https://verskucko.com

Címke: önirónia

  • Juhász Gyula: Sírvers

    Itt nyugszom én könyvek között
    álomtalan és csóktalan.
    Menj, vándor, csókolj és ölelj,
    magát kínálja az erény,
    bolond, ki ideált keres,
    ilyen bolond lehettem én.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: A novella

    Sok novellát, jó novellát,
    Rossz novellát olvastam
    Boccacciotól és Bírótól,
    Molnártól és más írótól;
    Okultam és mulattam.

    De az új végrehajtásit,
    Szavamra, nem olvastam.
    Ám az ilyen esetekben
    Az eljárás obligát,
    Az olvasó elolvassa
    Pesti lapba, esti lapba
    A szokásos kritikát.

    Ezek után a novellát
    Fölösleges olvasni,
    Nem tud az írni, aki írta,
    Szomaházy jobb stiliszta,
    Jobb stiliszta a Sassi.

    Különben is, tisztelt Günther,
    Minek írsz te novellát.
    Te csak mondd: tapsolj csak népem
    És a végrehajtást szépen
    Gyakorold, ne magyarázd!

    1908

    Forrás: MEK

  • Romhányi József: Egy kos párbeszéde a visszhanggal

    Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
    ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.

    – Ki az, aki mindig okos?
    – Kos!
    – De sohasem tudálékos?
    – Kos…
    – Öltözéke választékos?
    – Kos…
    – A gyapja százszázalékos?
    – Kos…
    – Kurtán felelsz. Ez szándékos?
    – Kuss!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A liba hattyúdala

    A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
    cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
    Fennhordta a csőrét, s nyújtogatta nyakát,
    gyönyörű hattyúnak képzelte magát.

    Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: „Gá!”
    Kilépett a libasorból, s elment világgá.
    A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
    és hattyúi halálához egy dalt komponált:

    Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
    a halálhívó szent, nagy éneket,
    a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
    mely lebegve száll idő s tér felett.
    A hattyúdalt, mit életen át érlelt
    a méltóságos csönd, a némaság,
    a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
    a semmivé lett vágyak halk dalát!

    Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
    és költött is végül szép dalt, szomorút.
    Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
    Zengett a bús ének: „Gá-gá gá-gá-gá!”

    Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
    várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
    Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
    – Gágogva élni könnyű – dalolva halni nehéz!

  • Ágh István: Könnyelmű vers

    Nagykabátom zálogházban,
    svájcisapkám elveszett,
    szeretőmet másnak adtam,
    új szeretőt nem lelek.

    Kószálok a verőfényben,
    sugárral fölbetűzött
    ropogó zöld szél a pénzem,
    röpköd ujjaim között.


    Forrás: PIM

  • Kosztolányi Dezső: Vallomás

    Teljes világi életemben
    szelíd a-mollban udvaroltam;
    nem volt sosem merész frivolság,
    pajzán enyelgés a dalomban.

    A jour-okon nem egy koros szűz
    érzelmesen szólott szivemhez,
    bíztatva egyre, hogy maradjak
    továbbra is jó, illedelmes.

    Az ablakon át csókolóztam,
    de akkor is nagyon szerényen:
    álom-reményt, képzelt szerelmet
    szívtam magamba holdas éjen.

    Az ideál arany hajára
    költői lázban verset írtam,
    s más csókolgatta hamvas arcát,
    míg ünnepeltem dalaimban.

    Sóhajtozó nagy mélabúmért
    a lánynép oldalamra pártolt;
    dicsért is sok, de a szívében
    azt mondta mind:
    „De nagy szamár volt!”

    Forrás: MEK

  • Szabó Lőrinc: Játszani

    Mi volt, Öreg, a legjobb? – Játszani.
    S aztán? Hagyd a gyerekkort! – Játszani.
    Vágyni a nagy világba? – Játszani.
    Készülni szent csatákra? – Játszani.
    Mások könnyét törülni? – Játszani.
    Gyermekednek örülni? – Játszani.
    Hinni saját magadban? – Játszani.
    Ha nem, a pillanatban? – Játszani.
    Bort, pénzt, nőt tékozolni? – Játszani.
    Istenekkel dacolni? – Játszani.
    Költőkkel égbe szállni? – Játszani.
    S ha jött csoda, akármi? – Játszani.
    Tudtál te lelkesedni? – Játszani.
    Ez a legtöbb? csak ennyi? – Játszani.
    Elég. Én mást szeretnék – …játszani!
    S hiszem, többnek fogok még – …látszani!
    Vigyázz, kardom öl! Bolond vagy, Öreg!
    – Távozz, ne zavard a köreimet!

