https://verskucko.com

Címke: költészet

  • Kosztolányi Dezső – Induló a költőkhöz

    Ez itt az élet, hámor és kohó –
    világ költői, ide jöjjetek,
    testvéri szemmel, örökös merészek,
    nézzétek itt az ősi lényeget.
    Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
    ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
    és kavarognak a színek veszetten,
    mint álmainkba, határtalanul.
    Rémítve jönnek szörnyű figurák,
    a feketék, a dörgő pirosak.
    Ez itt az élet karneváli tánca,
    borzongató és édes iszonyat,
    költőszívünk sok kendőzött alakja,
    a képzeletünk lángoló salakja
    olvadva, sisteregve, feketén.
    Ó élet, élet, roppant költemény,
    most láthatunk mezítlenül, ragyogva – –

    Mi kéj.
    Mi őrjítő, mi szédítő – –
    Mi mély.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Kosztolányi Dezső összes versei

  • Victor Hugo: Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta,
    fölkelt a virradat, vagy álmom csattanója,
    vagy egy kedves madár dala, vagy tán a szél.
    És munkához fogok, előbb mindenkinél,
    előbb még a szegény, szomszéd munkás-lakóknál.
    Fut az éj. Odafönn szemem tűnődve kószál,
    s a hunyó csillagok közt választ csillagot.
    Állva dolgozom, és együtt kelve ragyog
    bennem a gondolat s a nap a fellegekben.
    Tintatartómat az ablakpárkányra tettem,
    mit árnyékolva föd, mint egy farkasodút,
    a vadszőlő, amely száz kaccsal körbefut,
    ott írok, félretolt ág-bogak sűrüjében,
    s meg-megtörölgetem tollam a zöld levélen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reményik Sándor: Világ világossága

    Magas állványon nyitott Biblia –
    Mögötte szikár gyertyaláng lobog.
    Ember sehol.
    Ez az Ige –
    Akit talán mindenki elhagyott.
    Ketten vannak csak: a Könyv és a Fény. –
    Ez az Ige –
    Világ végén talán,
    Vagy kezdetén.
    Úgy érzem most:
    Világ végén talán.
    Ez az Ige:
    Társtalan Fölség, fölséges Magány.
    Ki bírja ki?
    Ember nem bírja ki.
    Poéta ki nem bírja.
    Ezt a magányt. – –
    Csak a Világ Költője,
    Ki verseit a végtelenbe írja.
    Ez az Ige.
    Nem a megszokott kép.
    Nincsen gyülekezet.
    A családi kör nem üli körül.
    Nézd, be szikáran lángol,
    Félelmesen világol.
    Önmagának örül.
    Világok tornyosodtak fel Öléből
    S vissza világok hullanak Ölébe.
    S nézd, mily magára van:
    Még egy szerzetes sem hajol fölébe.

    Költő, – ha egyszer minden elhagyott,
    S nyitott lelkeddel magadra maradsz,
    Magadra, mint a nyitott Biblia,
    Magas polcon és olvasatlanul:
    Szövétnek légy, ki ég,
    Önmagának elég –
    S egyedül lenni Istentől tanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Csillag a víz alatt

    Ott lenn, a víz alatt
    Egy másik, mélyebb ég;
    S hogy kisímult a tükör:
    Ezernyi csillag ég,
    Ragyogj, ragyogj,
    Te vízalatti ég!

    Ragyogj, ragyogj,
    Te örök Ideál,
    Tőled el nem választ
    Sem élet, sem halál,
    Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
    Fenn is, lenn is elérhetetlenül,
    Ragyogj, ragyogj!

    Ragyogj, ragyogj,
    Örökkön tiszta kép
    E lélek vízalatti, mély egén,
    Én már tudom: Csak azt nem vesztem el,
    A miről sose mondhatom: enyém.
    Ragyogj, ragyogj
    Éjféli Csillag, lelkem mély egén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Jó lelkek

    Vannak jó lelkek még a földön;
    De elrejtőznek a világ elül.
    A csacska hír hallgat felőlük,
    Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

    Éltük, szerény, csöndes, magános,
    Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
    Erényüknek cégére nincsen;
    Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

    Vásári zajt, hűhót kerülnek.
    Nem lökdösődnek lármás utakon.
    Lelkük zománcát féltve őrzik.
    Amerre járnak, csend van s nyúgalom.

    A sors csapási, szenvedések
    Között értékük legszebben ragyog.
    A rózsa is, ha eltiporják:
    Akkor terjeszt legédesb illatot.

