https://verskucko.com

Címke: játékosság

  • Kányádi Sándor – Elment Péter

    Elment Péter tököt venni,
    elfelejtett pénzzel menni.
    Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi.
    De nem volt mit elővenni.

    Elmaradt a sülttök-vétel,
    étlen maradt szegény Péter.

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Parti Nagy Lajos – Hazajöttél, a szonettek meg strandra mentek

    Hát hazajöttél, hát haza, hát,
    kivilágíthatnánk a kupolát,
    de tegnap, tegnap leeresztett,
    beállt egyszerű mennyezetnek,
    nagyon fáradt vagyok ma,
    verset szöszöltem fogvacogva,
    kabátom sem, pokrócom sem plakát,
    ki semmi sem dobol, csak a vers, csak a vers,
    ha rájövünk, ha ráfigyelnek, ha nagyon, ráfigyelt,
    hát
    csapatát,
    mind strandra ment, én csak tudom,
    elbabráltam fürdősapkáikon,
    míg málé ottavák és méla tercinák
    csak rágcsálták a főtt kukoricát,
    láthattad őket, tőlem mentek el,
    azt fütyörészték, hogy rímelni kell,
    bár úgy csörtettek, mint a csorda,
    mindent össze enjambement-ozva,
    nézz csak körül, nézd, csupa kuszaság,
    hátha az asztalom, papírom
    (ki háthassz, hideg jött,
    de világ?)
    alágyújtasz a tegnapi teának,
    a plafon szépen visszapúposodik kupolának,
    és a csúcsában kerek égre lelsz,
    ha ráfigyelsz, ha nagyon ráfigyelsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Nadányi Zoltán: Mariann a kádban

    Mire ébredtem máma?
    Zúgatják a csapot.
    Túlságos volt a lárma,
    amit a csap csapott.

    Egyszerre kitalálom,
    a fürdőben ki van,
    és szememből az álom
    kiszáll, ez Mariann!

    Fürödni fog, rivalgó
    hangokkal hirdeti,
    közöttünk csak az ajtó,
    mulatság ez neki.

    Csak azt akarta, tudjam
    és máris belekezd.
    A csap utolsót buggyan,
    rátolja a reteszt.

    És jönnek hangok, újak.
    Lepedőlobbanás,
    hogy attól is vaduljak,
    utána csobbanás.

    Most lép a kád vizébe,
    tudatja ezt velem,
    hogy ő, a szépek szépe,
    már tiszta meztelen.

    És nem merül be rögtön,
    kicsit még elidőz,
    még hagyja, hömpölyögjön
    térde körül a gőz.

    Jó így a kádban állni,
    szemközt a nagytükör,
    nem tud a képtől válni,
    mely benne tündököl.

    Azért van csend. Csak egy-két
    neszecske hangzik el:
    meg-megsimítja testét.
    Most meg felém figyel.

    Kíváncsi szörnyű módon,
    Ébren vagyok-e hát
    és hallja, forgolódom,
    lobbantom a gyufát.

    Csobban a víz is mingyárt,
    ez volt a felelet.
    Ajtón keresztül így vált
    velem titkos jelet.

    Most már folytatja bátran,
    keverint, kavarint,
    sétára kel a kádban,
    csapokon csavarint,

    szájában édes ízzel,
    ez tán a szerelem,
    így játszik ő a vízzel,
    a vízzel és velem.

    Csak azután merül be,
    a vízben új zavar,
    előre, hátra dűlve,
    egész vihart kavar.

    a kád is belekondúl,
    aztán egyszerre csend
    és semmi hang azontúl,
    csak a csap csöppje cseng.

    A csend meséli szépen:
    most csendbe heverész,
    kagyló a tó vizében,
    milyen szép és merész!

    Heverész, meg se moccan,
    csak fel meg letekint,
    az ajtót nézi hosszan,
    meg a vizet megint

    és tudja, hogy az ajtó
    csupa szem, csupa fül,
    és nem riad meg attól,
    hogy nincsen egyedül.

