https://verskucko.com

Címke: képzelet

  • Babits Mihály: Hunyt szemmel

    Hunyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szívünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.

    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: verpeletamk.lapunk.hu

  • Pilinszky János: Üzenet az üvegvárból

    Körülöttem hűvös, kék üvegfalat
    kemény lapokból vont a végzetem,
    magamba zárni minden élesen
    kiszállni-készült, izzó nyílhegyet,
    mit képzelet kovácsolt, vágy lövelt,
    való világba ütni ércfejét.

    Anyagtalan lehetsz csupán enyém,
    a zárt üvegfal gátlón visszatart

    • mint víztartó az úszkáló halat, –
      hogy hozzád érjek és te testtel érj, –
      maradsz te nekem puszta forma, fény,
      a képzeletnek engedő anyag.

    E lágy elemből gyúrom győztesen
    veled-csatázó, karcsú szobrodat,
    ki átkarol, ha itt az alkonyat,
    velem dalol, ha vérem énekel
    az álom oldó, híg esőiben,
    s velem virrad meg minden hajnalon,

    hogy nappalomnak számos gondja közt
    kinyíló számos, rejtett résen át
    belémeressze súlyos áramát,
    s a pattanásig töltve véremet
    ölelni űzzön, míg a dúlt ideg
    szederjes szájjal egyre ordítoz.

    De bűvös váram tűzálló üveg!
    falát hiába vívja vérsugár,
    olvasztja száz szikrás idegfonál,
    nem olvad, pattan szét, – de szívtelen,
    szűkös terébe azt, mit szív terem:
    bezárja sűrű, fojtó lázaim.

    Hogy küszködöm, hogy zúznám szét magam!
    hogy játszanám ki rendelt végzetem!
    hogy lennék egyszer én is meztelen!
    csak érezhetném pőre bőrömön
    mint borzad át [a] végső, nyilt öröm,

    • de mégis, így is mondom: jól van ez.
    • Mert néha látlak, késő délután,
      amint a tóra mész, te szép modell,
      s ilyenkor álom-másod nesztelen
      utadba áll: mint kíntól kergetett,
      egymáshoz űzött, megtévedt kezek
      imádkoztok veszendő lelkemért.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Örök-kék

    esernyők nyílnak
    fölénk borul zordan a szürkület
    szemünk lehunyva
    felhők fölé repül a képzelet
    elemelkedünk
    testünk könnyű, akár a kósza szél
    hajunk csupa víz
    kedvünk szárnyal, dalunk az égig ér
    táncol az ernyő
    alattunk összemennek a házak
    aprócska folyók
    mint kék erek a bőr alatt futnak
    ázik a világ
    míg nekünk felhőbe lóg a lábunk
    észre se vesszük
    s már a világ tetején állunk
    ránk néz a Nap
    arcunk meleg mosolyában fürdik
    alig hisszük el
    hogy odalent órák óta esik
    maradni kéne
    gyöngéden átkarol az örök-kék
    könnyű elhinni
    hogy idefent lehet az öröklét

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marin Sorescu: Ikaruszosdi

    Végigkoldultam a madarakat,
    mindegyiktől kaptam
    egy tollat.

    Egy hosszút a sastól,
    egy pirosat a paradicsommadártól,
    egy zöldet a kolibritől,
    egy rikácsolót a papagájtól,
    egy ijedtet a strucctól.

    Hej, micsoda szárnyakat csináltam magamnak!
    A lelkemre csatoltam,
    és felszálltam.

    Magasat röpültem, mint a sas,
    pirosat röpültem, mint a paradicsommadár,
    zöldet röpültem, mint a kolibri,
    rikácsolót röpültem, mint a papagáj,
    ijedtet röpültem, mint a strucc.

    Hej, micsoda istenit röpültem!

    Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Balogh József)

  • Kosztolányi Dezső: A játék

    Az különös.
    Gömbölyű és gyönyörű,
    csodaszép és csodajó,
    nyitható és csukható,
    gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
    Bűvös kulcs és gyertya lángja,
    színes árnyék, ördöglámpa.

    Játszom ennen-életemmel,
    búvócskázom minden árnnyal,
    a padlással, a szobákkal,
    a fénnyel, mely tovaszárnyal,
    a tükörrel fényt hajítok,
    a homoknak, a bokornak,
    s a nap – óriás aranypénz –
    hirtelen ölembe roskad.

    Játszom két színes szememmel,
    a két kedves, pici kézzel,
    játszom játszó önmagammal,
    a kisgyermek is játékszer.

