„ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja.”
(Babits)
Aki méltó – magában hordja
a szépet s az álmélkodást;
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.
Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.
De fölkél, ha más terhe nyomja –
emeli vállát – s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.
1974
Forrás: garaigabor.wrm.hu
Mert nem egyszerre járja át
a boldogság a testet:
előbb csak a tekinteted
száll a tárgyakra vissza,
s derengő emlékeidet
kezded megint szeretni.
Aztán a puszta levegőt
zamatosabbnak érzed,
s hosszan, türelmesen figyelsz
mások nehéz szavára;
utóbb, ha egymagad vagy is,
nemcsak magadra gondolsz,
s rövidülnek bár napjaid –
a jövővel beszélgetsz.
S lassan otthon érzed magad
szerveid vadonában,
felejted beteg csontjaid –
életed végtelenség.
Megállsz a földön, rengeted –
nem fordul ki alólad;
és egy jószóra fölrepülsz
a villogó egekbe.
Pedig nem történt semmi más,
csak a rend helyrezökkent:
kerengtél árván, céltalan
a gomolygó sötétben,
s fölötted egy csillag kigyúlt –
nyíló arany pupilla –,
beragyogta a létezés
megtestesült csodáit;
lombokból lugast kerített
a füstös városoknak,
kicsalt egy röppenő mosolyt
a csüggedt emberekből;
elhívta tévelygő szíved
az úttalan utakról,
testvéreire mutatott
a vad testvértelennek;
s mert másban lelsz magadra csak
– értette ő a titkod –,
most benned él, s te benne élsz,
egybe-szőtt csillag-ábra;
s tudod, már többé nem hagy el
tündöklő tisztasága.
Forrás: Szeretem a verseket
saját kicsinységünk tudatát
jelentéktelenségünk savanykás nyirkát
nehéz elviselni
mindenki kitalál valamit
ettől oly változatos a világ
ettől oly reménytelenül unalmas
pergő imamalmok és kereplők nyikorognak
bizonygatásra panaszra mindig van ok
nagyszerűségünk elhitetni
másokat félrevezetni
mások otromba hibáit leleplezni
sokáig lehet a többiek rovására élni
az ember hiszékeny állat
s tartozni szeretne valahová
görcsösen kapaszkodni valakibe
többnyire hálás az odafigyelésért
a fenyítő kezet is megcsókolja
csak komolyan foglalkozzanak vele
csak ne hagyják egyedül
csak ne gyötörjék a szorongás démonai
ilyen nyomorultak vagyunk
dróton rángatott bábuk
szakadatlanul megalázott páriák
az erőszakos rögeszmék rabságában
a kaméleonként változó köznapi létben
nem lelhetünk mi soha nyugalomra
se itt se ott se másutt az ég alatt
csak a lelkünk rejtekén
a belső tér háborgásait lecsendesítve
csak a vereséget elfogadva győzhetünk
csak ha mindent elveszítünk
úgy nyerhetjük el a békét
a hiszékenység öntelt vámszedőit
kicselezve a legfőbb jutalmat
a gyámolító boldog halál után
az enyhet adó semmi perzselő ölelését
Forrás: Lélektől lélekig
„Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt, csak egyet ne: a boldogságot.”
Forrás: Lucian Blaga idézetei
„Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz, akár ha minden kívánságát teljesíted is, ha magad nem vagy boldog.”
Forrás: Orson Welles idézetei
„Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.”
Forrás: Mahatma Gandhi idézetei
Szégyen! Mondd, hogy nincs nő, akit szeretnél,
Te, ki magadhoz oly könnyelmű vagy;
Vagy valld be, sokak bálványa lehetnél:
Annyi szent, hogy a lelked csupa fagy.
Mert úgy megszállt a gyilkos gyűlölet,
Hogy folyton lázadsz magad ellen is,
Csak rombolod a szép épületet,
Bár fő-tiszted az volna, hogy javítsd.
Óh, változz, s lelkem veled változik!
Szeretetnél szebben lakjék a düh?
Légy, mint a külsőd, szíves és szelíd,
Vagy legalább magadhoz jószívű:
Nemzz utódot, szívem is kér, – hadd éljen
Szépséged tovább benned s a tiédben.
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Kérdezhetnétek:
Mit akarsz ezzel a torz,
félig megvakult tükörrel?
S én vándorútamban mégis felmutatom,
ősbizalommal mégis dadogom:
Íme én, íme te!
Lássátok, leméritek a hold hegyeit.
S mert messze vannak, mérföldekre nyúló
árnyékairól méritek.
Így mutatom én nektek a dolgok
másvilágra nyúló árnyékait:
Hegyek árnyékát,
házak árnyékát,
városok árnyékát,
magatok árnyékát.
Valaha, mikor Hóreb hegyén jártam,
előttem is égig csapott
a csipkebokor lángja
s azóta borzongó mellemben lakik
a Kimondhatatlan Nevű.
Rendeltetésem még titok.
Járok a kiterített lapon,
a világ mezeje szélén
s elfog a félelem reszketése,
mikor süvöltő éjszakán
ott nyitom fel az ócska bibliát:
És lőn Salamon: király
az egész Izrael fölött.
Forrás: Lélektől lélekig
Kijönni minden kőtoronyból
megérezni az omlást
földre szorított füllel tudni
évtizedes bolyongást
mint földrengést az indiánok
szigetlakók a tájfunt
gyökér jósolja így a tűzvészt
mely a fatörzsön átfut
végigrohan a szél a parton
a szél a láthatatlan
a kapitánynak tatvitorla
bőg fenn a szélviharban
mert jel s jelzett feszülni vágyik
mint vad ha utolérték
de kijönni a kőtoronyból
csak ez lehet a mérték
Forrás: Lélektől lélekig
„Légy tudatában esendő pillanataidnak, hiszen ember vagy. Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás.”
Forrás: Lélektől lélekig
