Címke: Kapcsolat

  • Szabó Lőrinc – Melletted

    Rosszat nem mondhatsz rám, amit
    meg ne tetéznék;
    katona vagyok katonák közt
    s te vagy a vészfék:
    megállítasz, fogsz, hogy megint
    gyerek lehessek;
    tudom, hogy ma is jó vagyok,
    mikor szeretlek.

    Hogy még bírok embert szeretni,
    magam se értem;
    szidtam a szerelmet, mikor
    róla beszéltem,
    láttam bukásnak, butaságnak,
    esküszegésnek,
    üzletnek, bűnnek, állati
    kényszerűségnek.

    S habzsoltam kéjeit s ez a
    förtelmes étel
    megtöltött annyi csömörrel és
    annyi szeméttel,
    hogy sírtam: két szájjal eszi
    testem az asszony –
    (s mégis ellenség volt, aki jött,
    hogy visszatartson.)

    És most szeretlek, mintha volnék
    megint huszéves;
    tested és lelked porcikái:
    mind kedves-édes;
    kiábrándultságom megint
    gyermeki hit lett,
    mert azzal gyógyítasz, ami
    megbetegített.

    Amikor bennem legnagyobb
    volt már az ínség,
    akkor mutatta meg szíved, hogy
    van még segítség:
    akármennyi a kín s az undor
    akármilyen nagy,
    mind-mind elmúlik csendesen,
    ha te velem vagy.

    A küzdés piszkát nem bírom
    s te vagy a béke,
    háborúimból kivezetsz:
    szeretlek érte;
    utamon a halál felé
    vészfék szerelmed;
    melletted mindig jó vagyok,
    azért szeretlek.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Fodor Ákos – Ima

    Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
    átléphetsz rajtam bármikor
    oda, ami csak mi vagyunk. És kiléphetsz onnan
    bármikor. Amikor csak jössz: zárva találsz,
    érintésedre –
    nyílóan, könnyen, zajtalanul.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Jobbágy Károly – Tanítás

    Aki szeret,
    annak
    varrd fel a szakadt gombját,
    mert könnyen
    meglehet,
    hogy felvarrja más.

    Aki szeret,
    annak
    hallgasd meg baját, gondját,
    mert könnyen
    meglehet,
    hogy meghallgatja más.

    Aki szeret,
    azzal
    sose légy morc, goromba,
    mert könnyen
    meglehet,
    hogy rámosolyog más.

    Aki szeret,
    szeresd!
    s öleld meg naponta!
    mert könnyen
    meglehet,
    hogy megöleli más.

    És akkor
    – hidd el! –
    nem ő a hibás.


    !

  • Kosztolányi Dezső – Egy kézre vágyom

    Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett,
    akárcsak én itt, most rád gondolok,
    s akármi vagy, versekkel ünnepellek.
    Látom fejed, figyelmes homlokod.

    Testvértelen és bánatos a költő
    az életek, a szívek alkonyán.
    És néha, ó, a magányos ődöngő
    kétségbeesve nyúl egy kéz után.

    Most a kezed kell – nincs kéz a világon
    mit így szorítanék, egy kézre vágyom,
    az éjen át nyújtsd, légy akárki bár.

    Gondolj reám és messze útjainkra,
    s mondd, ki lehet, aki e verset írta,
    ki az a testvér és neki mi fáj?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jim Morrison: Senkiföldjén

    Badarka fordítása

    Megszülettem és halálra
    ítéltél.
    Nem hibáztatlak.

    A tested dolgozik naphosszat,
    a kezed megágyaz éjszakára,
    a lelked fárad, sose pihen
    és már te sem mosolyogsz.
    De nem hibáztatlak
    a fájdalmaimért.

    Az áruházakban, a parkokban
    üvöltsünk bármilyen hangosan,
    szótlanul szenvedünk
    itt, a senkiföldjén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Kapcsolat

    Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda
    pokoli csönd.
    Ülsz és ülök.
    Vesztesz és veszitek.