https://verskucko.com

Címke: játékosság

  • Komáromi János: Ha boldog vagy

    ha boldog vagy
    játék az élet
    játék a fájdalom
    játszva bolyongunk
    élet-utakon
    ami fontos
    csupán az öröm
    ha boldog vagy
    megköszönöm

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Csodák és csudák

    Julian Tuwim után, szabadon

    Egyszer júliusban
    kéken havazott,
    ebcsivitelésre
    madár ugatott.

    Füvek kék tavára
    tehéncsorda szállt,
    sárga égen zöld nap
    kék dalt kóricált.

    Virágok torkába
    lepke fészkezett,
    s mindez még egy percig
    se történhetett.

    Félig leeresztett
    szempillámon át
    néztem, ámuldoztam:
    De csuda világ.

    De hogy kinyitottam
    szemem, a csoda
    eltűnt, s minden szürke
    lett és mostoha.

    Minden fény s varázslat
    köd lett, s jeltelen…
    De azóta gyakran
    behunyom szemem.

    Forrás: Bella István összegyűjtött versei (a vers Julian Tuwim nyomán, szabad átköltésként született).

  • Robert Burns: Falusi randevú

    Van itt valaki? Ki kopog?
    Én vagyok, mondta Findlay.
    Takarodj, senki sem hivott! –
    Ugyan már, mondta Findlay.
    Lopni indultál? Mit csinálsz?
    Megsúgom, mondta Findlay.
    Valami rosszban sántikálsz. –
    Nem rossz az, mondta Findlay.

    Ha most kinyílna ez a zár –
    Csak nyílna, mondta Findlay.
    Nem alhatnék el újra már. –
    Nem bizony, mondta Findlay.
    Ha benn volnál, szobámban, itt –
    Bár volnék, mondta Findlay.
    Itt rostokolnál hajnalig. –
    Hát hogyne, mondta Findlay.

    Ha itt maradsz ma éjszaka –
    Maradok, mondta Findlay.
    Vigyázz, hogy épen juss haza! –
    Vigyázok, mondta Findlay.
    S bármi essék is idebenn –
    Hadd essék, mondta Findlay.
    Mindhalálig titok legyen! –
    Titok lesz, mondta Findlay.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Dévajkettős

    Ica rica, kukorica haj,
    A szerelem szörnyen kutya baj,
    Édesít is, keserít is haj!
    Ica rica, kukorica haj!

    Tündérország ez a szerelem,
    Minden szívben mindig megterem,
    Pokol is, ha megesett a baj,
    Ica, rica, kukorica haj!

    Férfi, asszony, kettőből lesz egy,
    Mert egyedül semmire se megy,
    Mert egyedül csak óhaj, sóhaj, baj,
    Ica rica kukorica haj.

    Ica, rica, kukorica haj.
    Élni kettesben se csupa vaj,
    Napsütésre gyakran száll ború
    És kitör az égi háború!

    Ica, rica, kukorica haj,
    Ha haragszol, megbékülsz hamar,
    És utána édesebb a csók,
    Hogyha durcás ajkaddal adod!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Buzdítás könnyűségre

    Légy könnyű – dal – mint selyemkelyhe a kúszó hajnalkavirágnak
    mint együgyű bohóka szentek füttye és mókusfarkú móka
    mint láthatatlan léggömbökként föllengő pici hímporok
    melyeket estenkint lehel égre a jószagú boróka

    Légy könnyű – dal – mint pamacsos havas csöpp házinyúlfióka
    ki áttetsző fülével tapsol s most itt virít bugrálva most ott
    mint borzas erdei leány szikrákat kacagó szeme
    mely pisztrángokkal zizegő habos hegyipatakba mosdott

    Légy könnyű sziromkönnyű – dal – ugyan miért volnál nehéz?
    az élet percei akár hattyúszárnyról a vízhab elperegnek
    terhed hajítsd útfélre – mindent megnyer ki mindent elveszít
    és angyal oszt kalácsot a sírástól csukló gyermekeknek

    Légy könnyű könnyű könnyű – szív – mint az olvadt lélekharang
    amely az esti háztetőket kék könnyel fröcsköli tele
    mint lélek amely kínok árán cibálta el magát a testtől
    s már jeges illatos szél labdáz csillagtól csillagig vele

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Ha a napnak

    Ha a napnak lába volna,
    bizonyára gyalogolna.
    Ha pedig keze is lenne,
    akkor ő is cipekedne,
    s leülne, ha elfáradna,
    ide mellénk, a kis padra.
    Kérges kezét térdre ejtvén,
    merengne a holdas estén.
    Úgy várná be, szépen ülve,
    hogy őt a föld megkerülje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő: A lencse

    ……..

