https://verskucko.com

Címke: magány

  • Hervay Gizella – Három hangra

    Három szerelem az életem.
    Semmim sincs ezen kívül.
    Rád gondolok: évek rácsai közt
    az emlék elfeketül…
    Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
    meg ne szánjon a halál!
    Homlokod mögött a világ
    elfehérült szájjal kiált. –

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Testednek tiszta menedék:
    a csók a léleknek nem elég.
    Nem elég három szerelem:
    három árvaság idebenn.
    Három homlok is kitaszít.
    Fehér a magány, mint az ing.
    Fehér az ing, fehér a halál.
    Csak az él, aki társra talál.

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Monológ

    Nem veled, Belőled ébredek.
    Nappal, kíséred léptemet.
    Szavaid szítják sóvár vágyaim,
    Derengő kábulatban telnek napjaim.

    Az Ember csak ember.
    Szorítja létének határa,
    S ha tárja karjait,
    Mindinkább érzi, mennyire árva.

    Nem számít dühöngő szenvedély.
    Mit kér számon a világ?
    Beleszövődsz a Mindenségbe,
    Életed perc, álmod halál.

    Ígéretek törik reményedet,
    Göröngyökben is orra buksz,
    Élsz és erő vagy, hiszed,
    S látod magad, hogy Senki vagy.

    Fájdalomtól űzve még
    Felcsuklik görcsös sírásod,
    A kínban sincs menekvésed,
    A holnapot mégis újra várod.

    Darabokra hulltál. Összeraktalak.
    Hogy egész légy. Önmagamnak?
    Gyermekként vártad a csodát.
    Nyomorult! Életed kártyavár!

    Oly régen eldöntötte már
    a Sors minden percedet,
    Nincs már Valóság, öl a Képzelet,
    Örömed, ha van, az is beteg.

    Érzed, boldog vagy, de ez délibáb.
    Színeset álmodsz… gyötör a láz.
    Egy szótól mámorban úszik szíved,
    Mégiscsak őrzöd gyermeki hited?

    De mit ér a szó, ha távoli,
    Itt benn, magadban kell hallani,
    Az utat itt kell, hogy megtaláld,
    Anyag léted ne legyen akadály…

    Az Ember csak ember.
    Szorítja létének határa.
    Ha kitárja lelkét,
    Mindinkább érzi mennyire árva.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Minden nap esttel végződik

    Minden nap esttel végződik.
    Minden zaj csenddel végződik.
    Minden valami semmivel végződik
    és holt betű lesz minden fájdalom.

    Csukják itt is, ott is az ablakot,
    értelmetlen sötét zsalu-szemek
    ölelik magukba arcomat.
    Minden nap estével végződik.

    Kaput keresek, hol nem áll angyal,
    egy szemet, mely nyitva maradt
    s azt mondja nekem: értelek.
    De minden zaj csenddel végződik.

    Ilyenkor a templomokat is bezárják,
    az Isten magára csavarja
    gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
    minden valami semmivel végződik.

    Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
    a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
    a tücsök ciripel. Este lett.
    S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

    Forrás: www.eternus.hu – Dsida Jenő versei

  • Anne Berger – Vannak vágytalan asszonyok

    Vannak vágytalan asszonyok
    kik magukra maradnak a szerelemmel
    esőktől nárciszoktól
    püffed fel a hasuk
    lassan lépdelnek
    szépséges állatok

    mikor szobájukra
    leszáll az éj
    testüket előbbre állítják
    akár egy régi órát
    ott várnak
    csendben
    tiltott isten ha jönne

    hajnalban visszatekerik a mutatókat
    odalépnek az ablakokhoz
    téblábolni
    szunnyadó árny között

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Emlékezés

    A pókhálóra harmat esett:
    bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

    A hold az égen párt keresett,
    a széles égen hasztalan kereste!

    Már elhallgattak a madarak,
    annál hangosabban szóltak a tücskök.

    És szinte láttam a fény alatt
    ellengni a világot, mint a füstöt.

    A fényen valami átfutott,
    bársonyok kápráztak előttem.

    A hangod is eszembe jutott,
    mely elszállt az örök időkben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke – A csend

    Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
    hallod-e: zúg…
    Ugye, a magányost, bármije rebben,
    figyelik a dolgok: hogy mire jut?
    Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
    zaj ez is, mire megközelít.
    Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
    …de mért nem vagy itt?

    Moccanok épp csak – a selymes csendben
    ott van a lenyomata; örökre látszik
    a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
    a messzeség feszülő függönyén.
    Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
    a csillagok.
    Ajkamra illatok itala árad,
    és távol angyalok karának
    csuklói derengenek felém.
    De akire gondolok:
    Téged nem látlak.

    Forrás: Tandori Dezső fordítása

  • Harangozó Csaba – Keserű szavak

    korlátolt szívvel
    bolyongsz eltévedve
    üres lelkedben

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Berlanoich – Különc

    Nem vagyok beképzelt, ha azt is képzeled.
    Csupán azért, mert nem beszélek veled,
    mivel sherwood-i erdőben farkasként élek.
    Üldöznek a vadászok, és nem kapok részvétet.

    Szótlanul tengődök, nem kérdez meg senki:
    – Mi újság barátom? Kit szeretnél szeretni?
    Talán bennem van a hiba. Ilyennek születtem.
    Járom ösvényem. Társ nélkül. Szüntelen.

    Elhagytatok. Elveszett lettem. Az is maradok.
    Sötét barlangban bánatomba roskadok,
    kiáltsatok és gyújtsatok tüzeket,
    találjatok meg engem emberek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A kis kutya

    Mégis a legszebb állat.
    Magasba trónol fönn a vánkoson,
    csodálva nézem sokszor órahosszat
    és fürge szívverését számolom.

    Ha álmodik csontokról és ebédről,
    gondolkozom, milyen a kutya-álom?
    Milyen lehet az élete, az álma
    ezen a vad és végtelen világon?

    Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja
    s virgonc szemem kerüli futva-félve.
    Egy néma-csöndes bánat titka ködlik
    enyves szemébe, barna, bölcs szemébe.

    És firtatom: nem szeret ugye senki
    s buksi fejét búsan térdemre ejti.
    És szólítom: menjünk a kertbe ki
    s lengő fülét lassan leengedi.

    Vagy unszolom: hazádtól messze estél?
    és mélabúsan önmagába mélyed.
    Vagy kérdezem: fáj, ugye fáj az élet?
    s reám borul, akár egy drága testvér.

    És nógatom: szólj a kutyavilágról,
    hol testvérkéd, apuskád messze él
    és kutya-házak vannak, kutya-szobrok.
    Száját feszítem és mégsem beszél.

    Vagy kérdezem: anyácskád gyászolod te
    ugye-ugye, hogy nem jő róla hír?
    Nem tud beszélni, a kedveske néma.
    És sír és sír… Szegény kis kutya sír.

    Úgy élünk együtt, két kis idegen,
    valahol messze, mese-szigeten.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: El Camino

    (Szent Jakab útján…)

    Magányos sorsom
    zarándokútját járom
    választ keresve

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig