https://verskucko.com

Címke: lélek

  • Áprily Lajos: Emberek

    Közöttünk járnak – jól ismerheted –
    büszkén, fennkölten, mint az istenek,
    kikkel különben gyakran értekeznek;
    téged, köszönd meg, hogyha észrevesznek.

    De ezt nekik meg kell bocsátanod,
    mást szomjaznak, a fényontó napot;
    szemük kibírja nem káprázva, bátran –
    és lenn csúszkálnak itt a föld porában.

    S közöttünk járnak – hátha ismered? –
    szelíd, csöndben merengő emberek.
    Lehajtott fejjel, búsan, szenvedőn
    a porba néznek önfeledt-merőn.

    A hangjuk halk, a léptük ingatag,
    megannyi félszeg, álmodó alak,
    szemük csak rejtve, néha-néha lobban –
    s ott jár a lelkük fenn a csillagokban.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Idézet

    „Az ember mindig többet ér, mint az arca, mert a szív és a lélek nincs egyetlen fotón sem rajta!”

    Ismeretlen szerző

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: És úgy éltem

    Soványodnak a csillagok testemben,
    a fényesség lehamvadt rólam,
    csontig-meztelen, fagyokra estem,
    s elmerültem, didergő kő, a tóban.

    És úgy éltem, mint az ágrólszakadt,
    mint a halálról lemetszett.
    Négyágú-kés járt bordáim alatt,
    emberpróbáló kín növesztett,

    de kibírtam. Nem volt könyörület.
    Gyémánt karcolta agyam, a világ,
    s az emberek szemébe üvegezett.

    Most ablak vagyok, végtelenbe tárt
    pilláik között ömlik rajtam át
    fényességük, a lelkiismeret.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Judit Ágnes: Ráolvasás

    a lélek vékony pókfonál
    a testet lassan átszövi
    az őrizetlen sarkokat
    aztán az ajtót-ablakot
    míg lassan minden szürke lesz
    tapadós fényes és puha
    míg nem lesz olyan mozdulat,
    mitől a háló nem remeg
    akármit kérdez már a test
    úgyis a lélek válaszol
    öröklét csöndes zsarnoka
    a test körötte csak fogoly.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Lelkemet láttam

    Lelkemet láttam
    piros ruhában.
    Kiben nem hittem:
    lelkemet láttam.

    Forrás: Lélektől lélekig—

  • Mihail Lermontov: Angyal

    Éjfélkor az égen a csendből elő
    Angyal szállt, zengedező.
    Felhőseregek, csillag-miriád,
    A hold hallgatta dalát.

    Mily boldog a lélek – ilyen szava kelt –
    Amíg hona édeni kert.
    Jóságos az Úr! – öntötte szelíd,
    Hű szíve dicséreteit.

    Csecsemő-lelket vitt – átölelé –
    A könnyek völgye felé.
    Elszállhat a dalból a szó idelenn:
    A dallam, a hang sohasem!

    Szennyezte, gyötörte soká a világ,
    De emelte a lelket a vágy.
    S nem adta az égi zenét amíg élt
    A földi üres dalokért.

    Illyés Gyula fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Kacagás és sírás

    Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
    Mikor én nagyokat kacagok,
    Dermedten menekülnek
    Szívembe vissza a könnyek.

    Víz-könnyekkel gyászolnak mások,
    Az én könnyeim már szárazok,
    Bolond és furcsa könnyek:
    Vad, nyugtalan kacagások.

    Úgy cseng, mint egy babonás emlék,
    Riadozón, ez a kacagás,
    Mintha valami ősi,
    Nagy átoknak felelgetnék.

    Forrás: Lélektől lélekig – Ady Endre versei

  • Juhász Gyula: A bölcs

    Nyugalmas, tiszta szemmel nézni mindig
    A háborgó és mulandó világot,
    Az örök törvényt betartani sírig,
    Spinóza, ez volt a te hivatásod.

    Boldog bölcs, kinek állandó szerelme
    A gondolat, kiben ott él az Isten,
    Téged nem rendített jó, bal szerencse,
    Te tudtad, hogy a vándorutad itt lenn

    Örök körökbe tart és mint a gyémánt
    A porban, egyszer fölragyog a lélek
    És kiszabadul majd a gondolat.

    Boldog bölcs, eltűnődve nézek én rád,
    Ki úgy díszítéd föl magányodat,
    Hogy gazdagabb volt, mint ott künn az élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Emberek

    Közöttünk járnak – jól ismerheted –
    büszkén, fennkölten, mint az istenek,
    kikkel különben gyakran értekeznek;
    téged, köszönd meg, hogyha észrevesznek.
    De ezt nekik meg kell bocsátanod,
    mást szomjaznak, a fényontó napot;
    szemük kibírja nem káprázva, bátran –
    és lenn csúszkálnak itt a föld porában.

    S közöttünk járnak – hátha ismered? –
    szelíd, csöndben merengő emberek.
    Lehajtott fejjel, búsan, szenvedőn
    a porba néznek önfeledt-merőn.
    A hangjuk halk, a léptük ingatag,
    megannyi félszeg, álmodó alak,
    szemük csak rejtve, néha-néha lobban –
    s ott jár a lelkük fenn a csillagokban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Falevélen talált sanzon

    Igen, és egyszer meghalok
    és nem leszek, csak puszta név,
    vagy az se, falevélvacok
    résekből egy szín visszanéz,

    nem lát meg ember, se madár,
    te sem, pedig: súgom “vagyok”,

    • bár torkom sincs, s hangom, akár
      az augusztusi csillagok,

    elég a lombbal, mielőtt
    szólhatnék… Fű, hamu dadog.
    Simítsd meg majd a levegőt
    testeddel, s tudd, hogy az vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig