Címke: öregség

  • Petri György: Amíg lehet

    Ahogyan megyünk összebújva az
    Iskola utcán fázós-boldogan
    („őszi szerelem” – mondta kis pimasz
    fiacskám) „őszi” – és akkor mi van?

    bár, persze tudtuk mi is pontosan,
    hogy ami jön, az tél, nem a tavasz,
    hogy most már minden utoljára van,
    hogy az öregség tele behavaz,

    de addig itt a kocsma és az ágy,
    addig legyen tivornya, buja vágy
    amíg lehet. És aztán szépen együtt,

    egymás kezét el többé nem engedjük,
    s együtt, együtt bár úttalan–útatlan
    toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Shakespeare

    A kandallóban égnek a hasábok,
    Már itt az alkony. Isten véletek
    Napfényes erdők, tavaszi szelek,
    Szép ifjúság, te rakoncátlan, álnok!

    Már itt az este. A szőlőlevél is
    Pirosra vált, az ég is rózsafényes,
    – Az elmúlás ez, az emlékezés ez –
    Már itt az este és már itt a tél is!

    Motoszkál még fejében egy-egy ének,
    Szelíd szonettek, mennydörgő szavak,
    Melyekre taps reng és zeng száz ajak.

    A kandalló kiégett. Itt az éjjel.
    S a vak sötétben végsőnek világol
    Két szép szem napja múltak tavaszából.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Csöndes panaszok

    Nagy tengerek mély csöndje van velem.
    Pihennek a szerelmi sóhajok.
    A tenger azért tenger és ragyog!

    Némult a harcok harsogása is,
    Alusznak mind a rontó csapatok,
    De kardjuk azért acél és ragyog!

    És hervatag hajamban a babér
    És virágaim is elhervadók,
    De volt babérom, rózsám s még vagyok!

    Szerelem, harc és élet csöndje ez!
    Valaki néma lesz, hideg, halott,
    De egyszer harcos volt és hárfa volt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Bumeráng

    “Ha majd öreg leszel…” Ronsard… agyon-
    csépelt szöveg mint Villoné is: “Adnád
    szívesen majd de koldusnak se kell
    amit most megtagadsz”

                                     Lágy vagy kemény  

    fenyegetések s roppant ostobák
    ne hallgass rájuk -: önvigasztalások

    Légy kíméletlen s önző gyűjtsd a mézet
    ne nézd hogy az a másik… Rágja szét
    párnáját kínjában a szerelem

    nem irgalmasság rakd tele a mézes
    bödönt s ha majd keserű lesz a szád…

    Mert Ronsard Villon… az nem érdekes
    de keserű lesz mindenképp a szád
    ha majd öreg leszel ha az leszel
    és hogyha már a koldusnak se kell
    amit most (mondjuk tőlem) megtagadsz

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Beteg-klapancia

    Látom a ködöket,
    téli reggeleket,
    hétfőket, keddeket,
    napokat, heteket…
    Nem írok verseket,
    Beteg vagyok, beteg.

    Beteg vagyok, beteg.
    Nem írok verseket,
    nem zengek éneket…
    Csak egypár szót nyögök
    vagy inkább köhögök:
    beteg vagyok, beteg.

    Régi időm elmult,
    régi kedvem fordult.
    Ki volt hivem, elbujt,
    hírem, nevem elhullt,
    erőm veszni indult,
    pénzem sohasem volt…

    Mondd, van-e jussod már
    hogy így nyögj és kántálj
    mint unott koldusszáj?
    Ki hallgat terád már?
    Naphosszat motyogd bár
    hogy itt fáj, hogy ott fáj…

    Künn a fagy közelít.
    Öröm, gond közelit.
    Karácsony közelit.
    A hegyek hátait,
    fenyőfák sátrait
    ünnepre meszelik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Hattyú

    Aranyzsinórra fűzve fel,
    a szerelem nem múlik el.
    Aszú-szőlőnek édesét
    esztendőkig nem veszti el.
    Aranyzsinórra fűzve fel,
    ingben, ing nélkül
    át-telel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Nem volt hiába semmi sem

    Nem volt hiába semmi sem.
    Igaz, kicsit fáradt vagyok,
    Acélkerék is megkopik,
    Hogyha szüntelen csak forog.
    Kopik, kopik, de fényesül,
    Nem fogja be a rozsda sem,
    Csiszolja minden mozdulat,
    S forog, forog ezüstösen.

    Igaz, kicsit fáradt vagyok,
    Nem adnak ingyen semmit ám,
    Voltak keserves napjaim,
    És rengeteg dúlt éjszakám.
    Amíg egy gyermek nagyra nő,
    Bizony egyet-mást tenni kell,
    Legalább így az életem
    Nem múlt el csip-csup semmivel.