    Vannak jó lelkek még a földön!
    Vigasztalásul vallom és hiszem.
    Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,
    És nem irígyli sorsuk’ senki sem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – AJÁNLÁS

    Csendes vagyok,
    törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
    mint némelyik jobb költemény.
    – Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
    ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd – Az én dalom

    A gyertya lángja nézd, hogy imbolyog!
    – Most megindulnak benne a dalok!
    Már sírja lágyan viasz-könnyeit,
    Padlóra hulló bús akkordjait,
    Hűs szellő kapja fel s viszi tovább,
    E sosem hallott szép melódiát.

    És kirepül kéményen ablakon,
    A Napba néz és tántorog vakon.
    Majd összegörnyed, földre hull, zihál,
    Kis törött szárnyú énekesmadár.
    De nem hagyom! Mert ő az én dalom!
    – És feltámad… – és többé nem adom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucian Blaga – A vers

    (Lengyel Ferenc fordítása)

    A villám sem él sokáig
    fényében magányosan,
    csupán addig, míg elérhet
    felhőtől az első fáig,
    mellyel egyesülni vágyik.
    A vers maga is olyan.
    Fényében magányosan
    addig él, ameddig élhet,
    felhőtől elér a fáig,
    indul tőlem, s meglel téged.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Lucian Blaga, költészet, vers, villám, találkozás, megszólítás

  • Kányádi Sándor – Madárijesztő

    Dráma három percben

    (Ketten jönnek emelt fővel)

    – Időmadárijesztő.
    – Micsoda?
    – Időmadárijesztő.
    – Időmadárijesztő?
    – Az.
    – Találóskérdés?
    – (nemet int)
    – Mi akar lenni? Mit jelent?
    – Időmadárijesztő.
    – (bizonytalanul) Politikus?
    – (nemet int)

    (nevetnek)

    – Hát akkor?
    – Vers.
    – Vers? Talán verscím.
    – Vers. Maga a vers.
    – Időmadárijesztő. Ez önnek vers, uram?
    – Vers. Időmadárijesztő. Egysoros. –
    Pontosabban: egyszavas vers. Ilyen is van,
    uram.
    – És még milyen is van?
    – Néma.
    – Néma?
    – Az.
    – Némavers?
    – Némavers. De csak legbelül szokott megjelenni.
    Olykor nagyon nagy példányszámban.
    Rendszerint az iméntihez hasonló egyszavasok
    ellenverseként.

    (hallgatnak)

    – Köszönöm ezt a kis poétikai eszmefuttatást.
    – Kérem.
    – Vigasznak se rossz. Ezután majd, amikor
    már-már vérembe rögösödnek a ki nem mondható
    szavak, megpróbálom nagy költőnek érezni magam.
    Köszönöm.
    – Szóra sem érdemes, költőtárs.

    (Lehajtott fejjel mindketten el.)

    Függöny

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mircea Florin Șandru – Egy vers

    Mit írsz? – kérdi ajtót nyitva a gyermek.
    Verset – felelem –, egy verset az alkonyatról.

    Miért épp az alkonyatról? – kérdezi,
    olvasólámpám fénykörébe lépve.

    Mit írsz? – kérdi asszonyom,
    ablakot nyitva, s beereszti a huzatos levegőt.
    Egy verset – mondom neki –, verset a magányról.

    Miféle magányról? – kérdezi,
    kilép a lámpa fényköréből.

    Mit írsz? – faggat apám
    a folyosó homályába veszve.
    Verset. Egy verset a halálról – válaszolom.

    Hogyhogy a halálról? – hökken meg és zokog.

    Mit írsz? – érdeklődik a szomszéd, a díjbeszedő,
    a boltos és a bürokrata.

    Mit írsz? – kérdezi főnököm,
    míg a nap eseményei
    a nyomdagép tölcsérébe hullnak.

    Verset, egy verset – mondom nekik.
    Verset a csendről.

    Miféle csendről? – szól asszonyom.
    Csend még álmunkban se létezik.
    Sikoltozol, és azt mondod: hagyjál, hagyjál.

    Nem szeretem az alkonyt –
    szól a gyerek.

    Szobámba térve
    kuporgok a sötétben, elalszom,
    és senkinek se jutok az eszébe.

    Ha egyedül vagyok,
    fehér és fekete lovakat látok.
    Egy fehér lovat és egy feketét – így az apám.

    Torkig vagyok a halállal –
    mondja az orvos.
    Mindennap meghal valaki.
    A cementasztalokon sokan fekszenek, kiterítve,
    míg a rokonok értük jönnek.

    Sose szólsz semmit – mondja a szomszéd –,
    nem hallom a hangod.

    Hallgatok.
    Lassan elfogynak a szavak
    a csendről, az alkonyatról,
    a magányról, a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig