igazság

  • Szabó Lőrinc: Három törvény

    I. Szeretet

    Meztelen húsból meztelenül
    dobott bennünket isten e szép
    világba, ahol
    már minden valakié. De az
    egyforma meztelenséggel
    mindenkinek
    egyforma jogot adott
    mindenre: első csodaként,
    örök csodaként, az érdekek
    zsúfolt tülekedésében is
    szeretet fogadja az új jövevényt,
    a gyermeket,
    isten folytatását, szeretet
    neveli, és
    ez a mennyei kezdet
    kíséri, mint
    emlék s remény,
    harcaiban a férfit, aki
    lassan beilleszkedik
    a közös munka üzemébe,
    ez az első szeretet
    ad erőt neki, mikor
    tipró erőkkel szembeszáll
    s az ős törvényt hirdeti: meztelen
    húsból meztelenül dobott
    világra mindenkit a sors! – szeretet
    kapcsol össze kicsit és
    legnagyobbat, szeretet,
    mégiscsak a megtagadhatatlan
    szeretet őrzi
    a rend egyensúlyát, szeretet
    dolgozik a javító
    idő szívében
    s éltetve az egymásután
    előhömpölygő nemzedékeket:
    tölgyből s ibolyából, millió
    ellentétből királyi erdőt
    épít a Szeretet.

    II. Szabadság

    Ne hirdessétek a szeretetet,
    a szeretet magánügy, és
    semmit sem ér, mert nem kötelez.
    Meztelen húsból meztelenül
    dobott bennünket isten e szép
    világba, – de itt
    már minden valakié és
    minden fű s állat a legfőbb
    törvényt követi:
    mindazt, amibe a nem-kért
    élet kerül, rabolni kell,
    valakitől
    munkával-ésszel
    elhódítani, hogy a különb
    erő diadalmas kezeivel
    a természet maga gyomlálja ki
    csenevész próbálkozásait.
    Ne hirdessétek a szeretetet:
    itt a sok önzés sok ereje őrzi
    az egyensúlyt, a rend nyugtalan
    nyugalmát, de nem a pusztuló
    kóróra büszke az erdő,
    hanem az alacsonyabb
    akaratok fölött
    roppant koronáját égbeölelő
    nagy tölgy zsenijére:
    az az ember az élet
    igazi fia,
    aki mer, az egyén, akit
    nem nyom el a zsúfolt érdekek
    tülekedése,
    hanem aki betölti
    rendeltetését,
    s ha pusztít is, volt joga rá,
    hiszen csak az ős
    törvényt példázza, melyet hasztalan
    cáfol a szeretet:
    Hirdessétek a szabad erőt,
    melyből mint kard és trombitaszó
    tör ki a Tett!

    III. Igazság

    Hazugság harsonája, bolond
    törvény a puszta erő
    e földön, ahová
    meztelen húsból meztelenül
    dobott bennünket az isten:
    itt már minden valakié,
    itt már az erőt is előre
    szétosztották, s az egyenlő
    meztelenséget azonnal
    megszünteti a pénz:
    páncéllal védi örökösét
    s a másikat sorsára bízza.
    Nincs itt szabadság s vak az erő:
    talán a haszontalan, becstelen
    gyomlálja ki
    bérelt kezekkel a jót, a nemest,
    s ki tudja, nem a fegyveres silány
    pusztít-e millió különbet?
    Ne hirdessétek hát az erőt,
    az akármilyen diadalt,
    hanem
    a sose-voltat,
    az eljövendőt,
    az eddig örökké csak bebörtönözött
    új vezért, aki új szeretet,
    az új vezért, aki új erő,
    az új vezért, aki majd
    szabaddá kényszeríti az
    emberek és
    népek örök-nagy versenyét:
    hirdessétek a Teljes Igazság
    istenét, aki átveszi az idő
    legmodernebb harceszközeit, és,
    soha vissza nem rettenve a
    rettenetestől, ágyúkkal is
    felszereli jóakaratát:
    hirdessétek a mindenkiért
    hadbaszálló világos erőt,
    amelynek ura
    elsöpri az irgalom
    laza rendjét, a véletlenek
    buta egyensúlyát,
    s vegye bár föl teremtő
    tisztaságára a pokol
    álarcát és égesse föl
    mindazt, ami
    szépet és jót tíz ezredév
    megalkotott: joga lesz
    rombolni, mert
    a felszabadított emberért
    ő újrakezdi az életet:
    és szent kard és szent trombitaszó
    csak úgy lehet, ha Érte küzd
    a szolga tett!

    Forrás: DIA

  • Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

    Hódították ez országot
    Derék, lelkes, úri szittyák,
    Jóttevői szegény népnek:
    Iskolában így tanítják.

    De nem így volt ezer évig,
    Munkás embert ág is húzta,
    Egy-két ezer úr kötötte
    Millió jobbágyát gúzsba.

    Magyarország dús ország volt,
    Van termése, kincse, vadja,
    De amit a bús nép szerzett,
    Víg uraság zsebre rakja.

    Csak a gazdag, csak a zsarnok
    Élt föl minden földi jókat.
    Megláncolták, butították
    A dolgozó milliókat.

    Ma már a szívek bátrabbak,
    Sápadtak a gyermek-orcák,
    Ha összeszakad Ég és Föld,
    Mégis más lesz Magyarország.

    Ez az ország mindnyájunké,
    Hol bilincset urak vernek:
    Háborúra készüljön föl
    Minden sápadt munkás-gyermek.

    Van e földnek áldott Napja,
    Pirosító levegője,
    És ha lefogja az úr-had,
    Munkával elvesszük tőle.

    Föl, gyermekek, tanulásra,
    Háborúra, egészségre.
    Ti lesztek majd e rab ország
    Megváltott és boldog népe.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Csák Máté földjén

    Nyakatokon vad, úri tatárok,
    S mégis büszke a ti fejetek.
    Frissek a vérben, nagyok a hitben;
    Csák Máté földjén ti vagytok az Isten.
    Előre, magyar proletárok.

    Ami csak szépség s ami reménység,
    Mind ti vagytok a Tisza körül.
    Nincs a világon még annyi bánat
    S annyi láncosa nincs még a világnak,
    Mint itt és nincs annyi nagy éhség.

    Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
    Éhe a Szépnek hajt titeket.
    Nagyobb igaza sohse volt népnek,
    Hitványabb Nérók még sehol se éltek.
    Vagytok: a Ma; vagytok: a Holnap.

    Én, beteg ember, csupáncsak várok,
    Vitézlő harcos nem lehetek.
    De szíveteket megérdemeltem,
    Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
    Véreim, magyar proletárok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Hadak Útja

    Vörös jelek a Hadak Útján:
    Hunniában valami készül,
    Rongyos hadak, roppant hadak
    Seregelnek vígan, vitézül.

    Máma Tűz-ország Magyarország,
    Fagyott testét a láng befutja.
    Csoda esett. Földre esett,
    Benépesült a Hadak Útja.

    Százezernyi parittyás Dávid
    Készül bízón, dalolva rátok:
    Ejh, jó urak, dicső urak,
    Ilyen gyávák a Góliátok?

    E roppant nép nem Csaba népe,
    Melyről legenda szólott nektek.
    Más nép e nép, ez csak: a Nép,
    A fölkelt Nép. S ugye, remegtek?

    Dobban a Föld s piros virágos,
    Nagy kedvvel a Napot köszöntjük.
    És láng-folyó, szent láng-folyó
    Minden utca, ha mi elöntjük.

    Új hadsereg a Hadak Útján,
    Új legenda, új harcos ének:
    Ez a jövő, a kész Jövő
    S pirkadása a magyar Égnek.

    Ez az ezer évig nyomorgók
    Százszor lesújtott, bús csapatja,
    De az erő, a friss Erő
    S vígságát a nagy Élet adja.

    Ágyú, gyilok, úri bitangság
    Nem fog a mi dús ereinken:
    Ha meghalunk, hát meghalunk
    S ha meghalunk, meghalt itt minden.

    Mi vagyunk: Jövő és Igazság,
    Engesztelés és nagy Itélet,
    És mi vagyunk, csak mi vagyunk
    Jó Sors, ha kell s ha nem kell: Végzet.

    Minden mienk, csak a tűrés nem
    S nincs hatalom, amely megingat
    És hangosan, nagy-hangosan
    Idézzük meg hóhérainkat.

    Ez az ország a mi országunk,
    Itt most már a mi kezünk épít.
    Tobzódtatok, tobzódtatok,
    Éppen elég volt ezer évig.

    Hír és dal ma riongva vág szét
    Városfalak közt, falvan, pusztán:
    Itt van a nép, megjött a Nép
    Vihar-irammal, Hadak Útján.

