Mily egyszerű az élet,
mily egyszerű a halál.
Mily rejtelmes az élet,
mily rejtelmes a halál.
Fordítom színére,
fordítom visszájára:
egyszerű… különös
értelmét nem találom,
örvényes, mint az álom,
napfényes, mint az álom.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: lélek
-
Várnai Zseni: Egyszerű-különös
-
Lator László: Éjjel
Nem tudtak még a lassú órák
kalapácsai összetörni,
nem hajolnak hozzám a fák,
némák a lángoló madarak.Egészen bennem él az éj
kifájhatatlan szürkesége,
szétszórt keserű szavaim
senki se szedi fel.Az árnyék hosszan rám zuhan,
eltátott számon sűrű csend ül,
homlokomról az éjszakát
kezem kínlódva tépi.A puszta utcán kóborol
valami könnyű, árva árnyék,
a hold a barna foltokon
sárgán, hidegen elgurul –Reggelre majd a szürke köd
hosszú csíkokat húz az utcán,
és dermedt számról földre hull
a széthasadt kiáltás.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Karácsonyra
A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök — ide.Itt minden fehér lesz, — fehér, s halott.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, –
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…Néked ajánlom égő szívemet…
Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: A gyöngék imája
Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, főre, szétmáló göröngyre, –
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.
Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.
De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz
csak gyönge, nagyon gyönge.
Forrás: Lélektől lélekig
Kattints a címre a teljes vershez!
-
Hajnal Anna: Mégis
Az angyalt akit mellém adtál
Elvitted. Magamra hagyattál.
Most elgyengülten, roskadottan,
Elárvultan, kitagadottan
Félve emelem hozzád orcám:
Lányod vagyok, hajolj le hozzám…Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: Csöndes minden
Lám, lám itt csöndes minden,
egyszerű szobában lakom, fehérre
meszelt falak közt, még a falutól
is távol. Itt nincsenek dübörgő
rotációsok, nincsenek zakatoló
festékszagú, piszkos hétköznapok,
örökös itt a csend és a vasárnap.Az ablakom a mély fenyvesre nyílik,
mozdulatlanok az örökzöld lombok,
lehet nagyokat, tisztákat lélegzeni,
a felhők is hallgatagok, szinte
odafagytak a tiszta égre.És valahogy ez mégsem a feloldott
bánat, a méltóságos nyugalom;
ez csak a kimaradt szívdobbanás
különös csendje, csak beletörődés,
fenségessé dermedt nyugtalanság.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor: Az estéli látogatásról
Nagyon, nagyon szeretlek.
Olyan nagyon jó volt az este.Lelkem didergő, durva dér
Zord zúzmarával rég beeste:
Száraz és szürke rút közöny.
Mind ami volt bennem fehér,
Szürkére vált és szomorúra,
Elzsibbadt minden örömöm,
S megülte síváran a lelkem
Hétköznapok beteg borúja.Oly rég, oly rég nem ünnepeltem.
Oly rég nem gondoltam reád.
Sok-sok napot és éjszakát
Zsibbatagon, könnyes-bolondul
Nélküled dideregtem át.És Te azért el nem feledtél.
Rossz, langyos vizet, undorodva,
A szájadból ki nem vetettél.
Te vártál rám és megkerestél.
És mikor tegnap hazajöttem,
Hideg és síró őszi estén,
És sírva, fázva, megtörötten,
Magamtól csúffá csömörlötten,
A lámpát lassan eloltottam
És végigdőltem ágyamon:Akkor a bús sötétben, ottan,
Lassan, lassan, hallgatagon,
Az ágyam szélére leültél.
Jól láttalak a szikra-tűznél,
Mely két szemedből égetett
És fölgyújtotta a lelkemben
A hamvadó nagy tüzeket.Néztél, néztél, Te mindig engem,
És én csak téged néztelek.
Szinte hallottam sisteregni
A tüzeket a sötétségben,
És tudtam, hogy valami elmúlt,
És újra sírtam, újra égtem.
És szüntelen, ezerszer, mindig
Csak ezt susogtam: Édesem!
