Hogyha nap volnék,
csak teérted kelnék…
Hogyha madár volnék,
neked énekelnék!
Hogyha szellő volnék,
muzsikálnék lágyan!
Hogyha virág volnék,
illat volna vágyam!
Ha méhecske volnék,
édes mézet hoznék néked eleségül!
S hogyha őrült volnék,
elvennélek feleségül.
Forrás: Lélektől lélekig
Beer Adélhoz
Adél, Adél,
Ha jön a dél,
Mögötted fal,
S a szájad fal.
Omond
Lemorha csengyi lébe gál
Amonao ribe gége fáj
Saberla csöndi méla hu,
Eförtipépi szörde bu.
Tát Orpód
*
A fentieknek nincs értelme,
Mert ilyeneket nem ért elme.
De ha Ibi száját nyalja,
Annak van értelmi alapja,
Mert, ha meg nem nyalja, hát az,
Ami a száján nőtt, lesz száraz.
1917
Forrás: Vers mindenkinek
Óh, a kedves Pincsi nagysága,
De szépen fest a kalapja!
Csupa gyönyör, csupa csuda,
Nem látott ilyet Pest-Buda.
No, nézzed, de kevély alatta!
Ugyan bizony, honnan hozatta?
Párizsból? Na lám, na lám,
Hogy ezt mindjárt nem gondolám?
S szabad tudnom, Pincsi nagysága,
Ez a szép kalap, milyen drága?
Szóval nem tudja mondani?
A lábával számolja ki!
Óh, a kedves Pincsi nagysága,
A lábával, nézd, hogy kivágja!
Két első lábat felemel,
Pincsi nagysága így felel.
Eszerint hát, Pincsi nagysága,
Áll a kalap két koronába.
Hej, áll az többe is, de hát
Nem tud számolni kend tovább.
Hallja maga, Pincsi nagysága,
Csúnyán fest ám a kalapja.
Hol üresség a fej alatt,
Nem illik a tollas kalap.
Forrás: Szeretem a verseket
Ha tücsök leszek, fekete tücsök,
majd megállj, még visszahívnál –
Nem lesz aki ágyba küldjön
és az orrod megtörölje,
mászkálhatsz a kerítésen,
pottyanhatsz a csúnya földre.
Jó lesz, jó, neked is, nekem is jó…
Lesz akkora házam, mint a makk-héj,
meg se mutatom neked,
holdfényt fonok békarokkán, mák-olvasót pergetek.
Jó lesz, jó, neked is, nekem is jó…
Majd kérnél tőlem süteményt, de
nem ülök a pamlagon:
nedves fű
közt lakom,
harmatgyöngy
ablakom,
majd megállj, még visszahívnál.
Forrás: Lélektől lélekig
Miért hívják a széket
éppen széknek?
Miért mondjuk a késre, hogy kés,
és honnan tudjuk, hogy a boglya boglya?
Ki adott nevet a dolgoknak először?
Ki volt a Névadó?
Ki mutatott rá mindenre:
„Ez kő, ez fű, az fenyő”?
Talán a dolgokat nem is így hívják
igazában.
Talán szomorúak is, hogy nem mondhatják:
„Ne higgyetek a Névadónak!
Sokkal szebb nevünk van
igazában!”
Tótfalusi István fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Ki tudja, miket gondol
egy macska, ha dorombol.
Ki se látszik a gondból.
Kiugrana karomból.
Élete kész karambol.
Szőrből van és koromból,
sok völgyből, kis halomból,
két ég-pupillagombból,
mit – bárki bármit gondol –
ha a lét begorombol,
mindig magára gombol.
S bár a világ künn tombol,
halál csahol a lombból,
úgy néz az álomalomból,
tudatalatti limlomból,
létanalízis-akolból,
mint fény egy csillagatomból.
Messze-magában barangol.
S egy kicsit elborongón
igazít a dorombon,
halálból hangokat hangol,
és dorombol és dorombol.
Forrás: Lélektől lélekig
homlokod borult egére
napfényt csókolok
friss szélként fújom el
a felhősereget
harmat leszek tündöklő
nyári reggelen
s fűszálon táncolva
incselgek veled
meztelen talpadat
megcirógatom
fáradt arcodon
mosollyá leszek
mint bohókás lepke
kezedre szállok
s mire eszmélnél
messzire röppenek
kapj el ha tudsz
zárj tenyeredbe
ujjaid közül nézem
majd a felkelő napot
s ha eljön az éjjel
csillagod leszek
szívedbe mindörökre
szerelmet álmodok
Forrás: Lélektől lélekig
Az én szeretőm oly szeszélyes,
ő minden pillanatban más,
de úgy megváltozik az arca,
nincs rajta ismerős vonás.
Megváltozik a szeme színe,
a haja színe, mosolya,
cseréli folyton a nevét is,
ma Erzsi, holnap Viola.
Azt mondta, vár, sietek hozzá.
Kapja magát, elém oson,
egész más arccal, más alakban
pillant rám a villamoson.
Leszáll, de ugyanakkor felszáll,
megint, megint átváltozott.
Megüt a teste, mint a labda
és én bűvölten állok ott.
Így váltja arcát és alakját,
de azért egy és ugyanaz,
csak meg-megújul, mint a hajnal,
mint a virág, mint a tavasz.
Futok utána erre, arra,
jaj, ezerarcú kedvesem,
egyik se az igazi arcod!
én az igazit keresem!
Forrás: Lélektől lélekig
ha boldog vagy
játék az élet
játék a fájdalom
játszva bolyongunk
élet-utakon
ami fontos
csupán az öröm
ha boldog vagy
megköszönöm
Forrás: Lélektől lélekig
Julian Tuwim után, szabadon
Egyszer júliusban
kéken havazott,
ebcsivitelésre
madár ugatott.
Füvek kék tavára
tehéncsorda szállt,
sárga égen zöld nap
kék dalt kóricált.
Virágok torkába
lepke fészkezett,
s mindez még egy percig
se történhetett.
Félig leeresztett
szempillámon át
néztem, ámuldoztam:
De csuda világ.
De hogy kinyitottam
szemem, a csoda
eltűnt, s minden szürke
lett és mostoha.
Minden fény s varázslat
köd lett, s jeltelen…
De azóta gyakran
behunyom szemem.
Forrás: Bella István összegyűjtött versei (a vers Julian Tuwim nyomán, szabad átköltésként született).