    Itt van a nép, trónt ülni fog most
    Ezer évig férge a rögnek,
    Itél a nép, ítélni fog
    S ezerszer jaj a bűnösöknek.

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: A magyar Gulág

    Nem töri át táltos mese,
    a hétmérföldes csizma se.
    Nem a rácsos tábor-világ –
    ő: a sors, a magyar Gulág.

    Lélek ellen örök blokád,
    ő: a sors, a magyar Gulág.
    Frontális köd, köd-gyülevész,
    megőrül benne a vitéz.

    Szív nem nemes, szabály hamis,
    nyílt sisakod: halálod is.
    Ez az eleven nem-levés,
    az eleve elrendelés.

    A pénzváltók, a praktikák,
    a ríkató vastaktikák –
    hogyha kinek gyarmata vagy:
    kölkeidben is az maradj.

    Belepusztul ősöd, apád,
    ez a sors, a magyar Gulág.

    Jaj, aki tarkódon tapos,
    a nép legyen alázatos!
    Jaj, cinikus zsoldos-golyók…
    Ezer év itt a büntetés.

    Ne-tudd-ki-vagy kitüntetés –
    megölt múltunk: magyar Gulág.
    S kidobják a dögcédulát.

  • Szécsi Margit: Káin és Ábel

    Rege mondja róluk szent vadregény:
    Káin csupa füst, Ábel csupa fény.
    Régi rege, új is,
    régtől tudott –
    Káin ma is él,
    Ábel halott.

    A szíved üres,
    a szádban halál,
    a kezedben megfullad a madár.
    A füstöd rühes,
    a porban mohog,
    de égre van írva,
    hogy Ábel halott.

    Kontár vagy!
    Így vagy elvetemült –
    de Ábel egy fűszálon is hegedült,
    s a zengésen örökkön rajtaüt a bot.
    Sújtott vala Káin –
    s Ábel halott.

    Tűz fészke a szívünk,
    vesztünk az erőnk,
    mert gyűlöli Káin
    s áhítja e főt.
    Vagyunk áldozók
    s áldozatok,
    s a bárányszín lángban
    Káin vakog.

    Az orcád hazug,
    patyolatod vitás,
    a zsebedben alku
    és brutalitás.
    Egyremegy: gumibot,
    pásztori bot –
    a nép, aki eltűr,
    veszteni fog.

    A borda betört,
    a vér kiomlott,
    fehér álarcban
    a nappali hold.
    Nap süt, sivatag,
    megőszül a zöld –
    Káin ma is él,
    Ábel örök.

  • Szécsi Margit: Ballada

    Tumultus, tömény emberevés!
    Szerencse-lovak barbár ügetése!
    Arany patátok józan kopogása
    csituljon, s ti jól megszerkesztett
    üzletpapírok, repedjetek szét,
    mi közöm hozzátok, bánom is én:
    Bábel tornya fölépül vagy nem épül –
    csontjaimból is emelek tornyot annak,
    aki a nyomort vette feleségül.

    Csak ez az ember fontos, teste
    piros udvaraiban az éneklő madár,
    a sas, aki testvér-szárnyat növeszt,
    kiáltván, hogy röpüljünk! Ó volt,
    úgy volt: a Hatszárnyú Relju
    ereje is kevés volt, ó kellett végül
    a rokon tollak sötét fedezéke –
    hát ő a nyomort vette feleségül.

    Mert cipeltem én Nana-i szitkokat,
    kéjlakok köré árván a sódert
    s árvábban az igék nehezékét,
    de puha ágyacskákban nőttek a múzsák,
    a hölgyikék, s fejükön viselték
    tollas kalapnak a költészetet –
    ó, szeresd őket halálra! s azután:
    te irtóztató luxus megteremtője,
    eszmények fényűzője, hűség angyala, gyere,
    gyere, fűtsük be a szobát,
    főzzünk három szívre ebédet,
    mi egymásnak maradtunk örökségül,
    évszázadok elmaradt csókja csattant,
    mikor a nyomort vetted feleségül.

    A szerelmet csak ritka, drága pillanatokban
    muzsikáltassuk, mint a gitárt, a nóniusz-nyakú gitárt,
    mert nem szelídek a mi örömeink,
    késsel ütünk mi egymásra, és vigadunk,
    borosan vigadunk, lefenségezzük egymást,
    legyalázzuk egymást, de mint a királyok,
    mert kell káromkodni, mert el-nem-adott
    testünkből, vérünkből – tiszta Egymásból
    akarunk létezni – s hogyan valljuk be végül:
    nem csinált házat, csak Művet az,
    aki a nyomort vette feleségül.

