https://verskucko.com

Címke: összetartozás

  • Tóth Bálint – Ketten egyedül

    Ketten, egyedül,
    mint két ujjam,
    mint a mutató s a középső,
    mikor széttárom V alakban.

    Ketten, egyedül, mint az ujjam,
    mindenki nélkül,
    mindig együtt,
    egymást vezetve és követve,
    mint egy kétágú szólam.

    Ketten, ketten, akár az ujjam,
    olyan, olyan egyedül-együtt
    szeretve, játszva, ölelve
    éjjel-nappal, reggel-este
    összefonódva, mindenütt együtt
    pörlekedve és feleselve
    de mindig, mindig egy irányba

    s tán nem is tudva, nem is sejtve,
    az okát, célját meg sem értve,
    valami belső ihletésre,
    tán génjeink parancsszavára
    szállunk-szállunk egy ismeretlen
    egy sohsemvolt s mindiglesz tájra

    mint vadludak fel-felkiáltva,
    mert minden tájon, földön otthonunk van,
    röpítjük egymást láthatatlan, ketten,
    csillagfényes égen, ékes V alakban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső – Mindig velem vagy

    Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
    Elküldelek s követlek; újra elhagy
    kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
    Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
    vonások, gyors madárban röpte célja,
    kút mélyén tiszta víz.

    Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
    vágyad tündér játékát őrizem meg,
    szemedből a tekintet,
    bőröd meleg színéből, szád ízéből,
    ölelésedből, csípőd halk ívéből
    újrateremtelek.

    Mély álmomban csókodra ébredek fel,
    minden nap újra és új értelemmel
    fogalmazlak meg: így élsz igazán!
    A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
    ha arcom lengeti a víz, színéről
    szemed néz vissza rám.

    Mint tükörben a tükör tükörképe:
    végtelen arc fonódik egy füzérbe;
    melyik vagy te? és én melyik vagyok?
    Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
    s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
    valami még nagyobb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vitó Zoltán – Szerelem

    Megszűnt a tér: nincs „messze”, nincsen „távol”,
    amióta tudom, hogy létezel:
    Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
    mindegyik percben hozzám érkezel.

    Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
    gondolatban nálam feledkezel,
    én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
    az a simítás egyet elemel…

    Magányából az „én” és „te” kilábol,
    mely külön értelmetlen félbe szel;
    csak a tündöklő „Te meg én” világol;

    értelmes egy velem együtt leszel: –
    Én vétkezem, amikor Te hibázol,
    engem őrzöl, ha magadra vigyázol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilas József Tamás – Nem érdekel

    Nem érdekel, hogy hány csepp a tenger,
    vagy hány bolygó a világegyetem,
    azt akarom tudni, mire gondolsz, mikor
    a fülembe súgod: szeretlek, kedvesem.
    És ha az alagút végén a fény a
    kivégzőosztag torkolattüze,
    vajon átölelsz-e?
    Forró csókkal suttogva, hogy
    több ez a másodperc velem,
    mint lenne tíz élet nélkülem…

    Nem érdekel, hogy kié voltál mielőtt szívedhez értem,
    azt akarom tudni, megállsz-e előttem,
    teljességeddel, hogy szerethesselek.
    És meleg télikabátként hagyod-e,
    hogy átöleljen a szerelmem.

    Nem érdekel, hogy hányszor estél el,
    azt akarom tudni, felállsz-e,
    hogy újra csókot lehelj fáradt lelkemre.
    Hogy álmos hajnalon a víz tükrébe belenézve
    valóban önmagad látod-e.

    Nem érdekel, hogy hány szívet törtél,
    vagy a tiéd hányszor tört össze.
    Azt akarom tudni, vajon
    karjaidban lejárt-e a törések ideje.

    Nem érdekel, hogy milyen sötét fellegek takarják
    el az eget, vagy a világ holnapra elsüllyed-e,
    azt akarom tudni, minden hátralévő percben,
    hogy milyen nektárt rejt még ajkad íze.

    Nem érdekel, hogy mi az, amit már megkaptál,
    azt akarom tudni, hogy még mire vágysz,
    és felismered-e, ha szembe jön veled a boldogság.

