Nézz két szemembe,
lásd meg bennük önmagad,
és lelkeinket.
Forrás: Lélektől lélekig
Nézz két szemembe,
lásd meg bennük önmagad,
és lelkeinket.
Forrás: Lélektől lélekig
„Soha ne vedd magától értetődőnek, hogy valaki melletted van.”
Forrás: Lélektől lélekig
Kerülj, miként más sarkát a delej,
Mint szirtet a hajós utában,
Gyűlölj, mint angyal a kárhozatot,
Mint csendes éj a vadzajú napot:
Közömbös csak ne légy irántam!
S ha látom, hogy szívedben szűm iránt
Akárminő, de érzemény van,
Remény táplál mindaddig engemet,
Mert aki gyűlöl, még talán szeret.
Közömbös csak ne légy irántam!
Forrás: Lélektől lélekig
Mert nem azt sírom vissza, nem a végét,
az elégedetlenség csöndjeit,
ahogyan együtt bámuljuk a tévét,
a kifogásokat: ne most, ne itt,
a számítógépes játékkal töltött,
ketten magányos esti hallgatást,
a kapcsolatnak hívott szürke börtönt,
ahol nem vagy, csupán egy zárkatárs –
Az ösztönöket átíró bizalmat
siratom, ahogy a ló engedi,
hogy kézbe vedd a hátsó lábát, azt az
önfeledtséget, ahogy felfedi
védtelen hasát a macska előtted.
A vad meglátott, nem futott el mégsem.
Te visszanéztél rá, aztán lelőtted –
a föld szép lassan szívja be a vérem.
Noha ártatlanul, értetlenül,
bosszúvágy nélkül pusztul el az állat,
benned is tátong a lövésnyi űr,
mert jól tudod, hogy erre nincs bocsánat.
Forrás: Lélektől lélekig
François Mauriac
Forrás: Lélektől lélekig
Megérint kezed…
De, tégy valódi csodát!
Érintsd lelkemet!
Forrás: Lélektől lélekig
Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak,
Ha téged hallak bizonyos az értelem.
Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts,
Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém.
Ha átölellek csak magamat folytatom,
Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad.
Ha elhagylak egymást idézzük azzal is,
S elválásunkkor is találkozunk.
Forrás: Lélektől lélekig
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, eleven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
Forrás: Lélektől lélekig
Akit birtokolva tartasz vissza,
elhagy tiltakozva, iszonyodva.
Nem megy el, ha nyitva a kalitka.
Forrás: Lélektől lélekig
mi már nem vagyunk
csak te vagy és én vagyok
a seb a másikon
Forrás: Lélektől lélekig