    Játszom én és táncolok,
    látszom én, mint sok dolog.
    Látszom fénybe és tükörbe,
    játszom egyre, körbe-körbe.

    Játszom én és néha este
    fölkelek
    s játszom, hogy akik alusznak,
    gyerekek.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Zelk Zoltán: Kis mese a nincs erdőről

    Nincsen fája, nincsen bokra,
    mégis erdő és susog,
    puha lombokban alusznak
    mogyorószín mókusok.

    A nincs-fákon száz nincs-mókus,
    nincsen-fűben fekszem én,
    szerelemre-boldogságra
    nincs-erdőben leltem én.

    Be boldog lehetnék itten,
    de hajnalban négy madár
    csőrébe fogja az erdő
    négy sarkát és tovaszáll…

    Hull a könnyem, de szívemben
    rezeg, búg még a derű
    s olyan édes gyerekhangon,
    mint a nádihegedű.

    Forrás: Zelk Zoltán: Sirály (kötet)

  • Ana Blandiana: Meztelen virágok

    Milyenek vajon a virágok,
    amikor senki sem néz rájuk,
    s titokban levethetik bátran
    minden ruhájuk?

    Mint mutat vajon a kamilla,
    aranyos övét ha megoldja,
    s mit sem törődve azzal, hogy látják,
    lerúgja fehér szoknya-virágát?

    Hát a nőszirom milyen látvány,
    mikor harisnya sincs a lábán,
    s amiben éjjel-nappal tanyázik,
    kék ingétől is megválik?

    A bársonyvirág milyen lehet,
    ha ruha nélkül didereg,
    s csipkés szoknyája sincsen rajta,
    pedig ugyancsak fázós fajta?

    No és milyen a cinnia
    karcsú derekát látni, ha
    vörös katrincáját ledobja
    egyenesen a porba?

    Milyen a rózsa mindenek fölött,
    ki a bál után levetkőzött,
    s szirmokból varrt ünneplő ruháját
    a virág-hercegek is megcsodálták?

    De jó lenne, ha csak egy percre,
    amit még senki se látott,
    titokban meglesni, milyenek
    a meztelen virágok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szép Ernő: Könyv

    Nincs könyv olyan drága,
    Hogy olcsó ne lenne,
    Annyi, annyi kincs van benne.

    Annyi gyönyörű vers,
    Annyi szép történet,
    Annyi mese, annyi élet.

    Hipp-hopp Londonban jársz,
    Meg az Indiákon,
    Mindenütt jársz e világon.

    Élsz a messzi múltban,
    Az örök jövőben,
    Jut így néked élet bőven.

    Könyv vigasztal bajban,
    Ha beteg vagy, gyógyít,
    Jót tesz azzal, ki kínlódik.

    Megnevettet a könyv
    s néha könnyre indít,
    Ez is gyönyörűség mindig.

    Olyan jó pajtásunk,
    Hogy ott lakik nálunk,
    Tőle soha el nem válunk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A gondolat szabad

    Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
    De felhők felett, de vizek alatt
    Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

    Legyen tanyám kietlen szirtorom
    Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
    Én amit akarok, azt gondolom!

    Ó, mi gyönyör, ó mily isteni kép:
    Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
    Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

    Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
    Az Isteneknek lángitalt kínálj!
    Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”

    Repülj, semmi se szegje kedvedet,
    Repülj, szakítsd magadra az eget,
    Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

    Repülj, oltsd ki a földi lángokat
    És népesíts be új világokat,
    Nincs porkoláb, aki meglátogat!

    Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
    Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
    Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

    Te tövistelen téped a virágot
    S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
    Műhelyedben, Mester – téged ki látott?

    Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
    Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
    S nincs, aki Téged bekerít, határol.

    Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
    Szabad, mint a morajló tengerár,
    S csak öntörvényed s korlát, határ.

    Élet, Halál: minden beléd merül,
    És bíróul fölötted ki sem ül,
    Csak aki lát – az Isten egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Reményik Sándor, szabadság, gondolat, képzelet, lélek, hit, líra

  • Szabó Lőrinc – Képzelt képzeleteddel

    Képzelt képzeleteddel képzelem,
    hogy idegondolsz, kedves, mialatt
    gyors kerék visz: sóvár magányomat
    hívja magányod, együtt vagy velem,
    ahogy veled én, és ahogy nekem
    vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
    fájdalmad fájdalmamban érzi csak
    enyhülni szorítását szíveden.
    Képzelt képzeleteddel képzelem,
    hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
    volna, magába, míg így, szüntelen
    kettőződve, mint tündér repesés
    hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen
    egymásba zárva tart a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig