https://verskucko.com

Címke: önismeret

  • Kornis Mihály: Idézetek

    „Mi emberek, olyan angyal-jelöltek vagyunk, akik dühösek is tudnak lenni. Nem baj az. De ha észnél vagy, indulatod habját gyorsan lesöpröd, az erejét pedig a munkádba öntöd. És az ölelésedbe. Amennyiben képes vagy erre, máris többet tudsz az angyalnál. S ha időnként mégis elbuksz, jusson eszedbe, hogy csak ember vagy te is. Éppúgy, mint aki megbántott. Bukásainkban félelmetesen hasonlítunk egymásra, és csak győzelmeinkben emlékeztetünk jövendő önmagunkra.”

  • Fodor Ákos: MAGYARÁZÓ TÁBLÁCSKA A VIVÁRIUMBÓL

    Sürgeti, amit akadályoz.
    Topog. Vádol. Boldogtalan.
    Tesz-vesz, gyűjt-veszít lázasan.
    A Szörnyeteg sosincs helyén:
    időt képzel és abban él
    (ideje nincs, ideje van);
    tervet sző, emléket ajnároz,
    cigányutat sem lel a mához
    – ilyen a Szörnyeteg, szegény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Müller Péter: Idézetek

    „Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal – tragédiái érlelik naggyá.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Elizabeth Haich: Idézetek

    „Minél magasabbra emelkedsz a szellemiség síkján, annál ellenállhatatlanabbá válik a kisugárzásod.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Müller Péter: Idézetek

    „Hogy mennyire valódi a spiritualitásod, azt az emberek rosszindulatából tudod lemérni. Ha csak lenéznek, megvetnek és semmibe vesznek: alacsony fokon állsz. Ha indulatokat váltasz ki: magasabb szintre kerültél. Ha üldöznek: … akkor már valaki vagy!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Osho: Idézetek

    „Láttál már valaha depressziós fát? És szorongó madarat? Ugye, nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Nivó

    Én nem lehetek
    kevesebb, mint önmagam.
    De most már több sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: ÖRÖKÉLET

    Tűzvész elől van menekvés,
    Rablók elől futhatsz messze,
    Orgyilkost öl fürge kés,
    Hogy őszi nap víg nép temesse,
    S az éjszakának árnyait
    Elűzi édes napsütés:

    De jaj, magadtól menekvésed
    Nincs e földön s föld alatt!
    Magad vagy elméd ős-talánya,
    Örökre társad, síri mécsed…
    S jaj, bús szerelmed vagy magad… –
    És életed örök magánya…

    Ember, bűnös, bús kalandor,
    Eltünődtem sorsodon:
    Menekűlsz baráti körbe,
    Elbujsz dús asszonyi ölbe,
    Búvol a síri gödörbe…
    Kígyó vagy te, majd madár…

    Bizony, lemégy a síri földbe
    S még alább, a sír alá is
    Mindhiába szállanál:
    Számodra nincs örök halál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Köztem és köztem

    1.

    Mintha kihaltak volna az évszakok,
    megdermedt zöldben fürödnek a fák.
    Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
    Megkövült idő. Haláltalan világ.
    Nem merek élni. Lélegezni sem.
    Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
    csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
    Rettenetes nehéz az idebenn.
    Hát élek, félek, alakoskodok.

    2.

    Köztem és köztem ott áll a világ,
    mint a tükör arcom és mása közt.
    Ha rá mosolygok, ő rám: sírni ránt.
    Örömet búra, bút örömre föst.
    Telet játszom: hajamat behavaztam,
    de velem szemben a tükörben tavasz van:
    hó hullatja szirmát, vagy meggyfa-ág
    Tejútja leng, az Androméda-füst
    ködöl, görgeti fényét sár, virág.

    3.

    De jó is, hogy nem lehet ugyanaz
    soha, ami magamagának látszik.
    Hogy halandóban halhatatlan havaz,
    hogy a mindenben esendő-én halálzik.
    De ha majd szájam elé tesznek orvul,
    s mosolyom dermedő jéggé csikordul,
    mint gyermek, ha befagyott ablaküvegre áhít
    ráírni egy szót, ródd sóhajomra azt
    az egyet, Tükör, ami belülről átvilágít.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komjáthy Jenő: Magamról

    Akartok a lelkembe látni?
    Ismerni mély rejtelmeit?
    Nem remegek mindent kitárni,
    Mi benne érzés, eszme, hit.

    Szeretni és gyülölni mélyen
    Tudok s kimondom szabadon;
    A sorssal szembeszáll kevélyen
    Szilaj, erős akaratom.

    Szeretem azt, amit gyülöltök,
    Mi éget, mint a nyári nap,
    Lelkembe lángot lángja öntött,
    Fölöttetek magasra csap.

    Gyülölöm azt, amit szerettek,
    Az aljast és a köznapit,
    Miért titokban gyáva reszket,
    Silány szerelme nem vakit.

    Erényem egy van: a szabadság;
    Ezért hevülnek a nagyok,
    Ezt rettegi a lelki vakság; –
    Bünöm is egy van, hogy: vagyok.

    Hogy itt vagyok e torz világon,
    Hol rózsa vértalajba’ kel,
    Hol összeég fertői lángon
    E tiszta, bátor, hű kebel.

    De összeég bár, újra-él majd
    A szellemüdv s az égi kín
    És földöntúli szenvedély hajt
    Új létet szálló hamvain.

    Nem süllyedek mégsem közétek,
    Mert lelkem tiszta, mint a nap,
    Nem éri vész, nem fogja vétek,
    Mert mindennél hatalmasabb.

    Mert lángja hit, hatalma eszme,
    S tudvágy emészti szívemet,
    Istennek óriás szerelme
    Átjárja minden ízemet.

    S ami hevít, amit imádok,
    Csak önnön lelkem lelke az;
    És legyen üdv vagy legyen átok,
    Csak lelkem átka, üdve az.

    Nem ismerek én más hatalmat,
    Csak ami szívemben ragyog;
    Idegen Isten! nincs hatalmad!
    Magamon úr csak én vagyok.

    Oh tudtok-é lelkembe látni?
    Megértni mély rejtelmeit?
    Oh lehet-é nektek kitárni,
    Mi benne érzés, eszme, hit?

    Forrás: Lélektől lélekig