Csizma kellett volna, zsíros közöny,
lábnyomom pocsolyavíz tölti föl,
bugyborog azonnal, mint a mocsár,
fűvel, növénykóccal zsúfolt a sár.
Hát visszajutottam, csúf társaság,
varjúraj, lakatlan, csünt szilvafák,
láthatáron túl is tanyák, kutak,
buta ebek őrzik nyomorukat.
Mégis laknak erre, mégis haza,
áll penésszel meszelt vakablaka,
s elterül a hírhedt kerékkötő,
végig vízszintesre nyomott mező,
hizlal barmokat, pénzt, vásárra dob
ifjúságot, emészt talentumot.
Laktam már, ismerem természetét,
három napra jöttem, éppen elég,
jó gyümölcsöt sem ad, szégyenkezem,
meglógni lehet csak, búcsúzni nem.
Forrás: PIM
Láttam a komédiát,
hajam beleőszült.
Minden férfi bandita,
minden asszony őrült.
Gyomrom, agyam tele van,
öreg undor éget.
Választ akarsz? Kezdelek
kiokádni, élet!
Forrás: DIA
Menjetek máshoz vigaszért!
Paphoz! Nőhöz! Akárhova!
Aki itt még örülni tud,
hazug, gonosz vagy ostoba.
Nektek öngyilkosság, ami
nekem céltalan nyugalom:
mindent tudok és tűrök és
unatkozom.
Hogy más is voltam, nem segít,
hogy más is leszek, nem vigasz;
hogy tisztább voltam, tévedés,
hogy tisztább vagyok, az is az.
Nekem minden egyforma már,
s hogy az élet hogy múlik el,
a másé vagy a magamé,
nem érdekel.
Magányom koronás ura,
mint minden féreg, vagyok én;
nem több, mint amit megeszek,
az állat, vagy a rab növény.
Király vagyok, alázatos,
ki díszeit és rongyait
becsülni vagy szégyelni nem
méltóztatik.
Világ szíve, Nap, vén bolond,
mindennek te vagy az oka!
Te szültél! te mozgatsz ma is
mindent buzgón ide-oda!
Elnézem kis játékaid
és azt mondom: Jó lesz, ha már
társad, az a másik bolond,
bennem megáll.
Forrás: DIA
A síró s hencegő érzésből, tépett szívem,
Az „örök” szerelemből, lásd, ez a rongy maradt,
E kéjes mozdulat, mellyel a poharat,
Az édes poharat bús számhoz közelítem.
Ez immár züllött gesztust, először, finom ívben
Szerelmem ügyeskedte, mohó és mégis félénk
Szerelmem – ó, e részeg percben is érzem én még;
A kedvesem kezét emeltem ily szelíden…
Ó, lendülj most szilajjá, érzelgős mozdulat!
Mit görbülsz ajkamig ily sunyin a pohárral?
Fáradt, rekedt torkomba most ürmöt öntenél…
Lendülj ki duhajul, csattantsd a poharat
A pallóhoz! mi gondod a sok nyomoru vággyal,
Mely a szivembe rothadt, és mérgez, bár nem él…
Forrás: MEK
Egy életem volt – semmivé lett.
Milyen megrendítő kísérlet
volt arra, hogy én is, én is éljek!
Már kamasz koromban elvesztem,
mikor egy este sírni kezdtem,
s a csillagokhoz kéredzkedtem.
S mert ezután is semmiségek
adtak nekem gyönyörűséget,
hát mindenki bolondnak nézett.
S mert hittem, hogyha hitegettek,
és sírtam szívből, hogyha vertek,
– azt mondták rám mindig: – csak gyermek!
“Komoly” se voltam – mert nevettem.
És “hű” se voltam, mert szerettem!
Végül senkinek se kellettem.
Csak ilyen voltam én – egyetlen,
magányos ebben a kegyetlen
torkomra forrott életemben.
Talán magamról elég ennyi,
hogy megértsem belőle: – senki
nem is tudott engem szeretni.
Nem is szerettek. – Tudom, Kedves,
jaj, tudom már, Te sem szerethetsz!
És egy szavam sem lehet ehhez!
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?…
…Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret –
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?!…
Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert…
Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szivén…
Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjuságom,
Utolszor voltam trubadur…
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szűzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom…
…Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!
Forrás: MEK
A multkor, hallom, rólam beszélt, édes,
– Szép magától, hogy emlékszik reám –
S megkérdezé (igazán mily kedélyes!)
Ki »érdekel« most, melyik szép leány?
Sajnálom azt, hogy itt kell adni választ
És azt, hogy én még mindig verselek –
De levelet csak nem írok magához?
Személyesen meg nem beszélhetek.
Nos, köszönöm hát aranyos figyelmét,
Valahogy csendben én is megvagyok.
Húzom az élet sok prózai terhét
S nem félek már, hogy »búmban meghalok«.
Az öreg Plátót megtagadtam végképp,
Az ő tanában nincs más, csak üröm –
Egyszóval, édes: én kijózanodtam
S az új szerelmet szörnyen kerülöm…
De hogy figyelmét én is viszonozzam:
Hát maga hogy van?… Gondja nem lehet,
Van már új csillag (zavarba ne hozzam!),
Aki jó párti s nem ír verseket.
Jó, hogy a dráma ilyen vígra fordult
S egy kis házasság lesz a vég talán –
Én a szerepem most már befejeztem:
Sok sikert érjen, édes szép leány!…
Forrás: MEK
(Bujdosó magyar énekli)
Kernstok Károlynak, baráti szeretettel
Csak magamban sírom sorsod,
Vérem népe, magyar népem,
Sátor-sarkon bort nyakalva
Koldus-vásár közepében,
Már menőben bús világgá,
Fáradt lábbal útrakészen.
Körös-körül kavarognak
Béna árnyak, rongyos árnyak,
Nótát sipol a fülembe
Sípja régi babonának,
Édes népem, szól a sípszó,
Sohse lesz jól, sohse látlak.
Szól a sípszó: átkozott nép,
Ne hagyja az Úr veretlen,
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen,
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.
Üzenhettek már utánam
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélén botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza.
Forrás: MEK
Gyáva kakasként fut az ellen,
Dúlt bóbitájú, nyomorult,
Fellegvárába beszorult,
Szemétdombjára beszorult.
Mi várhatunk; Tyukodi pajtás.
Mienk a vár, csak táborozzunk,
Dalolgassunk, igyunk, együnk.
Táncolva, vígan felmegyünk,
Mikor akarjuk, felmegyünk,
Ne siessünk, Tyukodi pajtás.
Mi a harcunkat megharcoltuk.
Hadd várjanak a pipogyák
Valami nem jövő csodát,
Vén, szép, történelmi csodát
S rajtuk ütünk, Tyukodi pajtás.
Forrás: MEK
