„A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.”
Gárdonyi Géza
Forrás: Lélektől lélekig
„A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.”
Gárdonyi Géza
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretője-e vajon a testnek a lélek?
S mint szeretőkhöz illik, együtt enyésznek?
Vagy a lélek a testnek csak barátja?
S ugy tesz, mint rendesen a barát:
Elhordja magát,
Midőn amazt pusztulni látja?
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
Forrás: Lélektől lélekig
Lélek, lélek, aki jobban fájsz és jobban szenvedsz, mint a
feledékeny test, mely sír, ha ütik, ujjong, ha becézik,
lélek, lélek, aki szívós konoksággal őrzöd jussod:
térben és időben messzi bánatokból gyűjtsz magadnak,
lélek, lélek, sose-képzelt órák mankóznak a percek
csöpp mankóin békességed alig-épült otthonába.
Harcra készülj, hegyes-éles fegyverekkel dúlni, ölni,
vagy a végtelen alázat titkait tanuld ki gyorsan:
sose képzelt órák jönnek, ne várd őket hüledezve.
Ha maradhatsz, maradj, hogyha meg kell halnod, halj meg szépen.
Lélek, lélek, építs vázat csillogó acélrudakból:
aki gyenge, összeroppan -, ritka most a jó szerencse.
Kezdj búcsúzni egyre-másra: ellenségtől és baráttól,
búcsúzkodjál, üresedjél, különülj el, szállj magadba.
Mint egy porcelán-golyó az út porához, e világhoz
úgy tartozz csak, sem tetőled, sem tehozzád ne szaladjon
kapcsoló-szál. Lélek, lélek, különülj el, szállj magadba.
Sose-képzelt órák jönnek: még több lesz a vér a földön.
Ha te ölsz, hát egymagadra vedd a haldokló vak átkát,
hogyha téged ölnek, senki ne boruljon gyászba tőle.
Lélek, lélek, légy kegyetlen önmagadhoz, hogy kegyes légy
máshoz, és máshoz kegyetlen, hogy kegyes légy önmagadhoz:
sose-képzelt órák jönnek, álnok álarc födi arcuk,
készülj, lélek, ha lerántják, nézésüktől ne meredj meg.
1944
Forrás: Lélektől lélekig
Temetem az időt,
mögöttem évek síremlékei.
Csak az jön tovább velem,
amit a lélek szívott magába,
aminek rezgései dalok
vagy síró sóhajok,
ütemet adnak, dallamot.
Vagyok, aki vagyok:
túl a látható világon
én, a határtalan álom,
ábrándos vándor,
aki nem lelte helyét
a kék ég alatt sehol,
mert fölébe vitte a tűz,
ami bensőjében lángol,
fölébe, ahol a hajnal ébred,
ahol a csend is dallam,
s a fények titkot mesélnek.
Hallgatom, hallgatom
feszülten, sóvár áhítattal
a dalt, lesem, fürkészem:
ki üzen vele? És hol van a part?
Hol pihenhet meg az
ábrándos vándor?
Hol oldódhat fel,
időn túlhaladva?
Nincs válasz, csak a csend
rejtőzik a dalban.
Csak a csend, a néma ének,
amit betemettek az évek,
mégis mindig feltámadnak,
s a hajnalról mesélnek!
Egyszer elfogy az idő,
csendben elporladok.
Voltam, aki voltam,
vagyok, aki vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
„A lélek kapuja néha mindannyiunk előtt megnyílik egy-egy pillanatra.
A napfelkelte fensége, a távoli kakukkszó, a ráncok anyánk kezén, a babér illata tárja ki előttünk. Ezek azok a pillanatok, melyekben testünk és szellemünk egyszerre zeng fel, s úgy érezzük, nagyszerű dolog, hogy embernek születtünk.”
Marion Woodman
Forrás: Lélektől lélekig
Mannsberg Arvednek
A törpefenyők szívós karja közt
Feküdtem önfeledten.
Síri csend, csúcsok csendje vett körül.
A tekintetem, ahogy fölvetettem,
Találkozott egy óriás madárral.
Kiterjesztett, két mozdulatlan szárnnyal
A nagy magasban szinte állt felettem.
Barátkeselyű volt, – barna csuhája
Sötéten, egyszerűn símult reája.
Kémlelte: élek-e még, vagy meghaltam.
Oly mozdulatlanul feküdtem ott:
Egy pillanatig, – azt hiszem: megcsaltam.
Még nem, még nem, csuhás herold-madár,
Még nem ütött az óra!
Pedig talán e szikla-katafalk
Ravatalnak sem utolsó volna!
Nem, ez a hitvány test még nem tied!
Hanem a lelkem, a lelkem vigyed
Zajtalanul a szörnyű magasságba!
Egyetlenegyet lendült csak a szárnya,
Aztán eltűnt az Ünőkő mögött,
Végtelenbe, mert végtelenből jött.
Radnai-havasok, 1922. július
Forrás: Lélektől lélekig
Buda, 23. Oct. Anno Domini 1814.
Bolond Atyám hívott Psychének,
Ez harmadik kereszt-nevem.
Mindég Ámor karjában égek,
A Lélek és a Szerelem
Külön nem válható sohsem.
Míg másúlásiban reménylek,
Hívságos forgalomban élek,
Tarka s vidám az életem;
S ha majdan eggyszer tsendre térek,
Nem forgok többé: meg-lelem,
Hogy Szerelemre vált a Lélek
S Lélekre vált a Szerelem.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha egyszer minden láthatóvá lenne,
Ha filmre vetődnék minden titok,
Minden, mi huszonnégy óra alatt
Egy ember lelkén általkavarog:
A tisztátlanság minden ördöge,
A bűn-csírák, a kárhozat-magok, –
Akkor látnók csak, mily sötét az ember,
Milyen feketén lángoló szurok.
De akkor látnók csak, mily szép az ember,
S hogy tusakodnak benne angyalok
Az ördögökkel – naplenyugovásig.
Forrás: Lélektől lélekig
Közöttünk járnak – jól ismerheted –
büszkén, fennkölten, mint az istenek,
kikkel különben gyakran értekeznek;
téged, köszönd meg, hogyha észrevesznek.
De ezt nekik meg kell bocsátanod,
mást szomjaznak, a fényontó napot;
szemük kibírja nem káprázva, bátran –
és lenn csúszkálnak itt a föld porában.
S közöttünk járnak – hátha ismered? –
szelíd, csöndben merengő emberek.
Lehajtott fejjel, búsan, szenvedőn
a porba néznek önfeledt-merőn.
A hangjuk halk, a léptük ingatag,
megannyi félszeg, álmodó alak,
szemük csak rejtve, néha-néha lobban –
s ott jár a lelkük fenn a csillagokban.
Forrás: Vers mindenkinek
„Az ember mindig többet ér, mint az arca, mert a szív és a lélek nincs egyetlen fotón sem rajta!”
Ismeretlen szerző
Forrás: Lélektől lélekig