    Élet, betegség, keserűség, tehetetlen
    egymásra-vicsorgás, eres kezem megfagy,
    a Vanderbilt-lánnyal nem versenyezem
    eleganciában, kocsim nincs: arany sárkányon,
    villamoson hozom a karácsonyfát,
    élő fád vagyok, melegedni feküdj körém,
    dolgozzunk, szerelmem, s panaszkodjunk,
    úgy panaszkodjunk, mint az oroszlánok,
    mert a szívem bele nem békül,
    hogy csak magammal fizethetek Neked,
    aki a nyomort vetted feleségül.


  • Baranyi Ferenc: KIFOSZTVA

    Elvették tőlem a Himnuszt,
    csak mert elénekelték.

    Torkukkal beszennyezték.

    Elvették magyarságomat,
    mert maguk magyarnak mondták.
    S ha ők a magyarok:
    a török meg az osztrák.

    Elvették játszó kedvemet,
    mert silány alakításért
    követelték a tapsot.
    Aminthogy a tetszés jelének vették,
    ha a közönség szisszent, felmorajlott.

    Elvették az életemet,
    mert ifjúságom szép sólyommadarára
    rút kányák bélyegét sütötték,
    miközben füstifecskének hazudták
    a maguk egerésző ölyvét.

    Most itt állok az ország ajtajában,
    hol valaha kopogtatnom se kellett,
    állok a küszöbön, semmit sem érzek,
    mert elfeledtették velem, hogyan kell
    megörülni a hazaérkezésnek.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: A király meztelen

    Ocsúdjatok: a király meztelen!
    A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
    s a csattogó fogak szuvasak egytől egyig.

    Ocsúdjatok, térjetek magatokhoz!
    Nem bölcsebbek, nem tehetségesebbek,
    és főképpen nem tisztességesebbek
    nálunk a minket halkra szégyenítők,
    kiknek szavától úgy megcsöndesedtünk,
    mint őseink ispánok vesszejétől.

    Ocsúdjatok. E kígyó-bűvöletben
    nagystílű blöffölök sok zagyvaságát
    saját mércénkké kezdtük tenni titkon
    s közepes glosszáit a Főítésznek
    lassan mi is tanulmány-számba vettük …

    Higgyétek el, sosem anakronizmus,
    ha a költő az egyenes kaszák
    igazával suhint: kifent, egy-élű szóval.

    Ocsúdjatok! A király meztelen!
    A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
    s a fogai? Szúvasak egytől egyig!

    Szent György lovagra várnunk fölösleges, hiszen
    mi is elbírunk vele puszta kézzel,
    csupán a ráülepedett ércpor-legendát
    kellene még letüsszenteni róla
    egészséges, már jó paraszttüdővel.

  • Heltai Jenő: Szabadság

    (1945. május 1.)

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    Szó nem butít, fény nem vakít,
    Se rang, se kincs nem veszteget meg,
    Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    A látszatot lenézi, meg nem óvja,
    Nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    Aki üres jelszókat nem visít,
    Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre,
    S embernek nézi azt is, aki pőre.

    Tudd meg: szabad csak az, aki
    Ha neve nincs is, mégis valaki,
    Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    Van mindene, ha nincs is semmije,
    Mert nem szorul rá soha senkire.

    Nem áll szemére húzott vaskalappal,
    Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
    Vállalja azt, amit jó társa vállal,
    És győzi szívvel, győzi vállal,
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    Többször cirógat, mint ahányszor üt,
    De megmutatja olykor, hogy van ökle…
    Szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az, aki
    Oly áhítattal mondja ki,
    Mint istenének szent nevét a jó pap.

    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap,
    Inség, veszély, kín meg nem tántorít,
    És lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    Az sose rab, ki lélekben szabad.

    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    Meghalni tudnak s élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    Hogy azt csináld, amit akarsz,
    S mindazt, miért más robotolt,
    Magad javára letarold,
    Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.

    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    Mint a reménység, napsugár, tavasz,
    Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    Ráönti illatát a szomjazó világra,
    Hogy abból jótestvéri jusson
    Minden szegénynek ugyanannyi jusson.

    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    Nincs még szabadság, éget még a seb.
    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    Te sem vagy még szabad, te is csak gyáva rab vagy.