https://verskucko.com

Címke: magyarság

  • Ady Endre: Bujdosó kuruc rigmusa

    Tíz jó évig a halálban,
    Egy rossz karddal száz csatában,
    Soha-soha hites vágyban,
    Soha-soha vetett ágyban.

    Kergettem a labanc-hordát,
    Sirattam a szívem sorsát,
    Mégsem fordult felém orcád,
    Rossz csillagú Magyarország.

    Sirattalak, nem sirattál,
    Pártoltalak, veszni hagytál,
    Mindent adtam, mit sem adtál,
    Ha eldőltem, nem biztattál.

    Hullasztottam meleg vérem,
    Rágódtam dobott kenyéren,
    Se barátom, se testvérem,
    Se bánatom, se reményem.

    Már életem nyugalommal
    Indul és kevéske gonddal,
    Vendégséggel, vigalommal,
    Lengyel borral és asszonnyal.

    Lengyel urak selymes ágya
    Mégis forró, mint a máglya.
    Hajh, még egyszer lennék árva:
    Be jó volna, hogyha fájna.

    Áldott ínség: magyar élet,
    Világon sincs párod néked,
    Nincsen célod, nincsen véged,
    Kínhalál az üdvösséged.

    Elbocsát az anyánk csókja,
    Minden rózsánk véres rózsa,
    Bénán esünk koporsóba,
    De: így éltünk vitézmódra.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György unokája

    Dózsa György unokája vagyok én,
    Népért síró, bús, bocskoros nemes.
    Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
    Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
    A Nyár heves s a kasza egyenes.

    Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
    Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
    Rettenetes, nagy dühvel özönöl?
    Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
    Rabló váraitokból merre fut
    Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
    Lecsukjuk a kaput?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Hadak Útja

    Vörös jelek a Hadak Útján:
    Hunniában valami készül,
    Rongyos hadak, roppant hadak
    Seregelnek vígan, vitézül.

    Máma Tűz-ország Magyarország,
    Fagyott testét a láng befutja.
    Csoda esett. Földre esett,
    Benépesült a Hadak Útja.

    Százezernyi parittyás Dávid
    Készül bízón, dalolva rátok:
    Ejh, jó urak, dicső urak,
    Ilyen gyávák a Góliátok?

    E roppant nép nem Csaba népe,
    Melyről legenda szólott nektek.
    Más nép e nép, ez csak: a Nép,
    A fölkelt Nép. S ugye, remegtek?

    Dobban a Föld s piros virágos,
    Nagy kedvvel a Napot köszöntjük.
    És láng-folyó, szent láng-folyó
    Minden utca, ha mi elöntjük.

    Új hadsereg a Hadak Útján,
    Új legenda, új harcos ének:
    Ez a jövő, a kész Jövő
    S pirkadása a magyar Égnek.

    Ez az ezer évig nyomorgók
    Százszor lesújtott, bús csapatja,
    De az erő, a friss Erő
    S vígságát a nagy Élet adja.

    Ágyú, gyilok, úri bitangság
    Nem fog a mi dús ereinken:
    Ha meghalunk, hát meghalunk
    S ha meghalunk, meghalt itt minden.

    Mi vagyunk: Jövő és Igazság,
    Engesztelés és nagy Itélet,
    És mi vagyunk, csak mi vagyunk
    Jó Sors, ha kell s ha nem kell: Végzet.

    Minden mienk, csak a tűrés nem
    S nincs hatalom, amely megingat
    És hangosan, nagy-hangosan
    Idézzük meg hóhérainkat.

    Ez az ország a mi országunk,
    Itt most már a mi kezünk épít.
    Tobzódtatok, tobzódtatok,
    Éppen elég volt ezer évig.

    Hír és dal ma riongva vág szét
    Városfalak közt, falvan, pusztán:
    Itt van a nép, megjött a Nép
    Vihar-irammal, Hadak Útján.

    Itt van a nép, trónt ülni fog most
    Ezer évig férge a rögnek,
    Itél a nép, ítélni fog
    S ezerszer jaj a bűnösöknek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Négy-öt magyar összehajol

    Itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol
    S kicsordul gúnyos fájdalmukból
    Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
    Miért is?

    És utána, mint a zápor
    Jön a többi könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    S nincs vége könnynek és miértnek.

    Fölöttük hahota köszön,
    Hahotája, akik nem értnek
    S akik sohase kérdik s kérdték:
    Miért is?

    És csöpög a könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    És hömpölyög fönt a hahota,
    Hogy soha, soha, soha.

