Címke: ima

  • Szakály Éva: Uram, ma lettem nyolcvanéves

    Uram, ma lettem nyolcvanéves
    Túl gyorsan múltak el az évek.
    Még oly sokat szeretnék tenni,
    Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.

    A pár kis tervem, mi még lenne,
    Ha tán több időt igényelne,
    S egy év nem lenne elegendő,
    Add, hogy hadd legyek nyolcvankettő.

    Jó lenne még sokat utazni,
    Újabb helyeket látogatni,
    Halálom perce még tán várhat,
    Megérhetném a nyolcvanhármat?

    Uram, Te látod a világot,
    Gyorsan jönnek a változások.
    Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
    Esetleg lehetnék nyolcvannégy.

    És ahogy a technika halad,
    Sok újat lát, ki élve marad,
    Még oly sok minden ideköthet,
    Úgy örülnék a nyolcvanötnek!

    Az emberiség sokat tehet,
    A világ oly csodás hely lehet,
    Jó annak, aki itt maradhat,
    Nem olyan sok az a nyolcvanhat!

    Tudom, Uram, hogy sokat kértem,
    Hisz oly szép lehet fenn az égben.
    S én mégis arról tervezgetek,
    Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.

    Elfáradok a hosszú úton,
    El is kések majd sokszor – tudom.
    Tudasd velem, ha meggondoltad,
    Betöltöm-é a nyolcvannyolcat.

    Addigra már oly sokat láttam,
    Emlékeimet regisztráltam.
    Mily nagy kár lenne, ha elmennék,
    Mielőtt nyolcvankilenc lennék.

    Már igazán csak egyet kérek,
    Uram, ne vedd szemtelenségnek,
    Éveim száma kerek lehet,
    Ha meglátnám a kilencvenet.

    És hogyha ezt már megengedted,
    S ezt a lépést értem megtetted,
    Neked már úgyis mind egyre megy,
    Könnyen lehetnék kilencvenegy.

    Minden szemérmet félreteszek,
    Hogyha még egyet kérhetek,
    Tudom, ez a kor hajmeresztő,
    De hadd legyek kilencvenkettő.

    Úgy megszoktam az életemet,
    És hátha lesz még, ki megszeret,
    Ki pótolná elvesztett párom,
    Ha lehetnék kilencvenhárom.

    Addigra már reszket a kezem,
    De ha még helyén lesz az eszem,
    A magas kortól én nem félek,
    Megadod a kilencvennégyet?

    A korra nincsen szabadalom,
    Számításom megtalálhatom.
    Ha őrködsz egészségem fölött,
    Akkor lehetnék kilencvenöt.

    Manapság már hallani olyat,
    Emberekről készül másolat,
    Ezt talán én is megvárhatom,
    Segíts át a kilencvenhaton.

    Ha még hirtelen meg nem halok,
    Kis vagyonkámmal rendben vagyok,
    Elég lesz talán még egy évig,
    Kihúzhatnám kilencvenhétig?

    Hála Neked, nagy a családunk,
    Még pár dédunokát is várunk.
    Láthatnám őket? – ugye azt mondtad
    Megadod a kilencvennyolcat.

    Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,
    Megköszönöm a sok esztendőt.
    És még kérem, tán el sem hiszed,
    A kilencvenkilencediket.

    Még egy év és akkor valóban
    A népek azt mondhatják rólam:
    „Ez aztán igen szép kort ért meg,
    Hisz tegnapelőtt volt száz éves!”

    Uram, az életet Te adod,
    Úgy veszed el, amint akarod.
    Nem is zavarlak többet Téged,
    Ne vedd komolyan, amit kérek –
    Csak beszélgetni vágytam véled.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Miatyánk

    Imádkozom, halkan, szomorúan.
    A szó megtorpan, mire odaér:
    A mi mindennapi… Rég nincs, Uram,
    az asztalunkon egy falat kenyér.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • John Lennon – Idézet

    „Isten azért teremtette a zenét,
    hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”

    Forrás: John Lennon – idézet

    t

  • Fodor Ákos: IMA

    az a sírás várjon. Várnia kell.
    Sokáig, akármeddig, nem tudom.
    Az isten verje meg lépteid
    nyomát. Lábaidra,
    lábaidra vigyázzon

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Buda Ferenc – Fohász a virradatban

    Istenem ezen a hajnali órán
    amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
    bárhol vagy is
    talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
    vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
    bárhol vagy is Te Láthatatlan
    Te Ismeretlen
    mutasd meg magad
    kereslek kerestelek
    ám a neved harsogók üresen kongó
    kiáltozása elől
    bedugtam s bedugom fülem

    nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
    csökönyös bitang juhod-é avagy
    elkóborolt kihűlt ebed
    aki orrát s riadt tekintetét földnek
    szegezve lohol egy idegen nyomon

    nem tudom magam sem tudom

    kérlek hát fogadj el kételyeimmel
    vakon botladozó beszédemmel
    s ha nem akarod úgy akár
    választ se adj
    csak engedd hogy megszólítsalak

    kakas szól kiált a kakas
    emlékezem: mint vallattalak
    vallottalak és tagadtalak
    mert nehéz igen nehéz megértenem
    hogy Te a Gonoszt is virulni
    vigadni hagyod

    s mert nem tudom ki vagy
    s hogy én ki vagyok
    már azt sem tudom

    világosságra szomjazom

    nincs egyebem
    csak magam

    oldozd fel kérlek szorongásomat
    oltalmazd szeretteimet
    fékezd meg indulataimat

    pásztorom őrizőm ha vagy
    veszni ne hagyj

    Ámen

    Ne hagyd hogy ne így legyen

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Asszonyi fohász


    Ó Uram, te mindent megbocsátó!
    Tudom, vétkem égbekiáltó,
    mert élek bűnök közt, eltemetve,
    de nézz le gyarló gyermekedre!

    Csak a jóra és szépre vágyok,
    és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
    A szerelmemre nincsen mentség,
    de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
    hogy rám talált, akinek rabja lettem.
    Ne ítélj hát szigorún felettem!
    Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
    Csak a tőled kapott kívánás,
    a boldogságra vágyó női lélek,
    csak a szép, szerelmes remények.
    Csupán az, hogy lelkem feléledt,
    és testem szívemmel együtt övé lett…
    Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
    szent tűzben égő, tiszta hevületben.
    Soha nem nézek jobbra-balra,
    nem vágyom csalóka diadalra,
    sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
    csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.
    Csak adni, és nem kapni vágyok,
    de lásd, megbocsátásért kiáltok.
    Uram, Te adtál női lelket,
    ami szomjazza a szerelmet,
    s vele testet, örömre készet,
    amíg el nem veszi az enyészet.
    Akaratot is, hogy ellenálljak
    száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
    de képességet is, hogy szeressek,
    s miatta – látod – bűnbe essek…

    Uram, segíts, hogy amíg élek
    ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
    de őt, engedd boldoggá tennem!
    Aztán helyette is ítélj felettem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Önmagamba falazva

    Mi ez? Hol vagyok én?
    Hogy kerültem ide
    Megint?
    Falak, falak:
    Égigérő falak
    Vesznek körül
    Elrendelés szerint.

    Kéz nem nyúl rajtuk át.
    Hang nem hat rajtuk át.
    Egy csillag sem üzen.
    Tán vétkeimből nőttek e falak –
    Köztük vakon vergődöm,
    Némán és süketen.

    Tűrnék, Uram, tudod
    Békességgel más, nagy fájdalmakat –
    Csak ezeket elvennéd,
    Csak ezeket elvennéd!
    E vastagodó kripta-falakat.

    Adnál erőt elveszteni magam –
    Vagy szabadulni: erőt a karomba.
    Voltam szabad,
    Most újra rab –
    Élhetek-e tovább
    Így, befalazva önmagamba?

    Voltam szabad –
    Az egészség mámorát kortyolgattam,
    Szürcsölgettem a munka gyönyörét,
    A szeretet ős-ózonát.
    S falak, falak…
    Valakinek, aki szeret,
    Aki tiszta, aki szabad
    És aki lát:
    Add kezébe a jerikói trombitát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nádasdy Ádám: Féltérden

    Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
    rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
    s azt képzelnem: pont én kellek neked.
    Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
    hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –
    most meg a cinkosommá tettelek.

    Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
    találsz-e te gyönyörűséget bennem –
    úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
    Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
    de te járattál olyan iskolába,
    ahol ilyesmiket tanítanak.

    Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
    arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
    s gyökértelenül sodródjam feléd;
    énnekem fáznom kell és epekednem,
    nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
    s megszokta szépen markod melegét.

    Én szolgáltalak volna áhítattal,
    melletted álltam volna éjjel-nappal:
    nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
    a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
    Szemem téged keres, ha elkalandoz;
    a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat

    Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
    ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
    ki adtál életet, adj neki most álmot,
    és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
    mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
    szájára suttogva vette a nevedet.
    Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
    s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
    hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
    helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
    próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
    Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
    amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
    csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
    mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
    magadat operálod e föld alatti ambulancián.
    Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
    a semmiből a semmibe a létező világot,
    anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
    s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
    csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
    nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
    én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
    Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

    Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
    erőt kérek a hétköznapokhoz.
    Taníts meg a kis lépések művészetére!

    Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
    forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
    tapasztalatokat!
    Segíts engem a helyes időbeosztásban!

    Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
    vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
    Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
    átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
    a váratlan örömöket és magaslatokat!

    Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
    Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
    kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
    ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

    Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
    bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
    Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
    mondják meg nekünk.

    Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
    Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
    Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

    Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
    és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

    Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
    a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
    közvetíthessek!

    Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
    Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
    Taníts meg a kis lépések művészetére!

    Forrás: Lélektől lélekig