https://verskucko.com

Címke: kitartás

  • Szabó Magda: Kinek már álma sincs

    Rólad, terólad. Míg erőm tart,
    s a lopott pillanat
    szabadsága szavakra bomlik, megnyitja torkomat.
    Ó, hadd kiáltsam messzire,
    mi vagy nekem e súlyos ég alatt!
    Talán utólszor. Mert a nappal
    kiszopja csontjaimat,
    mert ébren várom, a hegyen
    hogy gázol át a virradat.

    Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
    E test meddig lesz még erős?
    Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
    csak a halál meg te vagy ismerős.

    Hogy írjon verset, aki fél?
    Hogy írjon verset, aki fáradt,
    hogy írjon, aki nem remél,
    ki úgy tölti az éjszakákat,
    hogy mire új reggelre kél,
    várja, valaki nekitámad?

    Lásd, rólad írnék, s szüntelen
    másról beszélek én,
    világunk iszonyú vizében
    gázol e költemény.

    Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad
    sorsunk keserű kortyait nyelem,
    rémült testem meg tud pihenni
    békítő testeden, s az éjjel
    szörnyei közt lehelleted a védelem.

    Milyen sötét van mindenütt!
    Csak az ablakunk fénylik.
    Csak dadogok. Szeretlek, annyira,
    hogy még kívánok élni.

    Vezess! Támaszd meg homlokom
    szelíd homlokodon,
    ha mint a részeg, dülöngőzve járok,
    s kiáltozom.

    Átláthatatlan, téli reggelek:
    alig virrad, hogy munkába megyek;
    csiszolja ifjú érdességemet
    a város. Egyszer oly kerek leszek,
    oly síma, mint a többi odalenn.
    Őrizd lelkem épségét, szerelem!

  • „Az erő nem abból fakad, amit meg tudsz tenni, hanem abból, hogy túléled azt, amiről azt hitted, nem bírod ki.”


  • Váci Mihály: Ha érdemes, ha nem

    Ma sem volt könnyű élni.
    Nem lesz könnyű sosem.
    De érdemes volt!
    S mindig érdemes lesz, hiszem.

    Nehéz, s el kell fogadni,
    ki szemben áll velünk,
    s azokat elviselni,
    kikkel menetelünk.

    Ütésük úgy eltűrni,
    hogy meg se tántorodj:
    a túloldal ne lássa,
    mint hull szét táborod.

    Emelni, vinni vállon,
    ki gyenge s már kidől;
    s mert rá is jut erődből,
    ledöfne úgy gyűlöl.

    Naponként mosolyogni,
    kínban, azok között,
    kik összefenik szemük
    egy jó szavad mögött.

    Menni velük, már régen
    nem értük! Csak azért,
    mert e sereg iránya
    valami célt ígért.

    Velük és ellenükre,
    annyi közt egyedül,
    vívni, mégis azért,
    mi csak együtt sikerül:

    Mindez ma sem volt könnyű,
    s nem lesz könnyű sosem,
    de törvény s vállalt sors ez,
    ha érdemes, ha nem.

    Forrás: mek.oszk.hu

  • Várnai Zseni: Szolgálj szívem

    Csak kis kitartás! – biztatom magam,
    még futni kell, még minden messze van.
    Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
    jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
    sok a dolgunk még s nem mutathatom,
    hogy a harcot már nem bírom nagyon,
    és este, ha ágyamba roskadok,
    érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

    Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
    elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
    higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
    nem irgalmaznak ám az emberek,
    csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
    frissen induljak minden reggelen,
    csak én tudom, ha ágyba roskadok,
    estére már milyen fáradt vagyok.

    Szemem árkos és ajkam szögletén
    a két vonás már mély lett és kemény,
    sokat sírtam; eső után a föld
    ilyen barázdált, csapzott, elgyötört…
    de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
    arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
    csak este, ha ágyba roskadok,
    érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

    Csak kis kitartás, – kip-kop… pontosan,
    holnap sikerül minden biztosan,
    a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
    kip-kop… tovább is híven kalapálj,
    a hegynek föl kicsit nehéz az út,
    szív kell hozzá, de aki odajut,
    a csillagok közt csillagként ragyog…
    csak este, este oly fáradt vagyok.

    Sose pihentem, nem volt rá jogom…
    Most meg-megállok s felfohászkodom:
    – Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
    szegény szívem, te meg szaladj, szaladj…
    Csak kis kitartás, még egy hős iram,
    fussunk dalolva bátran és vígan…
    de este már a dal is csak dadog;
    altassatok el engem, csillagok!

  • GARAI GÁBOR Jókedvet adj

    Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
    A többivel megbirkózom magam.
    Akkor a többi nem is érdekel,
    szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
    Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
    nem kell más, csak ez az egy oltalom,
    még magányom kiváltsága se kell,
    sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
    ha jókedvemből, önként tehetem;
    s fölszabadít újra a fegyelem,
    ha értelmét tudom és vállalom,
    s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
    S hogy a holnap se legyen csupa gond,
    de kezdődő és folytatódó bolond
    kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
    ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.