    A lencse, amelyért rajongok
    Babámnak a… hogy mondjam el?
    Egy kissé csiklandós helyen van,
    S ezt mégis respektálni kell.
    Szóval a lencse nincs az állán,
    A lencse nincs a homlokán
    És nincs a karján, nincs a vállán,
    És nincs a gömbölyű bokán.
    Hogy hol van? Hogy hol van?
    Az bizonyos, hogy valahol van.
    Szerencse, szerencse,
    Hogy én tudom csak, hol van az a lencse.

    E lencse oly parányi, selymes,
    Ingerlő, mint egy jó falat,
    E lencse nincs az orr tövében,
    E lencse nincs a fül alatt.
    E lencse nincs a szája mellett,
    Nincs könyökén és nincs kezén,
    És nincsen márványkeble halmán
    És nincs a háta közepén.
    Hogy hol van? Hogy hol van?
    Az bizonyos, hogy valahol van.
    Szerencse, szerencse,
    Hogy én tudom csak, hol van az a lencse.

    A lencse nincs a szíve táján,
    A lencse nincs az ajakán.
    A homlokán? Ott sincs a lencse,
    És nincs se térdén, se nyakán.
    A lencse, melybe minden álmom,
    És minden vágyam költözött,
    Ott van babám hószínű testén
    A homlok és a térd között.
    Hogy hol van? Hogy hol van?
    Az bizonyos, hogy valahol van.
    Szerencse, szerencse,
    Hogy most már tudják, hol van az a lencse.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Johannes Hadlaub: A szerelem éjszakája

    Ketten, kedvesem meg én
    kint a Bétune erdejében
    sétáltunk kedd éjjelén
    s játszottunk a holdsütésben,
    míg megvirradott,
    s a pacsirta szólt legott:
    „Induljatok már haza”
    s néki így szólt rá szava:
    „Nem reggel ez,
    tested oly szép, sudár,
    szeress, szeress,
    hazudik a madár.”

    Hozzám simult könnyedén,
    s nem sokat szabódtam én sem.
    Hármat csókolt szépszerén,
    s visszaadni én se féltem.
    Így mulattatott,
    S azt kívántuk volna ott,
    bár száz évig tartana,
    éj maradna, s szólana:
    „Nem reggel ez,
    tested oly szép, sudár,
    szeress, szeress,
    hazudik a madár.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss József: A gnóm

    Gnómok fajtájából való vagyok én,
    A gnómok furcsa, különös lények:
    Nincs közte fiatal, nincs közte vén
    S ameddig akarnak, addig élnek –
    Addig élnek.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Nem is születnek; jönnek valahonnan;
    Nagy távolokból, miket éj takar,
    És köd előttük és köd a nyomukban,
    Ahány gnóm, az mind más és mást akar
    S tud és akar.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Ez gyúr, az farag, sípol, hegedül
    De édes atyafi mind valamennyi;
    Mikor gyalog jár, akkor is repül,
    Ha tudnátok, milyen jó gnómnak lenni,
    Gnómnak lenni,
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Valami férfi-női keverék,
    Meg nem magyarázza soha senki,
    Örökké lángban, soha el nem ég,
    S a levegőjét is maga teremti –
    Maga teremti.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    A gnómok őrzik a szent tüzeket
    És ápolják a mennyei lángot,
    Mely nélkül a világok üresek,
    S össze is omlanak a világok –
    A világok.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Maholnap én innen már elmegyek,
    Sebaj! Majd jönnek utánam mások;
    Más gnómok, más titkok, igézetek,
    Egekbe csapkodó, szent látomások –
    Látomások.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Ti azt mondjátok, halkítva a szót,
    S egymásra néztek: Meghalt az öreg!
    Mesebeszéd! – Mint tengeren hajók,
    Én csak elmentem, én csak elmegyek:
    Köd előttem, köd utánam,
    Köd az örökkévalóságban…

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Romhányi József: Hogyha nap volnék…

    Hogyha nap volnék,
    csak teérted kelnék…
    Hogyha madár volnék,
    neked énekelnék!
    Hogyha szellő volnék,
    muzsikálnék lágyan!
    Hogyha virág volnék,
    illat volna vágyam!
    Ha méhecske volnék,
    édes mézet hoznék néked eleségül!
    S hogyha őrült volnék,
    elvennélek feleségül.

    Forrás: szeretem a verseket