https://verskucko.com

Címke: öregedés

  • Ady Endre: Az eljátszott öregség

    Ahogy nőnek az árnyak,
    Ahogy fogynak az esték,
    Úgy fáj jobban és jobban
    Az eljátszott öregség.

    Ez az én két vén szemem
    Habár sok szépet látott,
    Mosolygós öregúrként
    Nem látja a világot.

    Nem fogok bocsánattal,
    Víg arccal tündökölni
    S fiatal vétkek fölött
    Pálcát tréfásan törni.

    Emlékezni se fogok
    Kedvesen zsörtölődve,
    Ősz hajjal, piros arccal
    A régi jó időkre.

    Heves, ál ifjúsággal,
    Óh, ezerszer jaj nékem,
    Megöltem jövő magam,
    Az én szép öregségem.

    Ahogy nőnek az árnyak,
    Ahogy fogynak az esték,
    Úgy fáj jobban és jobban
    Az eljátszott öregség.

    Forrás: MEK

  • Ágai Ágnes: Bohóc a tükörben

    Reggelente a tükörbe nézek,
    és valaki visszanéz rám –
    ismerős, de kissé idegen.
    Mint egy régi fotó,
    amit sokáig a napon felejtettek.

    A szám sarkában fáradt derű,
    a szemem alatt nevetőránc –
    vagy síró?
    Nem tudom már megkülönböztetni.

    Kifestem magam, mint a bohóc:
    pír a szívre, mosoly az arcra,
    hogy ne lássák, amit látni nem kell.
    Nevetek.
    Mert ez a dolgom.
    Nevetek – hogy ne kelljen sírni.

    És amikor este leveszem az álarcot,
    a tükör még mindig ott áll.
    Nem nevet, nem sír –
    csak néz rám némán,
    mintha tudná,
    hogy a bohóc mindig őszinte,
    amikor egyedül van.

  • Ágai Ágnes: Önarckép idős nőként

    Nézem magam a tükörben.
    Nem csinos, nem fiatal.
    De már nem is akarok lenni.
    Arcvonásaim között ott ülnek
    az elmaradt csókok,
    a félbehagyott mondatok,
    a kimondhatatlan szavak.

    Nézem magam a tükörben.
    S látom:
    a vonások mélyén még mindig ott lapul
    valami fény, valami makacs derű,
    amit nem lehet ráncok alá temetni.

    Nem szépülök, nem fiatalodom,
    de már nem is haragszom az időre.
    Minden nap ajándék,
    amit nem várt senki,
    és mégis megérkezett.

    Nem fiatal vagyok – élő.
    Nem szép – de itt vagyok.
    És ez most több, mint elég.

  • Heltai Jenő: Tükör előtt

    Szeretek olykor a tükörbe nézni,
    A homlokomról elsimul a gond,
    És a barázda, mit fehér kezével
    A szenvedés halvány tündére vont.

    A régi fény megint kigyúl szememben,
    S mily káprázat kacérkodik velem:
    Itt a tükörben ifjú lettem újra,
    Tizennyolc évem újra meglelem.

    Találkozunk egy régi, jó baráttal,
    Akit nem láttunk évek óta, rég…
    Nem ismerünk rá… más, jaj, más az arca,
    Az ennen árnyékának látszanék.

    De mit a zordon évek ráleheltek,
    A köd, arcárul lassan oszladoz,
    S szívünkbe minden visszatérő emlék
    Egy-egy vonást a múltból visszahoz.

    Végül olyannak látjuk, amilyen volt
    A rózsaszínű álmok idején,
    Mikor az élet csupa biztatás még
    És csupa napsugár és csupa fény.

    Így látom én is magam a tükörben,
    Minden redő arcomról elsimult,
    S ott áll előttem büszkén, mosolyogva
    Az ifjúság, a bátorság, a múlt!

    Igen, az ifjú, a merész, a gyöngéd,
    Ki a tükörből most felém ragyog,
    Ki csupa tűz és álmodó poézis
    És üdeség – az ifjú én vagyok.

    Tükör, hazug vagy! Oh, áldott hazugság,
    Csodatévő, bűbájos balzsamír!
    Hazug tükör, hazudj még többet arról,
    Amit a szívem mindig visszasír!

    Párizs, 1900

  • Heltai Jenő: Megkésett dal

    Bár egykor mást ígért a múltam,
    Irtóztatóan elbutultam,
    Lepattant lantomról a húr.
    Vagyok ma majdnem doktor úr.

    Mindig vidám és nyájas arcú,
    Immár a termetem se karcsú,
    Kocsin járok ma, nem gyalog,
    S megnősülök vagy meghalok.

    Az ifjúság, hogy hosszan éljen,
    Nagyrabecsüli tekintélyem,
    De minden mindegy énnekem,
    És károgás az énekem.

    Oh, bár eljönne még a múzsa,
    Gyér fürteim, hogy koszorúzza,
    És megcsókolja homlokom!…
    De már nem tudja, hol lakom.