    Ennyi búsulással fényesen
    Nyílnék meg az Ég,
    Ahol csak Ég és okos üdvösség van.
    S itt nem elég.

    Itt nem kell csak a könny
    S itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol.
    Miért is, miért is, miért is?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Nekünk Mohács kell

    Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
    Veréshez szokott fajta,
    Cigány-népek langy szívű sihederje,
    Verje csak, verje, verje.

    Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
    Én magyarnak születtem.
    Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
    Üssön csak, ostorozzon.

    Ha van Isten, földtől a fényes égig
    Rángasson minket végig.
    Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
    Mert akkor végünk, végünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Magyar jakobinus dala

    Ujjunk begyéből vér serken ki,
    Mikor téged tapogatunk,
    Te álmos, szegény Magyarország,
    Vajon vagy-e és mink vagyunk?

    Vajon lehet-e jobbra várni?
    Szemünk és lelkünk fáj bele,
    Vajon fölébred valahára
    A szolga-népek Bábele?

    Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
    Végül egy erős akarat?
    Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
    Mindigre egy bánat marad.

    Hiszen gyalázatunk, keservünk
    Már ezer év óta rokon.
    Mért nem találkozunk süvöltve
    Az eszme-barrikádokon?

    Dunának, Oltnak egy a hangja,
    Morajos, halk, halotti hang.
    Árpád hazájában jaj annak,
    Aki nem úr és nem bitang.

    Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak, összetörtek,
    Magyarok és nem-magyarok?

    Meddig lesz még úr a betyárság
    És pulya had mi, milliók?
    Magyarország népe meddig lesz
    Kalitkás seregély-fiók?

    Bús koldusok Magyarországa,
    Ma se hitünk, se kenyerünk.
    Holnap már minden a mienk lesz,
    Hogyha akarunk, ha merünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az Értől az Oceánig

    Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
    Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
    De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
    Oceánig hordják a habját.

    S ha rám dől a szittya magasság,
    Ha száz átok fogja a vérem,
    Ha gátat túr föl ezer vakond,
    Az Oceánt mégis elérem.

    Akarom, mert ez bús merészség,
    Akarom, mert világ csodája:
    Valaki az Értől indul el
    S befut a szent, nagy Oceánba.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Bihar vezér földjén

    »Itt Bihar vezér lakott
    S nótáztak méla szüzek.
    Most daltalan ez a táj.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Éjfél van. Itt átkozott,
    Ki a sírokat töri.
    Én a sírokat töröm.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Ősöm keleti vitéz.
    Dalokat ölt Nyugaton.
    Serkentem a holtakat.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Te vagy a halott ara,
    Én a halott mátkafi.
    Ránkolvasnak a papok.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Jaj, be szépen süt a Hold.
    Leszünk-e mi pirosak
    S fölkelnek-e a dalok?
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Itt Bihar vezér lakott.
    Bús, babonás ez a táj
    S tán holnap összeesünk.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Én nem vagyok magyar?

    Ős Napkelet olyannak álmodta,
    Amilyen én vagyok:
    Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
    Kegyetlennek, de ki elvérzik
    Egy gondolaton.

    Ős Napkelet ilyennek álmodta:
    Merésznek, újnak,
    Nemes, örök-nagy gyermeknek,
    Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsítónak,
    Nyugtalan vitéznek,
    Egy szerencsétlen, igaz isten
    Fájdalmas, megpróbált remekének,
    Nap fiának, magyarnak.

    (S az álmosaknak, piszkosaknak,
    Korcsoknak és cifrálkodóknak,
    Félig-élőknek, habzó-szájúaknak,
    Magyarkodóknak, köd-evőknek,
    Svábokból jött magyaroknak
    Én nem vagyok magyar?)

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Páris, az én Bakonyom

    Megállok lihegve: Páris, Páris,
    Ember-sűrűs, gigászi vadon.
    Pandur-hada a szájas Dunának
    Vághat utánam:
    Vár a Szajna s elrejt a Bakony.

    Nagy az én bűnöm: a lelkem.
    Bűnöm, hogy messzelátok és merek.
    Hitszegő vagyok Álmos fajából
    S máglyára vinne
    Egy Irán-szagú, szittya sereg.

    Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
    Rejtve, kábultan és szabadon.
    Hunnia új szegénylegényét
    Őrzi nevetve
    S beszórja virággal a Bakony.

    Itt halok meg, nem a Dunánál.
    Szemem nem zárják le csúf kezek.
    Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
    Valami nagy-nagy,
    Bús semmiségbe beleveszek.

    Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
    Tisza kiönthet magyar síkon:
    Engem borít erdők erdője
    S halottan is rejt
    Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.

    Forrás: MEK