Aranyzsinórra fűzve fel,
a szerelem nem múlik el.
Aszú-szőlőnek édesét
esztendőkig nem veszti el.
Aranyzsinórra fűzve fel,
ingben, ing nélkül
át-telel.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: öregség
-
Károlyi Amy: Hattyú
-
Várnai Zseni: Nem volt hiába semmi sem
Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Acélkerék is megkopik,
Hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
Nem fogja be a rozsda sem,
Csiszolja minden mozdulat,
S forog, forog ezüstösen.Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Nem adnak ingyen semmit ám,
Voltak keserves napjaim,
És rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
Bizony egyet-mást tenni kell,
Legalább így az életem
Nem múlt el csip-csup semmivel.Ránézek nagy fiamra, és
Egyszerre oly üde vagyok,
Hogy a szemem harmatgyöngyös,
Hajnali rét gyanánt ragyog,
S leánykám, mint a Március,
Rügyekbe zárt kölyöktavasz…
Őt nézem és bimbókorom,
Újra fölöttem sugaraz.Nem siratom tűnt éveim,
Hiszen az idő úgysem áll,
Csak aki meddőségekben élt,
Azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
Csömörnél mása nem marad,
Koldus, ki mit sem áldozott,
S nem gyűjtött mást, csak aranyat.Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Nehéz a toll is néhanap,
De a lehalkult szívverés
Fiam szívén erőre kap,
Szépségem múlik – nem sírok,
Leánykám arcán tündököl,
Szinte sok is, e két gyerek,
Mily roppant kincset örököl.Nem volt hiába semmi sem,
Bár néhanap békétlenül
Lázongtam, hisz’ nem tudtam én,
Hogy ürmöm mézzé édesül…
Sokat fizettem? Nem tudom,
Hiszen mindennek ára van…
Ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csoóri Sándor: Berzsenyi elégiája
Követ fogával ki ropogtat? Hagyja abba!
Nem szeretem hallani ifjúságom visszhangjait.
Oroszlános állkapcsaimat már a döglött salátalevél is megkínozza,
mintha lepedőmet etetné velem a hóhér.Húsvét van, mondják, újra húsvét –
Látom: a félbemaradt esők ágyából is föltérdepel az orgona –
ha vigadtok, vigadjatok, de tapsos kezetek házamat elkerülje,
hozzám már csak az égen kóválygó ostorok térhetnek haza.Nehéz sár, nehéz lovak, nehéz isten – ez maradt rám,
hosszúra nyúló félhalál, pajta-csönd, pók az ágyon,
pedig a kolerás tyúkok ólja mellől porszemet égig én emeltem,
hadakat, verset, tuskót én zúgattam a kopár szemhatáron.Magyarország: bál-ország, én nyomultam a göndör húsú
himfyk elé: szép volt a nyögdécselés, fiúk, de legyen vége,
disznók dúlják a jácintos temetőket, nem látjátok?
már halottaink orrát harapják, nyög a gége.Sereglés voltam egymagam, magamból sokasodó,
virágzó cseresznyefák és nők oldalán is mindig héjázó agglegény –
lassú romlástokban lehetnék még tán ősötök, vadkutyátok,
de ázott ökörszagot érzek az ágyékom körül
s estéli árnyékomon osztozkodik már diófalomb és gyertyafény.Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
-
Somlyó Zoltán: CSÓKOS REDŐK
Májusvégi csóktól égő,
lázadozó homlokomon
szaporodnak a redők.
Rajt feledték súlyos vétkük,- amikor még együtt égtünk –
tíz, húsz, vagy száz szeretők.
E redőktől félve-félek:
hozzámtapadt ellenségek,
csókok útja, búk öle;
tíz, húsz, vagy száz szeretőknek
megrugdosott országútja:
egykor tüzes börtöne.E redők majd egyszer éjjel
leszállnak a homlokomrul:
mérges kígyók, ó-bűnök;
ráfonódnak a nyakamra
s mielőtt még belefúlnék,
az ágyamon fölülöks köztük egyet: régit, régit,
legtöbb csóktól égőt, vérzőt
megölök! Agyonütök!Forrás: Lélektől lélekig
- amikor még együtt égtünk –
-
Kálnoky László: Fosztogató évek
Megrázzák ősz szakállukat az évek,
s távoznak; épp csak megpihentek itt,
mint vándor aggastyánok, kik motyójuk
izmos vállaikon tovább viszik.
Alakjuk lassan tűnik el a ködben,
s míg ormótlan csizmájuk lépeget,
észre se vesszük, hogy batyuba kötve
viszik magukkal az emlékeket.Nem vigyáztunk e tolvaj koldusokra,
nem láttuk, hogy kérges kezük hová nyúl;
fosztogatásuk úgy tűnik szemünkbe,
ahogyan a múlt bennünk haloványul.
Valakit csókoltunk egy nyári éjen,
és emlékünkből ajka íze eltűnt,
s elfeledtük ruháját, haja színét
annak, akit könnyek között temettünk.Kincsünket mely bank széfje védi meg?
Számára titkos gödröt merre ássunk?
Pusztulóban ásít a távozó
rablók után dúlt, kiürült lakásunk.
Most ment el egy; nyomában hív a semmi.
Ideje volna tán utána menni.Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos: Isten veled
Szivárványos látásom hova lett?
A szent öröm, mely ittasulva költ?
A gyöngyházfényt káprázó képzelet?
Erosszal elmegy. Megfakul a föld.Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos: S ha megfakult…
S ha megfakult már földem és egem,
s a szivárványt magával vitte Eros,
mutasd meg fényes földedet nekem,
ragyogtasd ősi színedet, Homeros!Forrás: Lélektől lélekig
-
Székely Magda: Az arc
Harmincon túl az arc
elszabadul.
A rossz, a jó kiütközik
Javíthatatlanul.Hiába, ha a tettetés
tökéletes.
A gyalázat az arcot
szétrágja, mint a szesz.Minden elvétett indulat
belehasít.
Jelzi a hús a jellem
földcsuszamlásait.Kivési, meglazítja
a réseket.
Kicsap a szenny az arcok
töltései felett.Az elhagyott vonásokat
fölveri a vadon.
Harmincon túl az arcon
nincs hatalom.Forrás: Lélektől lélekig
-
Somlyó Zoltán: CSÖNDES VERS
Én nem tudom: már nem oly messzi nézek,
mint azelőtt… S csak körbe kopogok…
Nem izgulok szenzációs hirekre,
nem érdekel, hogy a világ forog…Ebéd után félbarna kapucíner,
azt is ízetlen szörpölöm, hamar.
S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös
legyen melléje a Kuba-szivar…Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,
s hogy nem fizetik arannyal dalom.
Utálatosan csöndes lettem. Rosszul
járna velem most egy forradalom.Megállt egy ember: aki egykor voltam…
Távolodik… s a semmiségbe vész…
Magamba hulltam vissza, mint a bicska,
mit bekattantott egy nagy, durva kéz…Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: A nagy posványon át
Szaladjunk hát a nagy posványon át,
Vannak lyányok és vannak még csodák.
Hiúk is vannak és vannak szegények
És vannak még túl-ifjasan legények.Vagyunk még mindég dölyfös vénhedők,
Kik nem hajolnak az Idő előtt.
Kik hajlottan, posványon is úgy járunk:
Egy-egy leány a lépésünk, az álmunk.Magyar honunkban sok-sok a csoda,
Életünk: fölfalt életek soka.
De világot okozunk a világnak:
S mégis hozzánk jönnek mind, akik látnak.Forrás: Lélektől lélekig
