Címke: mese

  • Jean de La Fontaine: A tücsök meg a hangya

    A tücsök dalolt egyre, bár
    Ízzott a nyár,
    Úgyhogy mikor jött a komor
    Tél, része gond volt és nyomor:
    Még egy picinke kisdarab
    Legye, vagy férge sem maradt.

    Hét ment is a hangyához át
    Elpanaszolni nyomorát,
    És kérte, adjon néki kölcsön
    Zsákjába egy kis magot töltsön.
    Új aratásig, legalább.

    “Majd megadom, lesz erre gondom,
    Nyáron, tücsök-szavamra mondom
    A tőkét meg a kamatát.”

    Bosszantja a tücsök kalandja,
    Nem is adott magot a hangya. –
    De ezt kérdezte végre tőle:
    “Mit tettél a meleg időbe?”

    “Éjjel-nappal munkába voltam,
    Fűnek-fának folyton daloltam.” –

    “Daloltál? rendbe van, komám,
    Akkor ma táncolj, szaporán.” –

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Az erdő meséje

    Hatalmas király az erdő,
    ezernyi a népe annak,
    mind, mind Erdő Őfelsége,
    kegyelméből élnek, vannak.

    Címerében nap, hold, bolygók,
    udvarhölgyek körülötte,
    udvaroncok, mind az ősi,
    szarvas-nemzetség szülötte.

    Fürge nyulak a futárok,
    ugrik egy-egy a bokorból,
    fülemüle-zenekar szól,
    szép mesét a forrás mormol.

    Árnyékban nyíló virágon,
    ér mentén, egy-egy csapáson
    méhrajt látni vonulóban,
    hangyasereg is bukdácsol.

    Menjünk mink is a királyhoz,
    kedvesem, váljunk gyerekké,
    szerelem és jószerencse
    váljanak játékszerekké.

    Úgyis az egész természet
    csak azon volt, én úgy látom,
    hogy te légy a legislegszebb
    játékbaba a világon.

    Mendegélünk majd kettesben,
    elbolyongunk ott magunkban,
    forrás mellé pihenünk le,
    az egy hársfa alól buggyan.

    El is alszunk ott, virággal
    hint a hársfa halkan ringva,
    juh-karámból pásztor tülke
    búg bele az álmainkba.

    Egyre jobban összebújva
    szundikálunk, szundikálunk.
    Hallga, hallga, bölcs tanácsát
    hívja most urunk-királyunk.

    Hold besüt a lombok résén
    szép fehér forrás fölébe
    és körénk gyűl innen-onnan
    őfelsége udvarnépe:

    tenger habfehér csikói,
    nagy bölénybikák, őslények,
    dús aggancsú szarvasgímek,
    kicsinyükkel a nőstények.

    A hársfánktól sorra kérdik,
    kik vagyunk és tanakodnak,
    majd az ágat félrehajtja
    jó gazdánk és szól azoknak:

    “Ó, nézzétek, hogy alusszák
    erdő álmát, ó, de szépen!
    Mind a ketten véghetetlen
    kedvesek, mint a mesében!”


    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Mese, mese, mátka…

    A fűz a vízen áthajolt.
    Szép zöldhajú szűz mátka volt,
    vállán veréb ült, néha tíz.
    Alant suhant, rohant a víz,
    mint egy bolondos, bő regény,
    hűtlen, makrancos vőlegény.

    A felhő könnyű, ritka volt,
    s az ég sötétkék tintafolt,
    és csók a szél, mely átoson
    a füstbe süppedt városon.

    És akkor lopva jöttem én
    a nyári lanka szőnyegén –
    de sarkantyúm volt, rézveret,
    az pengett s minden észrevett.

    Egyszerre metsző lett a szél,
    mint a süvöltő, fent acél,
    az ég szuroksötétre vált,
    a fűz letört, a víz megállt…

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Zelk Zoltán: Kis mese a nincs erdőről

    Nincsen fája, nincsen bokra,
    mégis erdő és susog,
    puha lombokban alusznak
    mogyorószín mókusok.

    A nincs-fákon száz nincs-mókus,
    nincsen-fűben fekszem én,
    szerelemre-boldogságra
    nincs-erdőben leltem én.

    Be boldog lehetnék itten,
    de hajnalban négy madár
    csőrébe fogja az erdő
    négy sarkát és tovaszáll…

    Hull a könnyem, de szívemben
    rezeg, búg még a derű
    s olyan édes gyerekhangon,
    mint a nádihegedű.

