Címke: öregség

  • Kányádi Sándor

    Obsitos dal

    hasonlatosak vagyunk
    azokhoz a katonákhoz
    akiket megfelelő
    időközönként példás
    magatartásukért
    előléptetnek
    dekorálnak s úgy
    vonulnak nyugállományba
    kiérdemelt vagy
    kitérdepelt sarzsival
    ezüst vagy éppen arany
    sújtással ékítve anélkül
    hogy valaha is puskaport
    szagoltak volna

    pedig micsoda háborúk
    dúlnak bennünk

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Éjfél után

    Kirakom a kést, az órát, a vén
    naptárt, a sok súlyt, papirost;
    ülve magamban az ágy peremén
    nem bánom, nem fáj az se most,
    hogy nem vagy enyém, –
    hogy melléd nem én
    fekszem s tudom, hogy nincs is rá remény.

    Öregszem. Ez az öregség? Hanyatt
    nézem a hessenthetlen éjt,
    amely beszív majd és feloldja majd
    a szenvedést és szenvedélyt,
    lágy mosolyodat,
    mely napjaimat
    nyitotta-zárta, mint a hajnal s alkonyat.

    Sötét világ. A sírhoz szoktatom

    • elszoktatva tőled – magam?
      Már azt se szégyenlem, hogy sóhajom
      hangosan száll, oly magasan
      járok kapkodón,
      zihálva nagyon,
      mint vénen majd a rideg kaptatón.

    A lég voltál, a völgy, tavaszi szél?
    Hogy elmaradtál, lágy világ!
    Barackfa-illatod utánam ér,
    átfog, visszahúz, elbocsát,
    lassan, mint ki fél
    nézek hátra mély
    meredélyedbe, gyönyörű veszély.

    Az óra, hol mint alvó csiz piheg,
    hol mint… gyors lépteim után
    köveivel az ösvény megered,
    lefoly egy vad hegy oldalán –
    Hullok, fölkelek,
    némán így megyek
    mind messzebb, meleg,
    édes valóság, szép honod felett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Oravecz Imre: Hopik könyve

    A FÖLDRŐL, TŰZRŐL, VÍZRŐL, LEVEGŐRŐL

    Föld az, ami föld alakját ölti,
    és a föld rendjéhez igazodik a mindenségben, tűz az, ami a tűz alakját ölti,
    és a tűz rendjéhez igazodik a mindenségben, víz az, ami a víz alakját ölti,
    és a víz rendjéhez igazodik a mindenségben, levegő az, ami a levegő alakját ölti,
    és a levegő rendjéhez igazodik a mindenségben.

    AZ ELSŐ VILÁG TEREMTÉSE

    És elhatározásra jut Taiova,
    és parancsot ad helytartójának, Szotuknangnak,

    és földet vesz ki Szotuknang a mindenségből,
    és a földből megteremti az első világot,
    és törvényeket ültet az első világba,
    és nevet ad az első világnak, és a mindenségbe helyezi,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti a növényeket,
    és szívósságot ültet a növényekbe,
    és nevet ad a növényeknek,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti az állatokat,
    és alázatot ültet az állatokba,
    és nevet ad az állatoknak,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból
    és a földből megteremti az embereket,
    és bölcsességet ültet az emberekbe,
    és nevet ad az embereknek,
    és az első világba helyezi őket

    és szemügyre veszi Szotuknang az első világot,
    szemügyre veszi
        az első világ törvényeit,
        az első világ növényeit,
        az első világ állatait,
        az első világ embereit,

    és a törvények közül kiválasztja a megértést,
    és megteszi az első világ törvényének,
    és a növények közül kiválasztja a négylevelet,
    és megteszi az első világ növényének,
    és az állatók közül kiválasztja a kígyót,
    és megteszi az első világ állatának,
    és az emberek közül kiválasztja a halászt,
    és megteszi az első világ emberének.

    A TEREMTÉSRŐL

    A Teremtés ajtó;
    amely a semmiből a valamibe nyílik,
    és sarokpántján öröktől fogva jár.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI II

    Mint hónapok óta minden este,
    Sziliomomo kint áll az ablak előtt,
    és Palaomaukit nézi,

    Palaomauki bent ül a házban,
    és őrlőkővel kukoricát őröl,

    éppen kedvenc virágukról
    a sündisznókaktusz kehelyalakú
    virágáról beszélgetnek,

    Palaomauki úgy találja, hogy cinóberpiros,
    Sziliomomo úgy véli, hogy inkább karmazsinpiros,

    ezen elvitatkoznak egy darabig,

    Sziliomomo már éppen
    vissza akarja vonni a véleményét,
    amikor Palaomauki váratlanul
    abbahagyja a kukoricaőrlést,
    kezét ölébe teszi,
    és igazat ad Sziliomomónak,

    Sziliomomo majd ki ugrik a bőréből örömében,
    mert Palaomauki ölbe tett kezével végre azt jelzi,
    hogy figyelmét teljesen neki szenteli,
    és hajlandó hozzá menni feleségül,

    a sündisznókaktusz kehelyalakú virága kinyílott.

    A NYÁRI TÖLGYERDÖ HAJNALI LEHELETE
       “(Kojavesima, Sziliomomo testvérbátyja beszéli aki járt messze északon)“

    Mihelyt megpillantod a nyári tölgyerdőt, és mondjuk, egy elvirágzott csipkebokrokkal teli füves tisztást keresztezve vagy egy kiszáradt patak medrében felfelé kapaszkodva közeledsz feléje, először szárazságot érzel a levegőben, ha nem látnád, hogy mindent belepett a harmat, azt hihetnéd, dél van, aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, fel vagy öltözve, mégis, mint az öledben alvó macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság, ez a meleg, ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés feletti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe a leheletbe, egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőhöz nem érsz, és az űzött vad nyomát szem elől vesztve magad is leheletté nem válsz.

    EOTOTO ÉS AHOLI AZOKRÓL, AKIK ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT, ÉS AZOKRÓL, AKIK NEM ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT

    Akik szívükben érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nemes érzelmeket táplálnak,
    és elvetik a nemtelen érzelmeket,
            azok értik a Teremtő tervét,
    akik szívükben nem érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nem táplálnak nemes érzelmeket,
    és nem vetik el a nemtelen érzelmeket,
            azok nem értik a Teremtő tervét.

    EOTOTO ÉS AHOLI A SZERETETRŐL I.

    A szeretet a Teremtő szándékának megértése,

    a szeretet színhelye a Földtest,
    a szeretet kezdete a világosság,
    a szeretet módja az odaadás,
    a szeretet eszköze az alázat,
    a szeretet útja a követés,
    a szeretet iránya a közeledés,
    a szeretet jelentése a bizonyosság,
    a szeretet célja a tökéletesedés,

    a szeretet minden ember kötelessége.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI KÉRÉSE TAIOVÁHOZ

    Ó,
    urunk,
    add,
    hogy legyen még gyerekünk, add,
    hogy legyen még legalább öt gyerekünk, még öt gyerek elég lenne,
    mondjuk,
    még négy fiú
    meg még egy lány,

    persze,
    lehet több is,
    de ha egy mód van rá,
    kevesebb ne legyen,
    arra kérünk,
    nem mintha nem szeretnénk azt a kettőt,
    Polipkoimát meg Hopaqát,
    aki van,
    szeretjük mi őket,
    nagyon is szeretjük,
    csak hát olyan nagy bennünk a szeretet,
    hogy úgy érezzük,
    túl sok két gyerekre,
    még legalább ötre futná belőle,
    olyan nagy,
    kérünk,
    teljesítsd a kérésünket,
    hidd el,
    mindnyájan jól járunk,
    nekünk nagyobb lesz az örömünk,
    neked meg nagyobb lesz a dicsőséged.

    AMIT SZILIOMOMO MONDOTT PAVATINAK, MIKOR ELHIBÁZTA AZ ŐZET

    Ma elhibáztam az őzet,
    de nem szidott össze érte
    otthon a feleségem, Palaomauki,
    és nem mondta,
    hogy ez annak a jele,
    hogy öregszem,

    szerintem ez annak a jele,
    hogy ő is öregszik,
    és egyre jobban megérti,
    hogy öregszem.

    SZILIOMOMO ÖREGKORÁBAN

    Itt ülök kint, a ház előtt,
    a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkövön,
    amelyet még néhai apai nagyapám,
    Maszaviszteva görgetett fel ide
    a völgyből ülőkének,
    és amely része a földnek,

    itt ülök,
    és néhai apai nagyapámra,
    Maszavisztevára gondolok,
    aki után csak ez a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkő maradt,
    amikor maga is része lett a földnek.

    Búcsú az ifjúságtól

    Jó volt az izmok rugalmassága,
    a feszülés
    és ernyedés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a csontok szilárdsága,
    a tartás
    és keménység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a láb fáradhatatlansága,
    a könnyűség
    és fürgeség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a kéz biztossága,
    a nyugalom
    és rezzenetlenség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szem élessége,
    a megpillantás
    és felismerés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az elme fogékonysága,
    a kíváncsiság
    és merészség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a gondolatok szárnyalása,
    a magasság
    és mélység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szív tisztasága,
    a gyanútlanság
    és őszinteség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az érzések izzása,
    az öröm
    és elragadtatás,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    Haldokló dala I.

    Éltem,
    nem bánom hát,
    hogy meghalok.

    Haldokló dala II

    Hosszú utat kell megtennem a haláltól a születésig.
    De nem félek, mert megint lesz erőm.

    SZILIOMOMO ÉNEKEIBŐL

    Tavaszi ének

    A sárga Nap-házban meleg-gyermek ül és játszik,
    a fehér felhő-házban eső-gyermek ül és játszik,
    a kék levegő-házban szél-gyermek ül és játszik,
    a fekete Föld-házban csíra-gyermek ül és játszik,
    a piros szív-házban öröm-gyermek ül és játszik.

    Böjti ének

    Uram, könyörülj rajtam,
    vedd el éhemet,
    vedd el szomjamat,
    hogy minden gondolatomat
    neked szentelhessem.

    Ének legénykorából

    Csosovi hegyén felhő ül,
    az oldalban süt a Nap,
    de a csúcs felett borult az ég,

    ma nem láttam Palaomaukit,
    az arcom mosolyog,
    de a lelkem bánatos,

    Csosovi hegyén felhő ül.

    Forrás:

  • Szergej Jeszenyin: Mint hegedűszó, jajgat az orkán

    Mint hegedűszó, jajgat az orkán.
    Lánykának hűvös mosolya hull rám.
    Kéklő szemétől mért megijedni?
    Sok minden kell és soha semmi.

    Távoli fény, mi, annyira mások,
    vénen nézem a fiatalságod.
    Ifjaknak jókedv, vénnek az emlék.
    Hófútt éjeken vad zuhatag tép.

    Sorsomat zengi hegedű-orkán.
    Szívre havazva hull mosolyod rám.

    Erdődi Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Öreg színész

    Még ruganyosan jár-kel a színen.
    Hány éves, azt nem tudja senkisem.
    A maszkja még, ha úgy kell, fiatal
    S maradt számára is még diadal.

    Az öltözőben sokszor elmereng,
    Hogy hova tűnt a régi regement?
    A régi tapsok forró zápora
    Az ő fejére nem hull már soha.

    A régi cimborák és szeretők
    Nyugdíjba vagy a sírba mentek ők.
    A régi koszorúk babérja int,
    De nem találja régi álmait.

    Az élete lejátszott, únt szerep
    S a nagy süllyesztő egyre közelebb.
    Az örök súgó azt susogja: Csend!
    S négy deszka közt pihen meg odalent!

    Forrás:

  • Balla D. Károly: Madárhangon

    Utolsó interjú a televízióban Weöres Sándorral

    A kertben, könnyű szélre rebbenőn,
    madárhangon beszél a költő, halkan,
    nem is beszél, csak lengedez egy dalban,
    időn kívül (egy őszön, télelőn?) – –

    hunyorg a szem, csukózik fény elől,
    elővetül a rég volt, akkor, hajdan –
    és botlik a szó a gégefő-kanyarban,
    és révedés vall minden múlt felől. – –

    Hová mered ilyenkor égi másod,
    amíg kering az űri képzelet?
    Hová merülnek végső álmodások,

    mikor egy angyal száll a kert felett? – –
    … És ím, elér a hallgatások csöndje…
    (Álmából felriad leányom, Csönge.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Itthon Ithakában

    Jön már, jön varjú-szárnyakon az éj.
    Összebújnak a füstös alkonyatban
    a házak. Ablakukban sorra lobban
    a fény. Botorkál, majd eláll a szél.

    Kihűltek számban már a víg dalok.
    Penelopé se szövi szőnyegét már.
    Tűzhelyem füstje a tenger felé száll,
    de én csak a föld felé fordulok.

    Hát itthon vagyok végleg Ithakában.
    Többé ki nem teszem innen a lábam.
    Takard el tőlem emlék-arcodat,

    Kalypso: elhagy engem a dicsőség.
    Csönd van, e táj nem bennem várja hősét:
    azé vagyok, ki így is elfogad.

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Kosztolányi Dezső: Fejtörő felnőtteknek

    Tudod-e, ez mi?
    Jó torna eszednek:
    asztalt terítenek,
    asztalt leszednek.

    Haladnak az utcán,
    feküsznek az ágyon,
    mint pille cikázik
    fejükben az álom.

    Karjuk követ, ércet
    izzadva vonszol,
    sürgöny fut az éjben,
    vad telefon szól.

    És csönget az ajtón
    az orvos, a lázas
    szerelmes, a postás,
    a koldus, a gázas.

    Fejjel nekimennek
    a hetyke tavasznak,
    harcolnak azért is,
    ordítva szavaznak.

    Bölcsőt tologatnak,
    megcsendül egy ének,
    már vége a dalnak,
    bámulnak a vének.

    Csókok ligetében
    örvény köde nyildos,
    és ölnek, ölelnek,
    te drága, te gyilkos.

    Nem látni a végét
    a hosszú menetnek.
    Kacagnak-e ottan,
    vagy talán temetnek?

    Egy kis vidámság,
    sok-sok sóhajtás.
    Sejted-e már mi,
    pedzed-e, pajtás?

    Nincs nála nagyobb jó,
    mert ez a kincs.
    Úgy hívják: élet.
    Értelme nincs.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: Motyogás a sötétben

    csak félig figyeltem oda
    úgy látszik
    tényleg öregszem
    szűkülő körben élek
    látszólag figyelek
    s közben saját rögeszméimet
    gondolataimat rendezem
    hogy előadhatók legyenek
    ilyesféle önzést
    magamnál még nem tapasztaltam
    a jövőben
    jobban kell ügyelnem erre
    nehogy észrevegyék
    nehogy megharagudjanak
    hiszen ők nem tudhatják
    hogy ösztönösen cselekszem
    mintegy az akaratom ellenére
    kihagy az agyam
    képzelődöm és fecsegek
    felelek akkor is
    ha nem kérdeznek
    pedig tudom a választ
    bizonyság lehet rá
    az egész életem
    nem tudom hol rontottam el
    annyira vigyáztam pedig
    megfontoltam minden szavam
    a semmibe hulló magyarázatokat
    nem értem nem értem
    miről beszélnek
    noha együtt vagyok velük
    az örömben és a bajban
    csak újabban
    nagyon fáradékony lettem
    délutánonként alszom
    kicsiny ideig pihenek
    aztán mindenem odaadnám
    megosztanám velük
    de senki se kéri
    unottan félre fordulnak
    másról beszélgetnek
    mintha ott sem lennék
    önfeledten nevetgélnek
    mondanám végre
    hogy kiért és miért éltem
    ám ez a kutyát sem érdekli
    csak félig figyelnek oda

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Fáradtság

    Ki a Betűk veszélyes menetét
    vezeted e labirint papiron, hol
    se jel, se korlát s régi nevedet már
    restelled ihlető Véletlen ingyen
    hatalmad nemcsak ajkunkat s az írók
    ujját dajkálja: minden mozdulat
    anyja vagy és cinkos sugója e
    föld forgó-színén. Te diktálod azt a
    lihegtető, rosszvégű és kegyetlen
    regényt is, melynek címe »Élet«. Áldott
    vagy siratott sugalmad söpri el
    vagy hozza helyre mit a siket Ész
    homlokunk padlásszobájában ülve
    értetlenül kitervelt. Belzebub
    és Ráfael! ki Tóbiás gyanánt
    fogsz kézen, hogy a Mélység szája-szélén
    vakok legyünk; vagy bokros őrület
    paripáján röpítesz ismeretlen
    élet-tájakra. Engem is milyen
    tájakra vittél, mily sohase-vélt
    szökéseket büvöltél inaimba,
    mily lengésekre lökted rest karom,
    hogy magamnak látvány és csoda lett
    amint nehéz zászlókat gyenge ujjal
    vagy a váratlan kedves társ kezét
    hirtelen megszorítva, életet
    s jövőt pecsételt. És kiállitottál
    világ elé, magasba, s ajkaimra
    oly szókat adtál, hogy álmodva sem
    mondtam volna ki nélküled. S ma itthagysz
    ébredve és vénen és meredélyek
    fölött, s én nem is tudom, mit kívánjak,
    amint susogó hangod távolodni
    s halkulni érzem: azt-e hogy maradj még,
    maradj velem – vagy menj, veszélyes angyal,
    menj, hadd pihenjek, itt az este már!
    Ne kergess, hadd csavarjam újra sértett
    lelkem köré a puha nyugalom
    óvó kendőit. Minden mozdulat
    ledobja egy fátylunkat, mind leleplez
    új meg új pőreséggel. Engem is
    addig sarkantyúztál, gonosz, hogy egyre
    meztelenebbül állok itt – de ez
    nem a boldog bujaság diadalmas
    meztelensége már, hanem a gyertyás
    korbácsos üngös penitencia
    szégyenkező és fájó hősisége.

    Forrás: Lélektől lélekig