https://verskucko.com

Címke: öregség

  • Buda Ferenc – Üzenettörlés

    Megéred még ha megéred
    kormos keserű alkony száll tekintetedre
    a szervek a tagok konokul ellenszegülnek
    aláaknázzák terveidet
    keresztülhúzzák számításaidat
    kormos keserű alkony
    ha megéred
    a tárgyak alakok arcok körvonalai
    elkenődnek
    napvilágnál is homályban tapogatózva
    matatsz beszűkült tered vasrácsai között
    egy hang egy szín egy név át-átsuhan
    de benned nem hágy nyomot
    kormos keserű alkony
    kit érdekel ugyan kit érdekel
    ha kormos ha keserű
    szeretteidnek teher vagy már csak teher
    ha megéred
    hasznot hát többé ne húzz s ne várj
    javaid tulajdonaid osszad szét idejekorán
    hagyatékodon fogyatékodon ne torzsalkodjanak
    túlnőtt tüskéid körmeid metéld le
    óvakodva hogy sebet magadon s másokon
    ne ejts ha lehet
    köszönj el a fáktól
    az égtől a rögöktől
    a rigóktól
    egy név egy szó egy szín
    még átdereng

    üzenettörlés

    OK

    üzenet törölve

    üzenet törölve

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benczes Sándor Gábor – Az öreg gitáros

    …az utcán süvít a fagyos szél…

    Öreg zenész ül a sarokban,
    Rongyruhában, sápatag arccal,
    Kezében kopott gitár, halkan
    Pengeti, a füstben elül a réveteg hang.

    S az öreg belecsap a húrba,
    Rezeg a hang, s száll, száll magasan,
    Dörögve száll, s vált most halk mollba,
    A hang lágyan lebeg, s unt szívekbe utat keres.

    …az utcán dermesztő, hideg tél…

    A rongyos zenész vaksi szeme
    Messzi múltba néz, ifjú férfit,
    Délceg bajnokot lát, vén keze
    Újból a húrba mar, s a dal száll, tovább mesél.

    Most gyönyörű nőt lát, szerelmet,
    Majd dúrba vált a hang, a harag
    Hangjai ezek, s az életet
    Átkozzák reszkető ujjai, sír a gitár.

    …az utcán csak hó, és sóhaj száll…

    Csontkeze, mely egykor lányt ölelt
    Mára csak dróthúrokat penget,
    S a kocsma füstje mesével telt,
    Mindenki csitt! fejét leszegve meredten néz.

    És mesél, és regél, hallga csak,
    S a színes történetek szállnak,
    A szürke szíveket a vén vak
    Még egyszer, tán utoljára színesre festi.

    …az utcán vágtat a fagyhalál…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap

    mint öreg fát az őszi nap
    lemenőben még beragyog
    és elköszön a szerelem

    jöhetnek újabb tavaszok
    hajthat még rügyet lombokat
    gyümölcsöt többé nem terem

    felejtgeti a titkokat
    miket senki sem tudhatott
    őrajta kívül senki sem

    fészke is üresen maradt
    elhagyták kiket ringatott
    üresen ing-leng üresen

    de boldogan föl-fölsusog
    ha valaki még néhanap
    gyér árnyékában megpihen

    Forrás: Lélektől lélekig

    magyar költészet

  • Kányádi Sándor: A fák és a vének

    1

    Megvénültek, akár az őszi fák,
    s nincs egy levélnyi remény
    a tavaszra.
    Indulnának, de az őszi fény
    padon marasztja.

    2

    Irigy sóhajjal néznek
    a sétáló után a fák,
    pedig azok csak csoszognak szegények;
    hány tavaszt adnának érte, ha legalább
    bár egyet léphetnének.

    3

    Lefelé néz a fa,
    s alóla egy öreg
    föl a fára.
    És milyen egyformán remeg
    a kéz a térden
    s a lehajló fa lombtalan ága.

    4

    – Könnyű neki – mondja a vénember –,
    sohasem fáradt,
    nincsen szüksége botra.
    – Könnyű neki – mondja az öreg fa –,
    botja is van, ha meg elfárad,
    leül egy padra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A legnagyobb művészet

    A legnagyobb művészet tudod, mi?
    Derűs szívvel megöregedni…
    Pihenni ott, hol tenni vágyol,
    Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
    Nem lenni bús, reményvesztett.
    Csendben viselni a keresztet!
    Irigység nélkül nézni végig
    Mások erős, tevékeny éltit.
    Kezedet betenni öledbe
    S hagyni, hogy gondod más viselje.
    Hol segíteni tudtál régen,
    Bevallani nyugodtan, szépen,
    Hogy erre most már nincs erőd,
    Nem vagy olyan, mint azelőtt.
    S járni amellett vidáman,
    Istentől rádszabott igában!

    De ezt a békét honnan vesszük?
    Onnan – ha azt erősen hisszük,
    Hogy a teher, mit vinni kell,
    Az égi honra készít el.
    Ez csak a végső simítás
    A régi szíven, semmi más!
    Ez old fel minden köteléket,
    Ha a világ még fogna téged.
    Az Úr nem szűnik meg tanítani.
    Azért kell sok harcot vívni
    Idősen is, míg csendesen
    A szív az Úrban megpihen,
    S kész vagy az Ő kezéből venni:
    Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos – Kérés az öregséghez

    Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
    taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

    Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
    hangoskodóból halkíts hallgatagra.

    Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
    ritkán hallassam hangom, mint a holló.

    A közlékenység kútját tömd be bennem,
    karthauzi legyek a cella-csendben.

    Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
    folyók a torkolatnál csendesednek.

    Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
    könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

    Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
    egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

    a túlsó partot látó révülésben
    a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: – Készen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Egy arckép alá

    Kihűl a nap az alkonyi grafitban.
    Tágasságával, mélységeivel
    a néma tenger arcomba világít.
    Öreg vagyok. Nem hiszek semmiben.

    Öreg vagyok, lerombolt arcomon
    csupán a víz ijesztő pusztasága.
    A szürkület gránitpora. Csupán
    a pórusok brutális csipkefátyla!

    Hullámverés. Aztán a puha éj
    boldogtalan zajai. Vak rovar,
    magam vagyok a rám sötétedő,
    a világárva papundekliban.

    És egyedül a feneketlen ágyban.
    És egyedül a párnáim között.
    Magam vagyok az örökös magányban.
    Akár a víz. Akár az anyaföld.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor – Sokáig élni

    Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
    hogy öregen is megismerjelek,
    mikor tüzedből már nem futja égni
    s én is parázslok, alig perzselek.

    Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
    szemedtől ez a fény nem múlik el;
    magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
    s feledteted velem, hogy halni kell.

    Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen
    tündököl majd e lágy önkívület;
    két csillagod a test mögötti térben,
    hol a tagok elejtik terhüket,

    hol a nyers mámort az álom bevonja,
    s nyugvók a vágyak, – sosem bágyadók;
    hol öntudatlanul váltja valóra
    csömörtelen varázslatát a csók.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kun Magdolna: Az utolsó keringő

    Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
    hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
    hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
    s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.
    Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
    Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
    mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
    most már mindörökre egymáshoz tartozunk.
    Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
    benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
    minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
    amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,
    mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
    hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
    amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
    de a sors elvette a hozzá való merszünk.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Kányádi Sándor: Megszokás

    megszokja a szem
    meg a sötétet
    hiába hunyorog
    rám e kései nap
    leszegett fejjel
    baktatok mint a
    felszínre fölhozott
    hajdani bányalovak

    Forrás: Lélektől lélekig