    Forrás: Zelk Zoltán: Sirály (kötet)

  • Romhányi József: Gyíkrege

    Szerette volna a
    gyík, ha kitudódna:
    ő a félelmetes
    bősz sárkány utóda.
    Hogy sor ne kerüljön
    kétkedő vitákra,
    dúlt-fúlt, pofikáját
    szörnyűre kitátva.

    Aztán bizonyságul
    mesékből idézett,
    hogy váltak ebéddé
    szüzek és vitézek,
    miként mondott misét,
    szagosat a püspök,
    hogy egyházmegyéje
    ne lehessen früstök.

    Röhögte a szájast
    szűz lúd, vitéz kácsa:
    – Itt az ebéd! Kapj be,
    te mafla pojáca! –

    Hátrált a regélő
    kínos zavarában,
    erre már a légy is
    felkuncogott bátran.

    Ám nyomban megtudta
    szegény saját kárán:
    Aki ennek bohóc,
    lehet annak sárkány…

    Forrás: Szeretem a verseket (FB-csoport)

  • Csoóri Sándor: Csodakutya

    Ha hiszitek,
    ha nem is,
    volt egy kutyám
    nekem is,
    piros volt az orra,
    lapulevél nagy füle
    lelógott a porba.

    Csoda egy kutya volt:
    holdsugáron
    lovagolt,
    s csillagfejű csikókat
    terelt udvaromba.

    Csodálkoztok?
    Elhiszem.
    Nem láthatta
    senki sem.
    Fénykép sincsen róla.
    Én is csak egyszer láttam,
    úgy álmodtam róla.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Meseváros

    Járatlan úton, fényen, árnyon át,
    Keresem én a mesék városát,
    Hol régen éltem, szépen, boldogan,
    A várost, amely az álmokba van.

    Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
    Erről a helyről annyi jót regél,
    Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
    Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

    De ha gyermekszemekbe nézhetek,
    Melyek reményt és békét fénylenek,
    Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
    Megvan az út, mely oda vezet el…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Elmulasztott ébredés

    Bujj, bujj, zöld ág!… Csak sóvárogtam… A
    játék komoly volt: rácsa, kapuja
    csillant, nyílt, aztán valahogy megint
    eltűnt mindig a tüskelabirint
    mögött a boldog Kert, az Édené,
    ahová, jövőm kincsei közé,
    úgy vágytam legalább belesni már…
    Bujj, bujj, zöld ág!… – dudoltam – aki vár,
    ami ott vár, az arany alma, a
    tündér s a többi áhított csoda
    ébredjen végre és ébresszen: óh,
    túlhosszú álom, mutasd a való
    gyönyörét, Csipkerózsát!… Oly közel
    volt a titok, hogy nem hihettem el:
    oly közel a Kert, hogy boldogtalan
    kételyem maga zárta csak utam…
    Bujj, bujj, zöld ág, nyisd, rózsám, váradat!
    – Fent volt, s én vártam, hogy keljen a Nap!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit – Primavéra

    Csak halkan járj, halkan.
    A fűszálakra vigyázzunk!
    – Megérzi a sok gyökér lenn.
    Vigyázva járjunk, – halkan!

    Hogy néznek e fiatal fák,
    Mert a kezemet megfogtad!
    Nem, nem is mireánk néznek,
    – Tán bölcsek e fiatal fák?

    Én nem megyek tovább innét!
    – A tó szeme most kinyílott,
    Reggel van, árny van, a tó mély…
    Én nem tudok elmenni innét.

    Te várj meg engem a parton…
    A tóba lenn egy mese-rét van.
    Ha feljövök – ezer év múlva, –
    Légy te a parton!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – Félálomban

    hol vannak a régi színek,
    meleg barnák, bíborok,
    gyermekkorunk édes íze,
    mesék, álmok, illatok,
    hol van már a tündérkert, hol
    aranyalma ring a fán,
    hol a mesebeli sárkány,
    aki nem is rossz talán,
    lombok árnyán szép királylány
    csókot várva szendereg,
    álmait rég elrabolták,
    feneketlen kútba dobták
    ködös, álmos reggelek,
    hol vannak a fiúk, lányok,
    a sok földi, égi jó,
    szegény Villon se találta,
    hová tűnt a régi hó

    Forrás: Lélektől lélekig