    Forrás: DIA

  • Tóth Árpád: Jó éjszakát

    Falon az inga lassú fénye villan,
    Oly tétován jár, szinte arra vár,
    Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
    S a sötétben majd boldogan megáll.

    Pihenjünk. Az álomba merülőnek
    Jó dolga van. Megenyhül a robot,
    Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
    Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

    Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
    Elakadt sorok. Társtalan rimek.
    Megsimogatom őket halkan: írjak?
    És kicsit fájón sóhajtom: minek?

    Minek a lélek balga fényüzése?
    Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
    Józan dologra. Friss tülekedésre.
    És rossz robotos a későnkelő.

    Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
    Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
    A tollra dőlve, mint botra a fáradt
    Vándor, ki havas pusztákon megyen.

    Mi haszna? A sok téveteg barázdán
    Hová jutottam? És ki jött velem?
    Szelíd dalom lenézi a garázdán
    Káromkodó és nyers dalú jelen.

    Majd egyszer… Persze… Máskor… Szebb időkben…
    Tik-tak… Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
    Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
    Felénk szive… Tik-tak… Igaz… Igaz…

    Falon az inga lassú fénye villan,
    Aludjunk vagy száz évet csöndben át…
    Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
    Versek… bolondság… szép jó éjszakát!

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék

    Szeszélyes, bús ajándék
    E rímes, furcsa játék,
    Ó, zokog, bár negédes –
    Fogadd szivedbe, édes!

    Mert csupa szívbe vert seb
    Vérszínezi e verset,
    Mint halvány őszi rózsa
    Szirmát az őszi rozsda.

    De lásd, egyebem nincsen,
    Se birtokom, se kincsem,
    Nem adhatok tenéked,
    Csak ily borús zenéket.

    Szebb volna büszke kastély
    Termén egy fényes estély,
    Vagy lágy keréken zajló
    Kocsidba drága pejló…

    Vagy elrobajló fülke
    Ringó pamlagján dűlve
    Elnézni, merre foszlott
    A sok távíró-oszlop…

    Vagy űzni falka fürtjét,
    Hallani hallali kürtjét,
    Míg elfakul porosra
    A frakk vidám pirossa…

    Vagy tán az volna szebb lét:
    Nézni istennők keblét,
    Hol antik ívek árnyán
    Mereng sok régi márvány…

    Vagy Svájcban lenni vendég:
    Csodálni naplementét,
    Vagy vinne halk fedélzet,
    Hol a banános dél szebb…

    Ó, mind e rím mi kába,
    Ó, mind e vágy hiába,
    Nekünk, két árva rabnak,
    Csak sóhajok maradnak…

    De hallgasd most e verset,
    E torz kedvvel kevertet,
    Zsongítson furcsa hangja,
    Mint füstös képü banda:

    Itt flóta, okarína
    S hegedük soka rí ma,
    Száz hangszer, minden rím más,
    S vén bánatom a prímás.

    Ízzék a dal duhajjá,
    Csattanjon vad csuhajjá,
    Majd haljon el sohajtón,
    Fejem öledbe hajtom.

    Csönd. Ajkaim lezárvák.
    Ringass: árva az árvát,
    Így, sírj csak, rámhajolva,
    Meghalni volna jó ma…

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Egy mozdulat

    A síró s hencegő érzésből, tépett szívem,
    Az „örök” szerelemből, lásd, ez a rongy maradt,
    E kéjes mozdulat, mellyel a poharat,
    Az édes poharat bús számhoz közelítem.

    Ez immár züllött gesztust, először, finom ívben
    Szerelmem ügyeskedte, mohó és mégis félénk
    Szerelmem – ó, e részeg percben is érzem én még;
    A kedvesem kezét emeltem ily szelíden…

    Ó, lendülj most szilajjá, érzelgős mozdulat!
    Mit görbülsz ajkamig ily sunyin a pohárral?
    Fáradt, rekedt torkomba most ürmöt öntenél…
    Lendülj ki duhajul, csattantsd a poharat
    A pallóhoz! mi gondod a sok nyomoru vággyal,
    Mely a szivembe rothadt, és mérgez, bár nem él…

    Forrás: MEK