Címke: önismeret

  • Garai Gábor: Visszfény

    „ki méltó látni a csodát,
    az a csodát magában hordja.”
    (Babits)

    Aki méltó – magában hordja
    a szépet s az álmélkodást;
    tulajdon visszfényét ragyogja,
    magától kér feloldozást.

    Aki méltatlan, ki e földi
    lét törvényének rabja csak,
    magában nem tud tündökölni,
    s lerogy saját súlya alatt.

    De fölkél, ha más terhe nyomja –
    emeli vállát – s szárnya nő.
    Szerelmét lánggal lobogózza,
    s megőrli szívét az idő.

    1974

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Garai Gábor: Fölötted egy csillag

    Mert nem egyszerre járja át
    a boldogság a testet:
    előbb csak a tekinteted
    száll a tárgyakra vissza,
    s derengő emlékeidet
    kezded megint szeretni.

    Aztán a puszta levegőt
    zamatosabbnak érzed,
    s hosszan, türelmesen figyelsz
    mások nehéz szavára;
    utóbb, ha egymagad vagy is,
    nemcsak magadra gondolsz,
    s rövidülnek bár napjaid –
    a jövővel beszélgetsz.

    S lassan otthon érzed magad
    szerveid vadonában,
    felejted beteg csontjaid –
    életed végtelenség.
    Megállsz a földön, rengeted –
    nem fordul ki alólad;
    és egy jószóra fölrepülsz
    a villogó egekbe.

    Pedig nem történt semmi más,
    csak a rend helyrezökkent:
    kerengtél árván, céltalan
    a gomolygó sötétben,

    s fölötted egy csillag kigyúlt –
    nyíló arany pupilla –,
    beragyogta a létezés
    megtestesült csodáit;

    lombokból lugast kerített
    a füstös városoknak,
    kicsalt egy röppenő mosolyt
    a csüggedt emberekből;

    elhívta tévelygő szíved
    az úttalan utakról,
    testvéreire mutatott
    a vad testvértelennek;

    s mert másban lelsz magadra csak
    – értette ő a titkod –,
    most benned él, s te benne élsz,
    egybe-szőtt csillag-ábra;

    s tudod, már többé nem hagy el
    tündöklő tisztasága.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: Se itt, se ott

    saját kicsinységünk tudatát
    jelentéktelenségünk savanykás nyirkát
    nehéz elviselni
    mindenki kitalál valamit
    ettől oly változatos a világ
    ettől oly reménytelenül unalmas
    pergő imamalmok és kereplők nyikorognak
    bizonygatásra panaszra mindig van ok
    nagyszerűségünk elhitetni
    másokat félrevezetni
    mások otromba hibáit leleplezni
    sokáig lehet a többiek rovására élni
    az ember hiszékeny állat
    s tartozni szeretne valahová
    görcsösen kapaszkodni valakibe
    többnyire hálás az odafigyelésért
    a fenyítő kezet is megcsókolja
    csak komolyan foglalkozzanak vele
    csak ne hagyják egyedül
    csak ne gyötörjék a szorongás démonai

    ilyen nyomorultak vagyunk
    dróton rángatott bábuk
    szakadatlanul megalázott páriák
    az erőszakos rögeszmék rabságában
    a kaméleonként változó köznapi létben
    nem lelhetünk mi soha nyugalomra
    se itt se ott se másutt az ég alatt
    csak a lelkünk rejtekén
    a belső tér háborgásait lecsendesítve
    csak a vereséget elfogadva győzhetünk
    csak ha mindent elveszítünk
    úgy nyerhetjük el a békét
    a hiszékenység öntelt vámszedőit
    kicselezve a legfőbb jutalmat
    a gyámolító boldog halál után
    az enyhet adó semmi perzselő ölelését

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucian Blaga: Idézetek

    „Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt, csak egyet ne: a boldogságot.”

    Forrás: Lucian Blaga idézetei

  • Orson Welles: Idézetek

    „Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz, akár ha minden kívánságát teljesíted is, ha magad nem vagy boldog.”

    Forrás: Orson Welles idézetei

  • Mahatma Gandhi: Idézetek

    „Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.”

    Forrás: Mahatma Gandhi idézetei

  • William Shakespeare: X. szonett

    Szégyen! Mondd, hogy nincs nő, akit szeretnél,
    Te, ki magadhoz oly könnyelmű vagy;
    Vagy valld be, sokak bálványa lehetnél:
    Annyi szent, hogy a lelked csupa fagy.

    Mert úgy megszállt a gyilkos gyűlölet,
    Hogy folyton lázadsz magad ellen is,
    Csak rombolod a szép épületet,
    Bár fő-tiszted az volna, hogy javítsd.

    Óh, változz, s lelkem veled változik!
    Szeretetnél szebben lakjék a düh?
    Légy, mint a külsőd, szíves és szelíd,
    Vagy legalább magadhoz jószívű:

    Nemzz utódot, szívem is kér, – hadd éljen
    Szépséged tovább benned s a tiédben.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Árnyékok

    Kérdezhetnétek:
    Mit akarsz ezzel a torz,
    félig megvakult tükörrel?
    S én vándorútamban mégis felmutatom,
    ősbizalommal mégis dadogom:
    Íme én, íme te!

    Lássátok, leméritek a hold hegyeit.
    S mert messze vannak, mérföldekre nyúló
    árnyékairól méritek.
    Így mutatom én nektek a dolgok
    másvilágra nyúló árnyékait:
    Hegyek árnyékát,
    házak árnyékát,
    városok árnyékát,
    magatok árnyékát.

    Valaha, mikor Hóreb hegyén jártam,
    előttem is égig csapott
    a csipkebokor lángja
    s azóta borzongó mellemben lakik
    a Kimondhatatlan Nevű.

    Rendeltetésem még titok.
    Járok a kiterített lapon,
    a világ mezeje szélén
    s elfog a félelem reszketése,
    mikor süvöltő éjszakán
    ott nyitom fel az ócska bibliát:
    És lőn Salamon: király
    az egész Izrael fölött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Toronyalja

    Kijönni minden kőtoronyból
    megérezni az omlást
    földre szorított füllel tudni
    évtizedes bolyongást

    mint földrengést az indiánok
    szigetlakók a tájfunt
    gyökér jósolja így a tűzvészt
    mely a fatörzsön átfut

    végigrohan a szél a parton
    a szél a láthatatlan
    a kapitánynak tatvitorla
    bőg fenn a szélviharban

    mert jel s jelzett feszülni vágyik
    mint vad ha utolérték
    de kijönni a kőtoronyból
    csak ez lehet a mérték

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tatiosz: Idézetek

    „Légy tudatában esendő pillanataidnak, hiszen ember vagy. Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás.”

    Forrás: Lélektől lélekig