    Ránézek nagy fiamra, és
    Egyszerre oly üde vagyok,
    Hogy a szemem harmatgyöngyös,
    Hajnali rét gyanánt ragyog,
    S leánykám, mint a Március,
    Rügyekbe zárt kölyöktavasz…
    Őt nézem és bimbókorom,
    Újra fölöttem sugaraz.

    Nem siratom tűnt éveim,
    Hiszen az idő úgysem áll,
    Csak aki meddőségekben élt,
    Azé a vénség, rút halál.
    Szánom az ínyenc élvezőt,
    Csömörnél mása nem marad,
    Koldus, ki mit sem áldozott,
    S nem gyűjtött mást, csak aranyat.

    Igaz, kicsit fáradt vagyok,
    Nehéz a toll is néhanap,
    De a lehalkult szívverés
    Fiam szívén erőre kap,
    Szépségem múlik – nem sírok,
    Leánykám arcán tündököl,
    Szinte sok is, e két gyerek,
    Mily roppant kincset örököl.

    Nem volt hiába semmi sem,
    Bár néhanap békétlenül
    Lázongtam, hisz’ nem tudtam én,
    Hogy ürmöm mézzé édesül…
    Sokat fizettem? Nem tudom,
    Hiszen mindennek ára van…
    Ezerszer újra kezdeném
    Alázatosan, boldogan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Gondolatok az öregségről

    A fáradt, öreg elme zakatol,
    körben forog, ismétel szüntelen,
    a múltak mély kútja fölé hajol,
    hol békalencsés, zöld hínár terem.
    Egy-egy emléket megragad, motyogja,
    és újra kezdi tízszer is naponta,
    mint vén malom,
    mely már csak szelet őröl,
    s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

    Rettent a példa,
    vigyáznom kell magamra,
    minden elgondolt, kimondott szavamra,
    s főként arra,
    mit papírra vetek…
    Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
    ezért mindig szemem előtt
    a mérték…
    Hibáimnak én nem kegyelmezek!

    De te ne bántsd a vént,
    te fiatal,
    ha botlik is a lába vagy a nyelve.
    Így jársz te is,
    ha véget ér a dal…
    És minden érdem immár elfeledve!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Berzsenyi elégiája

    Követ fogával ki ropogtat? Hagyja abba!
    Nem szeretem hallani ifjúságom visszhangjait.
    Oroszlános állkapcsaimat már a döglött salátalevél is megkínozza,
    mintha lepedőmet etetné velem a hóhér.

    Húsvét van, mondják, újra húsvét –
    Látom: a félbemaradt esők ágyából is föltérdepel az orgona –
    ha vigadtok, vigadjatok, de tapsos kezetek házamat elkerülje,
    hozzám már csak az égen kóválygó ostorok térhetnek haza.

    Nehéz sár, nehéz lovak, nehéz isten – ez maradt rám,
    hosszúra nyúló félhalál, pajta-csönd, pók az ágyon,
    pedig a kolerás tyúkok ólja mellől porszemet égig én emeltem,
    hadakat, verset, tuskót én zúgattam a kopár szemhatáron.

    Magyarország: bál-ország, én nyomultam a göndör húsú
    himfyk elé: szép volt a nyögdécselés, fiúk, de legyen vége,
    disznók dúlják a jácintos temetőket, nem látjátok?
    már halottaink orrát harapják, nyög a gége.

    Sereglés voltam egymagam, magamból sokasodó,
    virágzó cseresznyefák és nők oldalán is mindig héjázó agglegény –
    lassú romlástokban lehetnék még tán ősötök, vadkutyátok,
    de ázott ökörszagot érzek az ágyékom körül
    s estéli árnyékomon osztozkodik már diófalomb és gyertyafény.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Somlyó Zoltán: CSÓKOS REDŐK

    Májusvégi csóktól égő,
    lázadozó homlokomon
    szaporodnak a redők.
    Rajt feledték súlyos vétkük,

    • amikor még együtt égtünk –
      tíz, húsz, vagy száz szeretők.

    E redőktől félve-félek:
    hozzámtapadt ellenségek,
    csókok útja, búk öle;
    tíz, húsz, vagy száz szeretőknek
    megrugdosott országútja:
    egykor tüzes börtöne.

    E redők majd egyszer éjjel
    leszállnak a homlokomrul:
    mérges kígyók, ó-bűnök;
    ráfonódnak a nyakamra
    s mielőtt még belefúlnék,
    az ágyamon fölülök

    s köztük egyet: régit, régit,
    legtöbb csóktól égőt, vérzőt
    megölök! Agyonütök!

    Forrás: Lélektől lélekig