    Új hangok, egyre szebbek,
    most a vízből kikel.
    a visszacsurgó cseppek,
    azok zenélik el.

    Most meg a szappan futkos,
    tartóba dobja, kopp,
    aztán tenyere futkos,
    hol a bal, hol a jobb,

    nyomában édes, titkos,
    szemérmes sugdosás,
    a két szép karja sugdos,
    milyen csodás, csodás,

    az egész teste sugdos,
    csupa halk titkokat,
    minden tájéka titkos
    hangokkal hívogat

    és mind másféleképpen
    és én nem is tudom,
    melyik is sugdos éppen,
    melyik rózsás idom.

    És néha egyik-másik
    halkan fel is kacag,
    szembekötősdit játszik
    velem, azon kacag

    és sóhajok fakadnak
    és hallga, mint a csók,
    oly hangok is akadnak,
    csicsergők, cuppanók.

    Jaj, ezt már megsokallom,
    befogom fülemet,
    de úgy is hallom, hallom,
    oly hangos üzenet:

    most a zuhany záporzik!
    egész testét veri!
    az egész teste porzik!
    halmai, völgyei!

    az egész teste végig
    felzendül odaát
    és zengi fel az égig,
    diadalmas dalát!

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Pitypang

    Kezed felé
    Kezed, hajad felé
    Kezed, hajad, szemed felé
    Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
    Mit kapkodok?! – mindegyre kérded
    Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán –
    Virág
    Mért nem szelíden simogatva
    Ahogy szokás, ahogy mások teszik
    Miért kapkodva, csillogó szemekkel
    És mért nevetek hozzá – szemtelenség!
    Ilyen csúnyán, fülsértő – élesen!
    Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemre ütsz!
    Pitypang, ne hagyj itt
    Inkább megmondom
    Megmondom – várj, füledbe súgom,
    Hajtsd félre azt a tincset.
    Kezed felé
    Kezed, hajad felé
    Kezed, hajad, szemed felé
    Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
    Mi kapkod így – hát mégse jut eszedbe?
    Mi kapkod így – még mindig nem tudod?
    Pedig ily bosszús arccal
    Próbálod elhárítani akkor is
    Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
    Porzód felé
    Porzód, bibéd felé
    Porzód, bibéd, szárad felé
    Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé
    Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
    A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
    Vígan visítva bosszúságodon.
    Pitypang, mi lesz?
    Ez még csak a szellő
    Ez még csak kapkod és fütyörész
    De én még nem is beszéltem neked a családomról
    Hallod-e, hé!
    Füttyös Zivatar Úr volt az apám – anyám az a híres arkanzaszi Tájfun
    Tölcséres vihar a sógorom –
    Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan – alélva
    Felhőbefuró forgószél tetején?
    Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.

    Forrás: Szeretni tehozzád szegődtem

  • Kormos István – Három napja

    Három napja szívemen
    hintázik a szerelem,
    hintázik a szerelem
    három napja szívemen.

    Hintán piros szoknya ül,
    piros szoknya elrepül,
    fehér pendely penderül,
    fehér pendely elrepül.

    Száll a hinta, föl-le száll,
    meztelen lány rúgkapál,
    keze, lába, haja száll,
    nevem után kiabál.

    Három napja szívemen
    hintázik a szerelem,
    hintázik a szerelem
    három napja szívemen.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Szécsi Margit – Végrendelet

    Ki porból lettem s porrá válok,
    halálra gyógyszert nem találok.
    Síromra kérek szép virágot,
    életet, s mindent eltestálok.

    Szívemet kössék rongylabdába,
    játszó kicsikék vigalmára.
    Nem fáj kedvesek rúgására,
    beröpül majd a boldogságba.

    Hamvamat lábbal-hordott pornak,
    szőnyeg-poroló jóasszonynak
    ajánlom – vígabb hajnalokon
    lebegő, piros porsátornak.


  • Heltai Jenő: Macskák

    Ha kitekint az éjszakába,
    Gondol-e arra, nagysád,
    Miért nyávognak oly veszettül
    A háztetőn a macskák?

    S míg ön merengve álmodozna
    Az illatos tavaszról –
    Kémény körül mért kergetőznek
    A kis cica s a kandúr?

    Oh, asszonyom, ha ön kíváncsi,
    Megmondom íme önnek:
    A vágy ad itt most szerenádot
    A jéghideg közönynek.

    Kegyednek nem tetszik a nóta?
    Pedig hát megbocsássa,
    Minden zenénél szebb a kandúr
    Lázas, vad nyávogása.

    A kis cicának, látja, tetszik,
    Lassan már hajt a szóra…
    Oh, nagyszerű szerelmi himnusz,
    Oh, macska-pásztoróra!

    Oh, asszonyom, hát tudja-é, hogy
    Minékünk mit jelent ez?
    Ez annak a nagy úrnak ujja,
    Ki mindent jól berendez.

    Oh, ne ütődjön meg tehát egy
    Könyörgő vallomáson,
    S hallgassa meg irgalmas szívvel
    Az én bús nyávogásom.

  • Illyés Gyula: Szerelem

    Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
    szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
    Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
    rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

    Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
    aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
    nem állanék meg, ha tekintetemtől e
    hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

    Járok habok gyanánt futó finom havon,
    mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
    egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
    két kezemen maradt szerelmed illatát.

  • Petőfi Sándor: Arany Lacinak

    Laci te,
    Hallod-e?
    Jer ide,
    Jer, ha mondom,
    Rontom-bontom,
    Ülj meg itten az ölemben,
    De ne moccanj, mert különben
    Meg talállak csípni,
    Így ni!
    Ugye fáj?
    Hát ne kiabálj.
    Szájadat betedd,
    S nyisd ki füledet,
    Nyisd ki ezt a kis kaput;
    Majd meglátod, hogy mi fut
    Rajta át fejedbe…
    Egy kis tarka lepke.
    Tarka lepke, kis mese,
    Szállj be Laci fejibe.

    Volt egy ember, nagybajúszos.
    Mit csinált? Elment a kúthoz.
    De nem volt víz a vederbe’,
    Kapta magát, telemerte.
    És vajon minek
    Merítette meg
    Azt a vedret?
    Tán a kertet
    Kéne meglocsolnia?
    Vagy ihatnék?… nem biz a.

    Telt vederrel a kezében
    A mezőre ballag szépen,
    Ott megállt és körülnézett;
    Ejnye vajon mit szemlélhet?
    Tán a fényes délibábot?
    Hisz olyat már sokat látott…
    Vagy a szomszéd falu tornyát?
    Hisz azon meg nem sokat lát…
    Vagy tán azt az embert,
    Ki amott a kendert
    Áztatóba hordja?
    Arra sincsen gondja.

    Mire van hát?
    Ebugattát!
    Már csak megmondom, mi végett
    Nézi át a mezőséget,
    A vizet mért hozta ki?
    Ürgét akar önteni.

    Ninini:
    Ott az ürge,
    Hű, mi fürge,
    Mint szalad!
    Pillanat,
    S odabenn van,
    Benn a lyukban.
    A mi emberünk se’ rest,
    Odanyargal egyenest
    A lyuk mellé,
    S beleönté
    A veder vizet;
    Torkig tele lett.

    A szegény kis ürge
    Egy darabig türte,
    Hanem aztán csak kimászott,
    Még az inge is átázott.
    A lyuk száján nyakon csípték,
    Nyakon csípték, hazavitték,
    S mostan…
    Itt van…
    Karjaimban,
    Mert e fürge
    Pajkos ürge
    Te vagy, Laci, te bizony!

    Szalonta, 1847. június 1–10.