És lázzal tüzelő kezem
Simogató kezed kereste.
És megcsókoltam lázasan.És könnyesen és boldogan
Úgy aludtam el akkor este.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor: Az egyedülvalóságról
Oly boldogság egyedül lenni!
Én el akarok hagyni mindent,
Énnekem nem kell senki, semmi.
Zsibbaszt a zaj, fáraszt a nyüzsgés,
Nem kell az öröm lobogása sem.
Énnekem nem kell senki, semmi,
Csak magam és mennyei másom:
Az én szerelmesem.Olyan édes egyedül lenni!
Mikor a magamé vagyok,
Mikor a zavaros özönben
Egy kis pontot találhatok,
Egy sziklát, ha parányit is,
Ha szürkét is és hideget,
De olyat, amely nem inog.
És mikor onnan nézek a vizekbe,
És hallgatom, hogy zúg a szennyes ár,
És hazatérek megpihenni,
Mint alkonyatkor a fáradt madár.Oly édes odahaza lenni!
És magamat kitárom,
Akár a szentély ajtaját,
És úgy gyűjtöm a perceket,
A napot és az éjszakát,
A hajnalt és alkonyatot,
Napfényt, mosolyt és könnyeket,
És mindent, mindent, ami fény,
Ami meleg és ami élet.
És bent a szentek-szentje rejtekén,
A hétlakatú vasajtó megett,
Ott összehordom mind a kincseket,
Mint virágport a méh,
És egy világot alkotok belőle,
Amit meg nem lát soha senki,
mert ez a világ a kedvesemé.Oly jó ama világban lenni!
Mert ott vele vagyok.
Ő ott van, ő mindig velem van,
És gyakran mosolyog.
Valahányszor magamba nézek;
Ő mindig újra megszületik bennem,
És ő egyedül az enyém.
És énnekem ővele lennem
Nem embernek való gyönyör;
Hogy néha azt hiszem, hogy el se bírom,
Olykor már azt hiszem, hogy összetör,
S édességétől meghalok.
Hisz én oly gyönge és oly gyáva
És olyan nyomorult vagyok!
Az én szegény ember-szívemnek
Nagyon-nagyon sok az örömből ennyi.
De ő, az édes, szeret engemet,
És mindörökre az enyém.
És mindörökre átölelve tartja lelkemet.Oly édes, édes vele lenni!
Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Egy megíratlan naplóból
dec. 25.
Itt jött rám a Karácsony,
Rám, a kesely arcú pogányra,
Itt jött rám a Karácsony,
Gyermekségem falujában
S azt hitte, hogy megtérít,
Hogy szépen visszaingat.dec. 26.
Talán-talán jobb volna
Mégiscsak visszaesni,
Betegen is a Krisztust,
A régi Krisztust keresni.
Talán-talán jobb volna,
Mint lelkem keserülni:
Krisztus előtt, templomban,
Úgy, miként régen, leülni.
Talán-talán jobb volna
Most a faluban, itten,
Fájó haraggal szólni:
Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.dec. 27.
Ez már nem is Karácsony
S kinek mi köze hozzá,
Embernek vagy Istennek,
Hogy én mint fogok élni,
Vagy én mint fogok halni?Békesség az Istennek,
Békesség az embernek,
Békesség a halálnak,
Békesség mindeneknek,De nékem
Maradjon a háborúság.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor: A másikomról
Tudom már, hogy láthatatlan vagyok,
Hogy láthatatlannak születtem.
Azért van, hogy az emberek
Úgy elnéznek mindig fölöttem.És nem kapott hangot az ajkam,
Kiáltanom is hasztalan.
Egyedül járom a világot,
Látatlanul és hangtalan.Valaki áll a helyemen.
Egy másik. Azt mindenki látja,
És mindenki ahhoz beszél,
És az mindenkinek barátja.És az beszél az emberekhez
És a szemükbe mosolyog.
(Egy idegen, egy nagyon-másik!)
S mind azt hiszik, hogy én vagyok.Forrás: Lélektől lélekig