    Nem érdekel, hogy mi az, ami fájt,
    azt akarom tudni, fájna-e, ha nem az enyém volnál.
    Nem érdekel, hogy hol van az, ahol még nem voltál,
    azt akarom tudni, meddig jössz el velem,
    hogy megtaláljuk azt, amit egyedül nem találnánk.

    Hogy neked én, nekem te, kettőnknek egymás a világ,
    és az utolsó három szavad:
    „szükségem van rád!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szőnyi Bartalos Mária – üveggolyó

    üveggolyóba zárt
    összetartozás
    a szerelem –
    visszavonhatatlanul

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit – Körülötted bolyongok

    Belső zsebedbe bújva
    lehetne élni szépen
    dobogós boldogságban
    halálig szívverésben.

    Forrás: Lélektől lélekig
    ság

  • Fodor Ákos: Vakvágta

    Addig kerestelek,
    míg meg nem találtál
    — s hogy ez megeshetett,
    úgy érzem: becsesebb
    életnél, halálnál.

    Mindaddig vártalak,
    míg el nem értelek
    s a Pontnyi Pillanat
    támasz-pontunk marad,
    hol nincs enyém-tied.

    Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
    naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
    Az ember, úgy látszik, avégre termett,
    hogy mit elért: keresse újra s újra…
    Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
    meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!

    — S e győztesen, s e vesztesen,
    félálomban suttogjuk: igen.
    Álmunk mély és teljes legyen.
    S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
    ébredj velem,
    Jobbik Felem,
    ÉBREDJ VELEM!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Neked

    Ez már nem szerelem többé, nem két ember
    kötése, keringő tánca egymás ellen,
    kemény harc, ölbeli elnyugvás cseréje
    s változó viszonylat: tőle vagy feléje.

    Magány és párosság itt üres szavak csak,
    itt már az érzékek csak befele hatnak,
    egymást ha kívánjuk látni: elégséges
    állítani tükröt a magunk szeméhez.

    Aki rádnéz, rajtad engem is fölismer,
    s érzékeljük egymást érzékszerveinkben.
    Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak:
    egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.

    Ellened hibázom? Magam ellen vétek!
    Így tekintsd, ha olykor félre-útra lépek.
    S aki magát rontja, pusztul igazán csak,
    s a fő-fő lázadó maga ellen lázad. —

    Ez már nem szerelem: sors ez, születetté,
    aki kettős vágyból válik maga-eggyé,
    aki kettőt hordoz, s őket ha nem őrzi,
    mindenképp a saját bajait tetézi.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Nézni

    Itt már a szavak mitsem érnek,
    csak nézni kell és nem beszélni,
    se kérdeni, se válaszolni,
    csak nézni kell, csak nézni, nézni.

    Lesni, amit szép arcod izmán
    parancsolnak csöpp rándulások,
    s ha keskeny űr szakad közébünk:
    felmérni az arasznyi távot.

    Szemekkel mindent megbeszélni
    ékesszóló sugarak által,
    s meleg, bársonyos egyességre
    jutni egy titkos kézfogással.

    Megérezni, amit te érzel,
    kimondani, mi nyelveden van,
    előbb dobbani a szívednél,
    csókod előzni csókjaimban.

    Itt már a szavak mitsem érnek,
    ne szólj a száddal, csak szemeddel,
    a szerelem akkor beszédes,
    amikor beszélni már nem kell.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márk Miklós – Gyógyító csend

    Ismét rövid éj lökött
    a kávéscsésze elé,
    fázós hajnal didereg
    a kapu alatt,
    bögréd szélén apró
    morzsa pislog,
    hangod hallom: álmodból
    vajon mi maradt?

    Rohanó napok között
    kapaszkodunk
    egymásba, örvénylenek
    zúgó hetek,
    s míg párnád
    kettőnknek igazítod,
    ma éjjel gyógyító
    csend leszek.

    Új reggelek születnek
    körülöttünk,
    karolj belém, ami elmúlt,
    messze már,
    szememben, mint régi
    kedves tükrödben,
    egyre szélesebb a
    reményszínű láthatár.

    Forrás: Lélektől lélekig