https://verskucko.com

Címke: otthon

  • Garai Gábor: Remény

    Amikor rád találtam én,
    eszmém, rügyező ágam,
    föllobbant bennem a remény,
    s lett honom e világban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Katalin: Benned otthonom

    Érzem melegét válladon a nyárnak
    Hideg lelkem reszketve bújik oda
    A jégpillanatok futva elszállnak
    Fagyszívemnek vagy napforró mámora.

    Látom fényét az ébredő tavasznak
    Szemedben pillantva a tiszta kéket
    Értem melegét szerető szavadnak
    Rásimítva az örök reménységet.

    Nincs más otthon, mely melegebb mint vállad,
    nincs tenger, mely szebben kék mint szemed
    s nincs hang, mely nekem édesebb mint szavad
    s elkerget felőlem minden felleget.

    Szívemen bezárult az örök lakat
    S másnak nincs kulcsa már hozzá, csak neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tamási Áron: Ábel Amerikában

    (részlet)

    – Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával.

    Lassan felálltam, és azt mondtam:

    – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Oravecz Imre: Tűzhely

    Míg élt anyám, apám,
    minden reggel begyújtottak a konyhai takaréktűzhelyben,
    és egész nap zúgott, zenélt a lapján valami,

    akkor szűnt meg végleg az otthon,
    mikor ők meghaltak,
    és megszakadt e folytonosság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: S én kézenfogva vezetnélek 1.

    Orrod az ablak üvegére
    nyomod, mint a kiváncsi gyermek.
    Ülök. Kályhánkban tűz vidámlik.
    Vidám vagyok. Téged figyellek.

    Szemed mily híreket lop kintről?
    «Az erkélyünkre cinke szállott…»
    «Kutyák játszadoznak a hóban…»
    Ez a világ. Ilyennek látod.

    Ilyennek látjuk, hogyha este
    együtt vagyunk s víg tűz vigasztal.
    Köröttünk, mintha jóbarátok,
    az ismerős szekrény, az asztal,

    a divány tarka teritője,
    a két szék s a falon a képek –
    mintha bíztató tekintettel
    lassan körénk települnének…

    hogy úgy járok köztük, mint kertben,
    olyan meghitt mozdulatokkal,
    mintha szemlélve járná kertjét,
    vagy gyümölcsöt tépne a gazda…

    Beh jó is lenne, mint toronyban,
    ki se mozdulni, mintha várban!
    s nem futni perzselt, kormos arccal
    e csonkig felgyújtott világban!

    Homlokomra mily sebet martam,
    arcomra milyen hegek égtek,
    hogy úgy járok künn, mint a leprás,
    mint mindnyájan, akik szegények?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Fekete kenyér

    Miért aggódol, lelkem jó anyám,
    Hogy kenyeretek barna, e miatt?
    Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
    Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
    De semmi az! csak add elém, anyám,
    Bármilyen barna is az a kenyér.
    Itthon sokkal jobb ízü énnekem
    A fekete, mint máshol a fehér.

    Szalkszentmárton, 1845. július 13–21. között

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fekete István: Egy

    Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
    Egy tölgyfa-ajtó, erős, barna…
    Egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
    Egy lábtörlővas, régibb fajta.

    Egy szoba: csupa kedves árnyék,
    Egy ágy – fekvéskor megnyikkanó –
    Egy lámpa: derűs sárgafényű
    S egy öreg asztal, persze: dió…

    Egy képen ködös őszi tájék,
    Egy ablak, mely nem néz, csak lát…
    Egy szék, ívelt, sima karfájú,
    Egy kályha s hozzá parázslapát.

    Egy kutya: komoly házőrző
    – Bár nincs mit őriznie soha –
    Egy macska is, hogy doromboljon,
    S ne unatkozzon a nagy kutya.

    És egy árva szomszéd is lehet!
    Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
    És megtaláljon álmomban békén,
    Megtaláljon, ha meghalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Aki az asztalt kigondolta…

    Aki az asztalt kigondolta,
    nemcsak enni akart rajta.

    Nagyon hontalan lehetett,
    egész világnak terített.

    Nem jutott tányér térdire,
    könyökölt hát a semmibe.

    S ahogy a semmibe könyökölt,
    eszébe jutott egy fatönk.

    Gondolatban rákönyökölt,
    alátámasztotta a tönk.

    Megtámasztotta életét,
    teli tányért s asztalt remélt.

    Asztalt, terített szavakat:
    “Ülj le, érezd otthon magad!”

    Egy deszkalap, valami láb,
    ácsolt magának hazát.

    Aki az asztalt kieszelte,
    a világot köré ültette.

    Nagyon messzire láthatott:
    asztalainkra ráhajolt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: EGY ZARÁNDOK NAPLÓJÁBÓL

    megcsodáltam a nagyvilág
    csodálni-valóan szép
    katedrálisait
    de imádkozni csak itthon
    gyermekkorom öreg
    templomában tudnék
    ha tudnék

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tom Hubbard: A befogadott vándor

    A tornác körül halomba kotorta
    Az avart: magántörténeteit
    Átrendezte, méltón a kontratáncra
    Az új helyen, az új arcok miatt.

    Csálé kalapban dalolt utcaszerte,
    És örült, hogy itt a hóbort a rend.
    Vesztes múltját közöttük elfeledte.
    Átmulatták a vihart a hegyen.

    Hasított fát, akár ők, télire,
    De ha látta, ég már, üszkösödik,
    Az otthonért sírt, s nem átkozta meg
    A hazaút keserű csendjeit.

    Fordította: Szabó T. Anna

    Forrás: Lélektől lélekig